Termelési-regény 56 csillagozás

(kisssregény)
Esterházy Péter: Termelési-regény Esterházy Péter: Termelési-regény Esterházy Péter: Termelési-regény Esterházy Péter: Termelési-regény

"Mikszáth ​Kálmán intett a mesternek, hogy megy. 'Spiccer bár?' – kiáltott Ő, loholván egy elugrott labda után. A nagy anekdotázó, aki néhanapján* elképesztő élességgel mondta meg a véleményét a kormánynak is, a pártnak is, akinek realista ösztöne, eleven valóságérzéke megóvta, hogy a meghasonlottak, kiábrándultak útjára lépjen, akinek lelkére nyomasztóan nehezedett saját korának riasztó sivársága, mindazonáltal cinizmusba tokosodva ugyan, de az öregedő íróban is ott rejlett fiatalkori másának szép hősiessége, és akinek Tisza Kálmánhoz fűződő kapcsolatából a polgári irodalomtörténetírás mítoszt teremtett (igen, mert így akarta veszélyteleníteni metsző kritikáját: hisz hogyan lehetne az úri társadalom kegyetlen tollú szatirikusa az, aki Jókai svábhegyi villájának a teraszán csaknem minden szombaton és vasárnap Tiszának kibicel), nos ez az ember megvonta a vállát, és visszaintett a sportoló mesternek, hogy 'bedob még valahol néhány decit'. Ő bólintott, majd figyelmesen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1979

>!
Magvető, Budapest, 2018
430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631423945
>!
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2010
474 oldal · ISBN: 963270956X
>!
Magvető, Budapest, 2004
430 oldal · ISBN: 9631423948

3 további kiadás


Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

James Joyce

Helyszínek népszerűség szerint

Duna · Szovjetunió


Kedvencelte 8

Most olvassa 17

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Esterházy Péter: Termelési-regény

Nem aggódtam, valóban értékeltem a grammatikai bájt. Ez a nyelvi zsenialitás végigvonul az egész regényen, amely oly találóan figurázza ki a szocialista éra visszás jelenségeit – melyeket sajnos nagyrészt én is átéltem –, hogy bár utólagosan és megkésve csak elismerésem tudom kifejezni a szerző munkájáról. Ugyanakkor igencsak zavart, hogy a kiadás fülszövegében elütést találtam, ez méltatlan a műhöz.
De a mű oly gazdag ezekben a nyelvi leleményekben és gondolati forrrdulatokban, hogy rendszeresen érrdemes visssszatérni, s ízlelgetni e finomságokat, s szagolgatni a kifinomult bájt…
Nagyra értékelem, hogy személyesen is kezet szoríthattam vele korábban…

4 hozzászólás
>!
n P
Esterházy Péter: Termelési-regény

Elővettem az Esterházy regényt, az ő kisssregényét. Olvastam már, de akkor még nem volt meg bennem a kellő ismeret (ha szabad így mondani), az érdeklődés és a néhány év múlva már néma főhajtássá változott tisztelet sem EP felé. Akkoriban csak úgy elolvastam, sokan beszéltek róla és én nem akartam lemaradni. Csekély értelmem volt még a regény befogadására. Fiatal voltam, gyakorlatlan olvasó és gondolkodó. Ezek nem mentségek, nem is annak szánom, pusztán jelzem, így magamnak, hogy az idő múlásával eljöhet és el is jön az az idő, amikor újra elő kell venni, lassan ízlelve a szavait, mondatait. Mennyivel másabb ez a kézbevétel most, amikor már nem értetlenül (éretlenül?) haladok a sorain, hanem meg-megmosolyogva és rá emlékezve lapozok a könyvben.
EP-ről kéne beszélnem (írnom), arról, amit és ahogy ő beszél és ír. De nem megy. A kötet van a kezemben, sokszor mégis félrenézek, a nevetését látom, az ő félrenézéseit, a vidámságát, a soha meg nem tört humorát. Ezt akarom látni.
Ha most kívánni, kérni lehetne valamit, akkor megtenném. De a teljesíthetetlenség miatt már csak emlékezni tudok és majd mindig újra elővenni. Nem mindig, örökké.

