The ​Great Gatsby 164 csillagozás

F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

The exemplary novel of the Jazz Age, F. Scott Fitzgeralds' third book, The Great Gatsby (1925), stands as the supreme achievement of his career. T. S. Eliot read it three times and saw it as the „first step” American fiction had taken since Henry James; H. L. Mencken praised „the charm and beauty of the writing,” as well as Fitzgerald's sharp social sense; and Thomas Wolfe hailed it as Fitzgerald's „best work” thus far. The story of the fabulously wealthy Jay Gatsby and his love for the beautiful Daisy Buchanan, of lavish parties on Long Island at a time when, The New York Times remarked, „gin was the national drink and sex the national obsession,” it is an exquisitely crafted tale of America in the 1920s that resonates with the power of myth. A novel of lyrical beauty yet brutal realism, of magic, romance, and mysticism, The Great Gatsby is one of the great classics of twentieth-century literature.

Eredeti megjelenés éve: 1925

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Macmillan Collector's Library, Penguin Popular Classics, Vintage Classics, F. Scott Fitzgerald Classics, Pulp! The Classics, Penguin Essentials

>!
Indigo, 2018
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781552676356
>!
Penguin, London, 2018
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780241341469
>!
256 oldal · ISBN: 9781847496140

31 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Jay Gatsby · Nick Carraway · Daisy Buchanan · Tom Buchanan

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Chicago


Kedvencelte 25

Most olvassa 25

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Ez a regény minden újraolvasással egyre jobb lesz. Egyszerre hideg, érzelemmentes, költői, tragikus, társadalomkritikus, szép, szomorú és nevetséges. Egész könyveket lehetne megtölteni azzal, ami ebben a regényben van és ezt meg is tették, úgyhogy én csak röviden annyit mondok, hogy szerintem ez egy remekmű.

Újraolvasás 2012

Azt hiszem, most olvastam negyedjére. Remek, zseniális, elragadó, melankolikus, szépséges meg még minden egyéb. Tényleg egyre jobb, akárhányszor olvasom.

Újra, 2019.

/ Nem hiszem el, hogy hét éve olvastam utoljára. Lehet, hogy volt közben valami nem jelölt olvasás? Nem tudom, de most megint újraolvastam, mert épp nyakamon a nyári melankólia & nyughatatlanság, arról meg senki más nem tud úgy írni, mint Fitzgerald. Ennek örömére ideplagizálom magam 2012-ből. /

A történetről nem írok, úgyis ismeritek (ha nem, olvassatok Gatsbyt, gyorsan), mindenesetre újra és újra elképeszt az a mód, ahogy F. az (első olvasás során szerintem nem is mindig észrevehető) utalások és a fő cselekményszál szempontjából jóformán lényegtelen apróságok gondos elhelyezésével egy olyan komplex világot alkot és annyi (ön)kritikát sűrít a könyvébe, hogy az másnak egy háromkötetes regényben sem sikerülne. Fitzgeraldnak azonban ez gond nélkül megy, és ahogy a folytonos újraolvasások során egyre több mindent észreveszek ezek közül az apróságok közül, egyre jobban csodálom ezt a regényt.

Sokszor mégsem a könyv elképesztő gazdagsága és a tömörségében is roppant kifejező és a korról árulkodó mivolta nyűgöz le, hanem Fitzgerald mindent elsöprő, szépséges és szívszaggató melankóliája. Persze nem kell ahhoz vagy ötször elolvasni a Nagy Gatsbyt (még nekem sem), hogy feltűnjön, milyen végtelenül szomorú ez a könyv, de én eddig úgy voltam vele, hogy az Éj szelíd trónján c. regényt tartottam Fitzgerald melankolikus mesterművének, a Gatsbyt meg inkább a fent említett gazdagságáért csodáltam és szerettem. Most viszont kezdem úgy érezni, hogy a Gatsby semmivel sem marad el az Éj szelíd trónján mögött, ami a mindent átható szomorúság és hiábavalóság érzetét illeti.

