A ​nagy Gatsby 1345 csillagozás

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.

Eredeti megjelenés éve: 1925

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Klasszik, Helikon Zsebkönyvek, POKET zsebkönyvek

>!
Sztalker Csoport, Budapest, 2019
186 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822162 · Fordította: Máthé Elek
>!
Titis, 2019
ISBN: 9786155157516 · Felolvasta: Szervét Tibor
>!
Helikon, Budapest, 2019
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792963 · Fordította: Bart István

12 további kiadás


Enciklopédia 33

Szereplők népszerűség szerint

Jay Gatsby · Nick Carraway · Daisy Buchanan · Jordan Baker · George Wilson · Myrtle Wilson · Catherine · Mr. McKee · Tom Buchanan

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Central Park · Long Island


Kedvencelte 248

Most olvassa 134

Várólistára tette 706

Kívánságlistára tette 462

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth I
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Annyiféle hízelgő jelzővel illették már a ’20-as évek mulatozó ifjúságát: ők voltak a jazzkorszak, a flapper-éra, a roaring twenties gyermekei – egyedül csak ez a fránya Gertrude Stein (vagy valami véletlenszerű francia figura, ki tudja…) bélyegezte meg őket elveszett generációként. De hogy mitől lettek elveszettek, arra viszonylag nehéz válaszolni, már amennyiben a műveik között kutakodunk az irodalomtörténeti munkák helyett. Hemingway már kifejtette ezt a Fiestában, de most Fitzgeraldon a sor: ő aztán tényleg feneketlen mélységeket tár fel előttünk – már ha szeretünk olvasni a sorok között.

Csillog-villog, mint a Salamon töke, ugyanakkor A nagy Gatsby a felszín alatt egy meglepően reményvesztett közeget, egy erkölcsi tömegsírt rejteget – letaglózó volt rájönni, hogy Fitzgeraldnak ez a regénye ugyanolyan terhelt és összetett kor- és társadalomkritika is egyben, mint a saját életének fájdalmaival telezsúfolt Az éj szelíd trónján. Jay Gatsby köre ugyanis lehetetlen alakok gyülekezete. Egy lendületesebb, alkohollal dúsított könyvklubon talán gyorsan fel is dobná valaki, hogy vajon hiba lenne-e saját koruk Vajna Tímeáinak és Berki Krisztiánjainak tekinteni őket – a párhuzam túlzó, de van alapja. Rögtön ott van Daisy és Tom Buchanan, a szerelmi háromszög második és harmadik pillére, akik a megtestesült felelőtlenséget jelenítik meg (ahogyan egy ponton ezt maga a narrátor is megerősíti, szóról szóra). Tom könnyű eset, tipikus alávaló playboy, olyan fickó, aki szerint a feleség csalva jó, de amint őt szarvazzák fel, fejtetőre áll a világ és megkezdődik a hisztérikus, elvtelen, büszkeséget és tartást mellőző erőszakoskodás. Daisy nemtörődömsége nem lehet kérdéses a regény fináléját felvezető balesetet szemlélve, ugyanakkor fontos látni, hogy nőként a két érte versengő férfi között szinte kizárólag az anyagi javak tekintetében tud döntésre jutni. Figyeljük csak meg, ahogy Jay egész életét arra építi fel, hogy vagyont és kacsalábon forgó palotát szerezve meghódítsa magának a nőt, ezzel szinte igazolva az olvasó számára, hogy Daisy bizony kissé anyagias*, majd amikor a szerelmi dráma közepén felmerül a lehetősége annak, hogy Jay esetleg szélhámos, ösztönei egyből visszahúzzák a földre: Tom anyagi biztonsága ellen nem érhet fel Jay kétségkívül lenyűgöző, de bizonytalan eredetű és hátterű vagyona. Látványos törés az ide vágó párbeszédben az a pillanat, amikor Tom elkezdi pedzegetni Gatsby titokzatos múltját, amivel véglegesen megingatja az egészen addig a Gatsby-villa hatása alatt álló Daisyt…
Sorrendben haladva érdemes elidőzni Jordan Bakernél is, ennél a ritka önző, flegmatikus, ám belülről üres nőszemélynél, aki a cselekmény végén vádlón veti Nick szemére, hogy ő volt életében az első férfi, aki spoiler, amit igazán nehezére esett feldolgozni…