1 hozzászólás
>!
tgorsy
Esterházy Péter: Termelési-regény

Tisztelt Író Úr! Kedves mester!

Azt írod könyved végén, hogy írjam meg véleményemet. A probléma nem az, hogy nincs véleményem, hanem az, hogy könyved kb 30-35 éve áll polcomon, eddig olvasatlanul. Ki tudja meddig fog ismét ott állni, de immár olvasva. Nem tudom miért nem olvastam eddig. De mint tudjuk könyvet azért veszünk, hogy egyszer majd… , hogy egyszer majd, ha kedvünk és időnk lesz. elolvassuk.
Eleinte furcsa volt, mivel a Javított kiadást már olvastam, de aztán úgy tettem mintha nem tudnám, amit tudok.
Én téged és a te munkáidat (te kezdted a tegezést) mindig különös érzéssel olvasom, figyelem. Kicsit párhuzamos életűnek érzem, gondolom magam. Remélem nem tartasz nagyképűnek. Bár te férfi, én nő vagyok. Te pár évvel hamarabb születtél. Te grófi én polgári családból, (noha a családi legendárium szerint az egyik ős grófkisasszony méltatlanul ment férjhez, s ezzel leszármazottai- köztük az én – anyagi romlását is okozta. Bár, ha a kitelepítésekre és hasonlókra gondolok: lehet, hogy ő tett jót.)
Mindketten egyházi iskolába jártunk. 4-4 gyerekünk van. Földet vissza nem veszünk!
Te írtad a könyved, s közben élted az életed. Én olvastam a könyved, s közben éltem az életem.
Azért lásd be, neked könnyebb volt felvenni a letett fonalat, mint nekem. Ezért a fél pont levonás.
Nem is tudom miért írom ezeket neked. De az elmúlt napokban úgy megszoktam, hogy beszélsz hozzám, mesélsz nekem. Gondoltam nem hagyhatom válasz nélkül.
Azt kérdezed tőlem utoljára: „milyen munkához kaptál kedvet a könyv olvasása közben”
Nos a válaszom: a főzéshez, sütéshez. Míg együtt könyveskedtünk minden nap konyháskodtam. Holott nem szokásom a mindennapos sütés-főzés.
Talán ennyit válaszként.
Most lett kész az almás pite.
Bármikor szívesen látlak, olvaslak.

Szeretettel: tgorsy (olvasód)

3 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Esterházy Péter: Termelési-regény

