100 ​Montessori fejlesztő gyakorlat óvódásoknak 1 csillagozás

A világ felfedezése
Ève Herrmann: 100 Montessori fejlesztő gyakorlat óvódásoknak

A ​gyermekközpontú szemlélet elterjedése a köztudatban nagyon nagy részben a jeles olasz orvos-pedagógusnak köszönhető. A róla elnevezett pedagógia alapelve a gyermek tisztelete. Kiindulópontja, melyre egész módszere épül, az a természetes érdeklődés, amely már az újszülöttet is jellemzi. Ennélfogva a nevelés során az a felnőtt legfőbb feladata, hogy ennek feltételeit a lehető legteljesebben biztosítsa. Fontos, hogy a gyermek mindent maga végezzen, ami fejlődését elősegíti, s a tapasztalat segítse tudása létrejöttét.

A Montessori-pedagógia nem a tekintélyre alapozza a nevelői hatást, mert azt nem tekinti hatékonynak, hanem ötletes fejlesztő módszerekre. Ehhez motiváló, az érzékszervi fejlődést kreatívan támogató játékos eszközöket dolgoztak ki a gyermekek számára, és olyan módon építették fel a környezetét, hogy az mindenben a gyermek sajátosságaihoz igazodjon.
A sorozat harmadik kötetének feladatai a világ, a természet megismerését segítik. Egyben utat mutatnak a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Móra családi iránytű

>!
Móra, Budapest, 2019
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634862895 · Fordította: Kaló Krisztina · Illusztrálta: Ève Herrmann

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
loz
Ève Herrmann: 100 Montessori fejlesztő gyakorlat óvódásoknak

Ötletadónak, iránymutatónak fogom használni. Valóban Montessori gyakorlatok vannak benne, témák szerint csoportosítva. Tehát szükségesek hozzá a Montessori eszközök. Van persze, amit el lehet készíteni otthon is (vagy akár mindet, de kinek van arra ideje). A korosztályi besorolás elég tág, nyilván nem kell az olvasós feladatokat a 3 évessel csináltatni. Többnyire van egyszerűsített és bonyolultabb gyakorlat is ugyanarra a témára. Bár tele van a net Montessori feladatokkal, eszközbemutatásokkal, itt egyben van „minden”, nem kell keresgetni és magyarázat is van mellé. A kötet egyébként nyitott, tájékozott és kreatív szülőket, pedagógusokat feltételez. Mondjuk ez nem meglepő :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Horváthné Csapucha Klára – Szabóné Nemes Magdolna – Wittmann-né Dúzs Margit: A kreativitás játékos fejlesztése az óvodában
Tamás Eszter – Rajné Pásztor Viktória – Németh Brigitta – Gulyás Gabriella: Megért/ő?
Gaugecz Istvánné (szerk.): Hasznos tudnivalók óvodáskorú gyermekekről
Hornyán Anna: „Szubejktív útmutató”
Szentgyörgyi Zoltán: Tér- és helyzetérzékelést fejlesztő gyakorlatok óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek részére
Karlócainé-Kelemen Marianne: Kisgyermekek játékoskönyve
B. Méhes Vera: Az óvónő és az óvodai játék
Gergely Ildikó: Egyszerű futójátékok
Závoti Józsefné (szerk.): A család pedagógiai aspektusai
B. Méhes Vera: Montessori pedagógiai rendszere és alkalmazása az óvodában