Feketék ​utcája 8 csillagozás

Ezekiel Mphahlele: Feketék utcája

Egy ​évvel ezelőtt döbbenetes hír rázta meg a világot: a dél-afrikai Sharpeville-ben gyermekek, nők és férfiak százai estek áldozatul a rendőrség sortüzének. A XX. század embere addig úgyszólván semmit sem tudott arról, hogyan élnek az emberek ebben az országban; csak annyit tudtunk, hogy itt vannak a világ leggazdagabb arany- és gyémántbányái. És ekkor az újságcikkek nyomán feltárult az a világ, melyet Hitler is eszményképének tekinthetett mikor nekilátott, hogy őrült faji eszméi alapján rendezze be Európát.
Több mint 9 millió négert kényszerítettek itt rezervátumoknak nevezett koncentrációs táborokba. Ebből a sorsból nagyon kevesen tudtak és tudnak kitörni. Ezek egyik e könyv írója. Emberfeletti küzdelmek árán sikerült elvégeznie iskoláit, és már doktori címe volt, amikor még mindig nem volt számára más munka, mint hogy kifutó legyen egy ügyvédi irodában. S közben minden hónapban meg kellett jelennie a rendőrség nyilvántartó hivatalában – mint minden néger testvérének –, és… (tovább)

Eredeti cím: Down Second Avenue

Eredeti megjelenés éve: 1959

>!
Kossuth, Budapest, 1961
256 oldal · Fordította: Róna Ilona · Illusztrálta: Rogán Miklós

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Ezekiel Mphahlele: Feketék utcája

Elsőként értékelve: Ezekiel Mphahlele könyve az XX. század ’50-es éveiben íródott, majd 59-ben jelent meg, s 1962-ben magyarul is hozzáférhetővé vált a Kossuth Könyvkiadó kis színes, névtelen sorozatában eredetileg 20.000 példányban.
A könyv a Dél-Afrikai Unió rezsimjének apartheid politikájáról, azaz faji megkülönböztetéseinek viselt dolgairól ad hírt, közöl borzasztó részleteket. Az író 10 év alatt, korábbi novellái 1947-es megjelenése óta óriási utat tett meg, s a meneküléstől a határozott tiltakozásig jutott, s viszonylagos ismertségét és elismertségét nem a dél-afrikai olvasók – akik túlnyomórészt fehérek – közt érte el, hanem külföldön.
Az író bemutatja saját sorsán, Eseki, a gyermek, majd fiú, végül felnőtt életén keresztül a XX. századi modern rabszolgaság világát, amelyet az ország urai kifejezetten saját gazdagodásuk, a világ leggazdagabb arany és gyémántbányái ásványi kincseinek tulajdonukban álló kitermelése fenntartása érdekében folytattak. A küzdelmes sors az ő számára kivételesen lehetővé tette, hogy „néger tanerő”-vé, pedagógussá váljon, de a könyv Epilógusát már Nigériában írta, mert ez időszakban más lehetőség nem volt: a menekülés és gyors vagy lassú halál közt lehetett választani, ahogy 1960-ban, a könyv megjelenését követően több száz ember halálát okozó nyilvános tömeggyilkosságba torkollott a feketék békés tiltakozása megkülönböztetésük ellen.
Szerencsére a könyvben leírtak világa nagyrészt már a múlt, s 1994-ben – a könyv segítségével is – Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott, feketebőrü elnöke, ki évtizedekig raboskodott polgárjogi küzdelmei büntetéseként. A történelmi fejlődés nemzetközi elismertséget az is jelzi, hogy labdarúgó világbajnokságot is rendeztek a fiatal, fejlődés útjára lépett demokratikus országban.
Jómagam a könyvet egy kihívás érdekében olvastam. Bár együtt éreztem ezekkel az emberekkel, különösebb benyomást már nem tett rám az afrikai feketék sanyarú sorsa, hiszen ez több felől már ismerős volt.

Kozmikus_Tahó>!
Ezekiel Mphahlele: Feketék utcája

Komoly mű. Realista. Semmit nem hallgat el előlünk a történet elbeszélője, megélője, Eseki.
Ez pedig így van jól.