A szomorúság elsősorban Gatsby alakja és sorsa körül összpontosul: ő a tehetséges, nagy terveket dédelgető és folyton ábrándokat szövögető fiú, akiben megvan a kellő elszántság, önbizalom és szorgalom ahhoz, hogy végrehajtsa a terveit és valóra váltsa az álmait. Gatsby igazi self-made man: senki nem tudja, honnan jött, a semmiből lett valamivé és valakivé, és bár nem próbálja mindenáron titkolni a származását és a múltját, nem is dolgozik azon, hogy eloszlassa a személyét övező rejtélyeket – talán még élvezi is azt a rejtélyes aurát, amit mások találgatásai és pletykái vonnak köré. Ugyanakkor Gatsby nem valamiféle félig megkövült szívű, szándékosan kíméletlen, magára cinizmust erőltető figura: persze neki is sokat kellett küzdenie, mire közel jutott ahhoz, hogy megvalósíthassa az álmát, és neki is át kellett élnie azt, hogy a körülmények (és más emberek) elszakították a szerelmétől, de Gatsby mindvégig megőrizte a tipikusan amerikai hitét: az összes kalandozása, kétes üzleti vállalkozása és az esetleges kudarcai közepette is képes elhinni, hogy a végén minden rendben lesz és az övé lesz minden, amiről mindig is álmodott.

Gatsby naiv hite és elszántsága számomra csodálatraméltó, és a puszta naivitása és elhibázott optimizmusa miatt még semmiképp sem kellene szomorú alaknak lennie. Gatsby attól lesz szomorú (tragikus) alak, hogy ő nem csupán általánosságban hisz magában és nem csak úgy általánosan bízik abban, hogy egyszer majd mindent megkap, amit szeretne, hanem egészen pontosan egyetlenegy cél vezérli. Gatsbynek nem álmai vannak, hanem egyetlen álma spoiler

És a regény Gatsby sorsát leszámítva is roppant melankolikus. Most például különös érdeklődéssel olvastam a narrátor hangulatos, szépséges és szuggesztív leírásait arról, hogy a világ mennyire tele van lehetőségekkel és közben mégis milyen szomorú hely. A korábbi olvasások során kevésbé figyeltem a narrátorra, Nick Carrawayre, és úgy gondoltam rá, mint egy meglehetősen távolságtartó, kissé ironikus kívülállóra, aki beéri azzal, hogy leírja, ő hogyan érzékeli az amorális gazdagok és szépek világát, amelybe a Daisyvel való távoli rokonsága révén rövid ideig belelát, viszont nincsenek olyan álmai, hogy ő is e világ részéve váljon. Azt továbbra is úgy gondolom, hogy Nick nem akar bekerülni abba a körbe, amelyben Daisy, Tom és Jordan Baker élnek, viszont most már korántsem tartom őt olyan rettentő racionális, kimért, távolságtartó alaknak, mint korábban. Úgy érzem, Nick racionalitása, becsületessége és földhözragadtsága részben a körülményeiből fakad: Nicknek muszáj dolgoznia, muszáj pénzt keresnie, és mivel gondolnia kell a szakmájában elvárt jó hírnevére, nem engedheti meg magának azt, hogy kétes szerelmi és üzleti ügyekbe bonyolódjék. Viszont Nick egyáltalán nem érzéketlen a világ szépsége és szomorúsága iránt – erre a kedvenc példám az a részlet, amikor Nick arról elmélkedik, hogy a New York-i éjszaka mennyire tele van lehetőségekkel, amelyeket a legtöbb ember talán észre sem vesz, de már az, hogy a város ígéretekkel csábít, bőven elég ahhoz, hogy az ember valami szívfájdító boldogságot érezzen, azt a furcsa boldogságot, ami abból az álomból/lehetőségből/ígéretből fakad, hogy talán megtehetne valamit, de mégsem teszi.

És végül is csupa ilyesmiről szól ez a regény: ebben a könyvben mindenki hiábavaló, soha valóra nem váló álmokat kerget (mint Gatsby), vagy valaha ilyeneket kergetett (mint Daisy), vagy talán csak álmodozik arról, hogy szeretne álmokat kergetni (mint Nick). És lehet, hogy a sok álmodás közben van néha egy kis valódi öröm is – de nem sok.

