Fitzgerald a szépirodalmi szövegek egyik nagy mestere. Nála minden egyes szónak súlya van. Tömör vagy leíró, párbeszéd vagy leírás – gondosan van választva. A Benjamin Button is szerkesztési és szövegtani szempontból remek elbeszélés. Nincs benne semmi, amit ki kellene vagy lehetne húzni.
A történet egy különös ötletet vezet végig. Megfordít egy életutat: Benjamin Button öregembernek születik meg, és ahogy idősödik úgy válik egyre fiatalabbá. Neki a vég nem az agg, hanem a csecsemőkor lesz. (Abba bele sem akarok gondolni, konkrétan miként és milyen méretekkel született meg.) A durva az, ahogy az életkorra jellemző tulajdonságok is így jelentkeznek nála. Morgós öregemberből lesz megfontolt férj és üzletember, aki aztán elkezd kamaszodni és az évei számát tekintve az ötvenes éveiben válik felelőtlenné és az életet hajszolóvá. Ahogy a teste leépül, az elméje is követi. Benjamin, aki elvégezte az egyetemet, lediplomázott, utána végzi az előkészítőt, és lesz olyan szakasza, amikor már csak a kisgyerekeknek készült köteteket élvezi.
A családon belül nagyon abszurd helyzeteket vesz végig. Amikor egyidősnek tűnik a saját unokájával, és vele játszik. Amikor 25-30 év után beleun a feleségébe, aki 40-es nőként taszítja, amikor ő tulajdonképpen a harmincas éveit éli. A fiával való kapcsolata – a szerző ezt annyira nem fejtegette, de lehet sejteni, milyen trauma lehet, amikor az ember apja ugyanakkora korúnak tűnik, mint a saját fia.
Mi akar ennek az egésznek a lényege lenni? Én abban látom, amikor Benjaminra dühös a család azért, mert fordítva él. Mintha az ő döntése és akarata lenne, hogy öregből lesz fiatal, majd gyermek. Nem is csak rosszallják, de büntetik is érte. Ha a sajátos élethelyzetet kivesszük, csak azt nézzük, hogy Benjamin más, mint a többiek – ő egy normaszegő – akkor egyből azt látjuk, hogy a környezet kiveti azt, aki eltér a megszokottól és elfogadottól. Ha valami miatt, itt Benjamin vagyoni helyzete, be is fogadják és megtűrik, nem lehet úgy része a világnak, mint a többiek. Az emberek ugyan azt mondják, hogy egyediek és különlegesek akarnak lenni, de aki tényleg az, annak megnehezítik az életét. Igazából nem kedvelik a másságot, mindenki a hasonszőrűek között érzi jól magát.
Bár nem a Brad Pitt filmről akarok írni, nem bírom megállni, azt le kell írnom, hogy nagyon más a kettő. Mindkettőben van, amit jobban szerettem, mint a másikban. A film nagy romantikus, életen át tartó szerelmi története nem hiányzott. Az elbeszélésben sokkal jobb az, ahogy a társadalmi köre egyszerre beveszi és mégsem tudja elfogadni teljesen a férfit. Hagyományos életutat kap, csak megfordítva, ennek minden konfliktusával. Ami viszont a filmben sokkal jobban működött: abban a küllemétől függetlenül Benjamin az életkorának megfelelően viselkedett. Öregemberként volt örökmozgó, gyermeki energiával tele, míg gyerekként vált fáradt öreggé. Ez sokkal hihetőbb volt nekem, mint az értelmi/érzelmi megfordítottság az eredetiben.
Ha ki kell jelölnöm, mi lesz a legmaradandóbb élmény a kötetből, a szövege maga. Ritka, ami ilyen maximálisan szerkesztett és megformált.