Esti 80% 98 csillagozás

„A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül meg túl sötét van az olvasásához.” (Groucho Marx, idézi Iványi Zsófia)

Szoktatom magam újból Esterházy Péter stílusához, mondataihoz, mert egy másik könyvének az olvasására is készülök. Érdekes kötet, ahogyan azt már Esterházytól megszokhattuk. Szabad asszociációk és valós történések keveréke, útirajz, életrajz, szavakkal való „tökölés”, „bajmolódás.” „mániákusan szerette tükrözni a valóságot.”
Rokona Kosztolányi Esti Kornéljának. Jó szöveg, olvasmányos, ha nem is mindig érthető minden hivatkozása, de nem is mindig törekedtem a megértésre egyszerűen élveztem a szavakat, a mondatokat, néha meg mégsem. Szeretem, ha egy szerző olvas (kortársakat is) ennek bizonyítéka ebben a kötetben a Mottókollekció klasszikusok (Kosztolányi, Márai, Tolsztoj, Paul Valéry, Stendhal) és kortársak (Závada Pál, Nádas Péter) szövegeiből, és több más utalás. Tetszettek az ilyen mondatok: „következett az arcunk verejtéke projekt.” vagy „az apa fiának jelentős ajándékot vesz projekt.” „ez nem az irónikus lábjegyzetek délutánja.”
Bizonyos részei nagyon tetszettek, de volt ahol egyszerűen unatkoztam. Kevesebb több lett volna.

tömören jó részek, fél-fejezetek, pár mondatok, köztük némi locsogás, de a kaleidézkóp most is működik, és mintha cukrászdába járnék, ma egy csokitorta, holnap egy gyömbérkeksz, tea, keserű kávé vagy édes likőr. a véletlenszerűség bármit hoz, az élmény megvan. esti kornélia szeretnék lenni.

(H_Ari ajándéka volt a könyv, évekkel ezelőtt, kis kalandok útján érkezett. eddig tartott. nem tudtam tovább csepegtetni, elfogyott… azért itt marad a polcon, bármikor csak úgy kinyitni)

^^
^^ 2021. január 8., 05:01 →
^^
Második olvasás vessző teljes világfelfordulás.
Másodjára hullott a könyv a kezembe. Koronás virussal való küzdelmem során eljött egy helyzet, amikor már semmilyen fekvési pozició nem hozzott éjszakai nyugalmat, láz és köhögés felváltva támadott. A szobám egyik fala egy folytonosan hizó IKEA polcsor, a sarokban állólámpa és egy már kiszolgált karosszék, irodai verzió, nyikorog és a légrugó leenged. Viszont félig fekve és félig csúszkálva rajta sikerült éjszakai nyugalmat találnom.
A veszély bizony ott volt. A sarokban sorakoztatom a nehéz magyar nyelvű kincseimet, a sokszor kacskaringós vándorutat bejárt export-kötetek között ott figyelt Esti. Aztán a harmadik karosszékes éjszaka végén rosszul kapaszkodtam és a sor rámborult. Esti maradt. Kinyilott.
A többit már majdnem lehet tudni, de még én is csak olvasom úgy félig elámulva vagy tán teljesen is…
Majdnem egy évtized lefolyt a Temzén – a fel-alá rohangáló ánglius folyó szimbolizálja nekem az életemmel való küzdelmet, apályt, árat, bért meg kemény munkát – és Esti történetei, szövegfoszlányai, rácsodálkozásai és megmondásai most újra megtaláltak. Teljesen máshogy.
A magyar nyelv benne mint friss levegő a kapkodó angol után. A rohanó és állandó problémamegoldó életmód utáni szünetben most Esti néhány odairt vagy vetett mondatával elgondolkodtatott, mélyen, mint ahogy az oxigénnek kéne lejjebb birkoznia magát a tüdőbe, hogy végül bejusson, de már más a reakció.
Ismét darabokban olvasom, közben nagyot javultam koronailag, de mintha egyre távolabb futna az a régi élet. Minden egyes bekezdés olyan most számomra, mint egy kis mérőce az ujjamon, van-e a vérben a zokszigén vagy majd később? Fel szokott mászni az élhető tartományba, de mig a csúcstámadás zajlik, Esti átértékelteti velem, vajon tényleg a fontos-e az elsődleges, vagy tán van ott még más is.
Van.
Csak folytasd a lélegzést.

