Az ​Édentől messze 22 csillagozás

F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

Az ​1920-as évek „elveszett nemzedékének” képviselője, a dzsesszkorszak előfutára, névadója és terméke, Francis Scott Key Fitzgerald (1896-1940) fedezte fel az irodalom számára a viktoriánus morált és az egész amerikai életformát megváltoztató, bálványromboló ifjúságot. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, egyetemi aranyifjak, „vampok”, „flapperek”.
1920-ban megjelent, s mindjárt óriási sikert aratott első regénye, Az Édentől messze kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű mű, amely egy érzékeny, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botladozásait és önmagára találását mutatja be. Amory Blaine, a kiábrándult princetoni diák, leszerelt katona és csalódott szerelmes a regény végén eljut az önismeretig, és meghirdeti az új nemzedéket: „Íme, az új nemzedék, ajkán a régi csatakiáltások, s hosszú napokon és merengve átvirrasztott éjszakákon át tanulja a régi hiteket; és várja… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1920

>!
Európa, Budapest, 2009
414 oldal · ISBN: 9789630787109 · Fordította: Bart István

Kedvencelte 3

Most olvassa 9

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Dominik_Blasir>!
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

F. Scott Fitzgerald első regényében már előrevetíti mindazt, ami évekkel később, A nagy Gatsby-ben végső, letisztult formát ölt: a ’20-as és ’30-as évek kíméletlen kritikáját, a nagy amerikai álom átalakulását és megsemmisülését.
Amory Blaine alakján keresztül figyelemmel kísérhetjük az úri osztály összes felvett pózát, a látszat mindenek feletti uralmát, mely jelen van a mindennapos gesztusokban, a hivatali életben, az iskolákban, a gondolkodásban – még a szerelemben is. Senki sem lehet önmaga, elvárt szerepeket kell beteljesíteni, a fiatalokba nevelik a kötelezően felöltendő személyiséget, melyből kitörni nehéz, ráadásul senki nem is vágyik rá. Hiába rejtőzik az önimádó egoista képe mögött egy reformer idealista, könnyebb a szokott elveket vallani, és beilleszkedni a megfelelő rétegbe, mint megismerni és megváltoztatni saját magát.
Fitzgerald komoly iróniával és kritikával ábrázolja kora embereit, gyakran inkább érzéseket kelt a leírások helyett, még drámai formával is megpróbálkozik, ám a regény mégis túl terjengősnek érződik. Hiányoltam azt a líraian érzelemdús kifejezésmódot, ami A nagy Gatsby-ben olyan magával ragadó volt, jóllehet ettől függetlenül az érdekes meglátásokban gazdag olvasmány, érdemes elolvasni.

3 hozzászólás
Balog_Judit>!
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

Tetszett, bár 20-as évekről nem túl pozitív a kép, amit a könyv bemutatott. Színpadias gesztusok, túl dramatizált érzelmek. Kötelező életérzés a cinizmus és a depresszió. Állandó az önanalízis és a legfontosabb kérdés, mit gondolnak mások. A főszereplőt végigkíséri a céltalanság.

sünkap>!
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

Ez a könyv egy kalap sz*r, ennek ellenére mégis keltett bennem benyomásokat, nem érdekes? Most utána is olvasok, hátha másképp fogom látni ezt az írói műremeket. Sajnos van ez így, hogy egy újító világszemlélet a 21. századi olvasónak már csak fárasztó szenvelgés, vagy más esetben gyerekes bugyutaság (lásd Vian: Tajtékos napok)

lencsemate IP>!
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

hihetetlen önkritika és önirónia… szinte hihetetlen mennyire képes ezt a végletekig vinni. egyáltalán nem érződik rajta, hogy elsőkönyv, bár sokat is dolgoztak rajta. közel sem akkora remekmű mint A nagy Gatsby, de már benne volt a tollában és ez jó. Igazából vbégig úgy éreztem, hogy 4 csillag, viszont a második könyv első 50-60 oldala, amit dráma műfajban írt meg annyira zseniálisra sikerült, hogy kapott még egy fél csillagot. Örülök, hogy az Európa kiadja sorban minden művét, de kérem, kissé kevesebb elgépeléssel, minimum 10et találtam, az egyik ráadásul értelmetlenné tette a mondatot, percekbe telt mire kibogoztam… kár… amúgy szép kiadás.

