Azt hiszem kijelenthetem, hogy Fábián Janka rajongó lettem. És ezt ez a kötet érte el nálam, így garantáltan beszerzem és elolvasom az írónő összes könyvét, mert az biztos hogy az Utolsó boszorkány lányában olyat kaptam amivel a kedvenceim közé emelkedett.
Be kell vallanom sok mindenre számítottam, de ennyire fordulatos, kidolgozott, aprólékosan felépített, egy pillanatra sem lankadó történetre nem. Végig fenntartotta a figyelmet, egy pillanatra sem hagyott unatkozni. Az a sok fordulat, nehézség, probléma mind-mind csak fokozta, hogy szinte belezuhantam a regénybe. Nem tudtam mire számíthatok, mit kapok a következő oldalon.
A kutatómunka itt is roppantmód meglátszik, a cselekmény kerete, háttere. A XVIII. századi Bécs, Mária Terézia, II. József és végül a francia udvar. Nagyon örültem, hogy Mária Terézia ismét ennyi teret kapott, fiával együtt. Bevallom nagyon kíváncsi voltam, hogyan jeleníti meg az írónő II. Józsefet, az életét. Érdekes volt látni, mennyivel másabb volt mint testvérei és szülei, és miért is vált azzá aki. De számomra a hab a tortán Mária Antónia volt. Az egyik kedvenc történelmi személyiségem, és nemcsak a divathóbortja miatt, hanem az élettörténete miatt is. Vajon tényleg olyan lehetett mint ahogyan az utókor emlékezik róla, vajon tényleg csak a feltornyozott frizurák, a divatőrülete, és a kalácsos idézete miatt emlékezünk rá. Jóval több volt benne is, csak hát nem biztos hogy a kortársak ezt tudatni akarták a jövő nemzedékével. A francia udvar, XVI. Lajos, és a forradalom napjai is megjelennek a regényben. Versailles gyönyörű termei szinte megelevenedik az olvasó előtt, ahogy a Trianon kastély is.
A történetet két részre bontja az írónő: Bécs és Párizs városára. Előrevetítve a történéseket, a szereplőket. Bécsben Mária Terézia és II. József, míg Párizsban Marie Antoinette lesz a fő karakter. És az kijelenthető, hogy Sárosi Felícia családja visszavonhatatlanul összefonódott a Habsburg dinasztiával.
Az utolsó boszorkány lánya regény főszereplője Schönemann Zsófia, aki Felícia lánya. A történet elején még tinédzserként láthatjuk, és nem éppen megnyerő jellemvonásokkal. Sophie gyönyörű nővé cseperedik, és ezt ki is használja és nem egyszer meg is issza ennek a levét. Ebben a regényben végigkísérhetjük az életét, és ezzel együtt bepillantást nyerhetünk Mária Terézia, Felícia, II. József életébe is. Utóbbiba Zsófia szinte rajongásig szerelemes, holott egyszer látta a trónörököst mégis meghatározza későbbi éveit ez a véletlen. Józsefre nem gyakorolt különösebb hatást, viszont a lányt szinte mániákussá tette. Szinte nem vesz tudomást más udvarlókról, csak nagy nehezen fordítja a tekintetét az elérendő férfiak felé. József dinasztikus esküvője azonban lerángatja a földre és ráeszmél hogy talán nem ártana magához illőpárt választania, azonban ideáljáról soha nem feledkezik meg. Zsófia nekem nem volt szimpatikus a regény elején, sőt ki nem állhattam. A dölyfössége, a nagyképűsége és a modora egyszerűen idegesített. Értem én, hogy szerelmes, de néha túlontúl is sokat képzelt magáról. A rendes, jóravaló fiút nem kecsegteti reménnyel, csak a mániája lebeg a szeme előtt. Ugyanakkor lassan megindulnak a szerelem magjai a lelkében.Ráeszmél ki is az, akit valóban tudna szeretni. A regény harmadától kezd megváltozni, és én kezdtem egyre jobban megkedvelni. Zsófia hatalmas jellemfejlődést ért el, és a történet végére nagyon a szívembe zártam. Számos nehézséggel, kalanddal, megpróbáltatással kell szembenéznie, de nem futamodik meg semmi elől, hanem megpróbálja megoldani a problémákat és folytatni, élni az életét. Csalódások, fájdalmak, szerelmek, remények kísérik útját, és egy igazán szerethető karakterré válik, akiért a regény végén remegve izgultam.
