Ha ​minden madár énekel 78% 80 csillagozás

„De vannak dolgok, amiket akárhány bocsánatkérés sem tud helyrehozni.”

A Ha minden madár énekel egy különös atmoszférájú regény, amely egy nem kevésbé különös női sorsot bemutat be. Főszereplője, Jake egy brit tanyán él elszigetelten, birkái és Kutya társaságában. Ez a magány azonban korántsem idilli, sokkal inkább vészjósló, nemcsak a birkák rejtélyes gyilkolása miatt, sok apró jel utal a menekülést választó nő múltjának sötét árnyaira is. A zuhanyzás közben felforrósodó hegek, a hét hónapja történt titokzatos esemény említése, a tompa fájdalom és az elemi félelem mind-mind sejtetik, hogy Jake múltja sötét titkokkal terhes. A jelen eseményeit fejezetenként megszakítja a múlt, időben visszafelé történő, ismertetése. A közelmúlt eseményeiből egyre jutunk vissza a korábbi történésekhez, ám a jelen és a múlt leírása mindvégig folyamatosan váltakozik. Az írás íve nagyon jól felépített, ám valahogy egyáltalán nem sikerült lekötnie, amit nagyon jól szemléltet, hogy alig 280 oldalt ilyen lassan talán még sosem olvastam ki. Legkevésbé az érzelmek jöttek át, aminek köszönhetően egyáltalán nem tudtam együtt létezni a regénnyel.

„De vannak dolgok, amiket akárhány bocsánatkérés sem tud helyrehozni.”

A legtöbb könyvszerető lélek azt vallja, hogy egy borító szépsége az első és talán legfontosabb, amikor vásárlásra szánja el magát. Számomra egy könyv borítója olyan, mint egy ember arca és pont ezért nagyon fontosnak tartom, hogy valamilyen formában letükrözze azt, hogy mit várhatunk a kötettől. Lehet csak egy életkép, egy érzés, vagy hangulat, de megadja azt a löketet, hogy belekerüljön-e a kosaramba vagy sem. A másik legalább ilyen fontos elem, a fülszöveg. Ha jól meg van írva, lehet a szerző kezdő vagy „régi motoros”, szintén eléri nálam, hogy megvételre kerüljön. Ezeket azért írom le, hogy érthető legyen miért esett erre a regényre a választásom, hiszen mind borító szempontjából, mind fülszöveg alapján figyelemreméltónak találtam és úgy döntöttem, hogy el szeretném olvasni. És, ha már a külső képről írok, ismételten szeretném kifejezni hálámat a tervezőnek. Varga Balázs munkájának köszönhető ismételten egy különleges képet láthattam, amely kellően kifejező, mégsem tolakodó és mivel nem először találkozom munkájával, így már lassan felismerem azon apró ismertetőjegyeit, amelyek alapján ránézésre megállapítható, hogy ki a készítője. Nagyon elégedett vagyok ismételten.

Evie Wyld – Ha minden madár énekel című regénye 2020-ban jelent meg a Metropolis Media Kiadó gondozásában. Ez a könyv egy kiadói sorozat újabb tagja, ahol olyan alkotások találhatóak, amelyek történetük által egy különleges világba kalauzolják el az olvasót és mindig egy bizonyos, aktuális, komoly témát boncolgatnak. Elsőre talán nem tűnhet egyedinek ez a pár érdekesség, de aki sokat olvas, annak igénye van azon regényekre, amik valami olyan tematikából merítkeznek, ami eltér az megszokott, felkapott trendektől és azonosulni tud vele az olvasó. Ezek a kötetek különböző neves díjakat nyertek meg egyediségüknek és témaválasztásuknak köszönhetően.

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól ez a történet.

Ennek a regénynek különleges a hangulata, hiszen nem mindennap olvashatunk olyan nőkről, akik egyedül élnek egy elhagyatott tanyán és birkákkal foglalkoznak. Jake Whyte, az Ausztráliából érkezett fiatal nő mégis így éli a mindennapjait. Társa csupán egy Kutya névre hallgató, szintén magányos lélek és egy nyáj.

Éjjelente, amikor a holtak táncra kélnek, a sötét erdőből valami vadászni indul, hogy elejtse újabb áldozatát. Kilétét elrejti a homály, de a tetemek, amelyek utána maradnak, egyre brutálisabb gyilkolásról hagynak bizonyosságot. Vajon milyen teremtmények élnek a sötétben? És meddig van biztonságban egy magányos lélek tőlük? Mondanám, hogy minden kérdésedre választ lelsz majd kedves olvasó, de kivételesen nem teszem, de ha érdekel, akkor vedd kézbe a könyvet!

