Amilyen ígéretesen indult és amennyire szeretem Fábián Jankát, mégis maradt benne egy kis keserű szájíz. Sokat gondolkoztam, hogy hány csillagra értékeljem összességében a könyvet, és a végén úgy döntöttem, hogy 4 csillagot kell adnom, bármennyire is többet szeretnék. De kezdjük az elején…
Amikor megkaptam ezt a könyvet, tisztában voltam vele, hogy ez egy 3 kötetes sorozat díszkiadása, tehát amit alapból 3 részletben olvasnék valószínűleg több év alatt, az itt egy kötetben szerepel. Tudom magamról, hogy én nem az a fajta vagyok, aki elolvas egyhuzamban egy egész sorozatot, mert bármennyire is szeretném és bármennyire is jó, egyszerűen nem tud lekötni semmi, de SEMMI az égvilágon, ha túl sokat kapok belőle egyszerre. Ezért már mielőtt belekezdtem volna eldöntöttem, hogy 3 részletben, „könyvenként” haladok majd, viszont ebben az évben elolvasom az egészet.
Aztá olvasás közben, már a második részben elgondolkoztam rajta, hogy lehet külön-külön kellene értékelnem a részeket is. Aztán elvettettem azzal a címszóval, hogy ez hülyeség, mégiscsak egy történet, családregény, egyben kell nézni és értékelni is. Aztán a harmadik részt olvasva végleg eldöntöttem, hogy nem tudom csak egyben értékelni, könyvenként muszáj röviden megírnom a gondolataimat.
Emma szerelme
Összességében ez a rész tetszett a legjobban, mégis nagyon furcsa érzéseim vannak a történet egyes részeivel kapcsolatban. spoiler A felépítés is ebben a könyvben tetszett a legjobban. Érdekes volt olvasni felváltva a jelen és a múlt történéseit, nem lett unalmas ezzel a megoldással a történet. A könyv kb. 15 évet mesél el (plusz a visszatekintés kisebb része még néhány évet felölel, de azokat nem magyarázza túl). Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem a 19. század vége, 20. század eleje az egyik kedvenc időszakom. Nagyon szeretek erről a korról olvasni.
Emma fiai
Ebben a könyvben linárissá válik a történetvezetés, ami sokkal unalmasabbá tette számomra az olvasást. Az első könyvben volt varázsa a több idősíknak, ebben ez a varázs eltűnt, bár nem tudom, hogy lett-e volna létjogosultsága itt. Ez volt az rész, ami miatt mérges vagyok a szerzőre, mert sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. A kor érdekes, mozgalmas, a fiúk különböző karakterei színessé, izgalmassá tették/tehették volna a történetet, jobban ki kellett volna dolgozni a történetüket. Sokkal több érzelmet, egyéni gondolatot lehetett volna vinni a könyvbe, kicsit úgy éreztem, hogy rohamléptekben kell haladnunk, hogy elérjünk addig, ameddig a szerző szeretné. A kevesebb több lett volna, nem kellett volna 30 (!) évet belesűríteni egy kötetbe, amikor az első rész ennek csak a felét ölelte fel. Ha pedig mindenképpen ennyit akart, akkor hosszabb lehetett volna a könyv és akkor nem maradt volna bennem hiányérzet.
Emma lánya
Ha az előző résznél volt hiányérzetem, ennél a résznél ez megsokszorozódott. 40-45 (!!!) évet ölel fel a történet, már tényleg csak a felszínt kapargatjuk, ráadásul egy olyan korban és főleg egy olyan országban (már megint az USA, Fábián Janka ettől nem tud elvonatkoztatni), ami már nem is kelti fel az érdeklődésemet. Pedig itt is lettek volna jó ötletek, de annyira sok lett a szereplő és olyan hosszú időt mesél el, hogy egy-egy érdekes esemény (spoiler) már csak egy-két oldalba fért bele. Megint csak azt tudnám mondani, de most aláhúzva, felkiáltójellel, hogy a kevesebb néha több. És még egy mondat erejéig visszatérve az Amerika-becsípődésre: sokkal hitelesebb az írónő a magyar történelmi és jelenlegi valóság megjelenítésében, mint az ámerikásban. Tisztában vagyok vele, hogy sokan emigráltak a 20. század második felében, de könyörgöm, nem kell minden könyvének ide kifutnia, mert a színvonal meredeken csökken ezekben a könyvekben… Összességében ez a rész egy gyors végigrohanás volt Emma és a család utolsó évtizedein, főleg az ’56 utáni éveken, olyan kötelező körnek érződött az egész rész. Minden tárgyilagosan leírva, semmi mélység, magasság. spoiler
Összességében azt mondanám, hogy bár 3 részletben olvastam a kötetet, mégis kicsit besokalltam azt hiszem. Most pihentetem Fábián Jankát legalább egy évig, hogy újra igazán szívesen olvassam. Összegezve, leírva a gondolataimat látom, hogy – bár nem kizárólagosan, de – a harmadik rész tehet mindenről. Az első kettőben is akadtak furcsaságok, amik nem tetszettek, de a harmadikkal volt igazán bajom. Nagyon sajnálom, pedig nagyon-nagyon akartam szeretni.