     Est/i/erházy Péter által Kosztolányi Dezső Esti Kornél figurája újra meg újra (megjelent, nem, javítva) megjelenik.

    Csakhogy ez a Kornél már nem csupán dezsős, hanem nagyon is EP-s, azazhogy olyanabb, mert teljességgel mi vagyunk.

    Akár szóval (nem, képpel is) mondhatnám: Ecce homo (Íme az ember); azaz: isa pur es homou vogymuk.

Javított kiadás. Egy könyv, amelyről nem lehet spoilert írni.
Először is tisztázzuk: ilyen címmel csak Kosztolányi Esti Kornéljáról lehet írni. Először is tehát, ki volt Esti Kornél? Kosztolányi alteregója, jobbik-rosszabbik énje, akinek figurájában volt egy kicsi Csáth Gézából, Szindbádból, Karinthyból és még ki tudja ki mindenkiből. Az Esti Kornél novellák elején még markánsan megrajzolt figura, aki aztán fokozatosan elmosódik, eltűnik. Vannak olyan történetek, ahol már csak mesélőként jelenik meg. Kosztolányi Esti Kornél novellái összegyűjtve egy posztmodern regényt adnak ki, melyből a Monarchia és a Horthy-rendszer Magyarországáról kapunk pillanatfelvételeket. Az a világ elmúlt, Esterházy Estije oda nem térhet vissza, új világot kell neki keresni.
Esti Esterházy értelmezése szerint egyszerre Esti Kornél, Kosztolányi, Esterházy, nő, kutya, stb. Tehát minden, tehát semmi. Nincs főhős. (Már a Harmonia caelestis esetében is felmerült, ha az apa figurája mindent magába foglal, akkor kiüresedik, de azt a könyvet még megmentette a teljes bukástól a személyesség, a családi legendárium és a történelem jelenléte.) Akkor mi van? Szövegek vannak, amelyek állítólag egy szigorúan megszerkesztett rend szerint követik egymást, és amelyekben rendszeresen előfordul az Esti név, és utalások történnek Kosztolányi történeteire. Véleményem szerint ez a megkomponált rend teljesen esetleges, s ez azt is jelenti, hogy bárhova beilleszthetők volnának újabb részek, és bárhonnan kiemelhetőek volnának alkotóelemek, szavak, mondatok, bekezdések, szövegtestek. Nota bene a teljes szöveg eltávolítható volna, és akkor maradna a csupasz borító, és benne a csend. (Ilyen könyvet már „írt” Friderikusz Sándor, és az előszavát éppen Esterházy írta. Vagy fordítva?)
Tehát nincs Esti Kornél, illetve Esti üres, de mi az a világ, amely Kosztolányi világa helyébe lép? Talán a nyelv. Esterházy nem teremt külvilágot, könyvében nem hangzik el a számítógép, az internet, a globalizáció és a többi korunkhoz köthető kifejezés, ezzel a könyv időtlenné válik, a semmiben lebegővé. Ugyanakkor eltűnik Kosztolányi könyvének egyik legfőbb értéke is: ebben a könyvben nincsenek érző, létező emberek, akikben magunkra ismerhetünk vagy akikre rá ismerhetünk; akiket megítélhetünk vagy akiket szerethetünk. Csak nyelvi játékok vannak. A kötet közepe táján kísérlet történik valódi novellák megírására is, de ezek meg sem közelítik Kosztolányi színvonalát. Talán azért, mert Esterházy a világnak csak igen szűk keresztmetszetét ismeri, talán azért, mert alkatilag képtelen egy novella zárt világának a létrehozására.
Marad a nyelv, amelynek a szerző a mestere. Magyarul kevesen tudnak ilyen jól – nem szépen, hanem pontosan. Innentől egy új értékelésnek kéne következnie, amely elemzi Esterházy nyelvművészetét az Esti című könyvében – ehhez nekem már nincs kedvem.
El tudom fogadni, hogy önmagában álló műként ez egy védhető-szerethető műalkotás, de ezzel a címmel, ilyen irodalmi összefüggés rendszert konstruálva maga köré, számomra kudarc, rossz könyv.

