Te jóságos ég, ez a könyv! Eleinte azt éreztem, milyen rövidek a beszélgetések, minden egyes témáról elolvasnék egy-egy önálló könyvet.
Rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvastam már, és kisebb-nagyobb megszakításokkal közel 10 éve járok különböző terápiákra is, ez a könyv mégis olyan „aha-élményekkel” ajándékozott meg, hogy kb. kapaszkodnom kellett olvasás közben a döbbenettől. F. Várkonyi olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, melyeknek a napnál is világosabbnak kéne lenniük, én meg itt ülök és életváltoztatóan rájuk csodálkozom… (Persze, dícsérjük egy kicsit Bódy Gergőt is, aki remek kérdéseket tett fel, és minden ilyen kérdés után hagyta hosszan válaszolni F.V.Zs-t.)
Én mindig abba a táborba tartoztam, akik azt vallották, a tudatlanság:erő;
minél többet tanulok a gyermekvállalás és gyermeknevelés buktatóiról, annál kétségbeesettebben gondoltam azt, hogy gyereket csak elrontani lehet, hogy felnevelni egy embert igazából olyan, mintha az ember non-stop egy aknamezőn járna-kelne. Ez a könyv viszont most megnyugtatott – pedig másképp is elsülhetett volna.
De rájöttem, hogy néhány dolog tök jól kiküszöbölhető szeretettel és figyelemmel, azzal, hogy értelmes emberi lényként kezeljük a gyereket, bízva abban, hogy eljuthatunk az agyáig és a szívéig. off
F. Várkonyi örökre levett a lábamról a Férfiidők lányregényével és azóta szeretnék mást is olvasni tőle, de azt hiszem, kicsit féltem, nehogy letaszítsam a a piedesztálról, de várni és félni is nagy kár volt. Akár rádióban beszélget, akár regényt ír, a stílusa magával ragadó, kedves, lebilincselő – én pedig még nagyon sokáig tudnám őt „hallgatni”.
Szerencsére, most, hogy tudom, mire számíthatok a szakmai műveibe, nagy örömmel vetem bele magam a többi művébe. Még jó, hogy egyből két könyvét tettem a táskámba ma reggel!
Ezt pedig könyvtáriként kezdtem olvasni, de ma megyek a saját példányomért a könyvesboltba, és mindenki másnak is azt ajánlom, hogy szerezzék be, ha még nem volt hozzá szerencséjük.