Miranda Foster, a milliárdos örökösnő és férje, Daniel Grant egy jól működő magánnyomozóirodát működtet San Franciscóban. A nő egyik nap hívást kap húgától, hogy édesapjuk meghalt, és a lányt vádolják a megölésével. Miranda 15 éve megfogadta, hogy soha többet nem tér haza, húga kérésére most mégis elindul, hogy tisztázza őt. A rendőrség tiltása ellenére nyomozásba fognak, ami egyre szövevényesebb lesz, minél mélyebben merülnek el benne. Feszültség, nem várt titkok és Alaszka különleges atmoszférája várja az olvasót.
Már az első oldalakon feltűnhet az olvasónak, hogy nem egy totojázós történettel lesz dolga. Eve Rigel stílusával nincs gond, szinte üresjárat nélkül haladunk a könyv végéig. Nekem valamiért egy délutáni tévés krimi képe lógott a szemem előtt, miközben olvastam, abból is a minőségibb fajta, ami elé szívesen ült le az ember anno. Ezt okozhatta a sztori könnyedsége, vagy éppenséggel az, hogy majdnem minden fejezetre jutott egy meglepő fordulat, ami remek dinamikát kölcsönzött ez által. Egy-két helyen viszont már túl soknak éreztem ezeket, mintha valamilyen okból el kellett volna lőni az összes remek ötletet. A tájleírások nagyon hangulatosak, gond nélkül az adott helyszínre tudtam magam képzelni általuk. Szerencsére nincs a történetben túlzott romantika, maximum egy kisebb résznyi. Ennek kifejezetten örültem, borzasztóan ront az összképen egy túltolt szerelmi szál. Humornak sincs híján a könyv, Miranda és Daniel civódásai mindig a megfelelő helyen és időben. Szereplőügyileg különösebb kifogásom nincs, nekem egyedül Miranda karaktere problémás, túlságosan szélsőséges módon reagált bizonyos szituációkban, ami miatt enyhén ellenszenvessé vált számomra. A mellékszereplők némelyikéről szívesen olvastam volna többet, például Bodhiban nagyobb lehetőség is rejtőzött, ami szerintem kiaknázatlan maradt. Talán egy későbbi folytatásban… (Cinkosan kacsintós fej.)
Mivel jelenleg csak e-book formátumban érhető el a mű, így arról tudok csak nyilatkozni. Kevés elütéssel vagy hibával találkoztam benne, ez imponáló, tekintve, hogy manapság nem igazán tekintik prioritásnak a tökéletes formában kiadott könyvet. A borító… Nos, nem szeretnék senkit sem megbántani, de bárcsak ne lenne. Ha borító alapján vásárolnék könyveket, hatalmas ívben elkerülném a polcot, ahol ez található. Nem tükrözi a beltartalmat, inkább valami szerelmetes blődségre asszociálnék a láttán.
Összességében sikerült megugrania a lécet a műnek, remek visszatérő regény ez a meglátásom szerint. Remélhetőleg az írónő a jövőben több ilyen művel örvendeztet meg minket. A könnyed, pörgős krimik kedvelőinek mindenképpen ajánlom beszerzésre! Négy és fél üst az ötből.
Bővebben a blogon, ahol egy interjút is olvashattok az írónővel:
off