Az ​olvasó országa 33 csillagozás

Esterházy Péter: Az olvasó országa

Esterházy Péter cikkeiből tizenöt év után jelenik meg újabb kötet, Az olvasó országa. A 2003 és 2016 között keletkezett írások a közelmúlt és a jelen Magyarországáról szólnak, akár a szigorú figyelem soha nem leegyszerűsítő élével, akár az öröm összetéveszthetetlenül finom sokrétűségével: szellemmel és eleganciával. Publicisztikák, esszék, jegyzetek, beszédek: Esterházy jellegzetes műfajai hétköznapjainkról és ünnepeinkről adnak hírt – és arról, hogy e kettő mindig és mindenekelőtt: munka.

„Könyvespolcaink különböznek, de nem estek kétfelé, egyben vannak. Az olvasó országa jó ország. Csak éppen nem tudjuk, kinek az országa vagyunk. Szoktunk neveket mondani, de szerintem se Kádáré nem vagyunk, se Horthyé, hogy újabb neveket ne is említsek. A magunk országa vagyunk, csak azt nem tudjuk, kik vagyunk.”

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
768 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435276
>!
Magvető, Budapest, 2018
768 oldal · ISBN: 9789631437133

Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Johann Wolfgang Goethe · Kertész Imre · Heinrich Heine · Nádas Péter · Oravecz Imre · Umberto Eco


Kedvencelte 6

Most olvassa 13

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

„Egy hatás alatt álló olvasó dünnyögései.”

A jó könyv mindig jobb, mint a szerzője, mondta volt valaki, akinek a szavára adni szoktam, de most mégis picit, hát nem is az, hogy vitatkoznék, de kiegészítéssel élnék: a jó könyv ugyanis néha annyira önazonos szerzőjével, hogy értelmetlen arról beszélni, jobb-e egyik a másiknál. Egy Esterházy-mondat például tele van Esterházyval, sokkal inkább, mint amennyire egy Tolsztoj-mondat Tolsztojjal, vagy egy Balzac-mondat Balzackal – és hogy mi következik ebből? Hm, hát tulajdonképpen semmi. Talán csak az, hogy aki nem szereti Esterházyt, az ne olvasson Esterházyt. Vagy olvasson, és szeresse meg. Igen, talán ez volna a legjobb.

Szó se róla, van ebben a kötetben önismétlés. Meg vannak olyan passzusok, amelyek a pillanat hevében születtek, és a hevülést okozó pillanat mára a múlt ködébe veszett. Publicisztikánál ez előfordul – veszít szavatosságából 10-15 év alatt. Az Esterházy-mondat mindazonáltal nem veszít, az mindig aktuális (hisz irodalom, mert – talán nem az elfogultság mondatja ezt velem – egy nagy írónak még a bevásárlócetlije is irodalom), csak a témát vonja be valami, hm, nevezzük szépelgőn nemespenésznek. Például abban a történelem előtti időben, ahonnan ezek a szövegek jőnek, a Heti Válasz még orbánista* folyóirat volt, ahogy a Magyar Nemzet is (arról nem is beszélve, hogy egyáltalán volt Magyar Nemzet). És ki emlékszik arra már, hogy a Németh Szilárdok által eltakart egyszervoltban élt egy bizonyos Mikola is, akiről akkor még érdemes volt szót ejteni? De hát ez mindegy is. Mert ezt a kötetet nem azért olvastam el, hogy újat tudjak meg belőle. (Bár tudtam meg újat – ez volt a bónusz.) Hanem beszélgetni jöttem ide. Egy kis élőszóért. Mert a halhatatlanság nem márványszobor. Hanem a halhatatlanság: ma is élő beszéd.

* Kerestem a jelzőt… a jobboldali meg a konzervatív nem jó, mert a folyóirat elméletileg ma is jobboldali meg konzervatív. A kormánypárti se jó, mert ugye mondjuk 2007-ben pont nem volt kormánypárti. Akkor ellenzékből volt jobboldali meg konzervatív. Maradt hát ez a rút kifejezés – és ez önmagában elég szégyen, hogy ez a jelző maradt. Ha valaki jobbat tud, ossza meg velem. Merítés-előfizetést nyerhet. Ha @pepege is rábólint.

