Szerencsére egy szabadnapomon kezdtem bele a történetbe, és már az első fejezetek után éreztem, hogy nem fogom tudni letenni, míg a végére nem érek, és ez így is történt.
Most hallottam először a japán kicune mítoszról, ami szerint vannak emberek, akik rókává tudnak változni, és a tündérekhez hasonlóan nem csak jó tulajdonságokkal rendelkeznek, és mindig segítőkészek, hanem bizony tudnak borsot is törni az orrunk alá. A regény hősnője is kicune, aki eddigi 18 évét hol emberi, hol róka alakban töltötte, nagy változás elé néz, a vidéki, csendes erdei otthonából Oszakába utazhat, ahol eltölthet egy gimnáziumi évet egy nemzetközi iskolában.
Olyan sokrétű a cselekmény, hogy oldalakat tudnék betölteni vele, de természetesen nem spoilerezem a történetet. De muszáj kiemelnem, mennyi mindent adott nekem a regény:
– Bepillantást nyerhettem a japánok hétköznapi életébe. Voltak a regényben hagyománytisztelő szereplők, akik szentírásként követik a régi szabályokat, és persze főleg a fiatalok között rengeteg a már nem szabálykövető japán. Nagyon érdekes a tisztelet megnyilvánulása egymás iránt. Fontosak a családi értékrendek, manapság is, egyes szülők még mindig meg akarják határozni a gyerekeik sorsát. Hihetetlenül fontos a társadalmi megítélés, még csak dohányozni sem lehet egyenruhában, nehogy szégyent hozz az iskoládra, családodra.
– Megismerhettem egy valóban hatalmas japán várost, a közlekedést, a vásárlást, a kávézók és éttermek sokaságát, az utcákon hömpölygő emberek nyüzsgését. Mindezt a szerző a saját tapasztalatai alapján írta le, közvetlenül és nagyon vizuálisan, valósággal ott éreztem magam a helyszíneken. Tele volt a regény apró információkkal, amik összességében gazdagították az ismereteimet, és bakancslistára tették Japánt.
– Korábban is szerettem a rókákat, nem csak a magyar mesékből ismert ravaszságuk miatt, de a szerző megismertetett a róka japán aspektusával, egész mondavilág fonódik a kicune jelenség köré. Egyszerűen imádtam a rókabőrben töltött pillanatokat, ezek a részek fantasztikusan megírt jelenetek. Midori a városban is átváltozik párszor, nagyon izgalmas volt követni őt.
A regényben szerepel egy ősi kicune mese, de Rita világfelépítése a mítosz köré egyedi és nagyon eltalált, az álmok látogatása, a befolyásolás, mind izgalmasak, jó volt a megjelenítése a nagyanyó és Midori közötti különbségeknek. Ez a lány egyszerre volt nagyon japán és valami nagyon más, szabadságra vágyó lény, remekül felépített karakter az övé.
– Fontos téma volt a könyvben a barátság, hiszen Midori korábban nem igazán talált barátokat, folyton álcáznia kellett magát, visszahúzódó volt. A nagyvárosban már nem olyan feltűnő jelenség, itt önmaga lehet, és kisebb nagyobb bakikat vétve ugyan, de sikerül igaz barátokat találnia. Olyanokat, akikkel érdemes megosztani a titkait, és akik vele is őszinték.
– Tristan és Rei nagyon sokat adtak a történethez, remekbe szabott karakterek. Két annyira ellentétes ember, mégis a sok incselkedés után megtalálták a közös hangot. Szeretnivalóak, hitelesek, élők. Nagyon drukkoltam nekik, hogy a döbbenetes fordulat után ne essen szét ez a kapcsolat. Fontos az ő cselekményszáluk, sőt, kevéssel marad el Midoriétól.
– Akira fel kell őt vennem a kedvenc book-boyfriends listámra, mert kedves, udvarias, céltudatos, segítőkész, tisztelettudó, becsületes. Húha, lennie kellene valamilyen hibájának is, de valószínűleg átsiklottam felette. Szépen ívelő szerelemnek lehetnek tanúi az olvasók, igazi randikkal, jelentőségteljes pillantásokkal, pirulásokkal, érintésekkel, csókokkal. Nem lehetett volna tökéletesebb.
– Mindenkinek vannak titkai… Van abban valami, hogy nem tudtam letenni a könyvet, mégpedig az a magyarázat, hogy folyamatosan kaptam a fordulatokat. Minden szereplő hordozott magában valamit a múltjából, legyen az családi, vagy saját probléma, amit csak később volt képes megosztani a többiekkel. A szívemhez nőttek ezek a szereplők, és izgultam értük, hogy rendben legyenek, megoldódjon minden. Imádtam a sokszínűséget, az ellentétek ütközését, a különbözőséget és az egybeolvadást. Tulajdonképpen minden fiatalnak ki kéne próbálnia fél/egy évet valahol a világ másik felén, cserediákként.
– Tökéletes a befejezés, annyira megvezetett a szerző, hogy aztán mégse az legyen, amire gondoltam. Sírtam és nevettem.
Szívből ajánlom ezt a regényt mindenkinek, érdemes megismerkedni a világ eme csücskével és lakóival.