A ​nő nem férfi 92% 30 csillagozás

Az idei évem egyik legjobb olvasmánya.
Nehéz értékelnem, mert annyira összetett, annyi minden van benne a nők helyzetétől kezdve, a hagyományokon át, egészen a szerepekig. Hogy mennyivel kevesebbet ér egy nő, vagy hogy mi mindent képes elviselni. Hogy szabadon dönthetsz-e az életedről, vagy hagynod kell, hogy mások döntsenek helyetted. Hogy a hazugságok mindig kiderülnek…
Remek könyv és félek, hogy nem csak fikció.

Nem is kérdés, hogy kedvenc lett ez a könyv, aminek témája igazán mostanában kezdte felkelteni az érdeklődésemet. Milyen is muszlim nőként élni, elnyomásban, és ahogy a könyv címe is hangoztatja, a nő nem férfi. Ezt kell minden arab nőnek az eszébe vésnie.
Szeretném megköszönni mindenekelőtt az írónőnek, amiért sok csodás klasszikus könyvet sorakoztatott fel, én pedig gondolkodás nélkül raktam őket várólistára. :D Imádtam, ahogyan átadta a könyvek szeretetét, ahogy minden könyvmoly le tudná festeni az érzéseket, amit az vált ki, amikor olvasunk.

Két idősíkon fut a történet, 1990-ben Isra történetével, majd 2008-ban a lánya, Deya életével is megismerkedünk. Betekintést nyerünk, hogy mi mindent élnek át a muszlim nők, hogy mi vár arra, aki ellenszegül (Deya) és, aki mindig a helyesen cselekszik (Isra). De érinti a témákat a bevándorlás és a családon belüli erőszak.

Nekem Isra karaktere jött át főleg, aki csupán egy kis boldogságra vágyott és azt hitte, azzal, hogy Amerikába fog lakni, ott majd minden meg fog változni. Olyan rossz érzéssel olvastam, ahogy egyre jobban kiábrándul, ahogy egyre többet csalódik és végül egysíkúvá válik. Különös, de a mai társadalmat is lefesti, hisz gyerekként mindannyian a boldogságért ácsingózunk, aztán telnek az évek, felnövünk és szembesülünk a rút valósággal.

Nagyon elgondolkodtató könyv, és mindenkinek ajánlom, aki szeretne jobban megismerkedni az iszlám kultúrával, és annak is, aki nem, mert ezt muszáj elolvasni!

Ez volt az első olyan könyvem, aminek a történetvezetését és a választott témáját imádtam, de a cselekményének tartalma szörnyen kiborító és szemet felnyitóra sikerült. Nem mozgok otthon a keleti kultúrában és az arab világban, így őszintén szólva a borítója és a fülszövege miatt kezdtem bele.

A könyv nagy részére rá lehet húzni a hagyományok beidegződését. Amikor a nő tudja és emlékszik, hogy milyen kínokat kellett átélnie felnövése, házassága alatt mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy az ő lányának más körülményeket biztosítson (és rengetegszer nem is tud mit tenni). Ez főként Faridára volt jellemző, akinek talán a legrosszabb sorsa volt fiatalkorában, ettől függetlenül borzasztóan bánik a saját lányával és a menyével is.

Isráért megszakadt a szívem. A naiv, szinte még gyerek lány megérkezik Amerikába, amiben a változás szimbólumát látja, majd lassacskán rájön, hogy attól, hogy egy másik kontinenst nevez az otthonának az még ugyanolyan börtön lesz egy arab nő számára, mint a hazája. Isra volt az, aki nagyon sokáig reménykedett és próbálta tartani magát ahhoz az elhatározáshoz, hogy ő másképpen fogja felnevelni a lányait, aztán a férje családja és a reménytelenség más eredményt szült. spoiler.

Deya és Sarah lettek a kedvenc szereplőim, hiszen ők képviselték a változást az egész történetben, amikor elnyomott generációkat követve ellenszegültek és átírták a sorsukat. Nagyon büszke voltam mindkettejükre és nagyon bízom, hogy az ő életük sokkal jobban folytatódik.

Nőként megrázó ezt a regényt olvasni. Olvasni, hogy egy másik kultúrában milyen elnyomottként élni, akire csak anyaként és ebédfőzőként tekintenek. Akik ellen bármit elkövethet a férjük büntetés nélkül. Akik egyedül az utcára sem tehetik ki a lábukat, és némely esetben még az olvasás örömét is megvonják tőlük.
Mindettől függetlenül nagyon hálás vagyok az írónőnek, hogy papírra vetette ezt a történetet, mert egyértelműen aki elolvassa gazdagabb lesz általa.

A nő nem férfi címmel jelent meg Etaf Rum regénye. A palesztín szerző két fő női karakterre, Isrára és Deyára fókuszál, a történetük pedig 18 év eltéréssel játszódik, hiszen egy anya-lánya párosról van szó. A nő nem férfi a szoros vallási közeg, illetve a női sorsok kedvelőinek lehet remek olvasmány.

A regény vége felé kiderül, hogy mi történt igazából a szülőkkel, Isrával és Adammel. Mert az autóbaleset már az elején is furcsán cseng. És úgy gondolom, hogy ennek tudatában ismét más színezetet kap a regény, és a család is. Egy eszméletlenül merev, szabálykövető, minden csak azon múlik, hogy más mit lát kívülről-berendezkedésű közösségről van szó, ahol a legkissebb botlás is botrányba torkollhat.

És azt hiszem, hogy ebből mi is sokat tanulhatunk. Hogy éljük úgy az életünket, ahogy nekünk jó (amíg természetesen nem ártunk másnak), és kevésbé úgy, hogy vajon mit gondol rólunk egy-egy idegen. Erre pedig igen jó példa Sarah (Farida lánya), aki teljesen egyedül, önerőből épített magának egy olyan életet, amit elképzelt. A könyv pedig ezért is keserédes, hiszen volt, akinek sikerült megszöknie, és volt, aki nem volt ennyire szerencsés.

Bővebben: https://www.gyorgytekla.hu/2022/04/etaf-rum-a-no-nem-ferfi/

Nőként egy ilyen történetet olvasni nagyon megrázó volt. Fáj a szívem minden nőért, aki ebbe a nők kihasználásán, elnyomásán alapuló kultúrába született és ott kénytelen élni. off Nem tetszett a párhuzamos idősíkon történő haladás, különösen amikor mindkét vonalon úgy tűnt, hogy a helyzetük egyre romlik. Amikor nem olvastam, akkor is Isra és Deya, illetve Sarah sorsán gondolkoztam és találgattam, hogy mi lesz a végkifejlet, illetve Isra szálán hogyan jut el odáig.
Az írónő viszonylag szenvtelenül meséli az eseményeket, talán ez annak köszönhető, ahogy a szereplői viselkednek, időnként igyekeznek kiállni magukért, reklamálni, de hangos üvöltözések, kiborulások nincsenek spoiler. Az írásmód ellenére nekem átjöttek az érzelmek.
Sokrétűen kerülnek bemutatásra azok a tényezők, amik a rendszer fennmaradását támogatják. A lányok sokszor nem tudják, hogy mi mást tehetnének, hogy valóban az-e az életük értelme, hogy férjhez menjenek és gyerekeket szüljenek, háztartást vezessenek. Nem látnak, nem ismernek más utat, ráadásul a neveltetésük nem készíti fel őket az önálló döntésekre, hiszen iskola után rögtön hazamennek és egyedül nem mehetnek sehová. Ha visszabeszélnek a szüleiknek, akkor megverik őket. Sokszor lányiskolába járnak, fiúkkal nem is találkoznak. Nem tudnak tájékozódni, tömegközlekedést használni, pénzt kezelni.
Az anyák hiába indulnak úgy, hogy szeretik a lányukat, ha a környezetükről, férfiaktól és nőktől! is azt kapják, hogy a lány csak teher és lenézik őket a lánygyermekükért, sőt meg is verik őket. Némelyikük önkéntelenül a lányt kezdi hibáztatni a hozzá kapcsolódó negatívumokért s így elindul egy ördögi kör. A lányok értéktelennek tartják magukat és emiatt elfogadják a bánásmódot, mivel ez jár nekik.
A lányoknak a házassággal általában teljesen megszakad a kapcsolatuk a korábbi családjukkal, Isra esetében a földrajzi távolság miatt is, de Farida szerint azért, mert senki sem akar olyan feleséget, aki visszajár a szüleihez. Ezzel még kiszolgáltatotabbá válnak a családnak, az anyósuknak.
Farida a rendszer generálta rossz anyós mintapéldánya. Traumatikus élete megkeményítette és bizony egyszer előkerül az a gondolat, hogy mennyit szenvedett, amikor lánya született, nem létezik, hogy a menye ne szenvedjen emiatt, hogy ő megússza. A menyeit nem kíméli, akkor is kiosztja nekik a házimunkát, amikor több gyermeket nevelnek egyedül, segítség nélkül. Nem elégedett sem Isrával, aki szó nélkül megcsinál mindent, sem a második menyével, aki élénkebb és kiáll magáért. Rengeteget számít neki a körülötte élők véleménye, ezért sem enged meg semmit a lányának.
Nő létére nagy befolyása van a családban, de ezt nem jóra használja. Ajnározza a fiait, de a legnagyobbat nem kíméli, egyre több és több terhet oszt Adamra, aki egy idő után Isrához hasonlóan nem leli örömét az életben. Ráadásul arra biztatja a fiait, hogy a nászéjszakán spoiler
A befejezés tetszett, ügyesen és ízléssel zárta le úgy a történetet, hogy nem maradt bennem hiányérzet és rossz érzés, miközben nem rágott mindent az olvasó szájába, az események további alakulását a fantáziánkra bízta.
Sajnos a befejezés másnapján vissza kellett vinnem a könyvtárba, így nem volt időm idézeteket felvinni, pedig vannak benne olyanok, amik megérdemelnék.