10 hozzászólás
>!
Aigi P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

EP olvas, figyel, ír és értelmez. Kérdez és véleményez. Néha magabiztosan, néha bizonytalanul. Már múlt idő. Publicisztikák gyűjteménye. Gondolatoké, és a gondolat mégiscsak maga az ember. Ezek az írások jobban mutatják meg őt magát, mint bármilyen életrajz. És van, azaz volt, ebben az emberben valami alapértelmezett nagyvonalúság. Gondolkodásában, fogalmazásában egyaránt. Valami megengedő. És nem lebecsülendően szórakoztató. A legnagyobb nyelvjátékos. Az írások nagy része, bár az azokat ihlető eseményeken túlhaladtunk, és minden csoda, és nem csoda, három napig tart, mégis közös gondolkozásra csábít. Az események elmúltak, de a szituációk úgyis újra előkerülnek csak a névsor lesz más. A korábbi nevek kihullanak az emlékezetből. Leginkább azért, mert viselőik általában jelentéktelenek, kisszerűek voltak. Szerencsére Esterházy Péteré nem, mert azt megőrzi a kulturális emlékezet. EP-t olvasni jó. Közösen gondolkodni és játszani a magyar nyelvvel szintén. Ne hagyjátok ki.

De szeretnék valami dehonesztáló megjegyzést is tenni. Megtehetem. Mégiscsak kortársam volt. Azaz osztoztunk a kor egy kis szeletén, amit ő jobban értett, látott. Átgondoltabban, tisztábban rendezett be. Egyrészt mert nem hiszek a mondásban, mely szerint halottról vagy jót vagy semmit, másrészt mert manapság trendi EP-t lerángatni, és bár tartalmi kifogást nem tudok tenni, félreértés ne essék ez nem mindenben egyetértést jelent, és minden olvasással is csak egyre szimpatikusabb lesz, leírom, hogy szerintem a frizurája egész életében vállalhatatlan volt. És ugyanezt el tudom mondani barátjáról, az ország egyik legjobb zenészéről Dés Lászlóról is. Erről nem is nyitok vitát.

16 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Megengedem, szegényebbek lettünk egyes nagy művekben, s az utóbbi félszázad alatt alig nevezhetünk egy szépirodalmi remeket, mely oly hatást idézett elő, mint a múlt századok egyes nagyobb művei* – mondta volt 1862-ben Eötvös József b. – a b. itt nem spoiler hanem báró – Vörösmarty, Petőfi és Arany kortársaként. Amiről eszünkbe juthatna a jó T.G.M. és Réz Pál úr, akik az 1990 utáni időszakból hiányolták a nagyformátumú műveket, és akkor például lehetne Krasznahorkai a maga elborultságával Vörösmarty, Nádas, a szemérmes spoiler Arany János, és végül a légtornász Petőfi** maga EP, de ez a trivialitás nem volna méltó hozzá, ezért inkább neveznénk Varró Danit, Tóth Krisztinát és Markó Bélát klasszikusoknak – találomra három név azok közül, amelyek ezúttal nem szerepelnek e kötet névmutatójában***, de akkor hol lenne ebben EP? spoiler

Kik szerepelnek és kik nem, kik tűntek el, miképpen változott a névsor az előző publicisztikai és esszé gyűjtemény A szabadság nehéz mámora [1996-2003] óta, ezt megállapítani, ez is lehetne egy feladat*. De nem azért olvasunk, hogy feladatokat oldjunk meg, csupán fecsegünk és kvaterkázunk a könyv kapcsán, szóba hozva például EP kedvenc csapatát a Barcelonát, amely tegnap 5:1-re alázta a Villarealt, ezzel újabb jelentős lépést téve a veretlenül kívívott bajnoki cím felé – de ezen a szálon elindulva nem tehetjük meg, hogy eltekintsünk a tiszagyendai községi sportkör technikai vezetőjének elhivatottságától***** – spoiler.
És akkor már meg is érkeztünk a politikához: a Kossuth téren a demokrácia hívei leköpdösték a református egyház Bocskai mentébe öltözött képviselőit, ez a legújabb skandallum, nem pontosan így történt, mindenesetre a Tenkesch kapitánya****** azonnal követelhetné felvethetné szorgalmazhatná az ateista tüntetők és a katolikusok és a muzulmánok szolidaritási nyilatkozatát a megsértett, megalázott református egyházfik és egyházfők védelmében, így volna helyes.

