Harmonia ​Cælestis 244 csillagozás

Esterházy Péter: Harmonia Cælestis Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Mintha varázsütésre (fotocella), hangtalanul kinyílik előttünk a mesterien megmunkált kovácsoltvas kapu (1. sz. műremek), s végiglépdelhetünk egy elhagyott, ismerősnek tűnő allén. Az utat porcukorhó borítja (sóőrlemény?), minden léptünk látszik, feltéve, ha van bátorságunk visszapillantani. (Valakik majd kővé dermednek. Mi?)
Súlyos döndülés, a kaput becsukták. (Haydn?)
Megérkeztünk – hová is? Melyik századba? A huszadikból a huszadikba? (Többek közt.)
Vallomásokat olvashatunk az Esterházyakról, a nem-Esterházyakról, vallomásokat Magyarországról, történeteket történelmünkről (fehér foltok: porcukor, porsó, por, hamu, isa).
Sorstörmelékek, sorsőrlemények, mi.
Most lett vége a huszadik századnak.

Eredeti megjelenés éve: 2000

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2020
718 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631421934
>!
Magvető, Budapest, 2017
718 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631421934
>!
Magvető, Budapest, 2013
718 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631421934

7 további kiadás


Enciklopédia 30


Kedvencelte 76

Most olvassa 61

Várólistára tette 291

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

sebzek>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

off
A helyi könyvesboltban azt mondták, ez az a könyv EP munkásságáról, ami széles körben ajánlható. A többi könyve réteg. Kezembe vettem, majd elolvastam a hátoldalát, ahol a szerkesztő bemutatja, milyen az, ha valaki úgy akar írni, mint más valaki. Ahol megtörténik minden akarása, és az erőszakos semmi. Ránéztem, a boltosra, mire azt mondta, szerinte tetszeni fog (volt tanár). Megvettem.

Fizikai fájdalommal jár leírnom, de a könyv két részből áll. Az elsőben EP végigmegy az apákon, mint intézményen. Ez a rész egy saller a polkorrekt címszó alatt beszűkülő dialógoknak. Gyerekbántalmazás, erőszakolás, gyilkosság, alkoholizmus, halál, és többek között minden van benne. Esterházy úgy lavíroz a nyelvvel, hogy ne legyen sértő (attól fájdalmas lehet!), viszont mégis tartsa oda a tükröt a figyelmen kívül hagyott részletekhez. Térkép a komfortzóna túloldalára. Felszabadító olvasni ezeket a részeket, mert helyzetről helyzetre járva egy olyan állapotba kerültem, amiben egyszerre éreztem a szövegek fájdalmát, és szabadultam fel általuk. Talán az egészhez mért apróság tudatához lehet köze. Mindenesetre muszáj megjegyeznem, hogy nem telt rózsaszín felhőben minden másodperc, ugyanis olykor felütötte a fejét az irodalmi önkielégítés, amit nevezzünk az olvasás pillanatában tartalmilag megkérdőjelezhető szövegeknek. Ezek többnyire a szétrobbantott és újra összerakott irodalmi szemelvények szülöttei. Beszéltem olyannal, aki részben emiatt hagyta abba az olvasást, hiszen ezek olyan viccek, amiket nem mindenki ért. Ha nincs meg Gazsi bá, akkor nem tudtok röhögni a „Felvettem (a paprikát) a földről, aztán akkor látom csak, hogy mindegy is…” című szállóigén. Nyilván én se tudok rajta nevetni, mert nem ismerek Gazsi bá’t, de akár állhatna ott egy Borges** idézet. Legalább is, elvileg ott ált.

A 2. rész*** elhagyja a játékok egy részét, és egy klasszik családtörténet kerekedik ki belőle. Egy rettentően érdekes családtörténet! Megértettem, milyen volt arisztokratának lenni, és mennyivel másabb a jelentése ennek a szónak, mint amit a történelemkönyvek alapján összeraktam. Most térek vissza a POKET-hez, mert két részre tisztán emlékszem belőle. Az egyik a gesztenye dekázás, a másik a békacomb. Itt volt helyük, ott nem. Itt két erős történet, ott két valami, pedig nyelvileg tényleg csúcsteljesítmények. Egyszerű, kimunkált írások. A végén összeér a könyv, egy egész érzetét alkotja (mennyei harmónia). Nagybetűs irodalmi élmény, de nem írom ki nagy betűkkel, mert az idiótán néz ki.