Még soha nem szenvedtem így meg egy alapvetően jó könyvvel, mint ezzel. Ennek kizárólagos oka Esterházy Péter. Ő imádja a labdarúgást, ezért most ennek nyelvén fejtem ki, miért is szenvedtem. Esterházy az irodalomban egy Maradonával keresztezett Gentile. Előbbiről azt hiszem még ma is sokan tudják micsoda zseniális labdaművész volt. Utóbbiról gyanítom ma már kevesen tudják, hogy az 1982-es VB-n ő volt az a védő, aki gondosan kerülte a labdával való találkozást, és kizárólag Maradonát rugdosta mindaddig, míg az argentinnak el nem borult az agya és törlesztett, amiért kiállították. A hős persze Gentile volt, hisz tettével alapvetően hozzájárult az olaszok világbajnoki diadalához. Azon most ne ironizáljunk, hogy egy ilyen védő, akihez képest a lópokróc barokkos kifinomultságú műtárgy, hogyan teljesíti a nomen est omen szállóige igazságát.
Ebben a regényben Esterházy olyan zseniálisan ír, ahogyan Don Diego rúgta a bőrt, s úgy bánik az olvasóval, ahogyan Gentile rúgta azt a bőrt, amiben éppen Maradona tartózkodott. Kertelés nélkül: E. P. fog, lök, harap, gáncsol, és még a labdát is kézzel teszi maga elé. (Mint tudjuk, Maradona ilyet sose tett. Az Isten keze volt.) Írt egy olyan regényt, amit nagy élvezettel lehetne olvasni. Valami okból azonban mégse szeretné, hogy olvassuk, ezért egy olyan formát választ neki, mely az élvezetet kínszenvedéssé alakítja. Tisztára, mint a katolikus egyház: Előbb felszólít, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, majd meghirdeti a cölibátust és piedesztálra emeli a szüzességet. Hát én most baromi pipa vagyok a mesterre, mert ebben a könyvben annyi nyelvi lelemény van, mint sokszor egy egész írói generációban együttvéve sem, de azt irigy bűvész módjára igyekszik úgy megmutatni, hogy mégis rejtve maradjon.
Nem növeli Esterházy iránti jóindulatomat az sem, hogy az álszemérem ellen a mester feltalálta az álprüdériát a fűzfa általános célú felhasználása révén. Néhány mondatban, maximum néhány oldal terjedelemig ez csakugyan jó poén lenne, de akkora terjedelemben, ahogyan alkalmazza, az már a nyelvrongálás kategóriája, hisz messzemenően nem ugyanazt jelentheti két mérsékelt nyomdafestékállóságú kifejezés. Az a felszólítás például, hogy a felszólított egyén valakit, vagy valamit szexuálisan tegyen magáévá, ma már nem több olyan szófordulatnál, mikor a beszélő mesélés közben aziránt érdeklődik a hallgatótól, hogy figyelsz, haver? Ezzel szemben, mikor az apró termetű hímivarsejtet orális tevékenység végzésére szólítjuk fel, az már határozott rosszallást fejez ki. Nem nehéz tehát belátni, hogy nem azonosítható a két kifejezés. Egyik fűzfa nem azonos a másikkal. Hát még a bükkfával! Szerencsére nem olyan nyelven beszélünk, ahol minderre csak annyi lehetőségünk van, hogy: fuck you! De ez itt azt hiszem, hogy csak aránytévesztés volt, hisz egyébként E. P. is él néhányszor a legvulgárisabb kifejezésekkel is, nem mintha ez irodalmi értékmérő lenne, pusztán néha elkerülhetetlen a használatuk. Az olvasóellenes formát azonban nem tudom neki megbocsátani. Ezért nem ötcsillagos.

>!
Magvető, Budapest, 1992
474 oldal · ISBN: 9631419134
13 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Esterházy Péter: Termelési-regény

Nem találunk szavakat. Első regény. Most nem mennék bele az irodalomtudományi meg hasonló dolgokba, ezt már Balassa Péter megírta pontosabban. Csak egy kis rövid összefoglalás: nem olyan könyv ez, amit az elején elkezdesz, és folyamatosan haladsz előre benne, az oldalszám egyesével nő, dehogy, az első fejezet első mondatánál már lapozhatsz hátra (ezért a két, fehér és fekete könyvjelző – ezt e-könyvben hogy oldják meg?), hogy olvasd a vonatkozó "láb"jegyzetet Eckermanntól. (Johann Peter Eckermann, röviden: EP) Eckermann, aki eredetileg Goethe titkára volt, aztán Esterházy Péteré lett, informál minket a mester (EP, a másik) mindennapjairól, fociedzéseiről, focimeccseiről, az azt követő sörözésekről, arról, hogyan beszélget a mester Mikszáth úrral a HÉV-en, hogyan utasítja el a belé halálosan szerelmes Gina Lollobrigidát (hiszen rá vár otthon a csudás Gitti asszony, mellesleg e könyv borítójának tervezője is), szóval teljesen hétköznapi eseményekről. (Melyben egy közönséges reggelről ad megrázó leírást, stb.)