Turkáltam vele a szemétben, étel után kutatva. A kútnál együtt mostuk le a fejünkre zúdított éjjeliedény tartalmát. Közösen kergettük a sovány tyúkokat a Második utcában, hogy a testvéreinknek legyen vacsorára való. A rendőröktől mindketten féltünk, de be nem vallottuk volna semmiért. Ha megláttunk egy lányt, hamarosan röhögve heccelni kezdtük, később pedig a bugyiját tárgyaltuk ki: milyen színű, alakú, mintás. Nevettünk. Sokszor. Még akkor is, mikor nem is volt nagyon min kacagni, mert nemrég vert el mindkettőnket a mama és mindenünk fájt. Rettegtünk részeg apáinktól, de erről aztán végképp nem ejtettünk szavakat.
Elkezdtünk iskolába járni. Ő jól tanult, én nem. Hamarosan el is váltak útjaink, más dolgok foglalkoztattak bennünket, egyre kevesebbet találkoztunk. Asztalos lettem, míg Eseki tanár.
Az évek alatt büszkeséggel töltött el, ha híreket hallottam róla, mert erős, gondolkodó férfi maradt, olyan, akire szívesen emlékezek.

Alkotni nehéz. A jobbért tenni nehéz. Főleg akkor, ha az ember fekete az ’50 – es években, de Eseki sohasem a könnyű utat választotta.

3 hozzászólás
berg>!
Ezekiel Mphahlele: Feketék utcája

Érzékeny, csöndes, szemérmes, de feszültséges előadás. Bár visszaemlékezés, az elbeszélő életkori változását, a felnövekedéssel párhuzamosan a látóköre szélesedését és a súlyos igazságtalanság felismerésével kialakuló dühöt árnyalatnyi változások jelzik a stílusban is (nem a felnőtt egyenhangján szól végig). Az elbeszélés őszinteségét, érzelmi telítettségét, az író és a beszélő azonosságát erősíti, hogy a szöveg néhol ismétlő, nem precízen szerkesztett – ha élőszóvá nem is válik, ebből kiérezni a megvallás nehézségét.

XX73>!
Ezekiel Mphahlele: Feketék utcája

A szerző memoárjában dél-afrikai életét követhetjük nyomon kisiskolás korától a javakorabeli professzor kivándorlásáig (1924 és 1957 között.). Ezekiel Mphahlele testvéreinek nehéz életét éli. Kezdetben a gyerekkor szemüvegén át csodálkozik rá környezete igazságtalanságaira. Szerencséjére a jó fejű gyereket családja taníttatni tudja, így újabb és újabb hatások érik. Amit tapasztal, arra már a felnőtt, tenni vágyó ember reflektál.


Népszerű idézetek

sophie P>!

– Láttál már modern lányt, aki tud főzni?

66. oldal - 10. Lebona mama

berg>!

Sohasem tudok annyi bátorságot összeszedni magamban, hogy az 1947-ben „Az embernek élni kell” címmel kiadott novelláimból akár egy sort elolvassak. Tíz év alatt egész szemléletem megváltozott, a menekvést kereső írásokról a tiltakozásra tértem át, s onnét – remélem – egy magasabbrendű írásmódra, amely ironikus középutat talált a tiltakozás és a szó legszélesebb értelmében vett életigenlés között. Talán a sok pelyva között, amit 1947 óta összeírtam, néhány búzaszem is akad.

246. oldal – Epilógus (Kossuth Könyvkiadó, 1961)

drbazs>!

Marabastad eltűnt, de mindig lesznek Marabastadok, és szenvednek, míg meg nem pattan a bűnök csavarszorítója. Talán túl sokára lesz, mert korán már nem lehet. A fekete ember mégis halad előre, mint tette az utolsó három évszázad során; cipeli nehéz terhét; hajlott háttal, botladozva lépked, és utat ad annak, aki azt állítja magáról, hogy erősebb.

181. oldal

berg>!

Sohasem tudtam meg, miért vittek el vidékre engem, öcsémet és húgomat, amikor ötéves lettem.

(első mondat)

berg>!