11 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Volt, ugye, a Nagy Lolita Rádöbbenés pár éve (https://moly.hu/ertekelesek/1141367), amikor is kiderült, hogy a képkockákból és szájhagyományból felépített Lolita-képem távolabb már nem is lehetne a valóságtól. A Gatsby esetében minden elképzelésemet arra a bizonyos dicapriós-pezsgőemelős gifre alapoztam, mert ez az egyetlen képkocka, amit a filmből valaha is láttam, azt viszont csilliószor. Ebből kiindulva meggyőződésem volt, hogy a történet egy munkásosztályba született szakadt fiatal srácról szól, aki némi svindliséggel és szerencsejátékkal ugyan, de önerejének és éles eszének köszönhetően szépen meggazdagszik. Most utólag, a könyv ismeretében két dolgot tudok elmondani ezzel kapcsolatban: 1) a kép alapján történetmesélés csak a szóbeli nyelvvizsgákon működik, ugyanakkor 2) egész jó novellákat tudnék írni a Pinteresten való nézelődés közben (és legalább lenne valami hasznos azokban az elpocsékolt órákban).

A történet nem egy munkásosztályba született szakadt fiatal srácról szól, aki némi svindliséggel és szerencsejátékkal ugyan, de önerejének és éles eszének köszönhetően szépen meggazdagszik – bár tulajdonképpen az is benne van, úgyhogy vagy nagyon szépen olvasok a képkockák között, vagy megmagyarázhatatlan képességgel rendelkezem. Ami köré a történet szövődik, az egy szerelmi szösszenet spoiler véggel, amire nem számítottam, ehhez képest spoiler. Ugyanakkor ez nem egy romantikus könyv, nem egy szerelmes könyv, annak ellenére, hogy a központi szál ez. Ez csak álca arra, hogy mindenféle emberi kapcsolatban tocsogni kezdjünk, és én nagyon szívesen tocsogok mindenféle emberi kapcsolatokban, főleg, ha valami úgy van megírva, mint ez a könyv.

Most kimondom megint a triviálisat: egy dolog dönti el, hogy jó vagy rossz lesz egy olyan könyv, amiben cselekmény igazából nem sok van, E/1-ben íródott és a narrátor nemhogy nem a címszereplő, de még csak mellékszereplőnek sem jelentős, szinte semmi szerepe a történetben: az író képessége. Veszélyes játék a főszereplődet nem a saját szemeddel, de még nem is a saját szemével, hanem egy más karakter szemével láttatni, potenciálisan totál félre is sikerülhetett volna, de itt pont az ellenkezőjéről van szó: nagyon jó választás volt és a kivitelezés remek. Valahogy úgy, hogy a narrátor is egy a Gatsby-t „ismerő, de nem ismerő” emberek közül, közben belelát, de nem lát bele az unokatestvére házasságába, és kívülálló, de fontos megfigyelő. És eközben még az is érdekel, a saját élete hogyan alakul, pedig annak aztán tényleg semmi köze a történethez. Szóval bravó, Fitzgerald, bravó. Az már csak hab a tortán, hogy ezek mellett a szereplők ráadásul viccesek (Jordan volt a kedvencem), összetettek és életteliek.

A tanulsággal meg mindenki küzdjön meg maga.