Végezetül jöjjön Nick Carraway és a nagy Gatsby. A naiv, ifjú üzletember-növendék, akit lenyűgöz Jay, mint jelenség, a titokzatos, izgalmas társas magányba burkolózó tökéletes self-made man. Elsősorban rajta keresztül kell megfejtenünk, mitől lett nagy a mi Gatsby-nk, és erre több magyarázat is létezhet. Jay talán azért nagy, mert rendkívül emberien viselkedik Nickkel, miközben körülveszik a felszínes, alakoskodó személyek. Nick és Jay barátsága különleges, ez süt a köztük szövődő meleg hangulatú párbeszédekből. Jay azért is lehet nagy, mert kiemelkedik a tömegből méltóságával, eleganciájával, de ami még fontosabb: ő a történet egyetlen szereplője, aki nemcsak lézeng a cselekményben, hanem elért valamit és a továbbiakban is el akar érni valamit. Törekvő karakter, ritka személyiségtípus az elveszett generáció hősei között. Mindazonáltal a módszerei hibásak, mivel rákényszerül arra, hogy alkalmazkodjon kora társadalmi viszonyaihoz. Neki nem azért van szüksége vagyonra és misztikummal ötvözött személyiségre, hogy valakin bosszút álljon, megbüntessen, vagy valamit visszavegyen – a pénz nem eszköz, a pénz szinte egyenlő a beteljesülő szerelemmel, ő kizárólag a vagyona felmutatásával szerezheti meg álmai nőjét. Azonban mielőtt piedesztálra emelnénk, vegyük észre azt a már-már tárgyiasító attitűdöt, amivel Daisyt szemléli spoiler. Azt mondja Nicknek, ha Daisy szerette is valaha, akár egy pillanatra Tomot, az az ő magánügye volt. Ezzel függetleníti a nagy szerelemtől, a más szférákból származó szenvedélytől a szeretett nőt, és egyúttal bizony csúnyán le is kezeli őt…
A nagy Gatsby tehát egy olyan világban nőtt naggyá, amiben minimum kétes dicsőség kiemelkedőnek lenni, de így lehet a legkönnyebben regényhőssé válni.

A nagy Gatsby gyönyörű regény. Rendkívül szélsőséges tónusok között ingázik szinte folyamatosan, anélkül, hogy egy pillanatra is megszédítené az olvasóját. Az ábrázolt miliő szép, esztétikus, vonzó és izgalmas, romantikus, és mégis velejéig romlott, alávaló – hősei valójában antihősök, akik mégis példaképekké válhatnak. Fitzgerald pedig most is feltár magából egy darabot, hisz a Vándorünnepben olvasott hemingwayi megfigyelések után az ember nem tudja elkergetni a gondolatot, miszerint az író szíve ott dobog Jay Gatsby-ben és Nick Carraway-ben is. Utóbbi ő maga a külvilág számára, előbbi az az ideál, amilyenné válni szeretne, hiába van tisztában azzal, hogy a szerep kétes. Képzeljétek el ezt a fickót, ahogy a húszas évek végének Párizsában elmegy inni Hemingway társaságával, majd pár szó és egy-két pohár után letargiába, szinte kómába zuhan… Esélye sincs átélni a partit, hisz nem bírja az alkoholt. Másnap mégis újra ott van a többiekkel, jól akarja érezni magát. És miközben végignéz önmagukon, talán mindenkinél jobban felismeri szánalmas oldalukat, tehetetlenségüket, de azért mégiscsak szeretne nagy lenni közöttük…

*Árnyaljuk a képet: ez egyúttal társadalomkritika és már-már népmesei elem is, amiben a semmiből jött vagyontalan hősnek le kell küzdenie a királylányt tőle elválasztó rangbéli különbségeket.

>!
Helikon, Budapest, 2019
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792963 · Fordította: Bart István
2 hozzászólás
>!
szadrienn P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Vajon meghódítható-e az imádott nő mesés gazdagsággal, talmi csillogással, keserves erőfeszítések árán megszerzett kacsalábon forgó palotával? Koktélos pohara mögül kitekintve meglátja-e végre az őérte sóvárgó férfit, miközben a háttérben halkan duruzsol a dzsessz?
A regény fő témája a tengerentúli irodalom egyik visszatérő motívuma, az amerikai álom mítoszának kiteljesedése, majd látványos összeomlása. A főhős egy romlatlan közegből érkező tehetséges, ambíciózus fiatalember, aki szinte a semmiből építi fel birodalmát egy tátongó érzelmi ürességét káprázatos külsőségekkel leplező világ bűvöletében, amely látszólag befogadja, de később szükségszerűen a vesztét okozza.
Fitzgerald elegáns könnyedséggel ír, de a történet keserű szájízt hagy az olvasóban. Az átélt kiábrándulásért azonban a stílus és a megvalósítás tökéletessége bőségesen kárpótol.

10 hozzászólás
>!
Lara
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Fitzgerald 1915-ben ismerte meg Ginevra Kinget, akivel egymásba szerettek, és kapcsolatuk – ami később jórészt levelezésekből állt – két éven át tartott. Nem házasodtak össze. „Poor boys shouldn't think of marrying rich girls.” – talán Ginevra ugyanezt mondta Fitzgeraldnak, mint Daisy Gatsbynek. Az író nem csak Daisy Buchanan-t, hanem regényeinek sok más női alakját is róla mintázta. Zeldával való feszült viszonya miatt talán Fitzgeraldnak megfordult a fejében, hogy mi lett volna, ha első szerelmét veszi el, vagy ha nem igyekszik annyira azon, hogy biztos egzisztenciát teremtsen, akármilyen áron, csak azért, hogy egy olyan társadalmi réteghez tartozhasson, akik sosem fogják közülük valónak tekinteni – mintha ez a regény azért is született volna, hogy Gatsbyvel együtt ő is leszámolhasson régi szerelmeinek illúzióival; és nem csupán azzal: a morális tartalom nélküli egzisztencia ábrándjának felszámolása is ez a regény. Olyan emberek története, akik „összetörnek dolgokat és embereket, s aztán visszahúzódnak pénzükbe és nemtörődömségükbe.” és olyanoké, akiket mámoros nyári álmaik meggyőznek arról, hogy „milyen valótlan a valóság, és hogy a világ sziklaszilárdnak vélt biztonsága tündérszálakon nyugszik.”

7 hozzászólás
>!
ZitussKa
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Némely könyvnél egyszerűen érzi az ember, hogy ezt még minden kétséget kizáróan olvasnia kell egyszer. Egy, öt vagy akár tíz év múlva, teljesen mindegy. Muszáj még később is találkozni a szereplőkkel. Valahogy így érzek én is, nagyon szeretném még többször átélni. Daisy szavaival pedig egyet kell értenem :)
Hidd el nekem, az egész világ megőrült

„olyanok sugdolóztak állítólagos dolgairól, akik sokkal jelentéktelenebbek voltak, minthogy bármit is suttogni lehetett volna róluk.”

4 hozzászólás
>!
Bla I
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Az amerikai álom – de minden álomból felébred az ember, hisz a külsőségek, az üres csillogás csak ideig-óráig helyettesítheti a tartalmi lényeget. Scott Fitzgerald tökéletes stílussal mutatja be ezt a világot, kitűnő, időtlen könyv!

>!
n P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

A könyv kevésbé tetszett, mint a belőle készült filmek. A véleményem viszont hasonló, ezért (engedelmetekkel, és mert egy picit most lusta is vagyok értékelést írni :) ) a filmről néhány hete írt gondolataimat írom ide.

Megnéztem a film új változatát. Meglepett, mert tetszett. A régi változat élt bennem, és szinte az egész film alatt azt is láttam magam előtt. Mégis jó volt. DiCaprio mindent megtett, hogy hiteles legyen, és igaz, Robert Redfordnak jobban hittem annak idején, de igazi átalakulást mutatott a filmben és valódi könnyeket. „Pókember” :) pedig nagyon jó választás volt barátnak. Gatsby jól érezte, hogy kell mellé, egy igazi, jószándékú ember is, egy jóbarát. Talán remélt némi változást ettől a saját jellemében, de nem sikerült ezt elérnie. Nem is tudom, hogy lehet-e valakitől jobbá válni, de reménykedem, hogy létezhet ilyen hatás emberről – emberre. Remek volt az elején a mesebeli idill megjelenítése, a színek, a vörös, bordó, rózsaszín, élénkzöld és lila. A fák, a tenger, a fények. Ez vált át később, a szereplőkkel együtt egy matt, barnásszürke színné, és változunk át mi is, a mesebeli létből a realitásba. A zenék is kiválóak. Szinte adja magát a párhuzam a mostani gej, giccses, képmutató világ, a gazdagnál is gazdagabb, de üres lét megmutatására. Talán a 3D nem volt annyira lényeges arra pár hópehelyre és konfetti özönre, de most úgy tűnik, ez vonzza be a nézőket. Igaz, itt csak 10-en voltunk egy délutáni időpontban. Aki ezt megnézi, az nézze meg a film régi változatát is, és aki csak azt látta, az nézze meg ezt. Megéri. Az üzenete aktuális, nem csak amiatt, hogy a pénz nem boldogít (én nem kedvelem ezt a szólást egyébként), hanem az emberi értékek, a kiüresedésnek indult vagy feltételekhez kötött, érdekkapcsolatok miatt is. Lehet, keményen fogalmazok, de vannak használók és vannak használtak. Persze nem csak ez a kétféle létezik, ez sarkítás volt. Viszont egyre kevesebb az egymás felé való őszinte érdeklődés, a bizalom. Sok van ebben a történetben.

21 hozzászólás
>!
robinson P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Megfogott,tetszett. Film nélkül is működik. Az amerikai felső tízezer üres és hazug világa napjainkban is időtálló.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/a-nagy-gatsby.html

>!
vargarockzsolt P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Fogalmam sincs, hogy mi a titka, talán a stílusa? A mondatainak a ritmusa? Chandler és Hemingway és Mark Twain van még ilyen hatással rám.
Újraolvasás, 2014.
A sármos és szentimentális rosszfiú és a gátlástalan és butácska, de gyönyörű úrilány románca az 1920-as évek Amerikájában. Remekmű, egy kicsiny ékszerdoboz, a fülszöveg szerint mesteri szimbólumok, elegáns szerkezet, kristálytiszta próza, s a görög tragédiák sorsszerűségével kibontakozó cselekmény – ez szerintem tökéletesen igaz.
Két megjegyzést tennék még hozzá. Szerintem az ábrázolt világ, az amerikai felső tízezer hazug üressége kortól és országtól függetlenül jellemzőnek látszik, és ezért nem csak hitelesen ábrázolt jellemek érzelmi gazdagsága, és a főszereplők szenvedélyes érzelmei magával ragadóak, hanem a díszletek is ismerősek, a saját környezetünkkel behelyettesíthetők – ezért is élő ez a könyv.
A másik: Fitzgerald remekül oldotta meg a narrációt. Nick Carraway naivul tisztességes és kissé korlátolt figurája nem egy mindentudó elbeszélő szemszögéből írja le a cselekményt, és ezzel lehetőséget teremt az olvasónak a saját, privát olvasat kialakításához, ami személyes kötődést teremthet a könyv és szereplői felé. Én szeretem.

6 hozzászólás
>!
Bélabá P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Szerintem ez a könyv azért ilyen sikeres, mert az érzékekből vált ki erőteljes hatást. Mondhatni elég hatásvadász kisregény. Emiatt nekem is tetszett, de éreztem benne némi „túlkapást” is. Úgy értem, idővel sok lett az estélyekből, sznob emberekből, kicsit tömény volt ilyen szempontból. Habár kétségtelenül olyan világot ábrázol, és ezt élethűen, amely a korszak Amerikáját jellemezte. Azt olvastam róla, hogy részint önéletrajzi ihletésű, ez érdekessé teszi a regényt. Túl sok okosat nem tudok hozzáfűzni, nagyon sok dolog elhangzott előttem. A hangulat és stílus magával ragadó és érdekfeszítő, a történet talán lehetne jobban kidolgozottabb. A legeleje nagyon jól indult, abból a hangulatból, világból hiányoltam még egy keveset. Ezek miatt adok 4,5 csillagot (4,3 pont), nem volt rossz olvasmány, de egy kis fűszer még hiányzott nekem. A filme(ke)t még nem láttam, egyelőre most beérem a könyvvel, talán majd egy ihletett pillanatban filmezek is egyszer.

1 hozzászólás
>!
eme P
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Hát ez… Na szóval… Az a helyzet, hogy magam sem tudom, hogy állok ezzel a könyvvel. Ritkán szokott ilyesmi megesni velem, de azért néha megtörténik. Szinte vitázom magammal, miközben azon morfondírozom, mitől is jó ez a könyv, meg mitől nem az. (Természetesen számomra.) Néha értem és érzem, máskor meg csak pislogok… mi volt ez? Sorra veszem az elbeszélőt, cselekményt, karaktereket és egyben az egész csomagot, és valahogy üresnek érzem, annyira üresnek, hogy már-már arra gyanakszom, ebben zsenialitásnak kell rejtőzni. De valahogy nem sikerül utolérni, megragadni, tetten fogni ezt a zsenialitást. Ha egyáltalán létezik, és nem szemfényvesztő csillogás, netán naiv romantika az, ami tévútra vezeti az olvasót.
Én sokáig nem adtam meg magam neki. Annyira távol állok ettől a világtól, hogy csak kívülről, hidegen, részvétlenül és az empátia nem sok jelével tudom szemlélni hihetetlenül üres figuráinak hihetetlenül üres életét. Azt hiszem, nekem Easton Ellis nyersen arcbavágós stílusa kell ahhoz, hogy súlyában is érezzem ezt a lebegő semmit, amely, úgy tűnik, egy évszázad alatt sem talált tőkesúlyra. Ami azóta kikopott belőle: a romantika, a naiv álom, amely Gatsbyt (és Fitzgeraldot) bizonyos olvasatban naggyá teszi/teheti. Mindenesetre kiemelheti a többi, felszínes, életével mit kezdeni nem tudó, tengő-lengő (egyébként jól megrajzolt) szereplő közül. Ettől függetlenül, valami hiányérzet támadt bennem olvasás közben. Talán nem kellett volna Gatsby nagyságát kizárólag a szerelmi szálra építeni. Egyébként is, túl későn kezdjük megismerni őt, mikor meg (az utolsó harmadban) összeállna a kép, olvadna az idegenség érzése a regénnyel, a sztorival, a főhőssel szemben, már túl késő. Az első oldalak cselekménytelen egyhangúsága, sivársága eltompítja a kíváncsiságot, egyfajta nemtörődöm unalomba ringat. Igaz, erre is szükség volt ahhoz, hogy a titokhoz való közeledés, a cselekmény felgyorsulása, a végkifejlet igazán hatni tudjon. De még így is nehéz, hiszen végig egyértelmű volt, hogy a Gatsbyk világa letűnőben, hogy az igazi emberi kötelékek szétfoszlóban vannak, pontosabban: elpattanni látszik az utolsó szál is, amely még embert emberrel köt össze. Talán az elbeszélő az, aki továbbéltetheti Gatsby és egy valaha volt álom emlékét. Talán. Azt hiszem túlontúl kijózanodtunk azóta, hogy a történet során akár egy pillanatig is hihessünk Gatsby álmának megvalósíthatóságában. Huszadik századi szélmalomharc ez, de bevallom, az jó öreg Don Quijotét jobban szeretem. Hozzá képest ez a történet túl édes, túl romanitkus. De kétségkívül elgondolkodtató.

16 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Adrienn_ka

Ha netán megítélnél valakit, jusson eszedbe, hogy ezen a világon nincs mindenki olyan előnyös helyzetben, mint te.

6 hozzászólás
>!
abstractelf

– Tanuljuk meg, hogy barátságunkat más iránt akkor mutassuk ki, amíg él és nem a halála után.

Kapcsolódó szócikkek: barátság
5 hozzászólás
>!
ervinke73

– Harmincéves vagyok – mondtam. – Öt esztendővel vagyok idősebb annál, hogy hazudjak önmagamnak, s aztán ezt becsületnek nevezzem.

187. oldal

>!
Leda_Steinbeck

– Rendben van – mondtam –, örülök, hogy lány. Remélem buta lesz – a mai világban ez a legjobb sors egy leánynak, legyen csak szép kis hülye.

22. oldal

>!
Chöpp 

Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki…
Hogy majd egy reggelen…
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén a múltba érkezzünk.

197. oldal

1 hozzászólás
>!
Farby

Azt hitte rólam, nagyon sokat tudok, pedig csak más dolgokat tudtam, mint ő…

195. oldal

>!
clarisssa P

Megértően – több, mint megértően mosolygott. Az a fajta ritka mosoly volt ez, teli örök érvényű megnyugtatással, amivel négyszer-ötször ha találkozunk egy életen át. Egy pillanatra úgy érzed, ez a mosolygás maga az öröklét, s aztán neked kedvező és ellenállhatatlan elfogultsággal – rád – összpontosul. Olyan mértékben ért meg, amilyen mértékben te kívánod, hogy megértsen, úgy hisz benned, ahogyan te szeretnél hinni önmagadban, és biztosít arról, hogy pontosan olyan benyomása van rólad, amit te legjobb tudásod szerint szeretnél nyújtani önmagadról.

44-45. oldal

>!
abstractelf

Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.

2 hozzászólás
>!
AeS P

Körülbelül egy hete részeg vagyok, és gondoltam, hogy kijózanodom, ha beülök egy könyvtárba.

51. oldal (Alinea, 2012)

>!
ervinke73

Nincs olyan tűz vagy frissesség, amely egyenértékű tudna lenni azzal, amit egy férfi szívében légvárként felépít önmagának.

99-100. oldal

Kapcsolódó szócikkek: férfiak
1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
E. L. Doctorow: Ragtime
Mario Puzo: A Keresztapa
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Edith Wharton: Az ártatlanság kora
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
John Steinbeck: Egerek és emberek
John Dos Passos: Nagyváros
Vladimir Nabokov: Lolita