Vízáldozatok (A fehér város trilógiája 2.) 95% 73 csillagozás

”Minél többet tudsz, annál több okod van arra, hogy parázz. Vedd komolyan a veszélyt, mert rohadtul létezik.”

A Vízáldozatok remek folytatása az első résznek, és mondhatni, hogy ez a kötet még rejtélyesebb és sokkal megdöbbentőbb volt számomra.
Unainak nemcsak a rá váró feladatokkal és a múltja egy részletével kell megbírkóznia, de magánéleti válságait is meg kell próbálnia egyensúlyba billenteni.
A főhadnagyról, Albáról is többet megtudunk, ugyanakkor néha igazán kibírhatatlanul tudott viselkedni.
A misztikus halálesetek mélyen megrázzák a férfit, de muszáj erőt vennie magán, hogy folytatni tudja a nyomozást, társával, Estivel.
Izgalmas és fordulatokkal teli események sora várja őket, de nem csüggednek, ha akadályba is ütköznek.
Olvasás közben amikor már azt hiszed, hogy mindent tudsz, rá kell döbbenned, hogy semmi sem úgy alakult, ahogyan azt elképzelted.
Megdöbbenve tapasztalod, hogy zseniálisan és rútul becsaptak és csak kapkodod a fejed, hogy most akkor mi van?!
Az utolsó oldalaknál már nagyon izgultam a végkifejlet miatt, de szerencsére a befejező sorok megnyugvást hoztak.
Már nagyon várom a következő rész megjelenését. :)

„Múltban elkövetett bűnökért a még meg nem születettek bűnhődnek.”

Az írónő már A fehér város csöndjével megvett magának, úgyhogy nagyon vártam ennek a kötetnek a megjelenését. Egy kicsit tartottam tőle, hogy nem fogja hozni az első rész színvonalát, de szerencsére nem így lett. A történet rögtön egy nem éppen hétköznapi gyilkossággal indul, ami újfent feladja a leckét a nyomozóknak. Viszonylag hamar sikerült ráéreznem a gyilkos személyére, de ettől függetlenül így is értek meglepetések bőven. Zseniális, ahogy az írónő szövi a szálakat, és amikor már azt hiszi az ember, hogy na most végre megvan a megoldás, akkor bedob egy olyan fordulatot, ami teljesen megváltoztat mindent.
Nem csak történetépítésben remekel az írónő, mert a karakteralkotása is fantasztikus. Ebben a részben komolyabb betekintést nyerünk a főszereplők múltjába, így Unait, Estit és Albát is mélyebben megismerhetjük. Unai még mindig a kedvenc karakterem és Estit is sikerült megkedvelnem. Albával viszont nem igazán voltam kibékülve, mert sokszor nagyon unszimpatikus volt a viselkedése…
Két fenomenális kötet után minden krimi kedvelőnek csak ajánlani tudom ezt a sorozatot! Én már nagyon várom az következő részt. :)

Egyértelműen 5*.. :) Ide a következő részt, de most! :D

Zseniális!
Egyértelműen a kedvenc íróm lett a hölgyemény! Az összes többi krimi elbújhat a könyvei mögött és ezt most őszintén mondom! Nagyon nagy krimi fan vagyok, de ilyen regényt még nem tartottam a kezemben!
Végig kétségek közt tartott, időközben apró, de fontos nyomokat tárt elénk és emiatt egy rugóra járt az agyam Ayala vagy épp Gauna nyomozóval. Mire azt hittem tisztán látok, a következő oldallal akkora pofont kaptam, hogy nem tértem magamhoz. Ismét fantasztikusat alkotott, az utolsó oldalakig nem tudunk semmi biztosat, minden egyes nyom máshova visz, rengeteg az információ, de mégsem kusza történet, teljesen jól felépített.
Ez a könyv, nem 5 csillagot érdemelne, hanem sokkal többet. Alig várom a harmadik részt.

Letehetetlen.
Talán egy picit jobban tetszett, mint az első rész, pedig ebben kicsit visszaesett a stílus, a környezet részletes bemutatása az első részben hangsúlyosabb volt, ez inkább cselekményközpontú volt.
Kis idő azért kellett, amíg beindult a nyomozás, de mivel erősen érintettek a nyomozók az esetekben, így addig a magánéletükön volt a hangsúly, ami nagyon arányos volt.
A gyilkosságsorozat nem kevésbé borzalmas, nehezen emészthető, mint az elsőben, viszont itt a közelmúlt sokkal nagyobb szerepet játszik.
Alba nem nagyon került hozzám közel, talán majd az utolsó részben, de Unai karakterét egyre jobban szeretem. Persze még mindig a nagypapa a favorit, viszont most ebben ő is kicsit háttérbe szorult.
A gyilkos kilétére rájöttem, de ez nem saját érdem, mert a közepe, vége felé szépen vezetett az írónő, addig tapogatóztam csak, illetve néhány dologra rájöttem magamtól, de nem tudtam volna összerakni a kirakóst.
Egy jelenet lóg ki nekem, azt talán picit csavarosabban kellett volna megoldani. Ez pedig a spoiler
Nagyon várom a befejező részt, szerencsére hamarosan megjelenik, mindenképp be kell szereznem.

A teljes értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/2020/12/eva-garcia…

Az első kötetet az elsőtől az utolsó szóig imádtam, reméltem hát, hogy méltó folytatást kapok.

A történet nem sokkal az előző kötet befejező epizódja után folytatódik, és ha el is felejtettük, hol hagytuk el a szereplőket, hamar képbe kerülünk. Az előző részre való visszautalások segítenek felidézni a korábbi eseményeket, bár ezek csak a történet kereksége szempontjából lényegesek, Kraken afáziáját és annak okát kivéve. Véleményem szerint egyéb tekintetben nem is feltétlenül muszáj az első részt ismerni, érthető lehet akár önállóan is.

Hasonlóan összetett, több idősíkon futó cselekményt kapunk, amelyek egyre bonyolódnak – még az utolsó ötven oldalban is megkavarja őket a szerző. Elejt néhány információmorzsát, amit ha az ember észrevesz, elkezd rajta pörögni, ezáltal falja az oldalakat, hogy kiderüljön, igaza van-e; hogy aztán rájöjjön: nincs, vagy csak félig. Végig úgy éreztem, hogy na, most Krakenék előtt járok, rájöttem valamire. Aztán mégsem. Mindig jött egy fordulat, egy újabb tanú, aki keresztülhúzta az addigiakat.

A szereplők továbbra is hitelesek. Kraken még mindig az egyik kedvenc nyomozóm, MatuSalem a kedvenc hackerem, a „főgonosz” pedig az egyik legjobb. Estiről derült ki egy érdekesség, amit lehetett ugyan sejteni, de ebben a részben vált egyértelművé. A szívem szakadt meg, mikor olvastam – annyira szép.

Annabel karakterét nem tudtam hova tenni; plusz pont azért, mert gót, mínuszpont azért, ahogy a fiúkkal viselkedett. Az viszont tetszett, ahogy az elutasításokhoz állt; ezt az életérzést át kellene vennem tőle. Germánt pedig már komolyan sajnálom – szegénnyel mindig történik valami.

Ahogy a szerző a köszönetnyilvánításban is mondja, ez a történet a szülőségről szól. Mindenféle mintát találhatunk erre, jót, rosszat és még rosszabbat. Nem mondom, hogy az egyik család sztorija nem hajaz egy kicsit a Trónok harcára, de még ha a szerző tényleg onnan is merítette az ötletet, sikerült úgy elhelyeznie a saját világában, hogy nem feltűnő.
Külön élvezetet nyújtott a történelmi és kulturális tartalom, ami az egyes fejezetekben megbújik.

Negatív gondolatot nem is tudok írni a könyvről. Könnyed stílus, izgalmas cselekmény, mély, elgondolkodtató tartalom. Nem is lehet észrevenni, hogy 600 oldal.

Eva García Sáenz de Urturi ezennel helyet kapott a kedvenc íróim között. A hölgy egy zseni, remélem, hogy további könyvei is eljutnak Magyarországra, és hogy a nagyközönség is megismeri a munkásságát. Megérdemli. A harmadik részt pedig tűkön ülve várom.

Eva, bevallom, én a te áldozatod lettem az első részt követően, ugyanis megmutattad, milyen az, ha vki szépirodalmi magasságokba emelve ír meg egy bűnügyi regényt, aminek további jellegzetességeként elhoztál egy csipetnyi Spanyolországot, csipetnyi Baszkföldet, és egy borzongató gyilkosságsorozatot, ami nem engedett, egyszersmind olyan művet letéve az asztalra, ami nem terem minden bokorban. Ez az egészen sajátos hangulat ebben a második részben tovább cseperedik, miközben azt hisszük, h Unairól és Albáról újabb bőrt már nem tudsz lehúzni. De igen.
Töredelmesen bevallom (jaj, bocs a szóismétlésért, már az ami szócskát is a végletekig halmoztam), ez mindenképpen írói kvalitásaidat jelzi (ugye ez most rám nem mondható el), az azonban nem, h egy hihetetlenül izgalmas, misztikus gyilkosságsorozatra és az azutáni nyomozásra épülő regényt családregénnyé degradálsz. Az rendben van, h ebben az irányban kell a gyilkost keresni – bár ez egyáltalán nem lenne kötelező érvényű, főleg, h az első részben ezt már elsütötted – , de azt éreztem túlságosan belemegyünk a régi barátok, rokonok, család dolgaiba, ami mellett végül a krimi-/thriller szál teljesen ellaposodott. További negatívum, h egy idő után nyitott könyv volt, mi lesz a vége, pedig én nagyon, de nagyon rossz vagyok a gyilkos személyének kitalálásában (itt viszont nem csak ez volt nyilvánvaló számomra, hanem sok minden más is). Rendkívül sokat rontott ez az élményen, azon pedig csak mosolyogtam, amikor a legvégére tartogatott „fordulat” után még mindig a port hintetted az olvasó szemébe, holott már teljesen világos volt a képlet, hiszen feketén-fehéren le lett írva.
Említette még vki azt, ami szintén szemet szúrt: Unai beszédének fejlődése – illetve annak dokumentálása – habár a történet szempontjából csak másodlagos, de elég elnagyolt, és ezáltal hiteltelen volt; értsd: nem lehetett nyomon követni, egyszer papírra körmölve kommunikált, máskor meg úgy beszélt telefonon, mint a vízfolyás.
Ez most nem nyert meg magának annyira, de a harmadik rész mindenképpen fent marad a listán.

Jöjjön A fehér város trilógia második részének értékelése. Ugye abban reménykedtem, hogy a második részre jobb lesz a trilógia, be fog érni, ehhez képest az első kétszáz oldalon úgy kellett magam átverekedni. Azt éreztem, mintha ez a könyve előbb íródott volna meg, és mint egy tipikus első könyv túl lenne írva, de mint sejthető, nem ez a trilógia az írónő első próbálkozása és azt sem gondolnám, hogy a második könyv megírásával kezdte a sorozatot.
Sajnos itt is sok elírás van ami időpontokra, évekre, hónapokra utal. Volt amit végül meg is néztem a Google fordító segítségével, hogy mégis mi lehet ennek az oka. Ekkor fedeztem fel például, hogy a hatvan és a hetven között spanyolul csupán csak egy betű különbség van! Mondjuk ez azért nem mentség a kiadónak, pláne ha az Európáról van szó, elvégre a patinás múlt kötelezi őket a minőségre.

Unai balesete után egy ideig csak írásban tud kommunikálni és például jót tett volna a szövegnek, ha ez valahogy elválik (más betűtípus, rövidítések használata, mert azt nehezen hiszem, hogy ilyen esetben valaki mindent pont ugyanúgy pötyög bele a telefonjába, mint ahogy mondja. Egy idő után nehéz volt megkülönböztetni hogy Unai beszél vagy beszél és ír…) de ez gondolom az eredeti szövegben se volt megkülönböztetve így ez inkább az írónak kritika.

Ez a kötet sajnálatosan még több klisét vonultat fel, mint például a férfi és nő közötti barátság, a kapcsolatok terén is túl sok mindent akar megmutatni és azért mégiscsak egy kisvárosban vagyunk. Ahogy Unai egyszer megjegyezte, bizonyos események statisztikaileg nem stimmelnek/kilógnak, itt az kell hogy mondjam ez majdnem mindenre igaz volt. Azt éreztem, hogy a kevesebb olykor több és ez itt még inkább igaz, mint az első rész esetében. A könyv szerkezete hasonló az elsőhöz, itt is Unai narrál és úgy tűnik „a jövőből” csak itt nincs megmagyarázva, hogy miért… csak!, mert így volt az első könyvben is és ez valami védjegy akar lenni, gondolom én.
Sajnálatosan számomra Alba karaktere valahogy itt is súlytalan, annak ellenére hogy elvileg micsoda badass karakter lenne.
A törétnet és a csavar, hát az jó sokszor meg lett csarvarva, talán eggyel többször is mint ami még jót tett volna neki.
Amit a Vízáldozatokban kifejezetten nem szerettem, hogy Unai aki narrál meg az író sokszor behangarozta, hogy figyelem figyelem amit most olvasnak, annak jelentősége lesz később. Ezt a mézesmadzag huzogatást nem sikerült megértenem és nem tudom miért kellett. Aki olvasott már krimit, az egyből tudja, hogy amit olvasott az fontos és nem kell kitenni az Attention Attention táblát úton útfélen, mert ezzel nem fenntartja a figyelmet hanem pont fordítva…
Továbbá minden kifogást amit valaha már olvastatok/láttatok/hallottatok mint például tudtam, hogy nem kellett volna, DE vagy tudtam, hogy hiba volt, DE azt itt megkapjátok és valahogy nekem nem volt konzisztens az első kötetben megismert szereplőkkel. Itt mintha mindenki kicsit visszalépett volna és elkövette volna a klasszikus/klisés hibákat… Ezt a könyvet csakis a vége hozta fel ugyanarra a szintre mint az elsőt.

Sajnálom, mert nagy várakozással kezdtem bele a trilógiába és úgy hittem kedvencet fogok avatni, de nekem sajnos ez nem így alakult.

Őszintén megvallva, ez a rész valamiért sokkalta jobban tetszett elődjénél, pedig folytatásoknál ezt nehéz elérni. Bár Alba továbbra sem szimpatikus karakter, és nem is igazán tudok vele azonosulni, spoiler, a többiek pedig hozták az első rész színvonalát, spoiler Lehet, hogy csak én vagyok így, hogy nem mindig sikerül kitalálni, hogy ki is lehet a gyilkos, ennél a könyvnél ez határozottan igaz volt: olvasás közben többször volt, hirtelen felkiáltásom, mert azt hittem, hogy rájöttem, de mindig mellé trafáltam, emiatt egy pluszpont bár ez lehet tényleg az én bénaságom. Az írónő továbbra is hozza a megszokott spanyolos életérzését, néhol vidámabb, néha komolyabb, néha pedig marad a tradícióknál, úgyhogy akinek az első részben sem jött be ez a fajta stílus, a másodikban sem várjon mást. Egy negatívumot emelnék ki, de még azt is el tudom képzelni, hogy a következő részben fog visszatérni rá: spoiler Azt a szálat, mintha elfelejtette volna lezárni, de ki tudja, a harmadik részben még visszatérhet rá. Ennek ellenére teljesen megérdemelt 5 csillag, és nagyon várom a befejező részt.

Az első rész is tetszett, de azért nem győzött meg teljesen, ez a folytatás viszont számomra sokkal-sokkal jobb volt. Pörgősebb volt a cselekmény, szövevényesebb a nyomozás, és a főbb szereplőinket is jobban megismerhettük végre.
A cselekmény közvetlenül az első rész után veszi fel a fonalat. Szerettem, hogy nem telt el nyomtalanul 10 év, amit utána információmorzsákból kellett volna a könyvből összerakosgatnom. A cselekményvezetés hasonló az előzőhöz, itt is párhuzamosan fut a jelen egy múltbéli szállal. Talán azért is tetszett jobban a folytatás, mert most egészen egyértelmű, hogy a múlt hogyan kapcsolódik a jelenhez spoiler, és nem kellett végig azon bosszakodnom, hogy mikor derül már ki végre, hogy mi a frász köze van ennek az egésznek a cselekményhez.
A nyomozás maga itt-ott leült egy kicsit, ilyenkor előtérbe kerültek a szereplők konfliktusai, ami szerintem nagyon jó megoldás volt. Jó volt belepillantani Unai, Alba és Esti fejébe, még akkor is, ha néha hatalmas katyvasz volt az, amit láthattunk. Tetszett az (egyik) központi morális probléma felvetése is. spoiler A nagy szerelmi drámák vesztese most egyértelműen Esti és Germán lett, őket nagyon sajnáltam. spoiler
Maga a nyomozás is érdekes volt azért, habár nem igazán bővelkedett nagy fordulatokban, nekem legalábbis a legtöbbet sikerült mindig a csattanó előtt kikövetkeztetnem. spoiler Továbbra is tetszik, hogy konkrét rituálékhoz kapcsolódnak a gyilkosságok, így némi történelmi-kulturális továbbképzésben is részem volt olvasás közben.
És akkor most jöjjön a nagybetűs DE… Sajnos ettől sem tudok eltekinteni. Annyi a béna fordítási hiba a könyvben, mint égen a csillag, és ezt még úgy is észrevettem, hogy kb. 5 szót ismerek spanyolul. Most csak a 4 legbénábbat sorolnám fel spoiler nélkül, a kisebbeken sikerült egy szemöldökráncolással túllendülnöm.
1. Egy mobiltelefonnak nem eleme van, hanem akkumulátora. Felőlem nevezhetjük akksinak is, nem bánom, de könyörgöm, ne elemnek. Ez a 21. század, légyszi…
2. Többször is említve van, hogy a lottónyeremény 3 millió euró volt. Ehhez képes, amikor arról van szó, hogy a nyertes fele-fele arányban osztozott a nyereményén valakivel, akkor 2,5-2,5 millió eurót emlegetnek. Nem vagyok egy matekzseni, de azért ez még nekem is feltűnő…
3. Csörög Unai telefonja, Germán hívja – ez a szituáció a szövegkörnyezetből egyértelmű, mert Unai és Alba vannak csak jelen. Ehhez képest a könyvben itt a következő mondat olvasható (nagy vonalakban, mert nem jegyzeteltem ki). Csengett Germán telefonja. Hogy mi? Gondolom, az eredetiben valami olyasmi szerepelhet, hogy bejövő hívása volt Germántól, vagy Germán megcsörgette, vagy mittudomén, de azért gáz olyan embert beleírni egy jelentbe, aki ott sincs.
4. A végén valakit sokkolóval ártalmatlanítanak, elveszti az eszméletét. Itt pedig a következő mondatokat olvashatjuk: XY-nak nincs pulzusa. Kómába esett. Nemár! Biosz zseni sem vagyok, de úgy tudom, ha valakinek nincs pulzusa, az halott. Nem tudom, ez írói vagy fordítói hiba-e, minden esetre a szereplő valóban kómába esett, úgyhogy gondolom, csak nem bírták fellocsolni.
Lehet, hogy ezek a dolgok kimerítik a szőrszálhasogatás fogalmát, de engem totál kizökkentettek, és szerintem egy-két szemfülesebb szerkesztő simán kiszúrhatta volna őket, ha a kisebbeket nem is.
Ettől függetlenül imádtam, és nagyon várom a befejező részt. Abból is leginkább nagyapát – mert nagyapa akkor is élni fog, amikor már mindenki más halott lesz. :)))