„Az emberi szem minden másnál hamarabb érzékeli a mozgást.”

Saját meglátásom szerint ennek a kötetnek két nagy hibája van. Az egyik az időrendi kuszaság, hiszen bár én nem tudok sakkozni, mégis úgy éreztem magam, mint egy sakkfigura, aki a táblán lépeget. Egyet előre kettőt hátra, de soha nem célegyenest, csak sodródva, mások akaratának áldozatául.

Bővebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/11/evie-wyld-ha-m…

Nyugtalanító, furcsa, vad, sötét, fájdalmas próza. Jake Whyte a múlt kísértetei elől menekül Ausztráliából egy angliai tanyára, ahol a sérült lélek végig járja a bűntudat, a tragikus múlt, a rémálmok útját. A történet párhuzam két élete között, ahol a múlt történéseit időben visszafele ismerjük meg. Misztikus történések, nyers hasonlatok, sivár lét útjait járjuk be, miközben próbáljuk megérteni jake félelmeit, gondolatait. Rövidsége ellenére nehezen haladtam vele, nem könnyű együtt haladni az írói fantáziával.

Nem igazán tetszett. A szerző úgy halad az időben, mint ha sakkozna, egy előre, kettő hátra, közben leüt néhány parasztot. A cselekmény drámai, egy fiatal lány életének állomásait mutatja be, de csak az utolsó oldalakon tudja meg az olvasó, hogy hogyan kezdődött.
A borongós hangulat mellett elég nyers a történet, szókimondó, nem finomkodik. Egyik szereplőt sem kedveltem meg, bár Jake-et, aki igazából lány, időnként sajnáltam.

Érdekesen nyitott a könyv, jó pár oldalig fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda, aztán ez tisztázódott. Nőnek férfi és férfinak női neve volt, de ez a kuszaság elmúlt a ráutaló mondattal.
Van egyfajta hangulata a könyvnek, ami tetszett, de éreztem egy kis pszichopata felhangot is. A szereplőink nem hétköznapi emberek, mindegyik magának való és nem a szokott reakciókat hozzák egy-egy szituációban. Ez különösen tetszett, adott egy plusz hangulatot a könyvnek. A címkék szerint dráma, bántalmazás, erőszak… mindegyik nagyon komoly téma, és szerintem írónőnk remekül hozta mindegyiknek a mélységét. Az írásmód kiváló, ha mondhatom gyönyörűen megírt. Maga a történet és a cselekmény is teljesen korrekt. Legtöbbször rövid mondatokkal üt meg minket, amik tényleg koppannak, nekünk csapódnak.
Egy csillagot le kellett vonjak, mert a hátoldali tájékoztató félrevezető, a könyvet olvasva teljesen más lesz a kép.

Ez a borító és a fülszöveg rögtön felkeltette az érdeklődésem. Gondoltam én előre, hogy nem lesz egyszerű történet, de azért erre nem számítottam. A hangulata nyomasztó, borús, nekem már-már horrorisztikus volt. De amellett, hogy este le kellett tennem, ez csakis pluszt adott a történethez.
Az esős, ködös, hideg angliai farmon egy nő egyedül él és birkákat tenyészt. A másik szálon pedig megismerhetjük a főszereplő múltját, ami a közös pontnál, a birkáknál kezdődik, majd szépen lassan elérünk a tinikoráig, ahonnan elindult az ő cseppet sem vidám élettörténete. Igazából én azt hittem, hogy Ottonál van a végpont, ott fog kiderülni minden, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy állomás Jake életében. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen sok fontos megállója volt az életének, és ahogyan minden szépen lassan a helyére került.
Emellett az összetettség mellett az is nagyon meglepett, hogy az első oldaltól kezdve berántott magával ez a könyv. Azonnal beszippantott a hangulat, rögtön pörögtek az események. Persze sok leírást is tartalmaz, de ezeket én nagy örömmel olvastam és szerintem így is nagyon mozgalmas történetről beszélhetünk. Lehet, hogy elfogult vagyok, mert számomra a birkatartás, -nyírás, a tanyasi élet a gyerekkoromat juttatja eszembe, pedig csak közvetetten éltem át mindezt. Mégis éreztem a szagokat, illatokat, az állatok hangja a fülemben csengett, a textúrák a bőrömön bizseregtek – és mindez lekötött, talán jobban is, mint másokat.
Hiába minden tapasztalatom, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen élvezetet fogok találni a birkákról szóló leírásokban. És hogy még izgalmasabb legyen, itt van nekünk a jelenbeli rejtély: ki vagy mi öldösi a birkákat? Ez a rész nekem elég félelmetes volt. De nem bántam. Sőt, a káromkodást sem bántam, a trágár kifejezéseket sem, mert ezek annyira jól illeszkedtek az alaphanghoz, a karaktereinkhez, a szituációkhoz, hogy szerintem igenis kellettek. Ahogyan a naturalista, realista és ezzel együtt igen, undorító ábrázolásmódok is. Ez a könyv ilyen, és én perverz módon élveztem ezt olvasni.
Egyáltalán nem volt csalódás a végkifejlet sem, bár meglepődtem rajta, de nagyon tetszett, ahogy Angliával keveredik az ausztráliai egzotikus szál. Végül viszont le kellett vonnom fél csillagot, pedig azt hittem, nem fogok. Sajnos amennyire nagy hangsúly van a szerintem nem annyira rettentő fontos birkahalálozáson, annyira nem lett kidolgozva ennek a vége. spoiler Minden más nagyon tetszett, talán azért éreztem a kapcsolatot a sztorival már a legelső oldalon, mert az időjárás is rásegített minderre, nem tudom, de nagyon örülök, hogy ennyire rám talált ez a könyv. :)
https://www.youtube.com/watch…

Evie Wyld regénye igencsak próbára teszi az olvasót az elején. Nagyon lassan indul be, és még csak információkat sem nagyon csepegtet. Valahol a 6. vagy 7. fejezet környékén kezd kibontakozni az olvasó előtt, hogy két történeti szálon haladnak az események, melyeknek ugyan az a főszereplője. Az egyik egy nevesincs brit szigetecskére kalauzol el bennünket, ahol Jake a saját farmján éli életét. A másik szál Ausztráliában követi nyomon az eseményeket, szintén Jakekel a középpontban. Itt a múltja tárul fel lassan az olvasó előtt, fordított időrendi sorrendben elmesélve. Tehát a kezdetet csak a regény végén ismerhetjük meg.
Nos, kijelenthetem, hogy valóban egy különleges női sorsot ismerhettem meg a regény lapjain, de ez nem feminista történet. Ez inkább a rossz döntések sorozatának a következményeit tárja fel előttünk. Amikor egy hegyről elindítunk egy hógolyót, és mire a völgybe ér már lavinává változik.
Az időben lineáris történet a szembenézést tárja elénk. Az időben visszafelé tartó történet nem csak irodalmi szempontból érdekes, hanem egy játék is, mely az író és az olvasó között történik. Az okozatok megismerése elindít egy gondolatfolyamot, hogy rájöjjünk mi is lehetett az ok, ami az eseményt kiváltotta. A következő fejezetben feltárul előttünk az ok, de kapunk még egy okozatot, hogy a játék tovább tartson.
Úgy gondolom, hogy az olvasói értékelések igen széles skálán fognak mozogni, attól függően, hogy valaki megtalálja benne a szépséget, a játékosságot, saját elvárásait, vagy nem.

Bővebben: http://www.letya.hu/2020/02/evie-wyld-ha-minden-madar-enekel/

Első nekifutásra nem fogott meg a könyv, vagy rosszkor kezdtem neki, vagy nem voltam olyan hangulatban.
Aztán az első harmada után beszippantott, és elkezdett érdekelni Jake sorsa.
A regény a hetedik fejezetig a jelenben halad. Jake egy angol szigeten él a tanyáján. Visszahúzódó, nem beszél senkivel a muszájnál többet, nem jár társaságba, és állandó készültségben van, nehogy megtalálják.
A hetedik fejezettől kezdjük megismerni Jake múltját, fordított időrendben, így menekülésének okát egészen a végéig nem ismerhetjük
Tetszett ez az elbeszélési mód, hogy párhuzamosan tárja elénk az írónő a történetet. Ahogy a jelenben Jake a múltjával néz szembe, nagyon érdekes volt, teljesen más kiindulópontra számítottam.
Nem az a gyors fajta könyv, rá kell hangolódni. Főleg, mivel eléggé sok benne a káromkodás, durva beszéd, így sajnos Jake karakterét nem tudtam megkedvelni.
A hangulata is elégge melankólikus, ami ebben az esetben segít, hogy más ne vonja el a figyelmet.

