Pokol ​a Csendes-óceánon 94% 19 csillagozás

Az egyik legjobb, ha nem, A legjobb háborús visszaemlékezés, amit eddig olvastam. Az a mérhetetlen tárgyilagosság, amivel Pöröly elmondja Peleliu és Okinava általa átélt poklát, figyelmere méltó. Nem száraz, nem unalmas és nem is veszik el abban, hogy neki mennyire volt rossz. Egyértelmű, hogy ott, akkor, mindenkinek nagyon rossz volt.
Valahányszor ilyen pokoljárásról olvasok, mindig elképeszt, hogy mi mindenen képesek keresztülvergődni az emberek. (Nyilván nem a fikciókról beszélek. Ott mindenki mindent kibír, mert kemények, mint a kád széle.)
Mivel bírálat érte a fordítást, ezzel sajnos szembe kell mennem. Ha más könyvekben csak ennyi lenne a fordítási hiba, senki sem szólna egy büdös szót se. Ennél sokkal hitványabb vackokért töretlen a lelkesedés.
A korszak és az akkori emberi viselkedés iránt hangyányi érdeklődést tanúsítók számára mindenképp érdemes elolvasni.

Brutális egy könyv…
Történeteket ismertem már A hős alakulat könyv és sorozatból.
De így Eugen szemszögéből megirva egészen más volt.
Borzalmas, kegyetlen egy háború volt ez amit a vívtak ezek a fiatal férfiak, ha már férfiaknak lehetett nevezni őket 17 és 18 évesen.
Én el nem tudtam volna magam annyi idősen képzelni, hogy át kelljen élnem ezeket a borzalmakat.

Az egyik legjobb háborús memoár, amit valaha olvastam. Filmszerű, mindenféle túlzásoktól, melldöngető patriotizmustól mentes objektív leírása a Csendes-óceáni hadjárat két jelentős összecsapásának. A Peleliuért, majd Okinaváért vívott harcok kegyetlen valósága elevenedik meg a lapokon. Az ember szinte ott van ezek között a fáradt, elgyötört katonák között, érzi a hőséget, az esőt a fülledtséget, az elesett katonák hullájából áradó bűzt, a mindent ellepő élősködőket.
Külön tetszett, hogy rendkívül objektív képet fest a két oldal brutális kegyetlenséggel megvívott háborújáról. Nem rejti véka alá, hogy nem csak a japánok, hanem az amerikai katonák is követtek el nemegyszer háborús bűnöket. Kendőzetlenül leírja, hogyan formálja a háború vadállattá az embereket, hogyan számol fel bennük minden erkölcsi gátat, amely visszatartaná az illetőt a hullarablástól, a holtestek meggyalázásától.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a háborút csak könyvekből és filmekből ismerjük.
A második világháború Csendes-óceáni térségében vívott ütközetekről szóló HBO sorozat a The Pacific – A hős alakulat kiválóan adja vissza az itt leírtakat. A felhasznált irodalomban láttam, hogy a sorozat egy másik valós szereplőjének, Robert Leckienek is jelentek meg visszaemlékezései. Jó lenne, ha a kiadó megjelentetné azokat is magyarul. Szerintem lenne rá igény.
Fél pontot levontam, a rendkívül hosszú bevezetőért, a helyenként gyenge fordításokért, magyartalan mondatokért. Szerencsére azért ezek nem rontják nagyon az olvasmány élvezeti értékét.

Elgondolkodtató, figyelemreméltó az egyedi hangvétele és hangulata miatt. A téma iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan. Még be kell gépelnem egy pár idézetet, mert nagyon magával ragadó, ahogy egyszerű eszközökkel közöl súlyos dolgokat.
A borító nagyon jól sikerült, a könyv megjelenésével sincsenek különösebb problémák, egyedül fényképek minősége hagy kivetnivalót maga után.

A sorozat hatása nyomán olvastam el. Egyrészt nem ártott volna neki egy szerkesztő, aki picit húz belőle, másrészt a fordítás több helyen is csapnivaló. Aki már több háborús visszaemlékezést is olvasott, nemigen fog újat találni benne. Mindenki másnak ajánlható, ha a magyartalan mondatok nem zavarják…

Régóta várt már a polcon, hogy elolvassam. Korábban inkább az európai hadszíntérrel ismerkedtem, ezért érdekelt, hogyan élte meg a második világháború eseményeit a Föld másik oldalán küzdő tengerészgyalogos. Félelmetes belegondolni, hogy mennyi borzalmat, rettegést, életveszélyt kellett átvészelnie a szerzőnek, hogy élve kikeveredjen a Csendes-óceán poklából. Tetszett, hogy nem viszi túlzásba a hadműveletek részletezését és kis párbeszédekkel szinesíti az események leírását és mutatja be a katonák hangulatát, érzéseit.