* Én tanultam meg EP-t olvasni – mintha lenne ilyen-, vagy egyre jobb köteteket választottam? Fedje balladai homály.
**akit mellesleg szoktam forgatni. Kosztolányi jobban ment.
***ha valakinek nem jön be az első, a félredobás helyett ajánlom csak a második rész olvasását.

Turms>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Hatalmas, várakozáson felüli élmény volt. Nyilván ebben benne van az is, hogy a könyv első felével, a vég nélkül sorjázó, egymással össze nem kapcsolódó szilánkos apatörténetekkel azért rendesen meg kellett dolgozni. Önmagukban élvezetes, Esterházy humorával átitatott kis képek ezek, olyanok, mint egy nagy mozaik csillogó darabkái, viszont nehezemre esett meglátni a kirajzolódó képet. Próbáltam hát gondolatban kicsit hátralépni, és kialakítani hozzájuk a magam egyszerű kis olvasatát: a sorakozó, egymást látszólag kioltó apatöredékeket mint az Esterházyakon túl egy szélesebb családhoz, a teljes magyar néphez való tartozás vallomásaként fogtam fel.
És miután az olvasó megküzd az első résszel, jutalomként megkapja a másodikat: egy többé-kevésbé hagyományos családregényként is olvasható, bár ugyancsak darabos szöveget, ahol azonban a történetszilánkok már egy jól követhető nagy egész részét képezik. Ugyan az író édesapjának alakja áll a középpontban, kontrasztként felvillannak az előző és a következő generáció életútjának állomásai is. Egy főnemesi család huszadik századi kálváriájának történetét olvashatjuk így Esterházy élvezetes stílusában megírva. Kedvenc. Következhet a Javított kiadás.

3 hozzászólás
Peónia P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Megjelenését követően frissiben olvastam a Harmonia Caelestist. Tán egy hónapja, befejezve a Hasnyálmirigynaplót, újra elővettem. Tudjuk, minden újraolvasás érzékenyen kijelzi a személyiségünk két olvasás között végbement változásait, hát kíváncsi voltam, hogy az a nagyon személyes, időről időre finoman átrajzolódó tapasztalat- és kíváncsiság erezet, amellyel újra életre keltjük a papíron rögzült irodalmi szöveget, megnyitja-e a már olvasott szöveg új dimenzióit, gazdagodnak-e a HC-szövegekkel kapcsolatos élményeim.
Sietség nélkül, sokkal nyugodtabban olvastam, mint 16 éve. Nem tanárként, elemzőként, csak egyszerű olvasóként, érdeklődve időztem el egy-egy édesapánál, és így jóval szélesebb horizont nyílott meg előttem apaképekből, mint első olvasatra. A regény első felét úgy életem meg, mint egy egyre táguló világot, amelyben gazdag jelentésrétegek szövődnek egymásba, és a tudásom, érdeklődésem még most is csak néhányba tud belekóstolni. Hatalmas hintajátékként élveztem az apafigurák közötti ide-odalengést. Egyiknek a szakállát húztam meg képzeletben, a másikra rákacsintottam, a harmadiktól elfordultam, a negyediktől féltem, az ötödiktől iszonyodtam, a hatodikkal együtt kacagtam, a hetedik meg az édesapám volt. Nagyon sokféle érzelmet váltott ki belőlem ez az apai arcképcsarnok, ami persze egy pillanatra sem vált statikussá, nem merevedett tablóvá, inkább hasonlítottak ezek a képek ahhoz a trükkös fotós megjelenítéshez, amelyben egy alaparc változó alakzatokat vesz fel, de az alapvonások megmaradnak. Egyszer majd elolvasom úgy is a HC-t, hogy erősebben figyelek az apák életének történelmi vonatkozásaira is.
A második rész – az apakalandozások kavalkádja után – minden vetületével szorongató, akár a helyszűke, amelyben a család élt. Az első rész sokféle színe után ezek a lapok nem tudtak kikeveredni a szürkéből még akkor sem, ha egy-egy képpel megmosolyogtatott EP. A saját gyerekkorom ismerős és ismeretlen képei szorítottak össze olvasás közben. Mélyebben, súlyosabban éltem meg a regénynek ezt a felét, mint az első olvasásnál.
Sok személyes zugot megpiszkált bennem a HC, ezek érdektelenek mások számára, de az bizonyára fontos, hogy EP-nek sikerült egy olyan alkotói attitűdöt kialakítania, alkalmaznia, amely nagyon erősen személyessé, élménygazdaggá teszi a szövegei olvasását mindenki számára.
Egy generációba tartozom EP-vel. Legnagyobb hozadéka az volt ennek az újraolvasásának, nyilván EP sorsának alkulásával együtt, hogy elgondolkodtam a generációnk induló lehetőségein, reményein, gáncsain és gátjain, bukásain, kudarcain, kapaszkodóin és a jelenlegi, lehetséges feladatainkon.
A HC-t olvasva az is tudatosult bennem, hogy már nem tudom elemelni magamtól az élményanyagot, nem tudom megformálni, nem tudok tárgyszerű, műközpontú értékeléseket írni. Magamat olvasom, magamat írom.