Nehezen emészthető, különös időbeli szerkesztést megvalósító mű ez a regény. A jelenbeli, lineáris szerkesztésű eseménysorok nagyon hosszan elnyújtva, igen kevés információ- morzsát elejtve haladnak , valójában jól lemodellezik a birkanyíró farm monoton, eseménymentes, álmos. lassú mindennapjait. Az egyetlen számottevő esemény a ki öldösi a birkákat kérdése sem tud önmagában érdekfeszítő lenni. A farm tulajdonosnője, Jake személyisége és leginkább titokzatos ausztrál múltja visz színt a történetben , de ez is az időbeli szerkesztés azaz a jelenből haladunk a múlt felé, az alapok kutatása felé, apropóján „ borzolja fel ” az olvasói idegeket. A jelenben játszódó, az elfogadás, útkeresés, magány feldolgozás és társkeresés problematikáját feldolgozó jelenetek inkább csak közjátéki funkciót töltenek be az izgalmasabb múltbeli oknyomozó események feltárásához. Az utóbbi rész már már játék az író és az olvasó között a kiváltó OK keresésében. Érdekes , bár nem túl előnyös, hogy minden esemény csak és kizárólag Jake-hez van viszonyítva, bár időnként ki-ki zökken , majd mégis visszatér. A nehezen befogadhatóság számlájára írható, hogy az angliai sziget nem éppen a nyugalom és befogadás paradicsoma, inkább a szenvedés letaglózó helyszíne lesz.
Nem egy egyszerű olvasmány alapból sem, még súlyos témákkal ( prostitúció, gyilkosság, bántalmazás) is nehezíti az olvasó befogadó képességét az írónő.
Alapvetően érdekeltek volna ezek a témák, de nem feltétlenül ilyen szövegkörnyezetben. Komor, nehezen emészthető könyv, ami sokszor elgondolkoztat ugyan a rossz döntések következményein, de valahogy nekem ez sok kitérő és baljós előjel és süllyedés a „ mocsárba” nagyon eltávolította a történetet. Az időbeli kezelés , az következményeken való elgondolkodtatás szép próbálkozás irodalmi szempontból, de túlértékeltnek tartom ezt a díjesőt, amit kapott. Sokkal erősebb, jobban kiforrott , erős témájú művek meg díj nélkül maradtak.

Mindenképpen izgalmasnak tűnt és olyan könyvnek, amit érdemes elolvasni. Az Ahol a folyami rákok énekelnek-hez tudtam hasonlítani első körben, ami nagy kedvencem lett az idei évben és szerintem mindenkinek tennie kéne vele egy próbát, aki kicsit is szereti ezt a műfajt.

/Amit szerettem benne:/

A regénnyel kevesebb, mint egy hét alatt sikerült végeznem, nem egy hosszú olvasmány, akár egy nap alatt is kivégezhető. Gyorsan lehet haladni az oldalakkal, az olvasóban folyamatosan benne van az érzés, hogy tudni szeretné mi történt a főszereplővel, mivel csak ízelítőként, kisebb adagokban csepegtetve kapjuk meg az információkat. A birkatenyésztésről én vajmi keveset tudok, de ennek ellenére teljesen lekötötte a figyelmemet a kötet. Meglepően tetszett az, hogy a történteken visszafelé haladunk és egyre többet tudunk meg a lány múltjáról. Ez az „elhallgatott stílus” adott egy plusz élményt a regényhez, amitől érdekfeszítővé vált az olvasása. Egyszerre volt szórakoztató; nyomasztó és érdekes.

Jake karaktere kedvelhető volt nekem, tetszett a titokzatossága, a stílusa, függetlenül attól, hogy egy eléggé férfias főhősnővel találkozhatunk a könyvben. Számomra egyáltalán nem volt zavaró az, hogy nem az a tipikus nő, akit mindig mindenki megment. Meg tudta állni a helyét egyedül is, látszott és érződött, hogy talpraesett, sok negatív tapasztalattal. A mellékszereplőkkel sem volt problémám, nagyon nem nőttek a szívemhez, de mégis jelen voltak és nem viselkedtek idegesítően vagy jellemtelenül.

/Ami kevésbé tetszett:/

Negatívumnak egyetlen dolgot tudok említeni, mégpedig a lezárással kapcsolatban. Nekem volt egy kis hiányérzetem a lénnyel kapcsolatban, szeretek mindenre kielégítő választ kapni. Ám mégis, valahogy talán rendben volt ez így, mert ha kicsit többet mondd el erről az író, akkor nem lenne bennem továbbra is ez a különleges, motoszkáló érzés.

Bővebben a blogon: http://amerielkonyvei.hu/evie-wyld-ha-%e2%80%8bminden-m…