Az ​Édentől messze 75% 28 csillagozás

F. Scott Fitzgerald első regényében már előrevetíti mindazt, ami évekkel később, A nagy Gatsby-ben végső, letisztult formát ölt: a ’20-as és ’30-as évek kíméletlen kritikáját, a nagy amerikai álom átalakulását és megsemmisülését.
Amory Blaine alakján keresztül figyelemmel kísérhetjük az úri osztály összes felvett pózát, a látszat mindenek feletti uralmát, mely jelen van a mindennapos gesztusokban, a hivatali életben, az iskolákban, a gondolkodásban – még a szerelemben is. Senki sem lehet önmaga, elvárt szerepeket kell beteljesíteni, a fiatalokba nevelik a kötelezően felöltendő személyiséget, melyből kitörni nehéz, ráadásul senki nem is vágyik rá. Hiába rejtőzik az önimádó egoista képe mögött egy reformer idealista, könnyebb a szokott elveket vallani, és beilleszkedni a megfelelő rétegbe, mint megismerni és megváltoztatni saját magát.
Fitzgerald komoly iróniával és kritikával ábrázolja kora embereit, gyakran inkább érzéseket kelt a leírások helyett, még drámai formával is megpróbálkozik, ám a regény mégis túl terjengősnek érződik. Hiányoltam azt a líraian érzelemdús kifejezésmódot, ami A nagy Gatsby-ben olyan magával ragadó volt, jóllehet ettől függetlenül az érdekes meglátásokban gazdag olvasmány, érdemes elolvasni.

Tetszett, bár 20-as évekről nem túl pozitív a kép, amit a könyv bemutatott. Színpadias gesztusok, túl dramatizált érzelmek. Kötelező életérzés a cinizmus és a depresszió. Állandó az önanalízis és a legfontosabb kérdés, mit gondolnak mások. A főszereplőt végigkíséri a céltalanság.

nagyonnagyon…

hihetetlen önkritika és önirónia… szinte hihetetlen mennyire képes ezt a végletekig vinni. egyáltalán nem érződik rajta, hogy elsőkönyv, bár sokat is dolgoztak rajta. közel sem akkora remekmű mint A nagy Gatsby, de már benne volt a tollában és ez jó. Igazából vbégig úgy éreztem, hogy 4 csillag, viszont a második könyv első 50-60 oldala, amit dráma műfajban írt meg annyira zseniálisra sikerült, hogy kapott még egy fél csillagot. Örülök, hogy az Európa kiadja sorban minden művét, de kérem, kissé kevesebb elgépeléssel, minimum 10et találtam, az egyik ráadásul értelmetlenné tette a mondatot, percekbe telt mire kibogoztam… kár… amúgy szép kiadás.

Kicsit túlírt könyv, nem is teljesen áll össze egy regénnyé. Érdekes ez a világ, amit Fitzgerald ábrázol: a 20. század elejének amerikai arisztokráciája, az egyetemi élet (vad bulizások és öncélú, giccses versek), az első világháború, majd alkoholtilalom. Ebben a környezetben próbálja kialakítani az identitását és megtalálni magát Amory, akiről nehéz megmondani, hogy milyen, és azt sem könnyű megállapítani, hogy az író őt bemutatva mikor komoly és mikor ironizál. Elég igazságtalan a hősével, amikor már gyerekként egoistának nevezi (pedig senki sem tehet a gyerekkoráról), de abban igaza van, hogy Amory felnőttként sem lesz hiteles és értékes ember. Az egyik legironikusabb rész, amikor elszegényedve a szocialista eszmékkel barátkozik, miközben valójában irtózik a munkásoktól és a munkától.