>!
Gregöria_Hill
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Ez a regény -nekem- tökéletes. Semmitől és senkitől nem akarok ennél többet― szép, okos, művelt, érdekes, titokzatos valamint csillagok és rózsák (Stars’n’ Roses). Aki azon fanyalog, hogy ha kivennénk belőle a narrátort, akkor nem maradna belőle semmi, az egyrészt olvasson el egy szerelmes füzetet büntetésből, másrészt gondolkodjon el azon, hogy ha az asztalból kivesszük a lapját, akkor nem is marad más, csak négy pózna, de miért is tennénk ilyet, hülyeség, pláne utána szidni. Nekem sokat mond a szerelemről is. Arról, hogy mennyire narráció kérdése. Az én szerelmeim, vagy Gatsbyé, tökmindegy, enélkül a tudás nélkül a kívülállóknak csak két átlagos ember középszerű kapcsolata marad, senki nem érti, mit lehet ezen annyit szenvedni, felejtsd el, azt jóvan, miközben az érintett természetesen beledöglik. Például Jay fészbúkszerű szókincse, a Déziéről absolute nem is szólva. Rossz narrátorral egy kicsit nem okos sekélyes nő és egy ízléstelen, sznob, újgazdag ficsúr kapcsolata. De a narrátor, ha! Lehet, hogy esetleg mégsem ok nélkül van ott. Ugyanakkor a könyv címe A nagy Gatsby, nem pedig a nagy Carraway. A világ legjószándékúbb narrátora, tele szeretettel és songokban és jambusokban beszél! És lát, amit úgy szeretek! És szinonímasorai vannak arra, hogy nagyszerű, megfoghatatlan, észrevehetetlen (és most már nekem is). Közben nem giccses, hanem szép. Ehhez kell stílusérzék. Már én szeretem, ha egy írónak van ilyenje, szinte el is várom. Biztos az is számít, hogy nekem is ugyanaz a szép. Értettem. Nem pasztell, nem plüss, nem puha, hanem olyan, mint a víztükör, a csillagok, a friss rózsák, a fémek, az arany és az ezüst, ilyesmik. Hát amikor a Gatsby áll a márványon a csillagok alatt, hát igen, például az! Aki ezt nem érzi, az menthetetlen.És annyira egyértelműek a túlzásai is, amik megmaradnak ebben a szépségben, csak éppen nem ismerik a határait, az ízlést: ezüstszínű ing aranyszínű nyakkendő… jaj de értem, hát ezt nem lehet egy konzervatív világban. Na, én nagy Keats-rajongó vagyok különben, elég jól ismerem, mert írtam belőle tudományos ösztöndíj dolgozatot, és meg is kaptam. Direkt nem néztem utána utalásoknak, mert azt akartam, hogy ez az én Gatsbym legyen, de azt muszáj volt lenyomoznom, mert kurvára felismertem. Keatst is azért szeretem, mert azt tartja szépnek, amit én, de hogy! Stone írta, hogy pusztán a mondat szépsége miatt vissza kellett olvasnia. Két mondat:
Slowly the white wings
Of the
Boat moved
Against The
blue cool
limit of the sky.
Ahead lay the scalloped ocean
And the abounding blessed isles.
Igen, van benne Keats jócskán (ez pont nem az.)
Amúgy is szeretem az olyan prózát, ami meg van írva, és egy szót nem lehet kihúzni belőle, mert egyformán fontos. Nekem ez az irodalom, ez a tudatosság. Műelemezni nem kívánok, hogy színszimbolika a Great Gatsbyben meg ilyenek, de azért a sárgát (color of the falling leaves of fall) s a Halál Automoboljának (egy rendkívül ízléstelen, újgazdag „circus wagon”) szép harmóniáját hadd emeljem ki.

A filmről: nekem a Robert Redford miatt nincs saját Gatsbym. Különben van, de annak a feje nem illik a képbe.Fitzgerald nagyon is engedi a Gatsbyt olyannak elképzelni, mint a te (én) Gatsbym. De én előbb láttam a filmet, és énnekem a Bobby Redford teljesen megfelel, köszi. Oszkárt a castingosnak, ha még nem kapott. A filmben volt egy jelenet, amin teljesen elképedtem, fel voltam háborodva, amikor a Dézi felveteti az uniformist a Jayjel és táncolnak. Éreztem én, hogy az nem lehet. Lehetetlen. Az is.

3 hozzászólás
>!
Stone
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Mondjuk úgy, hogy számomra ez az ősapja a The Line of Beautynak. Gyönyörű, ahogy meg van írva. Megint azt vettem észre, hogy visszaolvasok egy-egy mondatot azért, mert egyszerűen szép. Mert ritmusa van, de széttördelt, mint a Jazz.
A korszak már lassan egy évszázada volt, mégis közel hozza az egészet, a leírásokon és a karaktereken keresztül. Amerika épp fejlődik. A háború után ismét elkezdtek özönleni a bevándorlók. A gazdagok még gazdagabbak lettek, mert a kormány nekik kedvezett. A vidékfejlesztés a béka segge alatt van, a nagyvárosok szivacsként szívják magukba az onnan érkezőket. Mindenki szerencsét próbál, mindenki álmodik. Amerika ekkor erősíti meg az álmok országa alcímét. Mindeközben gyermekeket dolgoztatnak, éhezés van, szegénység, a szakadék egyre nő.
Nick is szerencsét próbálni jött, ő valahol a középosztályban van, a Középnyugatról származik, ahogy mindegyik szereplő. Kiválóan megalkotott karakter, nagyon kis okos húzás volt az írótól. Nem ő a főszereplője a műnek, de az ő szemén át látunk, hol visszalépve az időben, hol párhuzamosan, hol szerepet vállal, hol teljesen kívül áll. Az egész regényben ráadásul az ő karaktere az, aki változik, a többiek statikusak.
Gatsby titokzatosságának feltörése a regény közepén kicsit pofonnak tűnt nekem, azt hittem egy pillanatra, hogy elveszti a szememben a charmját, de valahogy mégsem tudott tőle szabadulni az ember. Talán ez az álmához ragaszkodás, hogy lehet valami újra olyan jó, mint volt, bár én nem hiszek ebben, inkább az tetszett, hogy ezért mindent megtett. A tett az, ami vonzott benne.
A regénynek gyönyörű színei vannak, szó szerint színes. Hol elhalványul, hol túl harsány, de sohasem fekete-fehér. Azt hiszem úgy tíz év múlva ezt is újra fogom olvasni, ahogy majd a The Line of Beautyt is.

12 hozzászólás
>!
just_aGirl
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

A történettel kivételesen film formájában ismerkedtem meg először, melyet a főszereplő miatt néztem meg. Elhatároztam, hogy megpróbálkozom a könyvvel is, bár eleinte voltak fenntartásaim. Rendkívül kellemesen csalódtam. Nem volt túl nehéz dolguk a vásznon megelevenedő nagyszerű jelenetek és aprólékosan megteremtett pazar helyszínek megalkotásával a film készítőinek, hiszen a regényben Fitzgerald ugyanilyen lenyűgöző alapossággal megírt mindent. Mindamellett, hogy az ifjú Mr. Gatsby története magával ragadó, a szerző jellemábrázoló képessége és az 1920-as évek Amerikájának, azon belül is Long Island-nek a korhű leírása szinte letehetetlenné teszi a könyvet. A regény, valamint az író egyik legnagyobb erényei között tarthatóak számon a részletgazdag,színes és olykor drámai leírások, és ezáltal – a regény csakúgy, mint Fitzgerald – helyet kapnak a műfaj remekei és nagyjai között.

>!
mrsp
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Mindig is imádtam a dzsesszkorszakot, és bizony ez a regényben töménytelen mennyiségben jelen van. És minden egyes rezdülése, minden leírás, minden részletezett ruhadarab, fejdísz, zenekar, parti és miegymás tökéletesen visszaadta a korszak hangulatát. Szinte úgy éreztem, hogy én is belecsöppentem a pezsgő ’20-as évekbe.

A főszereplő, aki köré az egész regény épül, Jay Gatsby egy szédületes figura, nagyon egyedi stílusa van, és már az első megjelenésekor a szívemhez nőtt teljesen. Imádtam a folyamatos old sport megszólítást (a magyar fordításban ez öreg fiú, de mivel magyarul és angolul is olvastam, bennem jobban megmaradt az old sport, és jobban is tetszik), minden egyes alkalommal fülig ért a szám, amikor megjelent, és ebben nem is volt hiány. :)

Daisy és Tom karakterét nem tudtam megkedvelni, pedig Daisyt az elején imádtam, de nyilvánvalóan a döntései miatt később már negatív karakterként gondoltam rá, Tom pedig eleve utálatos volt. Nick és Jordan viszont a szívemhez nőttek.

A végkifejlet, a véletlenek és az emberi gonoszságból adódó tragédia nagyon meglepett, és letaglózott. Gyönyörű volt.

Egyetlen fájdalmam van, hogy kevés. Ezt még nem éreztem, miután elolvastam, bár volt néhány részlet, ami a rövidsége miatt kifejtetlen maradt. De miután megnéztem a filmet (majd megnéztem még négyszer, mert csodálatos) jöttem rá, hogy mennyi mindent lehetett volna még beleírni. De szerintem a film és a könyv ilyen téren remekül kiegészítik egymást, mert míg a könyv gyönyörű, csodálatos a nyelvezete és megismételhetetlen hangulatot kelt, addig a film a zene és a díszletek eszközével egy teljesen más világot tár elénk.

>!
Papusz P
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Bizonyos értelemben többet vártam, azt hittem, több lesz benne a fülszöveg által ígért „legendarily glamorous affair”, „shady deal” és „doomed obsession”. Valahol arra számítottam, hogy az egészet áthatja majd az élvhajhászat és kicsapongás, és ezen belül lesz egy egészen sötét szál – az a bizonyos „doomed obsession with Daisy”, ami majd szépen romba dönt mindent.
Viszont más szempontból kevesebbet vártam, a nagy bulik közepette nem vártam ennyi igazán emberi érzelmet, azt meg végképp nem, hogy a vége ennyire szomorú lesz (pedig még csak nem is sikerült megkedvelnem Gatsbyt).