Zene. Grencsó István és Dukay Barnabás művészete******* nem illeszkedik a Dés László által képviselt vonalba spoiler, de Ligeti és Kurtág híveként – titokban, álruhában, Mátyás királynak öltözve a nagyorrával – találkozhatnánk egy jazz klubban, ahonnan vacsorálni kéne menni…

Ilyenekről kell lehet beszélni, ezek olyan napi aktualitások, amelyek aztán elmúlnak, de mégis megmaradnak. Aki szereti spoiler, tudja********.

* spoiler
** spoiler
*** spoiler
**** spoiler
***** spoiler
****** spoiler
******* spoiler
******** spoiler

>!
fióka P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

MIndent elkövettem, hogy ennek a könyvnek soha ne legyen vége. Például nem olvastam. Olvastam helyette mást. Nem volt jó ötlet, mert Bodor Ádám nem Esterházy. Tegyük hozzá, hogy: szerencsére. Újraolvastam. Lassan olvastam. Felolvastam. Kiidéztem belőle dolgokat. Minden hiába, a dolgok végesek.
Befejeztem. És a hiányon túl az ijedtség maradt bennem. Esterházy annyira elegánsan volt európai, hogy az gyakorlatilag elmondhatatlan. Cserébe viszont érzékelhető, magabiztosan ott van szinte minden sorában. Ez az európaiság-dolog, félek, nem mindenkinek mond valamit s akinek igen, annak se biztos, hogy mind ugyanazt. Kár, hogy elcsépeltté vált, szitokszóvá, mint a liberális. A jónép pedig egyikről sem tudja, hogy mi is az. Hát itt tartunk. Visszatérve az ijedtségre: mi lesz most már velünk? Talán rejtezik még anyag 1-2 gyűjteményes kötetre és utána? Utána vége. Lehet kezdeni elölről. Ami elkeserítő, ellenben legalább megnyugtató. A kettő nem zárja ki egymást.
Annak ellenére, hogy egyik-másik írás politikai háttere nekem már nem mondott semmit, aktualitását vesztette némely történés, ennyire élvezetesen írni aktuálpolitikáról még senkit nem láttam. Az ember perverz módon szinte azt kívánja, hogy még, még történjenek rémisztő dolgok, hadd butuljon az emberiség tovább, ide nekünk EP-t, ő majd megírja úgy, hogy az ember fetreng a nevetéstől. Fájdalom, ebből csak a két első feltétel teljesül.
Vannak benne ismétlések, főleg a kiállítás-, könyvfesztiválmegnyitók környékén, de ez nem baj. Hol írja azt, hogy az ember egy élményt csak egyszer használhat fel? Ettől még a szövegek irodalmi értéke változatlan.
Annyira erősen, töményen gyönyörű Esterházy-szöveg az egész, hogy olyan az EP-szeretőnek, mint egy pohár víz, ha szomjazol. És ha nem szereted EP-t, csupán kultúrember vagy (elnézést a kasztosításért), akkor sem lehetsz meg nélküle. Többet nem mondhatok róla, úgy néz ki az eddigiek alapján, hogy EP megosztó. Vagy szereted, vagy nagyon nem. Viszont azoknak, akik nehéznek találták, talán jó lenne valami „könnyebbel” próbálkozni, mint pl. ez a kötet. Bár szerintem pl. a Harmonia Cælestis is rohadtul élvezetes olvasmány, szóval az én szavam abszolút nem mérvadó.
Tehát: mi lesz most már velünk?

"Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Az olvasás a világ értelmezése is lehet. Vagy kellene, hogy legyen. Ha jól olvasunk, ha olvasunk egyáltalán, jól (vagy egyáltalán) értjük a világot.
Ez a könyv amolyan mondatmámor. (Vagy szómámor? Elbizonytalanodtam.) Hosszú egyébként, de hát erre kell, hogy legyen idő (intertext).
Mindenféle írások gyűjteménye, szinte hányaveti, de a valóságot nem kerüli, nem kerülheti meg, úgyhogy arról is szó van benne, mi van most Európában vagy Magyarországon: például Esterházy hiánya van. A mondatmámor hiánya. Bosszantóan.
Kérném vissza a szerzőt, ha lehetne, olvasson, lássa a világot helyettem jól. Nem lehet.
A szegénységünk bizonyítéka a kötet, de ha megvesszük, és időnként levesszük a polcról, elolvasunk belőle ezt-azt, akkor azért gazdagabbak leszünk. Az értelem hercegei.