Jó sokáig halogattam, és még ki tudja meddig halogattam volna, ha egy kihívás miatt nem kellett volna legkésőbb holnap délutánig elolvasnom. És persze megint nem volt értelme halogatni, bár az öröm mindig öröm, mindig jól jön. Egész az elején éreztem, hogy kedvencem lesz, de majdnem a végéig vissza tudtam fogni magam, hogy ezt közhírré is tegyem.
Egyszerűen jól esett olvasni. Akkor is, amikor nem voltam biztos benne, hogy értem. Sokszor gondoltam viszont arra közben, hogy vajon, ha a gyerekeim kezébe kerül mondjuk húsz év múlva, ők fogják-e érteni. Nem vagyok biztos benne. Azt találtam ki, hogy akkor ideje megismerkednem Esti Kornéllal is. Ha azt értem én, jó eséllyel ők is fogják ezt. Most rögtön nem tudom megvalósítani, de az elejébe beleolvastam, és találtam pár mondatot, amit egy az egyben olvastam itt is. Szóval nem tudom, ha azt elolvasom, változik-e majd erről a véleményem.
Kevesen tudnak ilyen őszintén megnevettetni és megríkatni. Egyelőre szívemhez van nőve.

Nem tudok egyetérteni az előttem szólókkal – mondjanak bármit is. Ezzel bele van öntve a tiszta víz a pohárba, az sem baj, ha zavaros.
Valóban látok némi problémát a könyvvel, mondhatni kilencven százalékban felfogtam a mondatokat, ami igazán szokatlan Esterházynál (nálam). Egy igazán kemény EP szövegből halandó ember nem sokat ért, gyanús is, hogy ezt valamelyik gyereke írhatta, az legalább jól ismeri az apját. De ha mégsem, akkor sok mindent megtudhatunk hazánk talán legtöbbre taksált írójáról. Hogy ki is ő, meg mi nem, ami szeretett volna lenni, vagyis Esti Kornél. Mert Esti Kornél nem alteregó, hanem egy mappa (legalább is szattyán), amiben összegyűlik minden, ami csak lehettünk volna, ha lehettünk volna. Ha úgy alakul.

Ez a második regényem a szerzőtől. Az első a Termelési regény volt. Azt annak idején nem igazán tudtam értékelni.
Annyi jót hallottam már Esterházy Péterről, hogy gondoltam újra próbálkozom. Sajnos most sem igazán nyerte el a tetszésemet. Elég nehezen csúszott ez a könyv. Hullámzóak voltak számomra ezek a történetek. Nagyon kevés volt amire azt mondhatom, hogy na ez most kellett nekem, ezt most szívesen olvastam. Pedig ezekben a történetekben van irónia, humor, szókimondás. Azt azért megígérhetem, hogy nem adom fel. Az Egy nő című regényére még ennek ellenére is kíváncsi vagyok.

