A szabadelvű gondolkodás „klasszikusa”, az osztrák születésű, Amerikában élő, közgazdasági Nobel-díjas Friedrich August Hayek 1940 és 1943 között írta ezt a könyvét. Ő maga politikai pamfletnek, az „akadémiai munkálkodás” területéről a gyakorlati politika világába tett kirándulásnak tekintette ezt az írását. E „kirándulás” azonban minden korábbinál nagyobb, váratlan és máig tartó sikersorozat elindítója volt. A könyv számos kiadást ért meg, több nyelvre lefordították, igazi politikai bestseller lett.
Hayek megmutatja, miért következik szükségképpen a „bőség”, az „egyenlőség” és a „harmónia” utópiájából az igazság elnyomása, az erkölcsi szabályok félresöprése, a legrosszabb fajta vezetők élre kerülése, akik gátlás nélkül valósítják meg saját céljaikat és élnek vissza a minden szocialista rendszerre jellemző diktatórikus hatalommal. A tervezés elkerülhetetlenségét hirdető felfogással szemben kimutatja, hogy a szabad társadalom olyan összetett jelenség, amely csak akkor… (tovább)
Út a szolgasághoz 2 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1944
Enciklopédia 4
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 22
Kiemelt értékelések
Ngayon tanulságos volt, hogy Hayek a szabadság elkötelezett híveként mennyire is riasztónak találta a második világháború vége felé a még nyugaton is kialakult egyre inkább tervközpontú gazdasági berendezkedést, illetve azokat a hangokat, amik még erősebb és teljesebb tervezést kívántak a gazdaságban. Pont ebből is ered a könyv alapgondolata, miszerint a gazdasági és politikai/személyes szabadság elválaszthatatlan egymástól, és ha a gazdaságban egyre inkább mindent az állami, központi irányítás kezébe adunk, akkor ennek hamarosan negatív következményei lesznek az egyes állampolgárok személyes életére is.
Mindenkinek megéri elolvasni, akit érdekel, hogy a szabadság eszméjét milyen, akár előre nem is látott veszélyek fenyegethetik még az ebből a szempontból első ránézésre viszonylag irrelevánsnak tekinthető gazdaság oldaláról is.
Népszerű idézetek
A konzervativizmus, bár minden stabil társadalom szükséges összetevője, nem szociális program: a maga paternalista, nacionalista és a hatalmat bálványozó tendenciáival gyakran közelebb áll a szocializmushoz, mint az igazi liberalizmus, tradicionalista, anti-intellektuális és gyakran misztikus hajlamaival pedig – a kiábrándulás érzésének rövid időszakait leszámítva –, sohasem gyakorol vonzerőt a fiatalemberekre és mindazokra, akiknek hitük szerint szükség van bizonyos változtatásra ahhoz, hogy a világ jobb legyen. Egy-egy konzervatív mozgalom már természeténél fogva is szükségképpen a fennálló privilégiumok védelmezőjévé válik, kormányzati hatalomhoz kénytelen folyamodni a privilégiumőrzés érdekében. A liberális álláspont azonban lényege szerint tagad mindenfajta privilégiumot, amennyiben privilégium a maga tulajdonképpeni és eredeti értelmében azt az állapotot jelenti, amikor bizonyos emberek számára olyan jogok is adottak és védelemben részesülnek, amelyek mások számára azonos feltételek mellett nem elérhetőek.
Bp. 1991.ford.:Mezei György Iván, XI.lap. Előszó.
Nem egyszerűen a tizenkilencedik és a tizennyolcadik századi liberalizmust adjuk fel egyre inkább, hanem azt az alapvető individualizmust, amelyet Erasmustól és Montaigne-tól, Cicerótól és Tacitustól, Periklésztől és Thuküdidésztől örököltünk. […] Az individualizmusnak ma rossz csengése van, a kifejezést az egoizmushoz és az önzéshez kapcsolják.
ugyanott 37.oldal
A haladó emberek nagy többségénél a szocializmus doktrinája lépett a liberalizmus helyébe.
ugyanott 49.oldal.
A szocializmus csak az 1848-as forradalmat megelőző idők erős demokratikus irányzatainak hatása alatt kezdett szövetségre lépni a szabadság erőivel….Aligha látta valaki is világosabban, mint Tocqueville, hogy a demokrácia, mint lényegében individualista intézmény kibékíthetetlen ellentétben áll a szocializmussal, mint 1848-ban rámutatott a „demokrácia kiszélesíti, a szocializmus leszűkíti az egyéni szabadság szféráját. A demokrácia az összes lehetséges értéket minden egyes emberhez rendeli: a szocializmus minden egyes embert puszta közvetítővé, puszta számmá fokoz le. A demokráciában és a szocializmusban semmi közöset sem találunk, leszámítva egyetlen szót: az egyenlőséget. Vegyük észre azonban a különbséget: míg a demokrácia a szabadságban igyekszik elérni az egyenlőséget, addig a szocializmus korlátozás és szolgaság révén törekszik az egyenlőségre.
ugyanott 50.oldal.
Bár a tizenkilencedik század legnagyobb politikai gondolkodói közül néhányan – Tocqueville és Lord Acton – figyelmeztettek bennünket arra, hogy a szocializmus szolgaságot jelent, mégis haladtunk a szocializmus irányába.
ugyanott 36.oldal.
A politikai szabadság nagy hirdetőinél e szó ugyanis a kényszermentességet jelentette, a szabadságot a többiek önkényes hatalmától, az eloldódást… a szabadság ebben az értelemben persze csak más megnevezése a hatalomnak vagy a gazdagságnak.
ugyanott 51.oldal.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG ·
Összehasonlítás - Mark Fisher: Kapitalista realizmus 90% ·
Összehasonlítás - Lányi András: Valahol megint utat vesztettünk ·
Összehasonlítás - John Locke: Értekezés a polgári kormányzatról ·
Összehasonlítás - Kiss Viktor: Kívül/Belül ·
Összehasonlítás - Simone de Beauvoir: A második nem 86% ·
Összehasonlítás - Antal Attila: Chicago a Dimitrov téren ·
Összehasonlítás - Konrád György: Európa köldökén ·
Összehasonlítás - Friedrich Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig ·
Összehasonlítás - Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne 84% ·
Összehasonlítás