>!
latinta SP
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Lassan két éve már, hogy Esterházy Péterben hiányos vidék vagyok.

    Amikor megtudtam, hogy lesz egy új Esterházy-esszé-publicisztika…-kötet, alig vártam, hogy megjelenjék.

    A könyvbemutatóra is sikerült eljutnom, és együtt nevettem-kacagtam a teltházas közönséggel a Radnóti Színházban. (https://www.jegy.hu/program/szovegsetak-esterhazyval-ko…. Amúgy a program leírásában Dés László neve áll, de nem ő, hanem a fia, Dés András volt a színpadon a színészekkel.) Ott sikerült a könyvet beszereznem, és azon frissiben, még aznap este el is kezdtem olvasni. Amennyire vissza tudtam emlékezni ez alatt a tíz nap alatt, igyekeztem megjelölni azokat a helyeket, amerre azon a vasárnapesten szövegsétáltam.

    Természetesen, márminthogy magától értődően Esterházy Péter hangján hallom/olvasom ezeket az írásokat is, bár élőben – de rossz ezt most leírni – nem sokszor volt alkalmam rá.
    Két éve(!) és néhány napja, hogy láttam és hallottam a Fiumei úton Esterházy Pétert Temetésen beszélni. (Nem gondolom, hogy az egyik bulvárlap cikkének címe igazat állított: „Megdöbbentően kevesen kísérték utolsó útjára a Nobel-díjas Kertész Imrét”, hiszen erre maga a szöveg is rácáfol: https://moly.hu/idezetek/941309.)

    Szerettem ezt a vaskos kötetet kézbe venni, elbíbelődni a szavakkal, alany-állítmányokkal, hiszen azzal a kritikusan szemlélődő, fehérek közt is egyetlen európai, tehát magyar – de csakis úgy, ahogy ő használja, eredeti jelentésében, nem elkoptatva, lejáratva e szónak (sem) az értelmét(!) – emberrel találkozhattam, aki az aktuális történéseket hajszálnál is pontosabban ismeri, s aki mindeközben a maga örömeiről-bánatairól-keserveiről, az írói munka gyötrelmesen szép küzdelmeiről vall ezekben az írásokban.

    Álljon itt most ZY PÉTERről írott szövegének utolsó mondata (az 568. oldalról):
     Hiányzik, de ha élne, azt hiszem, akkor is hiányoznék.

>!
virezma P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Igen nehéz pontozni ezt a könyvet. Elfogulatlanul meg nem is lehet. Amíg élek, szerelmes leszek EP-be. Nem is az, ahogy ír, ahogy a nyelvet használja, hanem ahogy gondolkodik. Rengeteg mindent megtudtam tőle az életről (könyvek, zene, művészet, evés, méltóság, emberség!!!) Meg még az is kiderült, hogy őt mennyit **szogatták. És még most is. Kultúrharc van, b*zmeg!

1 hozzászólás
>!
János_testvér
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Olvass, anélkül sajnos nem lehetsz olvasó, és legyél szabad, mert anélkül se megy. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

Leginkább ezért szerettem, mert olvasásra hergelt, újraolvasásra is, és olyanok felfedezésére, akiket eddig nem ismertem, de Esterházy szépen ír róluk. Nagy művek után szoktam érezni, hogy kell pár nap, mire újra olvasni tudok, kell egy kis emésztés, mint nagy lakomák után – ez a kötet viszont inkább aperitif, mint lakoma, megjön az étvágyad, mint egy jó kir royal után ( http://www.mindmegette.hu/kir-royal-39864/ N.B. tudok egy vidéki monostort, ahol jó feketeribizli terem, következésképp kiváló cassis kapható …) És épp úgy hozta az élet, hogy épp egy másik matematikus-író könyvét olvasom, Esterházytól fölhergelve, élvezettel.

Hasonló jókat mindenkinek!