Vékonyan csorgott a víz a bádogedényekbe. Mintha örökkévalóságig kellene várni, míg egy négygallonos edény megtelik. Egyre többen várakoznak, egyre hosszabb a sor, mint valami óriáskígyó. Mi is ott álltunk a sorban néhány fiúval együtt.
Csorgott a víz a vödörbe vagy tálba, és egyre nőtt a sor, a vége már nem hallotta az elejét. Sokan sziszegtek a türelmetlenség, kelletlenség, tehetetlenség hangján. Zarándoklat egy községi vízcsaphoz. Így volt ez a Második utcában, és valószínűleg ugyanígy volt Marabastad többi községi vízcsapjánál.
Akadtak, akik veszekedtek, de aztán nevettek, tereferéltek, pletykáztak. Sokan ráültek a vödrükre. Egy-két asszony megszoptatta csecsemőjét várakozás közben. Az edények egyszer csak megteltek.

29. oldal – 4. A vízcsap (Kossuth Könyvkiadó, 1961)

berg>!

Akkoriban a fekete ember arra állította be magát, hogy minél jobban meghúzódjék, ép bőrrel átvészelje a dolgokat, mert a fehér ember, minél jobban rászorult a feketék munkájára, annál jobban gyűlölte őket.

119. oldal – 15. Verekedés Abdullal (Kossuth Könyvkiadó, 1961)

berg>!

– Odanézz!
– Mi baj?
– Ott az apám Fung Prak boltja előtt. Valaki feltartóztatta. Gyere, nézzük meg, mi az!
Ott láttunk egy fekete egyenruhás fehér embert, amint Rebone apjával beszélgetett. Aztán a lovat vizsgálgatta, mintha keresne valamit a szőre közt, a sörényében, a farka alatt, a patáin.
– Ez nem rendőr, papa – szólt oda halkan Rebone az apjának. – Ez nem rendőr, papa – ismételte, de mintha Dinku Dikae süket lett volna. Életemben először láttam embert annyira reszketni, mint ahogy akkor a zöldséges reszketett. Alig állt a lábán, s nem szólt egy szót sem. Rebone arca merő, feszült izgalom volt, s szemét egy pillanatra sem vette le az apjáról.
– Ne félj, papa – bátorította halkan. – Ez az egészségügyi ellenőr, nem rendőr.
Pedig már máskor is előfordult, hogy az egészségügyi ellenőr megállította.
A fehér ember elment, és zordonan odavetette: – Rendben van. – De Dinku Dikae még mindig annyira izgatott volt, hogy majd elájult, meg kellett kapaszkodni a lószerszámban.
– Gyerünk, papa.
Elindultak. Rebone fogta a kantárszárat. Én pedig irigyeltem őt, amiért olyan biztos kézzel tartja a gyeplőt.

131-132. oldal – 16. Dinku Dikae rémülete (Kossuth Könyvkiadó, 1961)

berg>!

Később küldönc lettem havi öt fontért a Bennszülött Képviselőtanácsnál. Dossziékkal szaladgáltam egyik irodából a másikba, teát készítettem a gépírónőknek, és elintéztem a megbízásaikat. Közben-közben akadt néhány percem, amíg a csengő berregésére vártam a kis szobában, ahol a teát főztem, ilyenkor olvastam: Stevenson „Fekete nyíl”-át, Dickens „Két város”-át, és valamit Scott-tól. De folytattam az olvasást otthon is. Volt a hivatalban egy magas, termetes hölgy, aki mindig ellenőrizte, hogyan készítem a teát. Állandóan kötött, mindig Madame Defarge* jutott róla eszembe. Az volt a szokása, hogy mindig olyan szendviccsel kínált, amibe már beleharapott. Én pedig minden alkalommal visszautasítottam. A hölgy azonban töretlenül kínált tovább.
Elmeséltem nagyanyámnak a dolgot, s ő megdicsért érte: „Látom, hogy a mi vérünkből való vagy”, mondta, és keskenyre húzta a száját, büszkén, mintha rajtam állt volna, hogy az ő vérét válasszam.

* Dickens „Két város” című regényének alakja.

164-165. oldal – 18. Bajban vagyok a fehérekkel (Kossuth Könyvkiadó, 1961)


Hasonló könyvek címkék alapján

James Herriot: Ő is Isten állatkája
Kertész Erzsébet: Fiút vártak, lány született
D. Kardos Éva: Vörös alkony
Kertész Imre: Sorstalanság
Gavino Ledda: Apámuram
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Nelson Mandela: A szabadság útján
Trevor Noah: Bűnben születtem
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Andrew Lloyd Webber: Maszk nélkül