A jegyzetapparátus körülbelül háromszor olyan hosszú, mint maga a kisssregény, amelyben munkás népünk számítástechnikai dolgozóit és harcukat ismerhetjük meg; Szervácpongrácbonifác vezérigazgató elvtársat, aki hármasiker, és ő az, aki nem találnak szavakat. Harcolnunk kell, elvtársak, amíg el nem érjük a kommunizmus csodálatos Édenkertjét – így aztán ostromról is olvashatunk, ahol száll a Gyaur kutyák! és a Kapitalisták!, az Egri csillagokból vett részek keverednek a „szocialista realizmussal”, később pedig a (szerintem) Mikszáthból vett részben visszamegyünk a XIX. század végi politikai életbe, és Tisza beszédébe Rákosi beszéde ékelődik, alig észrevehetően. Kiemelném Gregory Peck elvtárs és Marilyn Monroe elvtársnő különös kapcsolatát, a két aranyhörcsögről most nem ejtenék szót, talán majd egy mélyelemzésben.

Karneváli regény. Keveset mondunk azzal, hogy ironikus, mert irónia nélkül nincs jó regény, meg hát nem csak az, a szatíra se jó szó ide, a paródia se az igazi, persze, egy termelési regény paródiájának indul, de annál sokkal több lesz.

Igaz, tegnap hallgattam egy dán professzor (Christian Benne) angol nyelvű előadását Nietzschéről, és ő beszélt arról, hogy a paródia mást jelentett a régi görögöknél, mint amit nálunk, nem sokat tudtam kihámozni a szavaiból, mert a terem legvégén álltam, ő meg halkan és unalmasan beszélt, de valami olyasmiről volt szó, hogy a paródia egyfajta utánzás volt, és hogy ez az utánzás az irodalom maga (ha ő ezt nem mondta, akkor én mondom), hogy már Homérosz, akit a kezdetnek szokás kinevezni, ő is utánzott valamilyen hagyományt. Ha jobban megnézzük a világirodalmat, szinte nevetségesnek tűnik az utóbbi pár évszázadban kialakult divat, hogy a szerzőktől ereetieséget várunk. Nem mintha ebből rossz származna, csak mondom. Érdekes. Shakespeare legjobb drámáinak a történetét mások már megírták előtte. Mégis az övét olvassuk ma is, mert a legjobb.

Az irodalom, így a Termelési is ezerszer elmondott történetekből áll, amelyeknek a variálásából, újraelmondásából lesz valami új és eredeti, és az a jó, hogy ezek a lehetőségek látszólag végtelenek, legalábbis eddig még nem látszik, hogy valamikor is véget kéne, hogy érjen. Talán majd az Utolsó Ítéletkor, de addig még ráérünk, azt hiszem.

2 hozzászólás
>!
latinta SP
Esterházy Péter: Termelési-regény

Régi, személyes adósságomat róttam most le.
    Mindazonáltal nem bánom, hogy nem olvastam hamarabb a mester írásá/ai/t – ez(eke)t a sajátságosan strukturált szövegtest(eke)t.

    Az mindenesetre világossá vált számomra – így, visszafelé haladván az életműben –, hogy a későbbiek valahogyan – akárcsak egy Spontán cetli szintjén – már ott szunnyadoztak e pispeklila borítójú könyv (előkészületi) lapjain.
    (Az első megdöbbenés a jegyzetek nyilazásának felismerésekor fogott el, olyannyira, hogy ki kellett cseleznem a kötetet: szerkesztettem/eszkábáltam bele maradék fonalakból egy kettős, láncszemekből horgolt könyvjelzőt, úgyhogy amint ez a segédeszköz elkészült, már nem állhatott semmi sem az ide-odalapozás útjába.)

    Ami a termelési-részt illeti, egészen lenyűgözött az a széles spektrumú szövegáradás, amely a regény mélységes mély időkútjának fenekéig vezetett: https://moly.hu/idezetek/813542. (És erre – nem kis büszkeséggel vallom – magam is rájöttem az olvasás közben.)