>!
Polaris
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Utaltam a filmet, DiCaprio ide vagy oda. Ízléstelen volt es unalmas (imho).
A könyv ezzel szemben kellemes csalódások bizonyult. Címszavakban: humoros, keserédes, mozgalmas, rabulejto korkep, reflektál önmagára es saját hibáira.
Örülök, hogy a kötet egyike volt az ocsem kotelezoinek, igy végre en is félretettem az előítéletemet, es elolvastam.
Rovid, könnyen olvasható – éjkozepi vonatutra kiváló.:)

>!
sempiternalsoul
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Ahogy Fitzgerald ír, az nekem maga a megtestesült gyönyör. Még soha nem olvastam magyarul, de azt hiszem, nem is fogom, mert ez a nyelvezet… csak felkiáltójeleket tudnék kiáltani, annyira csodálatos!
Még értékelést sem tudok írni. Örökre az egyik kedvenc könyvem marad. Örökre.


Népszerű idézetek

>!
judkacag

She told me it was a girl, and so I turned my head away and wept. 'All right', I said, 'I'm glad it's a girl. And I hope she'll be a fool – that's the best thing a girl can be in this world, a beautiful little fool'.

>!
Tintapatrónus P

I've been drunk for about a week now, and I thought it might sober me up to sit in a library.

>!
judkacag

So we beat on, boats against the current, borne back ceaslessly into the past.

140. oldal

>!
entropic P

I began to like New York, the racy, adventurous feel of it at night, and the satisfaction that the constant flicker of men and women and machines gives to the restless eye. I liked to walk up Fifth Avenue and pick out romantic women from the crowd and imagine that in a few minutes I was going to enter into their lives, and no one would ever know or disapprove. Sometimes, in my mind, I followed them to their apartments on the corners of hidden streets, and they turned and smiled back at me before they faded through a door into a warm darkness. At the enchanted metropolitan twilight I felt a haunting loneliness sometimes, and felt it in others – poor young clerks who loitered in front of windows waiting until it was time for a solitary restaurant dinner – young clerks in the dusk, waiting for the most poignant moments of night and life.

63. oldal (Penguin Popular Classics)

Kapcsolódó szócikkek: New York
2 hozzászólás
>!
agiking

They were careless people, Tom and Daisy – they smashed up things and creatures and then retreated back into their money or their vast carelessness, or whatever it was that kept them together, and let other people clean up the mess they had made…

page 114

>!
NLaci_21

I wouldn't ask too much of her, I ventured. You can't repeat the past.
Can't repeat the past?he cried incredulously. Why of course you can!

70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jay Gatsby
>!
Izolda P

In my younger and more vulnerable years my father gave me some advice that I’ve been turning over in my mind ever since.
“Whenever you feel like criticizing any one,” he told me, “just remember that all the people in this world haven’t had the advantages that you’ve had.”

(első mondat)

>!
judkacag

'What'll we do with ourselves this afternoon?' cried Daisy, 'and the day after that, and the next thirty years?'

>!
Riam

Gatsby believed in the green light, the orgastic future that year by year recedes before us. It eluded us then, but that's no matter – tomorrow we will run faster, stretch out our arms farther…

>!
selator

'You're a rotten driver,' I protested. 'Either you ought to be more careful, or you oughtn't to drive at all.'
'I am careful.'
'No, you're not.'
'Well, other people are,' she said lightly.
'What's that got to do with it?'
'They'll keep out of my way,' she insisted. 'It takes two to make an accident.'
'Suppose you met somebody just as careless as yourself.'
'I hope I never will,' she answered. "I hate careless people.'

Chapter 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: The Godfather
Bret Easton Ellis: American Psycho
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye
John Dos Passos: Manhattan Transfer
Laura Moriarty: The Chaperone
Mark Helprin: Winter's Tale
Daniel Keyes: Flowers for Algernon
E. L. Doctorow: Ragtime (angol)
Libba Bray: Lair of Dreams
Sándor Márai: Embers