2 hozzászólás
Eszter01>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Csakis azért nem lett kedvenc, mert volt az első rész. Alig bírtam túlrágni magam rajta, semmi sem maradt meg belőle, csak apró szövegfoszlányokból állt, nem fogott meg. A második rész viszont hozta a szokásos Esterházy színvonalat számomra. Könnyen haladtam vele, a családtörténeteket amúgy is szeretem, az pedig csak hab volt a tortán, hogy mind Csákvárt, mind pedig Majkpusztát jól ismerem.

Juci P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Először is: BEFEJEZTEEEEEEM! :DDD

Esterházy Péter jó példa az ún. kedvenc íróm típusú édesapámra. Még akkor is, ha ez a könyve tényleg elég nagy kihívás de most már legalább nem kell szégyenkeznem, hogy magyar szakos diplomát szereztem anélkül, hogy olvastam volna, teehee. Rendesen beledobja a mélyvízbe az olvasót, az biztos, az első felén rohadt nehéz fogódzót találni, nem akar fogyni az a sok száz oldal, és úgy érzed, nem haladsz sehova, nincs történet, csak ilyen egymásra dobált történetszilánkok (amik viszont sokszor nagyon viccesek, erre egyáltalán nem számítottam, hogy ennyit fogok röhögni ezen a könyvön), szóval jó olvasni, de nehéz haladni vele. Aztán a második fele már történetszerűbb, bár annak is elég, hm, rapszodikus a narrációja, csapong ide-oda, eszébe jut ez meg az, gyakran témát vált, de azért haladunk valamerre, viszont már egyáltalán nem lehet annyit röhögni rajta sajnos, inkább dermesztő és néhol egyenesen megrázó, legfeljebb egy-egy fanyar mosolyra futja már csak.
És az egész arra jó (ami a célja is alighanem), hogy egy olyan komplex irodalmi alak jöjjön létre, mint édesapám, aki egyszerre monumentális (ez a könyv egy emlékmű), embernagyságúnál nagyobb, általános imádatot kiváltó alak, akinek az árnyékában mindenki eltörpül, még a sokkal szerethetőbb édesanyám is, és aki (mármint édesapám) ugyanakkor rohadtul gyarló, utálatos (néha), kiismerhetetlen figura is.
Szóval kedvenc lett, és biztos, hogy el fogom olvasni még legalább egyszer az életben (csak akkor majd megpróbálom nem 9 hónap alatt abszolválni). És azt mondom, ezt mindenkinek érdemes elolvasni. És ezek után rohadtul kíváncsi vagyok a Javított kiadásra.