„Az élet többről szól, mint férjről és gyerekről.”

Hatalmas kedvencem lett ez a könyv, szerintem rendkívüli olvasmány, ami elgondolkodtatott, milyen sokan lehetnek hasonló helyzetben, mint Isra és Deya.

Isra és Deya anya és lánya, akiknek az élete teljesen különbözően, mégis hasonlóan alakul. Isra élete első 17 évét Palesztinában tölti, majd egy Amerikában élő palesztin család érkezik a városukba, és Isrának feleségül kell mennie a legidősebb fiúhoz. A lány, aki imád olvasni, és abban reménykedik, megtalálja a szerelmet és a boldogságot Amerikába költözik. Azt hiszem nem okozok meglepetést, ha elárulom, hamar rájön, hogy ez nem fog sikerülni neki. Farida, az ördögi anyósa spoiler őt hibáztatja, amiért nem szült fiúgyermeket, helyette négy lánya lett. spoiler

Isra legidősebb lánya Deya, aki édesanyjához hasonlóan imád olvasni és főiskolára szeretne menni. Ehelyett Farida arra kényszeríti, hogy kérőkkel találkozzon, hogy mihamarabb férjhez mehessen. Szüleiről nincs sok emléke, nyolcéves korában meghaltak. Nem akar beletörődni, hogy neki is fiatalon férjhez kell mennie, hogy aztán egész életét otthon töltse, vezesse a háztartást és nevelje a gyerekeket. Vívódik a saját vágyaival és a hagyományokkal, amikor bekövetkezik a csavar a történetben, kiderülnek bizonyos dolgok és egyszerre mindenben kételkedni kezd.

Ahogy haladunk a történetben, váltakoznak a jelen és a múlt fejezetei, így egyre több mindent tudhatunk meg Isra életéről Brooklynban. Emellett a többi szereplőről is kiderülnek dolgok. A kedvenc karakterem Sarah volt spoiler. Adamet az elején sajnáltam, majd történtek, kiderültek dolgok és úgy voltam vele, hogy megérdemli a sorsát. Farida végig ellenszenves volt, bár egy ponton róla is megtudunk valamit, ami arra késztetett, hogy valahol megértsem őt. Ennek ellenére nem tudtam feloldozni az alól, amit Isrával tett.

Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt pozitív, mert ez egy fontos téma, kellenek az ilyen könyvek. Nem is gondoltam volna, hogy New Yorkban napjainkban ilyen sorsa lehet egy nőnek. Persze, ismerjük az iszlám nőkkel kapcsolatos felfogását, és Palesztínában meg Közel-Keleten még értem is, de hogy New Yorkban is… Fontos, hogy olvassunk ilyen könyveket, ami kitágítja a látókörünket, megismerjünk más kultúrákat, és igen, fel is nyissa a szemünket, hogy mi nyugaton milyen szerencsések vagyunk. Fájt a szívem Isráért és minden nőért, aki az ő sorsában osztozik, akiknek nem halljuk a hangját. Másrészt viszont valami nagyon hiányzott nekem ebből a könyvből. Szerintem nincs jól megírva, nem adja át megfelelően ezt az egyébként nagyon erős üzenetet. A történet kevés, ami nem lenne baj, ha lenne hangulata, de én azt sem éreztem. Jó elgondolás a három szemszög, a három generációt képviselő nőt bemutatni, akik annyira mások. Farida még a konzervatív vonalat képviseli, Deya pedig már a mai kor világra ébredő nőjét. Isrának az volt a tragédiája, hogy a kettő között ragadt. Ó, a vége nagyon tetszett, szeretem az ilyen nem kimondott, de azonnal összerakható csattanókat. Nagyon fontos a családon belüli erőszak bemutatása, hogy ezt mennyire normálisnak tartják az arab nők. Pedig benne is van, hogy a Koránban az van, hogy tisztelni kell a nőket, de a hagyomány valahogy máshogy alakult. Leon Uris óta tudom, hogy a palesztinok – hogy mondjam finoman – nem igazán normálisak, és igen, tudom, hogy Uris könyve, a Zarándok, kicsit elfogult, de az ilyen könyvek, mint ez, megerősítenek engem abban, hogy azért van benne valami. Mi, nyugati szabad nők, minden gondunkkal együtt, nagyon szerencsések vagyunk.
u.i.: Azért arab nőnek lenni 9/11 után New Yorkban érdekes lehetett, értem, hogy nem ez a lényege a könyvnek, de nehezen tudom elhinni, hogy tényleg annyira semmilyen hatással nem volt Sarahra, Deyára, Faridára, legalább a férfiakon keresztül, hogy említés se essen róla. Kicsit látszott volna a nyugati világ árnyoldala, idegengyűlölete is. Kár, hogy nem fért bele.