>!
Goofry P
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Mottó: „Addig jár az ész a szövegre, míg össze nem áll.“

Nem szép irodalom. Azt se mondom, hogy atom randa volna (kérdésem, létezik-e csúfirodalom a dolgok univerzális lényegét tekintve? [jé, egy ön-reflektív és többrétegű zárójeles beiktatás lett itten, vajh honnan, és egyáltalán], ezzel csupán arra szeretnék kitérni, hogy ezek az írások mindegyike a napi sajtóból kigyűjtött glosszák, krokik, recenziók ÉS hírlapi polit-publicisztikák [zömmel ÉS], csukni kellene már ezt az alárendeltségével zárójeles kommentárt.) Szerkesztés által keletkeztetett, több fejezetre osztott monologizálás ÉS értelmiségi periodika (örüljünk most ennek a szónak, mivel a kötetben vissza-visszatérő ismétlődések miatt: ez most egy jól ideillő szó, hogynemondjam egy epés! szójáték). Aktuál-szavatosságát vesztett, mára már avas közéleti reflexek. (Egyébként nekem valamiért szimpatikusabb az írói-elefántcsont-torony-habitus [mi az ellentettje ennek?], mint a napi csatározásban erodálódó írótoll-koptatás [úgy van!, dehonesztáló megjegyzés, csillag levonva], bár meg kell adni, e réven szépen kirajzolódik a közélet jelenségei iránt érzékeny Esterházy önportré – és (kisés) ebben elsősorban itt az ürességekre rámutató, a hiányjelek mögé néző, a vákuum-tereket vizslató, és a fontossági rangsorokkal futó intellektuális hozzáállásra gondolok). Ezen politikai témájú szövegeken túl, már nagyérdeműnek érezhettem magamat. Voltak helyek, emberek, foci, és könyvek. Könyvek!

Végezetül valahogyan szeretnék még egy szót üstöllést (hahh, sikerült!) beilleszteni. Jó’van elégedett lehetek, és ezennel ezen könyvet értékeltnek nyilvánít-atom. :s

2 hozzászólás
>!
mbazsa
Esterházy Péter: Az olvasó országa

Kazinczy, Kölcsey, Babits, Kodály, Illyés, Esterházy. Minden listának van egy hibája, hogy valaki kimarad. Én most nem is listát akarok írni, hanem értékelést, csak úgy hirtelenjében asszociáltam pár nevet, és kiragadtam őket egy képzeletbeli listáról, akik most így elsőre, hirtelen eszembe jutottak. Nagyon messziről indítottam, de elfogunk jutni „az én és a könyv” kapcsolatához.

A magyar kulturális életben mindig voltak olyan kiemelkedő alkotók, akik valamiféleképpen központi figurákká nőtték ki magukat, és akik köré művészek, értelmiségiek csoportosultak, akiknek a véleménye valami oknál fogva meghatározóvá vált. A felsorolt úriemberek emezek közé tartoznak. Vagy ha matematikailag szeretnénk megközelíteni a kérdést, a problémakört, akkor nemes egyszerűséggel azt kellene állítanunk, hogy közös halmazba tartoznak. Az persze magától értetődő, hogy a közös halmazba tartozók természetesen prímszámok. A prímszámokról meg tudvalevő, hogy csak eggyel és önmagukkal osztható. De ne térjünk el a tárgytól.

Ezek az úriemberek vagy prímszámok (nézőpont kérdése) azonban nem önkényesen választották meg maguknak ezt a pozíciót (talán Kazinczyit leszámítva), hanem a véletlen, a sors, a végzet, isten, Isten, univerzum stb. úgy hozta, hogy megnyerték ennek a funkciónak a betöltését. Vagy csak egyszerűen a magyar kulturális életnek, minden korban, mindig is szüksége volt egy ilyen emberre.

Kultúrharc ide-oda, az irodalomtörténet Kazinczynak és társainak a helyét ebbe a nagy közös halmazba jelölte ki, és nagy valószínűséggel a ma élő, és majd a jövőben megszületendő irodalomtörténészek is EP-t ebbe a halhatatlan társaságba fogja elhelyezni. Erre minden elfogultság nélkül már most mernék fogadni, persze úriember biztosra nem fogad. Azért ez egy jó csapat, valljuk meg őszintén. És ha a magyar nyelvvel és a magyar kultúrával bensőséges kapcsolatban vagyunk, akkor erre a kis kompániára méltán büszkék lehetünk, vagy ha nem is vagyunk büszkék, legalább jó érzés és (esztétikai) élmény tölthet el bennünket, ha őket olvassuk, hallgatjuk satöbbi, etcetera.

Esterházy = Esthajnalcsillag. (Csakhogy a mateknál maradjunk.)

Na, erről a metaforáról már jó sok bőrt lehúztak, most én is egy újabbat lefogok. De sajnos ennél jobban és pontosabban én magam sem tudom meghatározni „az én és a könyv” között kialakult bensőséges kapcsolatot. Persze minden hasonlat sántít, és a metafora sem összevont hasonlat, hanem. De ne lovagoljunk ennyit a szavakon, főleg ha lovunk sincsen. Bezzeg a grófnak. Pejét ugratja. És akkor már témánál is vagyunk.

Én úgy gondolom, hogy posztmodern ide-oda, a magyar kulturális életnek, a kedves olvasóknak, és köztük nekem is, szükségünk, szükségem van egy esthajnalcsillagra, aki mutatja az utat. Aki felhívja a köz figyelmét, és mint egy műértő a másik műértőnek ajánl könyveket, kiállításokat, színházi és zenei darabokat, filmeket stb. amiket érdemes elolvasni, megnézni, meghallgatni etc. aki gondolatokat ébreszt egy-egy az ország sorsát érintő kérdésben, és közös gondolkozásra hív, és így tovább, mert ez nem csak az én személyes problémám, ügyem, hanem egy egész közösségnek, akiket magyaroknak hívnak.

Persze, hogy mi a magyar most, az megint más kérdés. Rút szibarita váz. Nép, nemzet, alany, állítmány. Vagy csak egyszerűen, aki annak vallja magát. Ennyi. Nem kell ezt túlpörögni, túlspilázni. Esterházy megmutatta, hogy hogyan gondozd a magyarodat. Mert nyelvében él a nemzet, és akkor egy másik kollegánál vagyunk, akit az elején mr említettünk. A posztmodern kelgyó ismét, már megint, még mindig ennen farkába harap.

Esterházyt olvasni jó.

Amikor először kezembe vettem a Kitömött hattyút, könyvekről könyvek, megdöbbenve olvastam, hogy az anyja, itt most egy káromkodás állana, szövegromlás, öncenzúra, na, így is lehet esszét írni. A regényekről nem is beszélve. Amikor a Harmonia Caelestist, olvasásról olvasás, de erről majd máskor, később, bővebben.

EP-t olvasni jó. Ja, ez már volt.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy nem lett-e volna célszerűbb kisebb kötetekben kiadni a 2003–2016 között felhalmozódott EP anyagot, mint így egy nagyobb dózisban. Persze a mindennapi Esterházynkat ad meg nekünk ma.

Tekinthetünk erre a könyvre úgy is, mint valamiféle szellemi hagyatékra. De nem akarok nagy szavakat, a szavak mindig kicsik. Idézni pontosan, szépen, mint ahogyan a csillag megy az égen. Természetesen esthajnal, mi más.

Ezt a könyvet olvasva, de úgy általánosságban az Esterházyakat, mármint az EP könyveket, túl sok itten a locsi-fecsi, szóval, csak hogy a mestert citáljam, megnő bennem a szeretet. Legyen hát ez a végszó.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Beszélgettek már olyan valakivel, aki szigorúan kerüli a redundanciát? Olyan valakivel, aki kizárólag fontos, jelentős, egzisztenciális kérdésekről hajlandó beszélni, pontosabban eszmét cserélni? Én ismerek egyet, nem mondom meg a nevét, jelentős művész, önök is ismerik – de egy vacsora vele, afféle baráti beszélgetésben, az a rémálom maga. Kizárólag olyan mondatok nyerik el tetszését, melyek létezése szükségszerű. Amikor tehát arra kérem, tolja felém a sótartót, érzem, evvel az egész európai kultúrát, le egészen a zsidó-hellén gyökerekig – elárultam, és én magam nyakig a partikularitás szóra sem érdemes banalitásában. A sót azért odatolja, szeret.

705-706. oldal, AZ 1 ÉS A SOK - Literátor versus <meglepetés>. Danilo Kiš pillantása (Magvető, 2018)

6 hozzászólás
>!
Kuszma P

Intertextualitásért nem megyünk a szomszédba.

87. oldal, AZ OLVASÓ ORSZÁGA - Kis magyar pornográfia. A Daisy-változat [Marianna D. Birnbaum] (Magvető, 2018)

7 hozzászólás
>!
Kuszma P

A jó könyv mindig jobb, mint a szerzője.

