Eltékozolt ​évtized 84% 16 csillagozás

A Nagy Gatsby meg az Éj szelíd trónján kábé örök idők óta a kedvenc könyveim közé tartoznak, de eddig egész jól elvoltam azzal, hogy újraolvastam a kettő közül valamelyiket, amikor Fitzgeraldot akartam olvasni. Na, de most már végre olvastam valami mást is tőle.

A kötet novelláinak jelentős részét 19 éves lányok és huszonpár éves fiúk népesítik be, többnyire olyanok, akik majd később Daisy és Tom Buchananek, meg Nicole és Dick Diverek lesznek, de most még nem azok.

Most még fiatal lányok, akik 16 évesen elsőbáloznak, 19 évesen már a társaság királynői, 21 évesen meg már halálosan unják a folyamatos agyatlan flörtölést meg a szerelmet, és meg akarnak állapodni, mert már vénnek érzik magukat.
Vagy fiatal fiúk, akiknek az a csajozós szövegük, hogy „magának milyen csókos a szája” – de egy pillanatra sem akarják, hogy a lány, akinek ezt mondják, komolyan vegye a dolgot.

Fitzgerald elég alaposan, mindenféle oldalról körüljárja ezt a rettentően üres fiatalság-érzést, ami a fentebb említett két regényében is megjelenik. Van például olyan novella (A jégpalota), amiben a város széplánya többre vágyik, életre, szórakozásra, meg ilyenekre, és el akarja hagyni a kisvárost, ahol felnőtt, s amit amúgy szeret, mert hite szerint ő nem arra született, hogy otthon punnyadjon meg – nem ám, hanem kalandokra, izgalmakra. Csak aztán rájön, hogy talán mégsem a kalandokra meg izgalmakra született, meg hogy végül is jobb neki otthon. (Laza popkultúrás-posztmodern húzásként idelinkelem ezt a remek dalt [EMA – California], ami szerintem nagyon jól visszaadja ezt a fitzgeraldos érzést, vagyis annak 2010-es évekbeli változatát: http://www.youtube.com/watch… )

Aztán van olyan novella is (Myra és a gazdag fiú esete), amiben a rém életunt 21 éves hősnő behálóz egy gazdag fiút, mert mi mást tehet az ember 21 évesen, jól kell férjhez menni, na – de aztán meg kölcsönösen jól hülyét csinálnak egymásból.

Meg van olyan is (Bernice bubifrizurája), amiben a népszerűtlen kis penészvirág hirtelen a város legkeresettebb lánykája lesz, miután megtanulja, hogy milyen témákról kell a srácokkal beszélgetni (én; te; mi), de ez a népszerűség eléggé törékenynek bizonyul.

Stb.

Eléggé meglepett egyébként, hogy sok novella milyen könnyed és humoros. (Még úgy is, hogy a mélyben mindig ott lappang a szomorúság – mert ugyan mire jó népszerű bálkirálynőnek lenni 19 évesen, és egyáltalán: mi az élvezet abban a népszerűségben, ami abból fakad, hogy valaki ügyesen tud szempillát rebegtetni meg butaságokat beszélni, ha közben amúgy az illető lány talán nem is szempillarebegtető tündérke a szíve szerint, hanem okos ember, aki értelmes társaságra vágyna.)

De azért nem mindegyik novella könnyed-vidám-fiatalos. Vannak olyanok is, amik már kb. olyanok, mint a későbbi regények: ott van bennük a minden-hiábavalóság; a nyughatatlanság; a kiábrándultság; meg az az érzés, hogy valami valamikor nagyon el lett cseszve, és ezen már nem lehet segíteni. Szóval – olyan „tipikus” Fitzgerald. (Ami hozzám véletlenül elég közel áll.)

(A fordítás amúgy elég sok kívánnivalót hagy maga után. Meg a szerkesztés is. Szóval nagyon kellett koncentrálnom, hogy Fitzgeraldra tudjak figyelni, és ne a rengeteg helyesírási meg ilyen-olyan hiba, meg az esetlen magyarítások miatt dühöngjek egyfolytában. Ez simán elvesz egy csillagot az értékelésből – ha esetleg felmerülne a kérdés, hogy miért csak háromfél.)

Élmény volt olvasni, könnyed olvasmány hétköznapi életből vett sztorikkal. Hozzáad ugyan a történetekhez a kor, amelyben játszódnak, de igazából bármikor történhetnének. A szereplők fiatalok, akiknek a problémái tényleg évszámtól függetlenül hasonlóak. Az unalmas kisvárosból elvágyódó lány, aki aztán meghasonlik önmagával. Vagy amikor a szürke, unalmas csajszi válik ideig-óráig népszerűvé. Csábítások, csalódások, csajozások. Mindegyik novella, mint egy szappanbuborék, csodásan, színesen csillogva lebegnek, majd kipukkannak.

Könnyű és könnyed olvasmány volt, humoros is, de (szerencsére) már egy kissé avíttas off, már ami a nők megítélését illeti, miszerint butácskák, felszínesek és legfőbb elfoglaltságuk megfelelő férj kerítése.
Több novellában is foglalkozik az író a gondolattal, hogy mások szemében azok vagyunk, amit a külvilág felé mutatunk. Ez a dilemma kortalan; mások megítélése vélt erények és tulajdonságok alapján állandó, ahogyan az irigység kialakulása is és a bosszúvágy megjelenése majd a bosszúszomj kielégülése is.
Kedvencem a kötetből a Fej és vállak című novella.

Ez volt az első F. Scott Fitzgerald könyv, amit olvastam, de természetesen nem az utolsó. Magamtól valószínűleg nem vettem volna kézbe egyhamar, de ha már volt a közelben egy példány, még szép, hogy elolvastam. És milyen jól tettem! Nagyon szórakoztató, könnyű olvasmány. Ha egyszer elkezdi az ember, nem tudja letenni.

Nagyszerű novellák, mint mindig! Azt hiszem ez F. Scott Fitzgerald igazi erőssége: a csattanóval végződő rövidke történet, mesterien alakítja a szálakat. Hihetetlen, hogy egy embernek ennyi eredeti gondolata legyen. A 4,5 csillagot csak amiatt kapta, mert a Benjamin Buttonös novellás kötet nekem jobban tetszett, ugyanakkor ebben is voltak nagy kedvenceim.

Fitzgerald pontosan tudja a látszat mögötti tartalmak feltárását. Tudja az ember belső gondolatait, félelmeit, naivitásait. A hétköznapi élet cselekményeit irodalmivá tudja varázsolni. Metaforák és elvont utalások veszik körbe néha az írásait, és sosem tudhatod melyik részlet lesz igazán fontos a történeteiben. Lényegtelen hanyas évekről beszélünk, a szereplők élethelyzeteit 2014-ben is képesek vagyunk átdolgozni a saját valóságunkba. Érdemes őket forgatni.