    A följegyzések ismeg – ha-ha – folytonosan lenyűgöztek, elkápráztattak azzal a magától értődően bensőséges, familiáris hangjukkal, amivel annyira közelinek tudjuk érezni magunkhoz a kort, környezetet, a megidézett-megjelenített szereplőket.

    És ne feledkezzünk meg a magyar nyelvet szinte újjáteremtő zsenialitásról, a megannyi, különféle asszociációkat elindító-megmozgató játékos elemről sem, ami az író önironikus önreflexiójával párosulva szintén mélyen elgondolkodtatja az őt (meg)érteni akaró olvasót.

>!
Rea P
Esterházy Péter: Termelési-regény

Szokatlan regény, amely számomra mérföldkő volt EP könyveihez való hozzáállásomban. Eddig 3-at olvastam tőle, de valahogy úgy voltam vele, mint Petőfi a zordon Kárpátokkal.… Aztán pont ennél az enyhén szólva nem vonzó című regényénél tudtam túllépni az elismerő, de hűvös távolságtartásomon iránta, egyenesen bele a lelkesedésbe:)A cím, mint megtudtam, már eleve egy fricska volt az ötvenes években garmadával írott termelési regényeknek. Egy szocialista üzemvezetés mindennapjainak zseniális kiparodizálása. Rögtön az első oldalaktól sikerült ráhangolódnom. Akkorákat kuncogtam a nyelvi játékosságán, sziporkázásain, találó odamondogatásain.. hogy csuda. Fura, hogy ezt engedték kiadni 79-ben. Szinte sajnáltam, hogy elég hamar vége lett ennek a résznek, mert a sokkal nagyobb második rész, már önéletrajzi elemeket tartalmaz végig, és kissé tartottam tőle, hogy ismét úgy járok vele, mint a korábbi regényekkel. De nem! Mosolyogva fedeztem fel egy csomó kapcsolódási pontot az első résszel. Csupa játék, ez a sok utalgatás, ide-oda lapoztatás. Jól szolgált a benne található két könyvjelző. Azért egy művészlélek asszociációit, szerteágazó utalásait, nyelvi sziporkáit követni, nem egy könnyű feladat volt, több-kevesebb sikerrel, de teljes elismeréssel próbálkoztam.. Ja, és bónuszként van a könyvben, egy nagyon helyes fiatalkori kép EP-ről ;) Azt hiszem, ez a regény rendesen kivívta, hogy a jövőben már sokkal befogadóbb szemmel, lélekkel tudjam olvasni őt. Sőt, sajnálom, hogy nem ezzel kezdtem.

4 hozzászólás
>!
AeS P
Esterházy Péter: Termelési-regény

Kénytelen voltam utánamenni mindenféle megjelent elemzésnek és recenziónak olvasás közben, mert a mester nem kukoricázik az olvasóival (de szeretjük, mert mégiscsak ő a mester). Ó, a nagy fogalmazásban innen kimaradt a gondolatsor vége, hogy ti. miután többet is elolvastam közülük, na meg a könyvet is, a végén magam sem értettem, hogy „ezt hogy adhatták ki” (gyakran ismételt kérdés). Szerintem a hivatali előolvasó sem értette, de nem merte elárulni senkinek, és rámondta az áment, vagy valami hasonló esterházys fordulat.
Amennyire nehezen vettem rá magam a lapozgatósdira én is (közben éreztem a 2-es villamoson, ahogy a mester éneklő lépteivel elhalad mellettem, és rázza a röhögés), annyira megszerettem a végére, a kis Dorogi Janka éppúgy a szívemhez nőtt, mint Dongó Mitics. És hát a fotball, az külön kategória, kérem.

>!
vargarockzsolt P
Esterházy Péter: Termelési-regény

Klasszikus, sokadszor olvasva is a rajongója vagyok. EP, az író, végigkísérte az életemet spoiler, a gondolkodása és nyelve meghatározza, hogyan gondolkodjak és beszéljek az irodalomról és a világról. Lábjegyzetekkel: minden szó mögött ott van a beszélő nézőpontja és a szó története, amelyekre tekintettel kell lenni. Ez így kicsit kacifánt:

Péter úr azt mondta a mester munkájáról: „Kicsit kacifánt.” „Tudom. Sajnos kicsit igen… Ilyen lett. Betódulnak a bohócok, szól a zene, a gyerekeket kupán vágják, ha pisszennek, és jönnek a sok perecesek. Érted?” „Értem” – bólintott szeretettel Péter úr, mely bólintásból az elismerés is kiolvasható volt az elébb negatív összefüggésben szereplő kacifánt iránt. (Ez a Péter nem EP, hanem talán Lengyel Péter?)

Úgy kezdődik, mint egy Rejtő regény, a Piszkos Fred, a kapitány:

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban…

Nem találunk szavakat. Meg vagyunk kövülve. Ijedten pislantunk: ennyire ki lennénk szolgáltatva kényünknek-kedvünknek?…

Meg kell tanulni kívülről. Egy Több nemzedék nyelvének alapja, viszonyítási pontja, szótára, enciklopédiája, profán Bibliája. Frankie boy remek értékelése spoiler mutatja, hogy elérhető, megközelíthető ma is, noha az utalásrendszerének egyik síkja – a kommunista frazeológia – már nem él annyira, mint akkoriban. spoiler

Miben bízhatunk?

4 hozzászólás
>!
peters P
Esterházy Péter: Termelési-regény

Kisregény ám az….
Nem tudom mire számítottam mielőtt olvasni kezdtem – lévén Esterházytól eddig még semmit – arra biztos nem, hogy ennyit szenvedek vele. Jó, a regény maga csak 130 oldal, de az egész terjedelem 470, a többi ugyebár lábjegyzet. Hogy mi vaaaaan?
A lábjegyzet főként önéletrajzi részekből áll szigorúan nem időrendben, de hogy mennyi a valóságtartalma, arra nem tudok rájönni; mindenestre a teljesen agyament történet és eközött össze-vissza kell ugrálni. Sokszor felmerült, hogy vajon hogy adhatták ki anno ezt, gondolom a cenzorok annyit sem értettek belőle, mint amennyit én… ami nem sok volt, pedig még azt is tudom mi a lineáris programozás.
Hiába névrokon és ex-szakmabeli a mb. E.P., azt hiszem most pihenek vele egy kicsit.

>!
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2010
474 oldal · ISBN: 963270956X

Népszerű idézetek

>!
danaida P

Habár fölül a gálya, alul a víznek árja,
azért a Côte d’Azur.

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Nem találunk szavakat. Meg vagyunk kövülve. Ijedten pislantunk: ennyire ki lennénk szolgáltatva kényünknek-kedvünknek? A levegő kevés, pedig van. Gyomrunk remeg a fölindultságtól; ettől úgy érezzük: nadrágunk bő. Már-már a szíj (öv) után nyúltunk. Zakónk szélét megemelve kezünket a zsebünkbe mélyesztjük, matatunk. Lábujjhegyre állunk, majd a sarkunkra ejtjük magunkat. Fejünk megrebben; a matatás fölvesz minden található ütemet: hintázásunkat, a fejét, a szívét. Mi már eztán bármit gondolhatunk? Ennyire ki lennénk szolgáltatva a viszonyainknak?

Szívesen haladnánk abba az irányba, melybe elindultunk, és szívesen lépnénk vissza. Kétség és remény közt hányódunk. Kezdjünk üvölteni, nyugodtan, felelősen? Dehát vagyunk mi a számviteli gondolkodásmód megcsontosodott képviselője?… Ahhoz már túl régen látjuk a különböző színű telefonokat és mappákat meg hátul a sarokban a fikuszt, hogy ez megnyugtasson minket. Nem is nyugszunk meg.

Míg kinézünk az ablakon, kezünk a zsebünkben, és ingunk; ez olyan „fiatalos”. Fiatalosak vagyunk. Szemünk körül most már nemcsak akkor van szarkaláb, ha nevetünk. Az udvaron az embereink valamelyes kicsinyítésben látszanak. Mozognak; ez jó.