Zsófia mellett Felícia most kevésbé jutott „szóhoz”, de azért ő sem volt elhanyagolható. Ismét megmutatta miért is ő az utolsó bécsi boszorkány, és miért is bíznak meg benne a császári fenségek. Javasasszony mivoltját, a kor gyógymódjait, vagy boszorkányos megoldásait is elénk tárja. Lici mellett ismét csak Mária Terézia is helyet foglalt, aki ebben a kötetben sem hazudtolta meg magát, igaz jóval idősebb már de még mindig szilárdan és keményen irányítja a birodalom ügyeit és kézben tarja népes családját. Számos rossz döntése ellenére zártam a szívembe, mert egyszerűen mint uralkodó csodálatra méltó. Mint anya, feleség és nő sincs könnyű helyzetben. A dinasztikus érdekeket tartja szem előtt, és ezért sajnos számos rossz döntést is hoz, amelyekkel a későbbiekben együtt kell élnie. Az írónő megint megmutatta mi van a császárnői álarc mögött, milyen lehetett is valójában a Habsburg Birodalom egyetlen császárnője.
A regény második felében egy másik Habsburg hölgy is fajsúlyos szerephez jut, mégpedig Mária Antónia, a későbbi Marie Antoinette. Nagyon vártam, hogy róla is olvassak. A történelem nem bánt valami kegyesen vele, és nem éppen a jó korba született. Igazi divatdiktátor vált volna belőle a mi századunkban. A társadalmi változások hajnalán, és kezdetén rosszkor volt rossz helyen. Az írónő remekül mutatta be mennyit fejlődött az ő karaktere is. A nyafka, könnyelmű kislányból igazi királyné lett. Az ő szemszögén láthattam meg, hogy mennyi fájdalmat, szorongást okozott egy nőnek a gyermekáldás, hogy egészséges legyen és lehetőleg fiú. Hogy mit várnak el egy királynétól, és hiába királyné el kell tűrnie a megaláztatást, a gúnyolódást, a rosszindulatot. Hiába van meg mindene mégis rab, és börtönben él, csak aranyozott rácsokkal. Milyen egy idegen ország leányaként bekerülni egy ősi királyi családba, ahol nem éppen kedvesen fogadnak be vagy kinéznek a származás miatt. Antónia a nagypolitika játékszere volt, mégis megpróbálta kihozni sorsából a legtöbbet amit tudott.Nem adta fel, nem hajolt meg és rendületlenül hitt abban, hogy királyi vére miatt őt nem érheti baj. Fokozatosan kedveltem meg őt is, ahogy az írónő egyre többet és többet mutatott belőle és ismerhettem meg igazi valóját. Hogy nem a pompa és fényűzés között érezte magát a legjobban, hanem az egyszerű és csöndes kastély falai között.
Ebben a regényben több férfi főhős is megjelenik, és egyszerűen nehéz közülük választani. Zsófia bálványa, vagy ideálja II. József. Nagyon, de nagyon kíváncsi voltam hogyan ábrázolja őt az írónő, és nem csalódtam. Nekem olvasás közben Vecsei H. Miklós jelent meg Józsefként, nem tudom miért. Valahogy ilyet vártam, és nagyon drukkoltam, hogy a lány végre valahogy találkozzon a kiszemeltjével…ámbár Józseftől ezen a téren egy kicsit többet vártam. Több romantikát, több szerelmet. De a végére megértettem miért alakította ezt így az írónő, és miért kellett, hogy így alakítsa. Fájdalmas a valóság, amikor rájössz, hogy az ideálodnak köze sincs ahhoz amit te gondolsz vagy elképzelsz róla. Kijózanító és mellbevágó tud lenni. Ugyanakkor Sophie az egész regény alatt kötődött a trónörököshöz, mivel vannak szálak, érzések amiket soha nem lehet elvágni vagy kigyomlálni. Nagyon szép lezárást kapott kettejük kapcsolata is, akkor kicsit összeszorult a szívem.
Zsófia másik nagy szerelme Kolosy Károly, akibe én is menthetetlenül beleszerettem. A kezdetben visszahúzódó, pirulós fiatalember hova el nem jut a történet végére. Zsófiával együtt hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül. Károly a tökéletes példája annak milyen is az igazi szerelem, ha éveket kell várni a másikra, vagy határok választanak el. Hűséges, talpraesett, találékony férfi aki ráadásul szépirodalmi babérokra is tör. Kiváló katona, és rettentően jóképű. Csak mivel férfi, fafejű is. Károly hibája, hogy előbb cselekszik, mint kérdez vagy gondolkodik. Ebből nem egy konfliktusa és problémája kerekedik. Igazi magyar virtus lobog benne, és ahogy udvarolni tud azzal minden nő alélva hullana a karjai közé. Hatalmas szíve és lelke van, amely gyönyörű. A gondolatai tiszták, nem kétszínű. Egyenes és tisztességes, és a szerelemért az életveszélyt, a párbajt is vállalja. A becsület mindennél előrébb való számára. A szerelme az évek múlásával sem fakul, csak még inkább lobog. Az írónő által megalkotott tökéletes férfi főhős, aki szinte megjelent előttem a huszár egyenruhájában.
És én még idesorolnám Karvaly Gábort is. Egyszerűen nem tudok tőle elszakadni, mert még mindig ő másik Fábián Janka főhős aki az igazi szerelmes férfi alakjaként mutatkozik meg. Most sem csalatkoztam benne, férfiúi és apai szeretetét egyaránt megmutatja. És mivel a második részből tudom mi lesz az ő és Felícia sorsa, így megnyugodott a lelkem őket tekintve.
A regény utolsó harmadában már Zsófia gyermekeinek az életét is jobban központi szerephez jut. Igaz velük már a második részben találkoztam és sok mindent, a végkimenetelt már ismertem ennek ellenére nagyon érdekelt hogyan jutnak el a szereplők a végkifejletig. Számos tragédia árnyékolja be a család életét, és sajnos a forradalom sem kíméli meg őket. Tragédiák sorával zárul a befejező rész, ugyanakkor mindenki sorsa rendeződött az előzményben.
Egyszerűen nehéz szavakban öntenem, hogy mennyire imádtam ezt a regényt. Igazi történelmi és romantikus egyszerre. Átüt a lapokon a XVII. század, a kutatómunka. A cselekményben annyi tetőpont van, hogy már számolni sem bírtam, és oly részletgazdag minden esemény hogy teljesen magával ragadja az olvasót. A szereplők nem feketék vagy fehérek, hanem összetettek. Van bennük jó és rossz egyaránt. Az írónő azt is megmutatta melyiket mi okozta illetve hogyan fejlődik az adott szereplő. Leginkább azt emelném még ki, hogy a valós, történelmi személyek: az uralkodók emberi oldala is nem egyszer kerül bemutatásra és ezért vált ennyire életszerűvé és lélegzővé ez a könyv. Miután becsuktam szinte hiányérzetem volt, hogy el kell engednem Felícia családját, mert szinte már én is családtagnak éreztem magam. Velük együtt örültem, sírtam, nevettem vagy szakadt meg a szívem a fájdalomtól. És persze ebben a részben is szerepet kaptak a házi kedvencek, amelyet ismét csak plusz pont Fábián Jankának.
Az biztos, hogy Fábián Janka feliratkozott a kedvenc írónőim közé, és a boszorkányos történetei meggyőztek abban, hogy ezek után bátran nyúljak a neve alatt megjelent kötethez. Csodálatos utazás volt, imádtam minden egyes percét. És így már maximálisan értem miért lett Aranykönyvdíj első helyezettje az írónő, maximálisan megérdemli.
