19,99! 12 csillagozás

Etgar Keret: 19,99!

Végre a magyar olvasó számára is elérhetővé váltak Keret különös hangvételű, egyszerű, és mégis végtelenül sokrétű novellái. Vagy mondjuk inkább azt, hogy párpercesei? A legtöbb Keret-novella ugyanis belefér a reggeli kávé öt percébe.
A rövid történetek hősei többnyire hétköznapi helyzetben lépnek elénk, ám világuk hamarosan fordul egyet – bekövetkezik egy furcsaság, egy különös apróság, felbukkan egy szokatlan képesség vagy jellemvonás, amely megváltoztatja az életüket. Vagy mégsem. Vagy mégis?

>!
Gólem Színház Egyesület, Budapest, 2009
122 oldal · ISBN: 9789630667432

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

egy_ember>!
Etgar Keret: 19,99!

Etgar Keret kultszerző Izraelben. Novellista, képregényes, forgatókönyvíró. Állítólag az ő könyveit lopják leggyakrabban a könyvesboltokból. (Úgy látszik ott is csökken a fizetőképes olvasók száma.) Párperces novelláiban többnyire hétköznapi emberek, és hétköznapi szituációk adják az alapot, de egyszerre egy groteszk – olykor szürreális – csavarral minden megváltozik. Vagy mégsem.
Félelmeinkről, frusztrációinkról, önmagunk feladásáról, a boldogság kereséséről szólnak ezek az írások, keserűek, de viccesek (amolyan fogcsikorgató humor), olykor félelmetesek. Beteg, de jó!

ms_moly>!
Etgar Keret: 19,99!

újszerű, meglepő: tetszett

kedvencek:
Malactörés
Kalaptrükk
A repülő Santinik
Csövek

doktordrin>!
Etgar Keret: 19,99!

Köszönöm Etgar – sokat nevettem, még a néha morbid sztorikon is, a meghökkentő végkifejeleteken. Földalattira és trolibuszra tervezve – ha nem bliccel az ember.


Népszerű idézetek

narziss>!

Csövek

Amikor hetedikes lettem, eljött az osztályba egy pszichológus pályaalkalmassági vizsgálatot tartani. Húsz különböző képet mutatott, egyiket a másik után, és azt kérdezte, mi a furcsa rajtuk. Nekem úgy tűnt, minden rendben van a képeken, de ő nem tágított, és újra felmutatta az első, a gyereket ábrázoló képet.
– Mi itt a rendellenes? – kérdezte fáradt hangon.
Azt válaszoltam, hogy az égvilágon semmi. Erre nagyon ideges lett, és azt mondta:
– Nem látod, hogy a gyereknek nincs füle?
Igazság szerint, amikor újra megnéztem a képet, észrevettem, hogy a gyereknek tényleg nincs füle, de ettől a kép még teljesen normálisnak tűnt. A pszichológus megállapította, hogy komoly észlelési nehézségekkel küzdök, és faipari szakmunkásképzőbe küldött. Ott viszont kiderült, allergiás vagyok a fűrészporra, és ezért átirányítottak lakatosnak. Egyáltalán nem voltam rossz a szakmámban, bár nem leltem örömöt a munkámban. Tulajdonképpen semmiben sem találtam igazán örömöt. Tanulmányaim végeztével egy csőgyárban helyezkedtem el. A főnököm egyetemet végzett mérnök volt. Eszes fickó. Ha egy fületlen gyerekről vagy bármi hasonlóról mutattál volna neki képet, egykettőre kiszúrta volna.
Munka után rendszeresen benn maradtam az üzemben, és tekergőző kígyókra hasonlító, kacskaringós csöveket készítettem, aztán pedig üveggolyókat gurítottam át rajtuk. Tudom, ez hülyén hangzik, és még élvezni sem élveztem a dolgot, de azért folytattam. Egyik este egy nagyon bonyolult csövet raktam össze, rengeteg kanyarral és ívvel. Amikor végül átgurítottam rajta az üveggolyót, az nem jött ki a másik oldalon. Eleinte azt hittem, elakadt valahol középen, de miután még vagy húsz üveggolyót utánagurítottam, rájöttem, hogy egyszerűen eltűnnek. Tudom, ez is elég ostobán hangzik, hiszen mindenki tudja, hogy az üveggolyók nem tűnnek el csak úgy maguktól. Nekem viszont még az sem tűnt furcsának, amikor láttam, hogy az egyik oldalon bemennek, a másik oldalon pedig nem jönnek ki. Természetesnek találtam. Ekkor úgy döntöttem, hogy hegesztek magamnak egy hatalmas csövet, a kicsi pontos mását, és addig kúszom benne, amíg én is el nem tűnök. Ennek az ötletnek annyira megörültem, hogy elnevettem magam. Azt hiszem, ekkor nevettem életemben először.
Attól a naptól fogva minden este, munka után a hatalmas csövön dolgoztam, reggel pedig eldugtam a darabjait a raktárban. Húsz napig tartott, mire elkészültem vele, majd az utolsó éjszaka öt órába, amíg összehegesztettem. Körülbelül a fél csarnokot elfoglalta.
A kész és hívogató csőre pillantva eszembe jutott a volt szociológia tanárnőm, aki azt mondta: az első ember, aki botot használt, nem a törzs legerősebb vagy legokosabb embere volt, hiszen azoknak nem volt szükségük rá. Botot a leginkább rászoruló használt először, akinek a túléléshez és a gyengeségeinek palástolásához kellett. Nem hinném, hogy lett volna bárki, aki nálam jobban el akart volna tűnni a világról, és ezért én találtam föl ezt a csövet. Én, és nem a tehetséges, egyetemet végzett üzemvezető mérnök.
Elkezdtem mászni a csőben, miközben fogalmam sem volt, mi vár rám a másik végén. Talán üveggolyó-hegyeken ücsörgő fületlen gyerekek. Talán. Nem tudom pontosan, mi történt, miután túljutottam a cső egy bizonyos pontján, csak az biztos – most itt vagyok.
Azt hiszem, angyal lehetek, úgy értem, vannak szárnyaim meg egy ilyen karika a fejem fölött, és még több száz hozzám hasonló van itt. Ideérkezésemkor azokkal az üveggolyókkal játszottak, amelyeket néhány héttel korábban átgurítottam a csövön.
Mindig azt hittem, hogy az Édenkertbe olyanok jutnak, akik egész életükben jók voltak, de tévedtem. Az Édenkert azoknak a helye, akik tényleg nem képesek boldognak lenni a Földön. Elmagyarázták: az öngyilkosok visszatérnek a Földre újraélni az életüket. A tény, hogy az első körben nem voltak elégedettek, nem jelenti, hogy legközelebb sem fogják megtalálni a helyüket. Azok azonban, akik valóban nem illenek a földi létbe, önmaguktól találják meg az ide vezető utat. Mindenkinek megvan a maga útja az Édenkertbe.
Vannak itt pilóták, akik azért csináltak hurkot a Bermuda-háromszög egy bizonyos pontja felett, hogy idejöhessenek. Vannak háziasszonyok, akik a konyhaszekrény hátulján keresztül jutottak ide, és matematikusok, akik olyan topológiai elváltozásokat találtak, amelyeken keresztül idefúrták magukat. Szóval, ha tényleg nem vagy boldog odalenn, és mindenki azt állítja, hogy komoly észlelési nehézségekkel küszködsz, keresd meg az ide vezető utadat! És ha megtalálod, légyszi hozzál kártyát, mert az üveggolyókból már nagyon elegünk van!

102-105. oldal

6 hozzászólás
psn>!

Aki a szebreszt tüskéstül eszi, ne csodálkozzon, ha kijön az aranyere.

Hiányzik Kissinger


Hasonló könyvek címkék alapján

Uri Asaf: A Föld legmélyebb pontján
Mordechay Avi-Shaul: Aranytó
Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú
Michal Sznunit: A lélekmadár
Amir Gutfreund: A mi holokausztunk
Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje
Yotam Ottolenghi – Sami Tamimi: Jeruzsálem
Yotam Ottolenghi: Újabb csodás zöldségételek
Uri Asaf: Együtt és külön
Ronald Zweig: Az aranyvonat