ha egészen pontos akarok lenni, és azt hiszem főleg a matekosok készségesen meg fognak bocsátani érte, ez a könyv több, mint négy és fél csillag, de semmi esetre nem öt, valahol közötte felível a végtelenbe, mielőtt elérné azt.
ez kérdéseket vet fel, megpróbálok válaszolni. ez volt az első esterházy-regényem, óvatossággal és mindenre felkészülten kezdtem el olvasni, és ez a gyanakvó magatartás a végére bizalommá alakult át. szeretem ezt a könyvet, igen, megszerettem. az estizés miatt nem lesz, nem lehet csillagos ötös, mert esterházy értelmezésében esti kornél személye bármi lehet, de a szó legszorosabb értelmében bármi, és a végére inkább megszoktam a folyamatos estizést, hogy élvezhessem a történetmenetet és a gondolatmenetek hullámvasútjait, minthogy beletörődtem volna. ugyanis az volt az érzésem, hogy esterházynak kellett egy alany, akivel elbábozza a fantáziájában lejátszódó színeket, és ennyi erővel ez lehetett volna akárki. nem szépít a dolgokon, hogy annyiszor utal az eredetire, és azt hiszem nem lett volna bajom a ténnyel, hogy felhasználja kosztolányi karakterét, csak durván nyúlt hozzá, nem úgy bánt vele, ahogy kosztolányi az ő regényében, számítottam volna legalább a hangulatra meg a karakter állandóságára, de ha esti ennyire lehet bárki, akkor miért hívjuk estinek? szóval ha esterházy nem ezt a nevet használta volna, ez a könyv is ötös lett volna, amúgy szuper posztmodern írás az élet sötétebb és világosabb sarkairól, a határok hollétéről, meg a határokon belül zajló történésekről. mondhatjuk úgy is, hogy az élet vázlatos folyamatábrája.

Nagyon régen olvastam már Esterházyt. Szinte az idejére se emlékszem már. Nem azért, mert nem szerettem, hanem mert valahogy nem akaródzott a közelembe jönni. Tavaly nyáron, közvetlenül a halála után, már elő-elővettem ezt a könyvét és estefelé kiültem vele a kertbe. Kicsit bele-beleolvastam, de akkor nem szántam még rá magamat. Arra viszont emlékszem, mennyire megdöbbentett, milyen sokszor emlegeti ebben a könyvében a halált, vagy legalábbis akkoriban inkább ezeket az oldalait olvasgattam, megosztva a figyelmemet az engem körülvevő természettel, különösképpen annak hangjaival. (Legalább olyan jó volt, mint a könyv. Tudom, ne keverjük a szezont a fazonnal.)
Az elmúlt egy hónapom viszont ezzel a könyvvel telt el. Pedig most sem első szándékból vettem a kezembe, hanem mert a borító színei megragadták a figyelmemet. Az élénk piros, meg a lila és a XVIII. századi figura (róla valahogy Don Giovanni ugrott be), na és az összegömbölyödő kutya képe.
És meg kell mondjam, hogy a kezdeti pár napot leszámítva, olvasása igazi ünnep volt. Minden nap vártam az alkalomra, hogy újra leülhessek ehhez a könyvhöz. Kíváncsi voltam, hogy vajon mikkel fogok találkozni a még előttem álló, általam nem olvasott (szűz!) oldalakon. És azokon ott mennyi mindenről szó volt! Kaleidoszkópszerűen jöttek az újabb és újabb témák. (Akár a The Smashing Pumpkins Mellon Collie and the Infinite Sadness című dupla lemezén. Bocs, a rossz hasonlatért.) Felsorolni nehéz lenne (nem jegyzeteltem az olvasása során, illetve ez csak jóval később esett le, mikor már jócskán haladtam a könyvben). De párat megemlítenék: élet (naná!), a semmi, apaszerep, fiúszerep, egyáltalán a szerepek, Isten, hit, család, veszteség, halál, bűneset, bűnözés, nők, olvasás, írás, irodalom, kutyák! (kutyarajongóknak külön ajánlható!), stb. És mindezekről hihetetlen okos, játékos, szellemes, könnyed (?) stílusban.
Tőlem külön jó pont jár neki az Istenről és a hitről írt részekért. Jólesik támaszkodni rájuk!

Esterházy az irodalomban, olyan, mint Woody Alen a filmben. Hozott anyagból dolgozik, de tud hozzáadni valami pluszt, amitől Esterházy lesz.
Ezen kívül a stílusa számomra arisztokratikus és egy kissé lekezelőnek érzem. Távolság tartó, ezért soha nem enged magához közel.
Azt hiszem Isten igazából a publicisztikáit szeretem, azok miatt olvasom el időnként a könyveit.