A ​hit pajzsa 10 csillagozás

Olofsson Placid atya élete
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa

2003. ​február 24-én ismertem meg Olofsson Piacid atyát, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, Dalma asszony átadta neki a kommunizmus áldozatai számára alapított „parma fidei – a hit pajzsa” kitüntetést. Már akkor meglepett az a derű és jókedv, ami csak úgy áradt belőle…
Akit megpróbál az Isten, annak erôt és bölcsességet is ad hozzá. Dr. Olofsson Károly, vagyis Placid atya sohasem tudhatott maga mögött bencés tanári évtizedeket, amelyekre ifjúkorában készült. Csak növendékéveit tölthette szeretett Pannonhalmáján. Innen hurcolták el az Andrássy út 60-ba, majd a Szovjetunióba: koholt vádak alapján tíz évet töltött a Gulágon. Itt találta meg igazi élethivatását: tartani a lelket a társaiban. Ezt tette a börtönben is, majd késôbb itthon, a kommunista rendszer évtizedeiben.
Életem nagy élményének tartom a vele való találkozást. Ettôl a februári naptól kezdve úgy jártam Placid atyához, mint valamikor régen ahhoz a ferences atyához, aki börtönévei után is… (tovább)

Róla szól: Olofsson Placid

>!
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639263383
>!
164 oldal · ISBN: 9789639263192

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Virágszépe>!
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete

Szükségünk van példaképekre, akik elkötelezettek, elhivatottak, a legreménytelenebb helyzetekben is helytállnak. Oloffson Placid atya derűs életszemléletét a folyamatos megpróbáltatások sem tudták megtörni.Letartóztatták, bebörtönözték, tíz évet szenvedett a Gulágon, utána segédmunkásként dolgozott, nem engedték papi hivatását gyakorolni. Példamutató élete segítette sok vele együtt meghurcolt embernek, hogy hazatérhettek, újra szabadok lehettek, egyszerűen nem engedte a többieket panaszkodni. Megfogalmazták, a túlélés négy szabályát:
1.A szenvedést nem szabad dramatizálni.
2. Az öröm szükséges a túléléshez.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de különbek legyünk rabtartóinknál.
4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb.
Kötelező elolvasni.

milegyenanevem>!
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete

Hihetetlen ember lehetett Placid atya a maga éleslátásával és pozitív életszemléletével. Biztos vagyok benne, hogy ha nem járta volna meg a Gulag táborait, akkor is olvashatnánk az életrajzát. Ha „csak” bencés tanár maradt volna, akkor is olyan életművet hagyott volna maga után, ami sokak érdeklődésére számot tarthatott volna.
Ézsiás Erzsébet kiváló érzékkel nyúlt a témához; olvasmányos, ugyanakkor Placid atya jellemét és világlátását jól tükröző könyvet kaphat kezébe az olvasó. Mindenkinek ajánlom az olvasását, sőt újraolvasását, mivel az egykori bencés pap-tanár példaként áll előttünk, a helytállásából erőt meríthetünk, életútjából sokat tanulhatunk.

minimancs>!
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete

Mindig nagy csodálattal olvasom az olyan emberek történeteit akik valamilyen borzalmasan nehéz dolgot túlélnek. Több haláltáborral kapcsolatos könyvet is olvastam. Placid atyáról még Pál Feritől hallottam és kíváncsi voltam az életére. Csodálatos közös dolog ezekben a történetekben, hogy azok élik túl az ilyen helyzeteket, akik tudnak magukból a legnehezebb helyzetekben is reményt csiholni. Nagyon dióhéjban elmesélt élettörténet, tele nehéz helyzetekkel, jó olvasni, hogy vannak ilyen emberek a világon. Csodálatos dolog ez. :)


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Nekem nem lehetett összeroppannom, mert akkor ott a kereszténység roppan össze.

89. oldal

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete

Virágszépe>!

Magyarországról harminckétezer hadbíróság által elítélt embert hurcoltak a Gulágra. A magyar foglyok közül huszonhat ezren meghaltak odakint. Ez az elítéltek 78,3 százaléka, ami óriási szám! Hatezer egypárszázan jöttünk, haza, most már ezren sem vagyunk. Senkit ne tévesszen meg tehát ha derűsen beszélek a lágerről, mert nem a borzalmakat hangsúlyozom, hanem a túlélés csodáit. Mindvégig biztos voltam benne, hogy Isten segítségével túlélhetem.

108. oldal

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete

Virágszépe>!

Roszinszkij ezredes értelmes ember volt.
– Értse meg, nekünk nem azokkal van bajunk, akik akkor nyilasok voltak és most kommunisták, hanem azokkal, akik akkor nem voltak nyilasok és most nem kommunisták.
Ezt az érvelést el kellett fogadnom.

59. oldal

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa Olofsson Placid atya élete


Hasonló könyvek címkék alapján

Béky Gellért – Kővári Károly: Reménytelen dolgok szentjei
Edith Eva Eger: A döntés
Kerényi Lajos: Adj nekem lelkeket, Uram!
Helmut S. Ruppert: XVI. Benedek
Diós István (szerk.): A szentek élete I-II.
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Réti József: Szeressek ott, ahol gyűlölnek
Endo Suszaku: Némaság
Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga nővér: Nem hátráltam meg