Mi ​a gond velem? 69% 58 csillagozás

Bár nagy kedvencem Ethan Hawke, félve kezdtem bele a könyvbe az értékelések miatt. Egyetértek azzal, hogy egyszerű nyelvezetű, hogy „nincs” sztorija, kusza és nem tart sehová, a témát már ezerszer feldolgozták mások… és éppen ezek miatt tetszett nagyon! Pont ilyen az élet, pont ilyen a szerelem… nagyon jól sikerült visszaadnia ezt a bizonyos érzést. És ennek a könyvnek is pont ilyennek kellett lennie: egyszerűnek, mégis kuszának, a semmibe tartó történésekkel, és katarzisként a „katarzisnélküliséggel”. Örülök, hogy nem hagytam magam eltántorítani. :)

Mi a gond velem? Szeretem Ethan Hawk filmjeit. Többnyire. Ebből következik, hogy szeretnem kell a könyvét is? Nem, dehogy! Egyszerű iparos munka, semmi több. Ellehet olvasni, de nem nyújt katarzist, nem ad választ és a karakterek is idegesítőek. Hova tegyem regényhőseim között ezt a William gyereket? Legjobb lesz, ha nem is kategorizálom! Csak úgy van… nem tudtam utálni, de szeretni se. Elmesélte a sztoriját, én meghallgattam (elolvastam), de nem lett jobb egyikünknek sem! Hát ez van.

Felejthető.

A téma meglehetősen szokványos, egy szerelem története, de a hangvétele, a stílusa kitűnő, rendkívül eleven. Az olvasó egyszeriben maga is szerelmes lesz, mert az érzés egyetemes, még ha az egyéniségünk, a karakterünk végletesen különbözik is. Másképp éljük át ugyanazt, de mégis ugyanazokról az érzésekről és élményekről van szó: kétely (tényleg szeret?), félelmek, fájdalom, első csók, szakítás, csalódás stb. Van hangulata és zamata, tökéletesen átélhető. Nekem tetszett.

Amiket a könyv olvasása közben írtam: Nagyon olvasmányos, egyszerű nyelvezetű, ha 16 éves lennék imádnám. Meglepően jók a hasonlatai és a leírásai. Két nagy, komoly olvasmány közötti pihenőnek jó. De szellemi kielégülést nem okoz. Trágársága ellenére tiniknek való szerintem (legalábbis feltételezem, hogy annak a korosztálynak tetszene). Ha helyén kezeljük, akkor nem vészes végülis.

A történet elég egyszerű, milliószor lehetett már olvasni. Szóval újat nem ad. De kikapcsolódásnak jó, ha az ember nem akarja az agyát használni egy picit. Három csillagnál többet nem adnék, mert szépirodalmi értéke abszolút nincs, szellemi kielégülést sem okoz (ahogy már írtam). (Ezzel nem lehúzni akarom, csak érzékeltetni, hogy ne legyen olyan hatalmas nagy olvasói elvárás e könyv iránt…). Megérteném azt is, aki fél csillagot adna csak rá.

Sajnos ez kicsit szubjektív értékelés lesz, szinte már naplóbejegyzésnek is mondható.
A könyv nagyon tetszett, de egyáltalán nem a stílusa miatt. A főszereplő William azt érdemli amit kapott, és az író nem próbálja meg saját magát is mentegetni azzal, hogy jobbá varázsolja, mint ami. Ez tetszik benne. Az is tetszik, hogy igazi emberek vannak benne, hogy néha kapkod a dolgok között, és hogy érzelemmentes szöveggel vált ki érzelmeket. Legalábbis belőlem. Rengeteg jelenet, rengeteg szereplő mintha csak az én életemből lenne ott, mintha csak magamat érezném a főszereplő helyében, akkor is, ha szinte mindig mást tennék, vagy gondolom, hogy mást tennék. Szinte szerelmes lettem Sarah-ba és Samatha-ba, mert olyanok, mint az én életemben egy-egy lány, akikbe szerelmes voltam vagy vagyok.
Nem is emlékszem melyik könyvvel volt az a legnagyobb bajom, hogy az író túl bőkezű a főszereplővel. Nah megtaláltam. Francoise Sagan. Ha ő is így bánt volna a szereplőjével, az önhitt önelégült lánnyal, akkor nem lett volna annyira rossz, hogy életem legrosszabbjaként tartsam számon. Itt látszik, mennyi apró dolgon múlik egy jó könyv, legalábbis számomra. Nekem mindig is fontos volt, hogy az ellenszenves és buta de mondjuk jóképű vagy gazdag szereplők ne kapják meg mindig amit akarnak, pláne ha ők állnak a „jó” oldalon. Egy ellenszenves főszereplőt elviselek, de csak akkor, ha megbűnhődik. De ha egy ellenszenves és buta főszereplő csak azért mert gazda, mindent megúszik, és még neki áll feljebb, akkor az nálam eldobta magát. William picit ellenszenves, szinte éészrevétlenük, és picit buta is, viszon jóképű és állítólag tehetséges. De nem kap meg mindent amit akar. Ez a jó ebben a könyvben, hogy nem száll el vele a ló. Örülök, hogy ilyen lett a vége, akkor is, ha szomorú. Mert:
„Szerintem is szomorú volt ez a történet. Szerintem minden történet szomorú.”

Amikor elolvastam, olyan deja vu érzésem volt. Mintha én is a könyv része lettem volna.

Nemrég újraolvastam sok év után. Először még gyerekként olvastam, nem is lett volna szabad. Huszonévesen viszont nagyon megfogott. Egészen elérzékenyültem a végén.

Kedves cucc, szerettem

Köszönöm @Zizzer-nek, hogy felkeltette az érdeklődésemet, most már nem cserélem el ezt a kötetet.:-)
http://jokonyvek.blog.hu/2010/06/09/ethan_hawke_mi_a_go…