9 hozzászólás
eme P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Én és a posztmodern valamiért nem vagyunk a legjobb baráti kapcsolatban. Találkoztunk néhányszor – igaz, túl kevés alkalommal – és nem igazán értettünk szót egymással. Most, e regény olvasásakor, mintha változott volna a helyzet. Nem mondom, hogy mindent a helyére tudtam tenni, maradtak fehér foltok, de összességében nagyon kellemesen csalódtam. Családregény és sokkal több az, amit kaptam: történelem, filozófia, esztétika, erkölcs és egyben vallomás nagy adag iróniával spékelve és sorolhatnám.
Sok mindent megtudtam édesapámról. Igen, édesapámról. Mert az első rész, az Esterházy család életéből számozott mondatokkal, kitágítva a neves család szűkebb körét, mintha mindannyiunkat családtaggá avatna. Mert édesapám nemcsak minden Esterházy ős, hanem minden ős általában a koldustól az Atyáig, az embergyilkostól a Teremtőig, egyszerre mindenki (tehát konkrétan senki). Mindannyian részeivé válunk ennek a nagy családnak – ergo: osztoznunk kell(ene) vele mindenben: nehézségben, felelősségben, tartásban… Vállalnunk kell édesapánk múltját – saját jelenünket, önmagunkat. És sok mindent megtudtam a második részből egy Esterházy édesapáról, egyről a sok közül, egyről a nagy családból, de nem akármelyikről – arról, aki egyrészt nevetésre fakasztó adomák hőse, de aki eközben megtanulta a történelmi felelősségvállalást, aki megtanulta átvészelni a közelmúltat, aki a nyomor kellős közepén is megtalálta a helytállás lehetőségeit. És miközben igyekeztem kibogozni és kihámozni, mikor kinek az édesapja mit, miért, néha elvigyorodtam, néha elgondolkodtam, néha egyszerre mindkettőt egy-egy látszólag kisujjból kirázott, valójában ravaszul-elmésen kiötlött ütős mondaton. Csak azt bánom, hogy néhány kivételtől eltekintve (Kertész, Szabó Magda, Szerb Antal) nem ismer(het)tem fel az elcsent szövegrészeket.
Egyszóval: meglepődtem magamon. Tetszett, na.

1 hozzászólás
n P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

„Ki tudná felsorolni mindazokat az édes hangzatokat, amelyeket a régi magyar emberben megütött az Esterhazy név kiejtése…?”
…még hogy a nevük, de a történetük… :)
Mit vártam egy bal-agyféltekés :) matematikustól, írótól…?
Azt amit kaptam és hordoztam én is vele együtt a történelem puttonyát.
Egy olyan családba születni, ahol csak a legnevesebb tagok száma eléri a 40-et és ehhez a grófsághoz és hercegséghez még a „fehér lovakat” (herceg fehér lovon) :) hozzá sem számoltam, nem csekélység.
Sokszor örültem az „én kis falumnak” ( J.Menzel után szabadon), hogy egyszerűen csak a sparhelt volt az a hely ahol mi összejöhettünk és nem a lovagtermi asztal ill. szék, amit az öreg Miklós gróf egyszintre vágott a családi béke kedvéért.(422.old)
Vaskos, súlyos könyv, igen ,kellett a könyvtartó párnám megint, mert se tartani se befogadni nem volt egyszerű. A könyv két részéből a másodikat, a család történetét és vallomásait tudtam könnyebben követni. De jól szórakoztam az elsőn is,főleg a nyakatekert mondatok tudtak éjszakánként ébren tartani és nem kevésbé szórakoztam magamon – azon, hogy többször is rá kellett döbbennem, nem tudom ki kicsoda és hova ment és minek.
És most, hogy elolvastam – bár sokáig fogom még emészteni – mégis nagyon büszke vagyok magamra, nem kevésbé, sőt sokkal jobban az íróra, hogy ezt a remekművet megírta.
Erről a könyvről nem lehet beszélni, sztorizni vagy nagy jeleneteket elmondani, mert az egész úgy ahogy van, egyben ismerhető meg. És kell ismerni.
Ahogy nagypapa is mondja: „Létezni annyi, mint múltat fabrikálni magunknak.” (364.old.)
Majd az író mindezt vállalva – válaszolva : „én nem rokonságban állok a családommal, hanem része vagyok, az vagyok, én vagyok az” (616.old.)

virezma P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

2014. január 6-án kezdtem el, rajta volt az az évi várólistás kihíváspolcomon. Hihetetlen, hogy azóta mennyi minden történt, és elolvastam nagyságrendileg háromszázötven másik könyvet. Mondanám, hogy ez olyan, mint a Biblia, de közhely lenne, meg azt egyébként sem olvastam. Családi legendárium, enciklopédia, história, anekdotázó Jókai bécsi kávéval; megkerülhetetlen. Egyik első, és mint ilyen, örök szerelmem Esterházy. Legitim apakomplexus.