8. oldal, AZ OLVASÓ ORSZÁGA - 1 könyv. Mik vogymuk (Magvető, 2018)

6 hozzászólás
>!
Kuszma P

Van egy anekdotám, tudom, hogy nincs rá idő, de megfordítom a dolgot, amit mondok, arra van idő. Az a szép, csöndes. Tehát: Egy afféle irodalmi konferencián a nekem rendelt tolmács nagyon tudott spanyolul, ami jó volt, mert ott spanyolul beszéltek, de az irodalomról halvány dunsztja se, akárha nekem a tehéntermesztésről beszélnének. Az előadó épp vidám dolgokat mondhatott, mert körülöttem dőltek a nevetéstől. Mit mond?, kérdem. Várjon, figyelek, majd később. Megint hallom, hogy Kafka és bruhaha. Mit mond? Majd később.
    Ez így ment végig. Wittgenstein, Camus – és a felszabadult, orgiaszerű vihogások. Taps, szünet, várakozón a tolmácsra nézek, fiatal egyetemista lány, aki szigorúan, mintegy megrovóan azt mondja: Igen. Azt hiszem, az irodalomról beszélt.
    Ezt szeretném én is elérni, hogy önök a végén azt mondhassák, igen, az hiszem, az irodalomról beszélt.

719-720. oldal, AZ 1 ÉS A SOK - A szép, csöndes idő és a szó (Magvető, 2018)

>!
Kuszma P

És ne feledjük, ahogy a költő mondja: Isten hiánya isten alakú, az apa hiánya apa alakú – a nyakkendő hiánya is nyakkendő alakú, csak nem szorít annyira.

661. oldal, AZ 1 ÉS A SOK - Fejezet, amelyben Esti Kornél nagy-nagy beszédet tart, miközben folyamatosan, következetesen és kaotikusan összezagyválja önnönmagát Esti Kornéllal (és akkor még rólam nem is beszéltünk) (Magvető, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: hiány
>!
Kuszma P

Szokta szó érni a házam elejét, hogy könyvekről szólva túlzón hevülős és kizárólag hevülős vagyok (az igazságot és csakis az igazságot dallamára); igaz lehet, de nem is állítottunk mást.

40. oldal, AZ OLVASÓ ORSZÁGA - 1 könyv. Olvassunk Marnót! (Magvető, 2018)

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Valamiről, amiről pontosan tudjuk, hogy megírható, arról nem kell regényt írni, arról riportot kell írni. A regényben mindig van valami valószerűtlen, valami lehetetlen, valami olyasmi, ami addig még nem volt lehetséges.

103. oldal, E-SZÍNESEK - Én és a keresőfák (Magvető, 2018)

>!
n P

Az ember életében elkövetkezik a perc, amikor hirtelen önmagára eszmél, és felszabadulnak erői; ettől a perctől számíthatjuk önmagunkat, ebben a percben születtünk meg. A zseni csírája minden emberben megvan. De nem minden ember képes rá, hogy életét a saját életévé tegye. Az igazi zsenialitás az egzisztenciális zsenialitás. Megkockáztatom: szinte minden tudás hiábavaló, ami nem a közvetlenül önmagunkról való tudás.

78. oldal, AZ OLVASÓ ORSZÁGA - Valami a semmiben [Kertész Imre] (Magvető, 2018)

>!
Kuszma P

Úgy tűnik, pogányok és katolikusok akarunk lenni egyszerre, kuruc önsajnálatot, hangoskodást labanc szemlélettel ötvözve, s mindebben semmi ellentmondást nem látva. Népi írók a kormányzó úr temetésén – ez lehetne a címerállatunk.

162-163. oldal, A TIZENHATOS MÉLYÉN - A Kántor-napló (Magvető, 2018)

>!
Kuszma P

Talán Heinétől származik, de mindenképpen olyan,
                mintha tőle való volna
                a következő bonmot:
    a rossz írók azt írják, amit elvárnak tőlük,
mi, rendes, vulgo jó írók, írunk, amit tudunk,
    és Herr Goethe az, aki azt ír, amit akar.

698. oldal, AZ 1 ÉS A SOK - Literátor versus <meglepetés>. Danilo Kiš pillantása (Magvető, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: Heinrich Heine · Johann Wolfgang Goethe

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Wayne Chapman: A Fekete Dalnok
Szűcs Mónika (szerk.): Menni vagy maradni?
Jagos István Róbert (szerk.): Poet História X
Pentelényi László (szerk.): Az arcok iskolája
Dobai Péter: Párbaj, tükörben
Dobai Péter: Válogatott versek
Dobai Péter: Ma könnyebb. Holnap messzebb
Dobai Péter: Belvedere