„Ennyi rossz nem történhet ezzel a kislánnyal. Az élet kegyetlen tud lenni, de azért…”
Julcsi a budapesti Belvárosban, a Nagy Fuvaros utcában éli mindennapjait szerető családjával, édesanyjával, édesapjával és a nővérével, Gittával, aki csak Vakarcsnak nevezi. Nagyon szereti a könyveket, egy saját könyvesboltról álmodik. A történelem viharos eseményei azonban eléggé felforgatják az átlagos családi életet…
Fábián Janka kétrészes regényének első kötetében egy kislány felnőtté válásán keresztül élhetjük át először a Rákosi-korszak kegyetlen világát, majd a nyugati, szabadabb életet és a hidegháború fenyegetését. A történet Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapja körül kezdődik, amikor a még írni sem tudó Julcsinak és pajtásainak rajzolniuk kell, az otthon nagyon nem kedvelt vezető tiszteletére és a munkaversenyből is ki kell venniük ezáltal a részüket, természetesen a szülőkkel együtt. A szülök ráadásul osztályidegennek számítanak, Anyus valamikor nemesi származásúnak számított, emiatt a szomszédok közül a hatalommal szimpatizáló házaspár nem nézi őket jó szemmel. Aztán beköszönt náluk is a korszak kegyetlen világa, amikor Apust elviszi a nagy fekete autó és csak Nagy Imre hatalomra kerülése után kerül haza. Elbeszéléséből megismerhetjük hogyan bántak azokkal, akik egy kicsit is gyanúsak voltak a rendszer számára. Közben Julcsi megszereti az olvasást és Apussal folyamatosan járnak a könyvtárba, ahol összebarátkoznak Matild nénivel, a könyvtárossal. Julcsi már ekkor egy saját könyvesboltról álmodik, amire Apus csak ennyit mond:
„– Neked még lehet könyvesboltod, kislányom – mondta végül Dénes. – Neked még bármid lehet…”
Átélhetjük, ahogy a kisebbik rossz Nagy Imrét leváltják és máris az 1956-os forradalomban találjuk magunkat, ahol Julcsi nővére barátjával, Attilával kinn van az október 23-i tüntetésen, Gitta a következőket fogalmazza meg magában:
„Sose hitte volna, hogy egyszer még valami hasonlót személyesen is átélhet. Hiszen évtizedek, évszázadok múlva talán erről a napról is ugyanúgy fognak tanulni a diákok az iskolában, mint az 1848-as tavaszról, és majd ünnepségekkel, szavalatokkal emlékeznek meg róla. Ez maga a történelem – jutott eszébe, és közölni is akarta Attilával, ám ekkor megint történt valami, ami elterelte a figyelmüket.”
Az őket kereső édesapjával együtt átélik a sötét parlament előtti tüntetést, majd Attila hazaviszi Gittát, és a távolból hallják csak a Rádió előtti lövöldözés hangjait. Ugyanezt Julcsi édesapja későbbi elbeszéléséből ismerjük meg, aki mentősként szolgálatba állt a vérengzés helyszínén. Közben Gitta eltűnik a barátjával együtt és Apus hazatérte után Anyus és Julcsi a Kossuth térre mennek, ahol a nagy lövöldözésben főhősünk elveszti a szüleit. Őt a könyvtáros Matild néni menti meg, aki elszállásolja, majd a végzetes november 4-i nap után együtt menekülnek Bécsbe. Itt képet kapunk arról milyen sorsa volt azoknak a megtorlás elől menekülőknek, akiknek nem volt rokonuk az egykori császárvárosban. Kis bécsi tartózkodás után – ahol kapunk egy nagyon kevéske bepillantást a városba is – Julcsiért jelentkeznek az amerikai rokonok, így innen a kislány egy új földrészre kerül, de továbbra is tartja a kapcsolatot a Bécsben maradt Matild nénivel annak haláláig.
Szidi nénihez és Ede bácsihoz kerülve Julcsi szemével megismerhetjük az amerikai kisvárosi életet. Átélhetjük, ahogyan összebarátkozik a magyar származású Ágival és Árpival, utóbbi kínálja meg először Coca-Colával. Láthatjuk, hogyan csodálkozik rá először a tévére. Fokozatosan beilleszkedik a közösségbe és közben elkezd dolgozni Szidi néniék boltjában, ahol egy kis részben tényleg könyveket kezd el árulni és híre megy, hogy milyen jól csinálja. Az értékesítés mellett könyvklubot is rendeznek, először csak átbeszélnek műveket, majd írókat is meghívnak vendégségbe. Számomra külön öröm volt olvasni az első vendég Truman Capote által arról, ahogy épp készül a későbbi regénye, a Hidegvérrel.
Miközben Julcsi a kisváros művelődésének meghatározó szereplője lesz, megismerjük a korszak életét is. Átélhetjük a rock and roll érzést és részletes bepillantást nyerhetünk az USA választási rendszerébe és végigkövethetjük, ahogy a sármos és nőfaló Kennedy lesz az elnök. Képet kapunk a kapcsolatáról Hruscsovval, először a találkozásukról olvashatunk majd a kubai rakétaválság rémisztő napjait élhetjük át és azt, hogy az milyen hatással volt az amerikai állampolgárokra. Az első rész végül a szereplők számára rémálomként átélt elnökgyilkossággal ér véget, amit az írónő a filmtörténetben jártas olvasónak eléggé sokatmondóan illusztrál:
Valósággal lubickoltak az emberek rajongásában, és mosolyogva, integetve köszönték ezt meg. Egészen addig, míg be nem fordultak a belvárosban az Elm Streetre, ahol eldördültek a végzetes lövések. Ettől kezdve az egész esemény valóságos rémálommá változott.”
A történeti háttér mellett érdekes gondolatokat is kapunk, először Apus szájából hangzik el egy megható mondat:
_„– A gondolatokat nem tudják elpusztítani – mondta. – A könyveket talán igen… de a
gondolatokat soha.”_
A sors iróniája, hogy az oroszokat érthető okokból nagyon nem kedvelő Julcsi első udvarlója egy Amerikában letelepedő orosz ikerpár fiútagja, Igor lesz, akit nagy nehezen megkedvel a lány és közben az írónő nagyon szép gondolatokat mondat el vele:
„Az amerikaiak mindent olyan nyíltan, harsányan csinálnak. A sírást, a nevetést. Én néha úgy érzem, nem is teljesen őszintén.
– Ugye? És amikor állandóan azt mondogatják egymásnak: „szeretlek” – Julcsi elhallgatott, mire Igor lelassított, és ránézett.
– Azt valóban nem lehet csak úgy mondogatni. – jelentette ki végül, mély, ünnepélyes hangon. – Csak akkor, ha valóban úgy érezzük, és visszavonhatatlanul komolyan gondoljuk. Ritka és emlékezetes pillanatnak kell lenni, amire egész életében emlékszik az, akinek mondják.”
„Akik túlélik a szeretteiket, mindig jobban szenvednek. Különösen, ha rájönnek, hogy segíthettek volna rajtuk, de nem tették. Pedig meg kellett volna próbálniuk, kerül, amibe kerül.”
A kegyetlenül szép történet ellenére az írónő olykor megcsillantja a már-már ironikus, olykor morbid humorát is.
„Feltalálták a televíziót és az atombombát is, de az előzőt legalább élvezni is lehet.”
„Az asztalról felvette a retiküljét, előkotort belőle egy cigarettásdobozt, és rágyújtott egy szálra.
– Szidi néniéknek megígérted, hogy leszoksz – jegyezte meg Julcsi szemrehányón, amire a másik lány elnevette magát.
– Nem mindegy? Ha a ruszkik kilövik a rakétáikat, úgyis mind elpatkolunk. Akkor legalább addig érezzük jól magunkat, nem?
– De igen – Julcsi megvonta a vállát. – Tudod mit? Adj nekem is egy szálat.”
A megható és érdekes történet könnyen a székhez láncolja az olvasót és nem ereszti. A 20. századi történelem és az írónő regényeit kedvelők számára kötelező olvasmány!