Túl sok mindenre gondolunk. Lassacskán nem tudjuk, merre hány centi. Gondolkozzunk partikulárisan. Veszítsünk távlatokat. Mi nem vagyunk a vállalat, mi eleven személy vagyunk, és a vállalat nem az. Középeurópaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény.

7. oldal

3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

„Nézd. Nagyon érdekes, amit csinálsz, de hidd el, hogy én magam is már megtapasztaltam némely zsákutcát.” A mester ezt szó nélkül elhitte (olvasott ember ő végül is). „Mert amit csinálsz, zsákutca. UGYANAZ AZ ÖNCÉLÚ ZSÁKUTCA, AMIT A JOYCE, SZENTKUTHY ÉS A GYULA, A HERNÁDI, CSINÁL.” A mester elpirult, mert nem számított ekkora dicséretre. De aztán az derült ki, hogy az szidás volt.

273. oldal

Kapcsolódó szócikkek: James Joyce · Szentkuthy Miklós
3 hozzászólás
>!
latinta SP

                    Ha én főnök lennék
– bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá,

55. oldal, V. Fejezet, melyben a két aranyhörcsög – eldöntvén, mi a: befelé,* mi a: kifelé* – váratlan ajándékkal lepi meg az Olvasót (Magvető, 1983)

>!
danaida P

Gyermekeim, a munkahely nem kocsma, hogy örökké itt legyünk, mondja Ádám, és már ki is fordult az ajtón.

>!
vargarockzsolt P

„Hát, fűzfa, a Rómát egyikszre vettem.” "Fűzfa, a múltkor a Juvét is ledöntötte, jogos, fűzfa, az egyes. „ "Na de fűzfa, hogy az Inter, fűzfa: az Inter nem ám az Egyesült Izzó, fűzfa: az Inter…” A Szúnyogcsődör már törülközött, nagyon föl volt izgulva. Éktelenül hadonászott, főleg a fűzfa, az Inter, nem ám a stb. szavaknál, s noha mozdulatai lehettek „egy igaz felindult hadonászás” eleme, egyszersmind megjárták törülközésnek is, amin a mester jót mulatott. „Sehr praktisch.” "Hogy, fűzfa, az Inter hetek óta ne tudjon nyerni…!" A mester őszinte csudálkozására, ez a mondat, mely lényegileg új hírt nem tartalmazott, mozgósította a gyorslábú jobbszélsőt. Az lekapta a törülközőt a fejéről; a mozdulat, a fényviszonyok e hirtelen változása, kissé megrogyasztotta a szélsőt, megtántorult és előrelépett, s úgy mintha acsarkodnék, mondta a másik arcába: „ Fűzfa, a Kómó meg jön előre. Fűzfa, ha ezt nekem a múlt héten mondják…. De, fűzfa, hogy ezt az Inter ne tudná…” "Fűzfa?!" „Fűzfa?!”

173. oldal

3 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Az volt tehát a helyzet, hogy hős sem akart ő lenni, áruló sem akart ő lenni, prózaíró akart ő lenni.

275. oldal

>!
vargarockzsolt P

Tudja, barátom, bajos dolog állást foglalni a kor tévedéseivel szemben; ha ezeket ellenezzük, magunkra maradunk; ha pedig nekik behódolunk, ez sem becsületünkre, sem örömünkre nem válik.

197. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Tudja, barátom, és erről már esett szó, nagyon megnyugtató az, ha a hárfák mellett hárfásnők ülnek. Nagyon.

199. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Szabó Magda: Az ajtó
Tar Sándor: A mi utcánk
Varga Katalin: Barátom, Bonca
Száraz Miklós György: Lovak a ködben
Krasznahorkai László: Sátántangó
Aglaja Veteranyi: A gyermek a forró puliszkába esett
Tar Sándor: Szürke galamb
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba