A ​Waldorf-tanár túlélőkönyve 6 csillagozás

Eugene Schwartz: A Waldorf-tanár túlélőkönyve

„Hogy teljesen őszinte lehessek, és foglalkozhassak néhány kritikus kérdéssel, amellyel a Waldorf-tanároknak így a század vége felé járva szembe kell nézniük, olyan véleményeket is kifejezésre juttattam, amelyeket könnyedén félreérthetnek még a legkedvesebb szülők, az iskolákat fenntartó szervezetek tagjai vagy a Waldorf -pedagógia hívei is. Éppen ezért e könyv eredeti kiadását csak gyakorló Waldorf-tanárok vásárolhatták meg. Tavaly azonban – részben, remélem e könyv első kiadásának eredményeképpen – a Waldorf-tanárok és Waldorf-szülők között az eddiginél sokkal komolyabb szellemi együttműködés kezdődött.”

>!
Remedium, Nagykovácsi, 2005
122 oldal · ISBN: 9632178300 · Fordította: Janiics Judit, Bozsó Róbert

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

A. S. Neill: Summerhill
Paul Ginnis: Tanítási és tanulási receptkönyv
Rudolf Steiner: Általános embertan, mint a pedagógia alapja
Tóth-Mózer Szilvia – Misley Helga: Digitális eszközök integrálása az oktatásba
Mario Rinvolucri: A nyelvóra életre keltése
Jerry Mintz: Szabadság és demokrácia az oktatásban
Gaston Mialaret: Az oktatástudományok
András Szilárd: A matematika tanítása
Halmos Ferenc: Mi a baj, tanár úr?
Szabolcs Éva – Garai Imre (szerk.): Neveléstudományi kutatások közben