Koszorúfonat (Lotti öröksége 2.) 186 csillagozás

Fábián Janka: Koszorúfonat Fábián Janka: Koszorúfonat

Az ​1867-es magyar–osztrák kiegyezés körüli mozgalmas és ellentmondásos évek eseményeiről szóló hírek a Lotti örökségéből jól ismert Zemplén megyei nyugalmas birtokra, Ágfára is eljutnak. Itt nevelkedik Lotti és Móric már idősödő lányának, Tinkának a védőszárnyai alatt a két dédunoka, Ella és Blanka. A lányok sorsát már gyermekkorban megkeserítik a családi tragédiák, amelyek következtében kénytelenek elhagyni őseik birtokát. Ám a talpraesett nagynéninek, Tinka mamának köszönhetően az éppen rohamosan fejlődő fővárosban, Budapesten új otthonra találnak.

Az idősebb lány, Ella, felcseperedve a példaképét, Hugonnai Vilmát, az első magyar orvosnőt, és a dédanyja, Lotti emlékét követve Svájcba utazik, hogy régi álmát valóra váltva elvégezze az orvosi egyetemet. A húga, Blanka neveltetéséről eközben Lotti harmadik lánya, a bohém és nagyvilági bécsi dáma, Charlotte néni gondoskodik. A két lány ekkor kissé eltávolodik egymástól, de mindketten tudják, hogy továbbra is számíthatnak… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Libri, Budapest, 2019
388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634330004
>!
Libri, Budapest, 2016
388 oldal · ISBN: 9789634331254
>!
Libri, Budapest, 2016
388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634330004

2 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 17

Most olvassa 12

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 66


Kiemelt értékelések

>!
icu79 P
Fábián Janka: Koszorúfonat

Számomra tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Csupa pozitív jellemzőket tudok megemlíteni: családregény, szimpatikus szereplők, boldog békeidős történelmi háttér. Külön örültem néhány fontos, híres történelmi személy, esemény megemlítésének: Sissi, Rudolf, Hugonnai Vilma, Bécsi Világkiállítás, Ferenc József magyar királlyá koronázása stb. Szerintem nagyon ügyesen szőtte Őket/ezeket bele az írónő a történetbe.

>!
dwistvan P
Fábián Janka: Koszorúfonat

Fordulatokban gazdag családtörténet. Nem alkot sorozatot, mégis elválaszthatatlannak tartom a Lotti örökségétől. Annak szerves folytatása. A kor minden valamire való történése itt is beleszövődött a történetbe. Ugyanakkor mindkét könyvön érződik, hogy – még a történelmi értékeken is túlmutatva – a női egyenjogúság érdekében kiáltanak ezek a kötetek. A mese ennek érdekében szól. A korabeli sorsok elrettentő példájával. A női orvoslás érdekében folytatott úttörő küzdelmeket megmutatva. Az üldözéstől az elfogadásig. Női sorsokon keresztül. Női helytállás tiszteletre méltó példájával. Fábián Jankát olvasni mindig jó kikapcsolódás, mert olvasás közben megáll az idő, bármelyik könyvére is gondolok.

>!
tündérrózsa
Fábián Janka: Koszorúfonat

Rég olvastam már Fábián Jankától. Nem is értem, mért, pedig szeretem a könyveit. Ella és Blanka története sem okozott csalódást, habár én nem épp erre számítottam spoiler. Végig azt éreztem, hogy Elláról kéne szólnia, mégis inkább Blanka volt előtérben. Nincs vele sem semmi bajom, spoiler ugyanolyan szimpatikus, mint Ella. Mint már előttem többen leírták, nekem is tetszik, ahogy Janka beleszövi a történelmet a regényébe. Vagy épp a történelembe a gondolatait. Tetszik, mert könnyű elképzelni, hogy akár így is történhetett volna… akár igaz is lehetne az egész könyv. Sátoraljaújhelyi születésűként szívesen olvastam a zempléni leírásokat, és persze nem volt nehéz elképzelni Ágfát sem. Én a végét kicsit összecsapottnak érzem, spoiler ahhoz képest, hogy más számomra jelentéktelen dolgokat meg hosszan ecsetel.
És ami a legfontosabb: valaki engem is vigyen fel a Lánchíd tetejére!

10 hozzászólás
>!
ziara
Fábián Janka: Koszorúfonat

Kellemes könyv. Jó hangulata volt, töri szakosként is élveztem. A boldog békeévek az egyik kedvenc korszakom. Megszerettem a szereplőket, különösen Tinka mamát és Ellát.

>!
buzavirág
Fábián Janka: Koszorúfonat

Mivel a Búzavirágot hamarabb olvastam, így nem ért váratlanul a könyv végkimenetele, de így is nagyszerű olvasmány volt. Jelen könyvben Lotti és Móric dédunokáit ismerhetjük meg. Ella és Blanka különbözőbb már nem is lehetne, az egyik szépséges, a másik pedig inkább okos, mint szép. Ella folytatja Lotti örökségét, mely szerint orvosi pályára lép, míg Blanka, nagynénje hatására úrinői szerepet tölt be. Az élet nem könnyű egyik lány számára sem, sok veszteség éri őket életük folyamán. Közben megelevenedik Magyarország történelme, találkozhatunk Sisivel, átélhetjük a Kiegyezés emberekre gyakorolt hatását és jelen lehetünk az Országház építésénél is. spoiler zárul a történet, szeretem ahogy Janka ír.

>!
tmezo P
Fábián Janka: Koszorúfonat

Élveztem erről a korszakról is olvasni, örültem, hogy Vilma doktorasszony említésre került a többi esemény mellett.
Eleinte a család tekintetében kissé össze voltam zavarodva, hogy ki-kicsoda, bele kellett lapoznom a Lotti örökségébe is. (Jól jött volna egy családfa.)
A romantikus szál, ami többnyire Blankáról szólt, nekem egy kissé tömény volt. Nem is kedveltem meg túlzottan, viszont Tinkát és Ellát annál inkább.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
438 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633832097
>!
josageszter
Fábián Janka: Koszorúfonat

Ez a könyv, egy üde szinfolt volt számomra. Tudtam, hogy történelmi romantikus, de mikor kiderül, hogy Sátoraljaújhely is megjelenik a könyvben, engem megvett. Nagyon izgultam Elláért és hogy vajon rátalál-e a szerelem? Nagyon szerettem a karaktereket, a Kálmán férfi nevet, teljesen magamévá tettem, bár az ember nem engedi, hogy ez egy lehetséges gyerek név legyen :D A történelmi utalások pedig rendkivül jól illeszkedtek a történethez. Én nem voltam túl jó töriből, ezért sem árt, ha olvasok hasonló könyveket és nagyon átadta a kort sajétosságait. Többet fogok olvasni Jankától.

>!
Ildó P
Fábián Janka: Koszorúfonat

Azt hiszem új kedvenc írót avatok. Ezt a történetet is imádtam.
Végig úgy éreztem Ella háttérbe szorul Blanka mellett, holott én azt hittem ő lesz a főszereplő. Úgy gondoltam Ádám is Ellának lesz szánva, de nem így lett. Ami persze nem baj.
A női egyenjogúság felé történő lépés mindenképp figyelemre méltó. Örülök, hogy Ella is révbe ért végül.
És hát Tinka mama, csodálatos karakter. Hatalmas szeretet és gondoskodás övezte. Mindenki sorsáról gondoskodott. Halála bennem is friss sebeket fájdított meg, nagyon sajnáltam.
Ahogy Kálmánt is. Ismét minden karakter annyira szerethető volt. Mindenkiről megtudtuk a lényeget. Bár az a Rudolf szál nekem nem tetszett, enélkül is lejött, hogy Blanka világra szóló szépség volt.

>!
nagy_anikó
Fábián Janka: Koszorúfonat

Fábián Janka könyveit mindig szívesen olvasom.
Úgy érzem, hogy ezek a régmúlt időkbe visszarepítő történetek csupa balzsam a lelkemnek, még ha a történelem nem is a legfényesebb eseményei, de jó volt róluk is olvasni.
Koronázási ünnepek, opera, színház, gyönyörű estélyi ruhák, bécsi világkiállítás, Pest, Buda és Óbuda egyesülése az Országház építésének kezdete, és ami a legfontosabb a nők helyzete ebben a korban.
Ághfay – kúria …
A Sziklay lányok …
Ennél szebb történetet testvéri szeretetről még nem olvastam. Az egymáshoz való ragaszkodásuk mindent legyőz. Sok megpróbáltatás után végül is minden jól alakul.
Az utolsó oldalakon, már szinte hipnotizáltam a dokit, hogy picit gyorsabban, picit bátrabban…
De Janka tolla jó irányba terelgette a befejezést.
Hat éve olvastam a sorozat első kötetét, picit nehezen ment a visszaemlékezés, de a jól elejtett utalások segítettek ebben is. Most biztosan nem fogok hat évet várni a következő rész olvasásáig.

>!
Elhaym
Fábián Janka: Koszorúfonat

Sokan nem tartják a Lotti öröksége című könyv folytatásának, de én nem tudok rá másképp tekinteni. Nem közvetlen folytatás, élvezhető önállóan is, de még élvezhetőbb, ha előtte Lotti történetét is megismerjük. A Dong Yi és Yi San című koreai sorozathoz hasonlítanám, két különálló történet, de mivel Yi San Dong Yi dédunokája így mégis kapcsolódik egymáshoz a két sorozat. Itt ugyanaz a helyzet, mivel a két főszereplőlány Ella és Blanka pont Lottinak a dédunokája.
Már az első oldalon beleszerettem a könyv hangulatába. Janka annyira érthetően, szerethetően, élvezetesen tudja bemutatni az egyes történelmi korszakokat, hogy olvasás közben én is a helyszínen érzem magam és olyan tudásokkal gyarapíthatom a történelem éhségemet, amiket eddig még nem is tudtam. Szeretem, ha a szereplők a szemem láttára nőnek fel, amikor az idő nem toporog egy helyben.
A könyvet imádtam, de nagyon fájdalmas sebeket is feltépett, mivel 3 tragikus esemény az én szeretteimmel is megtörtént a múltban és ezeket teljesen azóta sem tudtam feldolgozni. Ezek miatt vágytam egy kis humorra a könyvben, de inkább a szomorú pillanatok voltak a jellemzőek.

Bővebben:
https://elhaym.wordpress.com/2017/11/27/fabian-janka-ko…


Népszerű idézetek

>!
icu79 P

A szerelmesek a legtürelmetlenebb emberfajta.

417. oldal

>!
varadiera

Egyszer fent, egyszer lent – mondogatta. Minden egyes megmentett élettel gazdagabb leszel, és ha valakiért csak annyit tudsz tenni, hogy könnyítesz a szenvedésein, hát az is épülésedre szolgál majd.

313. oldal

>!
Tsily

Hiába – gondolta ekkor a fiatalember –, ezeknek soha nem tudok teljes mértékben megfelelni, ha megfeszülök, akkor sem. Mivel nem valami hasonló, rokokó kályhákkal és biedermeier faliórákkal díszített lakásba születtem, ezt az ősbűnt már semmivel sem tudom jóvátenni.

Kapcsolódó szócikkek: biedermeier
>!
icu79 P

– A titkok sokszor maguktól is napvilágra kerülnek –

353. oldal

>!
robinson P

A kislány egy fa törzséhez simulva, egy bokor mögül kukucskált az öreg udvarház bejárata felé.

(első mondat)

>!
Tsily

Ella határozottan megrázta a fejét. – Mi már magyarok vagyunk, tetőtől talpig. Maurice is magyarrá lett végül, még ha ez számodra hihetetlen is. Szerette új hazáját, és én is szeretem! Ezért is vagyok itt. Mindenképpen haza akarok majd menni, és ott hasznosítani a tudásomat. Még ha ez ott nehezebb is lesz, mint, mondjuk, Párizsban.
Lucille ezen kicsit elgondolkodott, de végül, amikor Ellára nézett, megértés és tisztelet volt a szemében.

>!
Tsily

Ő maga soha nem szólt bele ezekbe a vitákba – asszonyszemélynek tudvalevőleg hallgass a neve, kivált amikor országos ügyekről van szó.

>!
Tsily

Jogosan, mivel ő bizony – és ezzel azóta tisztában volt, mióta csak az eszét tudta – csúnya volt. Nem csúnyácska vagy átlagos vagy különleges, akár egyedi, hanem egyszerűen és prózaian csúnya.

>!
robinson P

A kislányok pedig – megfigyelte – igazán az egzotikus, keleti pavilonokat élvezték, az arabokét, és a még messzibbről jött indiánokét, de különösen a japán kiállítást, pagodákkal, lampionokkal és igazi japánokkal. Még egy gésa is volt köztük, virágos, pongyolaszerű ruhában…

100. oldal

>!
robinson P

Sziklayék, a két titokzatos, ismeretlen múltú asszony a két kislánnyal természetesen a kezdettől gyanakvást ébresztett a Bokréta utca 15-ös számú bérház lakóiban. Az első látásra tévedhetetlenül felismerték, hogy afféle „lecsúszott” dámákról van szó….

129. oldal


A sorozat következő kötete

Lotti öröksége sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű
Kékesi Dóra: A holnap érintése
Leiner Laura: Egyszer
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad
Julia Quinn: Wyndham elveszett hercege
Budai Lotti: A nyugati szerető
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Szélesi Sándor: Kincsem