moni79>!
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze

Kicsit túlírt könyv, nem is teljesen áll össze egy regénnyé. Érdekes ez a világ, amit Fitzgerald ábrázol: a 20. század elejének amerikai arisztokráciája, az egyetemi élet (vad bulizások és öncélú, giccses versek), az első világháború, majd alkoholtilalom. Ebben a környezetben próbálja kialakítani az identitását és megtalálni magát Amory, akiről nehéz megmondani, hogy milyen, és azt sem könnyű megállapítani, hogy az író őt bemutatva mikor komoly és mikor ironizál. Elég igazságtalan a hősével, amikor már gyerekként egoistának nevezi (pedig senki sem tehet a gyerekkoráról), de abban igaza van, hogy Amory felnőttként sem lesz hiteles és értékes ember. Az egyik legironikusabb rész, amikor elszegényedve a szocialista eszmékkel barátkozik, miközben valójában irtózik a munkásoktól és a munkától.


Népszerű idézetek

lencsemate IP>!

Nincs veszedelmesebb méreg, amit az utókorra hagyhatnánk, mint néhány hangzatos közhely.

242. oldal

4 hozzászólás
lencsemate IP>!

…és attól is óvakodnod kellene, hogy magad által készített skatulyákba gyömöszöld az embereket; tapaztalni fogod, hogy folyvást azzal bosszantanak majd, hogy átugrálnak az egyik skatulyából a másikba,…

165. oldal

czegezoltanszabolcs>!

Akár száz más dolgot is meg tudnék tenni, ami azután a következő lépés után következnék, de éppen ebbe az egybe nekem is mindig megbotlik a lábam.

3. Az egoista tűnődései

apple_pie >!

Az a helyzet, hogy hinni akarunk. A diákok a klasszikusokban, a választópolgárok a képviselőikben, az országok az államférfiakban, ámde nem tudnak hinni bennük. Mert nagy a hangzavar, és a sok kusza, önellentmondó és meggondolatlan bírálat közt nem tudnak eligazodni. Az újságok esetében még rosszabb a helyzet. Bármely gazdag, reakciós párt, ha kellőképp áthatja a pénzügyi zsenialitásnak nevezett kapzsiság és bírvágy szelleme, bízvást szert tehet egy újságra, amely aztán lelki tápláléka lesz sok ezer fáradt és űzött embernek, akit annyira lefoglal az úgynevezett modern élet, hogy már csak előemésztett eledel fogyasztására képes. A választó két rongyos centért politikai meggyőződést, előítéletet és filozófiát vásárolhat magának.

lencsemate IP>!

[Rosalind] Egy ízben azt a kijelentést tette anyja barátnőinek gyülekezete előtt, hogy nőkre csak azért van szükség, mert kell valami zavaró körülmény, ami felzaklatja a férfiakat.

252. oldal

DramaQueen P>!

Én sem az ártatlanságomra vágyom. Hanem az elvesztésével járó élvezetekre.

lencsemate IP>!

…vallásosság dolgában kacéran hezitálónak mutatta magát

17. oldal

lencsemate IP>!

…azt hiszem, nekem valami régebbi és lágyabb civilizációban kellett volna átszenderegnem az életemet, zöldellő, s ősziesen rozsdabarna tájon…

40. oldal

lencsemate IP>!

– Ha akkor, amikor a német hadsereg megszállta Belgiumot – kezdte –, a belga lakosság tudomást sem vesz róluk, csak folytatja a mindennapi életét, a német hadsereg zavarában egyszerűen széthullik…

224. oldal

lencsemate IP>!

ROSALIND – tagadhatatlanul ROSALIND. Az a fajta lány, akinek a legcsekélyebb erőfeszítést sem kell tennie, hogy a férfiak beleszeressenek. Kétféle férfi kivételével: a butákat általában elriasztja az esze, az entellektüeleket pedig a szépsége. Az összes többihez azonban születési előjoga van.

251. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
Aldous Huxley: Pont – ellenpont
Eowyn Ivey: A hóleány
Kathleen Tessaro: A parfüm titka
Toni Morrison: Dzsessz
Danielle Steel: A legdrágább kincs
Edna Ferber: Mekkora? Ekkora!
Ian Tregillis: Géplélek
Aldous Huxley: A végzet bábjátéka
Elmore Leonard: Gengszterek földjén