Micimackó ​kondikönyve 9 csillagozás

Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Végre egy könyv, ami nekünk íródot!
Nekünk, akiknek biztatás kell a testedzés elkezdéséhez, meg bátorítás, és jó sok idő arra, hogy együnk egy kis Valamit.
Teljesen mindegy, milyen vagy – lehetsz Micimackó-, Tigris- vagy éppen Malacka- formájú –, most megtudhatod, melyek a számodra legmegfelelőbb gyakorlatok. Szökdécselés, lábujjérintgetés, pitypangfújás? Te is megtalálod azt, amit kényelmesen végrehajthatsz, mielőtt ennél egy kis Valamit.
Akinek pedig még ez is kevés, az megtudhatja, ki győzött Nyuszi maratoni futóversenyén. Elolvashatja, és közben ehet egy kis Valamit.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Meglepetés könyvek Szukits

>!
Szukits, Szeged, 2001
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639344591
>!
Szukits, Szeged, 1998
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639151394 · Fordította: Szántai Zita, Szántai Zsolt · Illusztrálta: Ernest H. Shepard

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Greti26>!
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Jó kis könyv volt, az egész hangulata olyan magával ragadó, olyan micimackós, amiben még idősebbként is szeretünk kalandozni. Vicces volt az egész, vicces témát dolgozott fel, vagyis hogy a Micimackóékat sportoltolásra biztatják. Viccesek voltak a gyakorlatok, hogy miket gondoltak testmozgásnak, de a végén lévő gyakorlat azért elég szép volt. Tetszett hogy az eredeti Micimackóból is voltak benne idézetek.
Aranyos könyv volt, tetszett, és szerintem az olvasók többsége gondolhatja magáról, hogy Micimackó alakkal rendelkezik :P

Henna88>!
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Kedves, aranyos történet. Azon kívül, hogy hozta a szereplők szokásos formáját, tetszett hogy sok részletet hozott vissza az igazi könyvből. Remélem sokaknak kedvet csinál a sporthoz, mert nekem rögtön lelkiismeretfurdalásom lett, hogy mennyire punnyadt vagyok és elkezdtem edzegetni. :)

Petra027>!
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Igazán szórakoztató történetek vannak ebben a könyvecskében. Legjobban az alakra formált gyakorlatok leírása tetszett. Jó volt újra a Százholdas Pagony lakóival találkozni.

Dorczy>!
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Bármennyire kétkedve is vettem a kezembe, most elképesztően boldog vagyok, hogy ez a könyv rám talált. Hihetetlen módon aranyos, nem feledkezve meg arról, hogy némi tanító jellege is maradjon, így ha gyerekeknek olvassa fel az ember, a remek szórakozás mellett még tanulhat is valamit az a gyerkőc a testedzés csínjáról-bínjáról. És természetesen át- meg átszövi Micimackó és Malacka nyakatekert logikája, ami nem is maradhat el egy igazán hiteles Micimackó-történetből.

Cholito >!
Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Nem annyira tetszett, mint az Illemtankönyv, de azért jó volt. Micimackó azért mégiscsak Micimackó! A név kötelez! :)


Népszerű idézetek

Dorczy>!

A harmadik tevékenysége, amiben – ha sport lenne – kétségtelenül ő volna az erdei bajnok: Zsebibaba a Hogyan ússzuk meg a mosakodást? (röviden: HUMM) című gyakorlatsor mestere.

115. oldal, 8. fejezet - Vízi sportok (Szukits, 1998)

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Dorczy>!

MALACKA GYAKORLATAI. KÉSZÍTETTE: MALACKA (ÉN)

Bemelegítés: Gondolj a testedzésre!
Első Gyakorlat: Légy rendes! Tervezz előre! Válaszd ki a második Gyakorlatot!
Második Gyakorlat: Koncentrálj! Ismételd meg az első Gyakorlatot!
Harmadik Gyakorlat: Szundíts egy kicsit, nehogy túlságosan kimerülj!
Negyedik Gyakorlat: Állj a tükör elé, és alaposan vedd szemügyre a saját Malacka-formádat! Valamennyi Kalória a helyén van?
Ötödik Gyakorlat: Nehogy elmenjen a kedved!
Hatodik Gyakorlat: Egy kis tetszés szerinti bármi.

130. oldal, 9. fejezet - A személyreszóló gyakorlatok táblázatának összeállítása (Szukits, 1998)

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Dorczy>!

MICIMACKÓ GYAKORLATAI

Bemelegítés: A mézescsuprok megszámlálása.
Azután: Egy kis valami elfogyasztása.
Első Gyakorlat: Hagyjunk későbbre is!
Mennyit?: Egy kicsit.
Második Gyakorlat: Az előbb meghagyott kicsi elfogyasztása. (Ez már később van!)
Harmadik Gyakorlat: A Mézescsupor Evezés. (Közben halk énekelgetés.)
Mindezt csak akkor lehet végrehajtani, ha nem esik. Micimackó táblázatának elkészítésében segédkezett: Róbert Gida.

133. oldal, 9. fejezet - A személyreszóló gyakorlatok táblázatának összeállítása (Szukits, 1998)

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Dorczy>!

– Éppen egy új Gyakorlat kitalálásán dolgozunk – magyarázta Micimackó. – Az a címe, hogy Versenypihenő.
– Jaj nekem!
– A Versenypihenő sokkal pihentetőbb, mint az egyszerű Pihenés – mondta Malacka. – Nagyon kellemes is. Annyi az egész, hogy a sportember leül, és nézi a fákat, meg az előtte elfutó versenytársait.

163. oldal, 11. fejezet - Erdei maraton (Szukits, 1998)

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez

Dorczy>!

– Most először hallom, hogy a lustálkodás igazándiból Gyakorlat. Ez melyik testrésznek jó?
– A léleknek. Tudjátok, időnként a képzeleteteknek is szüksége van egy kis tornázásra.

171. oldal, 12. fejezet - Utolsó gyakorlat: A pihenés (Szukits, 1998)

Ethan Mordden: Micimackó kondikönyve Egy könyv azoknak, akiknek kell egy kis biztatás a testedzéshez


Hasonló könyvek címkék alapján

Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme
Romhányi József: Szamárfül
Matt Haig: Az egér, akit Mikának hívnak
Böszörményi Gyula: Lopotnyik
Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?
Piotr Socha – Monika Utnik-Strugala: Kosz
Békés Pál: A Félőlény