Az ​örök Elektra 2 csillagozás

Napi egy Elektránál talán nem érdemes többet olvasni. A kellő tempót megtartva viszont nagyon jó kis kötet. Lenyűgöző, hogy ugyanaz az alaphelyzet mennyire másféle megvalósulásokat képes magában hordozni (igazi fanfiction-csemege), már az eredeti triász esetében is. Aiszkhülosznál minden olyan elemi és erőteljes; Szophoklésznál rájön erre az a testvérdinamika is, ami az Antigonét is jellemzi: törvénytisztelés és meghunyászkodás vagy felsőbb hatalmaknak való engedelmesség; Euripidész pedig mintha kicsit kikacagná a sorsdrámák sorsszerű fordulatait pl. azzal, amikor a síron hagyott jelek jelentőségét racionalizálja. De már itt hármójuknál másképp kerül válasz azokra a kérdésekre, hogy akkor Klütaim(n)észtra szereti-e a gyermekeit, elvakult-e Elektra, ki az igazi bűnös stb.
Bornemisza csodásan aktualizálja a drámát a kora viszonyaira, roppant élvezetes olvasni az ő szövegét.
Voltaire-ből az maradt meg, hogy rímes a szöveg – az egyetlen rímes szöveg a kötetben, de a görögöknél a monológok vagy a pergő párbeszédek is csodálatos ritmusúak.
Alfieri és Hoffmanstahl nem maradtak meg; de az internetes kutakodásaimon felfedeztem, hogy Alfierinek van egy 1836-os fordítása is (Császár Ferenc tollából), azt mondjuk még nem olvastam el. A kötetben levő fordításból viszont megtanultam a lustrum szót, mivel kettőnél többször használják.
Az Amerikai Elektrából az első rész szerepel a kötetben: bizonyos szempontból érthető módon, mert ez az egyetlen dráma, ahol kilépünk az eredeti környezetből, az ókori Argoszból a polgárháború Új-Angliájába, és meg kell ismertetni, hogy ki kicsoda. A második része a drámatrilógiának viszont tematikailag jobban illeszkedett volna a kötetkoncepcióba a klasszikus elektrás tépelődések és bosszúszomjas gondolatok miatt.
Giradoux elég fura volt és terjedelmes, különösebben nem maradt meg, de voltak valami furcsa csavarok, azt hiszem. Jaj, most eszembe jutott, szerepeltette az Erinüsszöket de Eumeniszekként, még a tragédia bekövetkezte előtt, ott ők aktívan beleszóltak a bonyodalomba. És Aigiszthosz talán bele volt zúgva Elektrába? Túl sokat foglalkozott vele, de nem olyan ellenséges indulattal, mint a korábbi drámákban.
Sartre: szerepelt egy elég undorító Jupiter, mindenkit leterhelnek a halottak, a gyász, az emlékezés, és nincs megszabadulás.