KingucK P>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Furcsa viszonyom Esterházyval továbbra is megmaradt:
A stílusa és értékei nem igazán összeegyeztethetők az enyéimmel, a hangnem és a csapongásnak tűnő szerkezet néhol fárasztó és zavaró, de akkor is van benne valami, amiért végigolvastam.
Talán a történelmi háttér, a múlt megismerése más szemszögből vagy a rejtély kihívása (mit akar ezzel elmondani?!)
Egyszóval: érdekes.
U.I: Egy nőnél jobban tetszett :)

Inpu>!
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis

Harmonia caelestis és Javított kiadás

Egy korábbi (azóta már nem létező) blogos bejegyzésemre, melyben némi iróniával az Esterházy arcába vágott „kultúrmocsok” fogalmát a médiát elözönlő híradások „értékével” próbáltam szembesíteni s kifigurázni, egy olyan pikírt blogbejegyzés linkjét kaptam válaszul, mely az író munkásságáról az alábbi módon vélekedik (idézem):

“Te olvastál Esterházyt? Végig bírtad olvasni? Egyáltalán találkoztál valaha is olyan emberrel, aki az Esterházyt valóban olvassa?” És rá kellett döbbennünk, hogy nem. Én kettőt kezdem el, Zsolt egynél elakadt, de se ő, se én, nem találkoztunk még élő, hús-vér illetővel, aki azt tényleg olvasná, végigolvasná, és még élvezné is. Gyakorlatilag őt nem szereti senki.

Nos, úgy is mint „senki” (azaz Esterházy-t olvasó, végigolvasó és élvező), vagy ha jobban tetszik „egy senki”, írom azt, hogy ez bizony ordító nagy szamárság. Természetesen „senki” sem állítja, hogy a posztmodern könnyű olvasmány, hogy Esterházy falható lenne, mint egy darab fánk – vagy egy megfelelőbb hasonlattal élve, mint egy lektűr vagy kalandregény. Távolról sem. Esterházy művei aktív olvasói befogadás esetén nyerik el értéküket, ennélfogva a befogadás az olvasói attitűd, intellektus, műveltség, stb. függvényében megyen végbe. Lehet Esterházy-t nem szeretni, de irodalmi jelentőségét, a toll által teremtett alkotmányainak értékes voltát kétségbe vonni finoman szólva is erős önreflexió, olvasói önmagunk észrevétlen elárulása – vagy egészen egyszerűen szamárság. Ordító. I-ááá. (Az idézett blogon meghirdetett nyereményre köszönettel nem tartok igényt.)

És most néhány szubjektív gondolat a Harmonia caelestis-ről és a Javított kiadásról. Roppant helyénvalónak találom, hogy a német nyelvű kiadásban a két mű egybecsomagolva, közös díszdobozban került a könyvesboltok polcaira. Bombitz Attila szavaival élve, a doboz ugyanis nem kettő, hanem egyenesen három(!), egymástól elválaszthatatlan könyvet rejt magában (Számozott mondatok az Esterházy család életéből /H.C/ – Egy Esterházy család vallomásai /H.C./ – Melléklet a Harmonia caelestis-hez /Javított kiadás/), mely füzér – számomra legalábbis – a személyesség és intimitás egyre fokozódó láncolatát alkotja. A Harmonia első részével szemben, mely még valóság és fikció szétbogozhatatlan keveredésével vázolja fel „az” apa alakját, mely apa egyszerre Esterházy Mátyás, az író hús-vér édesapja és minden Esterházy „ősapa”, ki testét, múltját és karakterét kölcsönzi a szándékolt apakép felrajzolásához – szóval, a Harmonia első részével szemben a második egység inkább hasonlít már a családregény klasszikus formájához. A könyv első és második fele állandó beszélgetésben van egymással, tobzódik a nyelvi bravúrokban és az egymásra kacsintásban. Egyszerre regény és dokumentum, de fogalmazhatunk úgy is, hogy elébb regény, majd dokumentum. A Javított kiadás lényegét talán a naplószerű forma tükrözi legjobban. Minden sora az író Esterházy szenvedésének történetét regéli. Hol keservvel, hol dühvel, hol akasztófahumorral áthatva, s mi, olvasók a kukkoló perverz örömével kísérjük figyelemmel oldalakon át a trauma feldolgozásának folyamatát.

Ez a trauma bizonyos mértékig a miénk (is): Kinek nem jutott eszébe a könyvet olvasván, hogy „na, és az én apám? Lehet, hogy az én apám is…?” Nyilvánvalóan eltérő fajsúllyal ugyan, de a szülő, és kiváltképp az APA gyermeki ésszel isteni nagyságúvá emelt alakjának dekonstrukciója valamennyiünk fejlődésének fontos stációja. Az érzés, pontosabban az átérzés képessége adott tehát, s erre a lelki közösségre Esterházy joggal alapozhatott (már ha alapozott – én nem hiszem). Bevallom, az első oldalakon kissé zavart a sok szövegközi „k” (= könnyezés) és „ö” (= önsajnálat), ám ezek szinte észrevétlenül váltak az elbeszélés elhagyhatatlan részévé, hangulati elemévé. A könyv szerkesztése egyszerűen zseniális, ahogy Esterházy az írásjelek különböztető képességét felhasználva több olvasatot kínál fel egyidejűleg: ennek spektruma az ügynöki jelentések kíméletlen valóságával való első szembesüléstől egészen a műnek tiszta formát adó író immár kellő távolságból szemlélődő, önmagát is kommentáló közbevetéséig terjed.

Hogyan olvassuk a Javított kiadás-t? Valahogy úgy, ahogy a Harmonia caelestis-t. Irodalmi alkotásként. Bár témája adná magát, a mű makacsul ellenáll annak, hogy napi politikát olvassunk belé. „Senki” se tegye, nem ezért íródott.


Népszerű idézetek

ede>!

Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

(első mondat)

Frank_Spielmann I>!

Szavaktól is be lehet rúgni, és vadállattá lenni; így működik a nacionalizmus például.

265. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nacionalizmus
1 hozzászólás
Eta IP>!

Általában beszéd helyett hallgattam, amire apám hallgatással válaszolt, amit én indulatos csönddel vettem tudomásul.

567

Frank_Spielmann I>!

Egy végrendeletben nincsen kérdőjel, ez a legkáprázatosabb az egészben! Nincsen kérdőjel!

137. oldal

2 hozzászólás
VERDI>!

„Mi a különbség édesapám és az Isten közt? A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs.

Frank_Spielmann I>!

Olyan ez, Uram, mintha én azt mondanám, könnyű úgy Istennek lenni, ha az ember, bocsánat, mindenható. Tetszene próbálni nyugdíjasként vagy gimnáziumi tanárnőként, már elnézést…

145. oldal

14 hozzászólás
Eszter01>!

Nem az az alkoholista, aki sokat iszik, hanem aki nem tudja abbahagyni.

216. oldal

Kapcsolódó szócikkek: alkoholizmus
8 hozzászólás
Lysistrata>!

A történelmet a győztesek írják. A legendákat a nép őrzi. Az írástudók fantáziálnak. Bizonyos csak a halál.

29. oldal

9 hozzászólás
motyi11 P>!

Abból se lett semmi, amikor valahová be kellett írni a szülők, nagyszülők foglalkozását. Földbirtokos, vallottam be, de konkretizálni kellett, hogy akkor hány hold föld, s láttam a nyomtatványon, a rubrikán, hogy kicsi lesz, oda annyi nulla nem fér be. Ezt megmondtam. Ekkor kicsit üvöltöztek, pedig jóból mondtam.

632. oldal

Frank_Spielmann I>!

Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Emberi hang · hang

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Anna: Ne féljetek
Szabó Magda: Az ajtó
Vámos Miklós: Apák könyve
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Závada Pál: Jadviga párnája
Kertész Imre: Sorstalanság
Békés Pál: Csikágó
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában