A ​szabadság nehéz mámora 16 csillagozás

Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

1996-ban jelent meg Esterházy Péter legutóbbi esszékötete, az Egy kék haris.
    Ez az új kötet az azóta írott újságcikkekből, tanulmányokból, alkalmi szövegekből állt össze, hogy 1 könyvként maga is alkalmat teremtsen: kerüljenek egymás mellé azok az írások, amelyek másképp, de ugyanazt az életet írják és írják le, mint a szerző regényei. Hogy a témák, a szólamok folytassanak üdvös párbeszédet egymással, erősödjenek meg, egészítsék ki egymást, vagy szoruljanak háttérbe, ha úgy alakul. Izgalmas és szórakoztató játék – ez derül ki ebből a könyvből is.
    „Ha ez fordítás volna, könnyen lehet, az állna itt, hogy főrészt élet és irodalom a kötet anyaga, de ez fordítói hiba volna, trehány félreértés” – írja Esterházy az előszóban. Nagyon igaza van. És mégis (hiszen ez nem fordítás, csak egy kiadói ajánlás) kimondhatjuk: „élet és irodalom a kötet anyaga”. meg az öröm, ahogy az életben örülni lehet az irodalomnak.

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Magvető, Budapest, 2003
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631423263

Enciklopédia 46

Szereplők népszerűség szerint

Bohumil Hrabal · Peter Handke


Kedvencelte 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

„ Azt nem mondom, hogy szeretek olvasni. Mert az túl kevés volna. Az olvasás az életem.”

Az eredetileg 1996 és 2003 között, többnyire az Élet és Irodalomban megjelent esszék és cikkek – 109 írás – leginkább a könyvekhez, az irodalomhoz kötődnek, bár fontos téma még a képzőművészet és a foci is.
A kötet végén található, 593 személy nevét tartalmazó névmutatót vizsgálva érdekes megfigyeléseket tehetünk.

A legtöbbször előforduló név Nádas Péteré (15 említés), amely legendás, Arany és Petőfiéhez mérhető barátságuk miatt érthető. (Nekem azért feltűnt, Nádas mintha kevesebbszer említené Esterházyt, mint viszont. Például Nádas Esterházyt a Párhuzamos történetekben sem szerepelteti!)
Nádast Kosztolányi Dezső (14), Ottlik Géza (14), és Tandori Dezső (13) követi. Ebből következtethetnénk akár arra is, hogy a szerző a Nyugathoz visszanyúló szellemi hagyomány folytatója.

A listán Aczél György és Áder János egy-egy említéssel szerepel, ami meglepő, mivel köztudomású, hogy a szerző FIDESZ szimpatizáns volt az adott időszakban. Ezt némileg kompenzálja Orbán Viktor két említése, viszont beárnyékolja Csurka István és Horn Gyula szintén kétszeri-kétszeri szereplése. A könyv politikai megítélésének még ad egy vajszínű árnyalatot, hogy az egyesek által judeoplutokratáknak és liberálbolsevikoknak minősített SZDSZ-esek csak szórványosan, egy-egy említéssel szerepelnek (Demszky és ifjabb Rajk).
Ennyit a politikáról.

Feltűnő a német nevek felülreprezentáltsága. Goethe (10), Handke (6), Hegel, Heidegger, Heisenberg, Herder, Hesse – csak találomra idézek a G és H betűsök közül – úgy látszik, a szerző Kertész Imre (10) nyomán, a német nyelvterületre támaszkodva a Nobel-díjra ácsingózik.

Esterházy köztudomásúlag bukott matematikus, akinek viszont a vonzalma megmaradt e diszciplína iránt, ezért érthető Kurt Gödel hétszeri említése.

A szerző jó magyar ember, felvette tehát a listájára Arany Jánost (3) és Petőfi Sándort (7) is. Ez utóbbi ilyen gyakori szerepeltetése kissé meglepő, viszont magyarázható: EP osztályát elhagyó (renegát) értelmiségi, aki a családja miatti rossz lelkiismeretét plebejus allűrökkel leplezi.

A listában hiába keressük az Isten, Jézus és Krisztus neveket, viszont ott van Lukács Györgyé. Ebből azonban ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, hisz Marx Károly neve hiányzik, viszont XXIII. János pápa szerepel. Luther, Kálvin nincs, Assisi Szent Ferenc, Jelenits István és Várszegi Asztrik van, Esterházy hívő katolikus.

Térjünk vissza az irodalomhoz. Márai Sándor (11), Pilinszky János (8), Weöres Sándor (8), Örkény István (6), Mándy Iván (6), Mészöly Miklós (6) és Oravecz Imre (6) említési gyakorisága elegendőnek látszik, viszont kedvencem, Krasznahorkai László egyszeri említése jelentőségéhez mérten méltatlan. Felszólítanánk a szerzőt, hogy ezt a hibát korrigálja!

A külföldi kollégák közül Hrabal (7) fejezetcímként is szerepel (Hrabal könyvei). Flaubert (6) és Kafka (6) jelezhet még tájékozódási irányokat.

Nézzük a nőket. Az egyik ciklus címe: Lányok. Ezenkívül néhány név találomra: Babarczy Eszter, Beney Zsuzsa, Galgóczi Erzsébet, Gina Lolobrigida. Jó. Szabó Magda ötszöri említést és külön tanulmányt is kapott. Az Ókút ról írt dolgozat kifejezetten rajongó. Ez az Esterházy kiszámíthatatlan.

Illetve nagyon is kiszámítható: a minőség a fontos neki, és nem az irányzatok. Kedvencem a Kötcse község önkormányzata által kiadott Kötcse monográfiáról szóló nagyszerű írása. Az urbánus(?) EP pontosan érzi és érti egy vidéki kisközösség történelmének, hagyományainak értékeit.

Ha képzőművészet, akkor kiállításmegnyitók, Kaján Tibortól Váli Dezsőig, Hegedűs 2 Lászlótól Lugosi Lugo Lászlóig.

Egy kritika: a névmutatóban 5 Esterházy is szerepel (Gitta, György, Márton, Miklós és Móric). Esetleg ez nepotizmusként is volna értékelhető.

Végül foci. Az rendben, hogy Puskás 5, de Beckenbauer miért 3, ha Cruyff csak 1?

Mindegy. Nem lehet minden tökéletes. Azért ez egy jó könyv.

(Elemzésem komolyságát némileg megkérdőjelezi, hogy az említések egyaránt jelenthetnek többoldalas dolgozatot, és futó hivatkozást is; miképpen az is, hogy az említett személy egyaránt szerepelhet pozitív és negatív kontextusban.)

Néhány karc:
Első mondat – http://moly.hu/karcok/167663
Hrabal úr, Menzel úr – http://moly.hu/karcok/167694
Bojtár Endréről – http://moly.hu/karcok/171241
Tar Sándorról – http://moly.hu/karcok/171251
René Clair-ről – http://moly.hu/karcok/167695
A szlovák szüzekről – http://moly.hu/karcok/167727
Forgácsok Danilo Kišről – http://moly.hu/karcok/167767
Lawrence Norfolkról – http://moly.hu/karcok/167773
A békességről – http://moly.hu/karcok/171248
Halandó – http://moly.hu/karcok/171238
Fejtő Ferencről – http://moly.hu/karcok/171249
Cselényi Béláról – http://moly.hu/karcok/171254
Röhögni – http://moly.hu/karcok/171259

3 hozzászólás
virezma P>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

Nem tudom, miért szeretem, de szeretem. :) Avagy írjon bármit, ő az a pasas, aki miatt Mészölyt meg Ottlikot akarok olvasni, meg csülkös pacalt enni, meg kiállítás- és könyvfesztivál-megnyitókra járni, és még többet tanulni és tapasztalni ebből a nagyon is egyszeri teremtésből.

latinta P>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

    Az 1996-tól 2003-ig válogatott esszék, cikkek gyűjteménye most, 2017-ben olvasva is olyan, mintha nem másodrendű frissességű lenne.

    Pedig azóta de sok víz lefolyt már a hol van már a tavalyi hón.

    Hogy ez a megállapításom most éppen a mostani környezetet (a hol vagyunk?-ot) miként tünteti fel, az kétséges (magától értődő), de hogy az olvasónak vigaszt nyújt, hogy kiismeri magát a hétköznapi, profán helyzetekben, meg talán egy kicsit el is gondolkodhat a megbocsátás egyre égetőbben szükséges aktualitásán, ha EP írásait olvassa, az nem egyszerű ténykérdés, hanem…

andianhu>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

Egyszerűen csak kimondhatatlanul (??) jó fürödni ebben a nyelvben. Mindig. Nincs mit kiemelni, együtt él és mozog az egész szövet. Szöveg.

ede>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

Nem összefügggő regény, csak olvasgatásra is alkalmas; ha valaki csupán ismerkedni szeretne az íróval – szerintem – ideális választás.

marlowe>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

Esterházy rengeteget olvas, továbbá – kicsit az „igaz” olvasást is oktatva – sokat ír. Esszéiben ismerős témákkal (nyelv, kultúra, közélet, futball Közép-Kelet-Európában) feltöltött medencében köröz, tengerre elvétve merészkedik.

Aczeoba>!
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

A kötet anyaga az Egy kék haris c. esszékötet megjelenése óta született cikkekből, tanulmányokból, alkalmi írásokból tevődik össze. Ezek ugyanazt az életet írják le, mint a szerző regényei: a különböző témák és szólamok kiegészítik egymást, dialogizálnak egymással. Mondhatnánk úgy is, írja a szerző az előszóban, hogy a kötet anyaga nagyrészt élet és irodalom; pontosabban fogalmazva az Élet és Irodalom hasábjain megjelent anyag adja a kötet fő részét, az „1 könyv” című cikksorozat. A legtöbb írás írókról, költőkről szól; a szerző az olvasást élethivatásának tekinti, és nem sajnálja, hogy ez így van. Olvasónak lenni vidám tudomány, és ebbe a vidámságba bele lehet pusztulni. Az írás elveszett komolyságára, szakralitására látszik figyelmeztetni ez az utalás, arra a drámai változásra, amely a szűzi pergamenre írt, teremtő Igétől a sárban foszladozó újságlapig vezetett. Ottlik legendás kifejezése, „a szabadság enyhe mámora” alakult tovább Esterházy tollán, amíg „a szabadság nehéz mámora” lett belőle. Hiszen valóban elmondhatjuk, hogy élet és irodalom a kötet anyaga – meg az a felelősségteljes öröm, ahogy az életben örülni lehet az irodalomnak.

(Ez az írásom egyszer már megjelent az Új Könyvekben, 200410200 szám alatt.)


Népszerű idézetek

balagesh IP>!

Olvasó vagyok, vad, vérszomjas alak, önző és élvezkedő, nem jótékonysági intézmény.

Györe Balázs győzelme

vargarockzsolt>!

Örkényről:
A rövid levélke, melyet barátjának írt az orosz frontról, már egy egyperces: „Se operába, se hangversenyre nem nagyon járok. Mostanában a hasoncsúszásra és az emberölésre fektetem a hangsúlyt.”

vargarockzsolt>!

A fáma szerint Puskás Ferenctől megkérdezte volt egyszer Zelk Zoltán (költő), hogy miként lehetséges az, hogy az ő labdái mindig olyan pontosan célba érnek. Úgy kell rúgni, művészkém, válaszolta állítólag a ballábas, nagy magyar gondolkodó.

Kapcsolódó szócikkek: Puskás Ferenc · Zelk Zoltán
Frank_Spielmann I>!

Egyedül a McDonald’sban nem éri csalódás az embert, mert ott értelmezhetetlen a csalódás, ott ti. nincsen kérdés, amely helyénvaló vagy helyénvalótlan lehetne, a McDonald’s az maga a csalódás: ezért működik olyan jól.

229. oldal

9 hozzászólás
balagesh IP>!

Persze gloire-ja, ahogy csöndje is, évszázada is, minden országnak van. Nincsenek jó országok és rossz országok. Szerbia is jó ország és rossz ország. Ez idő szerint az ő vállán nyugszik több a közös emberi rosszból. Most az ő vállukon, máskor a magyarokén, megint máskor a németekén. És még más országok is vannak. Olykor kínos szerbnek lenni. Olykor kínos magyarnak lenni. Amerikainak lenni. Ünnepi szónoknak. Olykor kínos írónak lenni. Rövid búcsú egy hosszú írótól. (A rövid levél és a hosszú búcsú: Peter Handke regénye.)

Mindenről, Megnyitóbeszéd a frankfurti könyvvásáron, 1999. október 12-én. (Magvető, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Peter Handke
vargarockzsolt>!

Van bennem félelem az öregségtől. A betegségektől, a fájdalomtól, a karbantartási nehézségek növekedésétől. A betegség mint foglalkozás: ezt szeretném megúszni. A poklot kórháznak képzelem.
    De ez a kisebbik félelem. A nagyobbik az az egész embert érintő változástól van, amely függetlennek tetszik – s a félelmem erre vonatkozik, s nem a változásra magára – a változást elszenvedő alkatától. Vagyis hogy kitalálhatatlan, milyenek leszünk öregen. Ez elvileg lehetne izgalmas is, de inkább félelmetes. Selten kommt etwas besseres nach.
    Sok, öreg, jó ismerősömben egy új, másik embert találok. Egy idegent. Anyámnak például más szaga lett. Szinte meg voltam sértődve erre az idegenségre.

És sértődéssel várom (sajnos) az én idegenemet is (az én új szagomat). És persze majd nem fogom fölismerni. Mert ez is az öregedéshez tartozik: ez a tehetetlenség, a reflexió hiánya. Nem lehet fölkészülni. Nem lehet, mert nem érdemes szólni fiatal barátunknak, hogy figyelmeztessen, ha látja felbukkanni a helyemen ezt az idegent, mert én nem fogok idegent látni, csak magamat. Azt fogom hinni, én vagyok az, én beszélek, én cselekszem.
    Közbe lehetne vetni, hogy ez akár talán már most is így van. Egy ilyen közbevetést most is, harminc év múlva is ingerülten visszautasítanék. Lám, mindenki meghülyült, mondanám. Pedig csak én hülyültem meg. Szegények, mondanám. Szegény, mondanák rám.

A halálra nem gondolok (még), csupán erre az idegenre (már). De hát soha nem fogok vele megismerkedni, csak magamat fogom láthatni… úgyhogy akkor… akkor nincs is semmi probléma. Semmi baj. Tényleg úgy látszik, ez a világ a létező világok legjobbika. Nyugodjam békében.

118-119. oldal, Az idegen (Magvető, 2003)

vargarockzsolt>!

egy motto:
A haza legjobb definíciója a könyvtár.
(Elias Canetti)

vargarockzsolt>!

Tar Sándorról Egy orosz kiadónak
Ami az embert illeti: TS olyan valaki, aki vélhetően jóban lett volna Venyegyikt Jerofejevvel. Illetve talán vele nem, mert ahhoz – azt hiszem – nem iszik eleget, de nagyon sok közös ismerősük volna. Nagyon sok közös ismerősük van.
Ami a formát illeti: TS novellista. A novella más, mint a manapság szokásos kispróza. A kispróza: rövid és „vagy amit akartok”. A novella: rövid és Csehov. Ha volna egy ilyen mondatnak értelme, nincs, azt mondanám, ma Magyarországon TS tud legjobban novellát írni (meg egy bizonyos Bodor Ádám nevű kollégánk).
Ami a hülyeséget illeti: TS sokszor ír, ahogy ostobán mondani szokás, az úgynevezett kisemberekről, kétkeziekről, munkásokról. Ha hazudni is tudna, jó szocialista realista író tudott volna lenni. Ez tényleg hülyeség: TS, mint minden jó író, rólad ír meg rólam.
Ami a lelket illeti: A magyar lélek nem olyan nagy, mint az orosz. – Valójában egyikről sem tudom, mekkora, az oroszról azt tartják, hogy nagyon nagy, a nagynál is nagyobb, a legnagyobb a világon, még a világnál is nagyobb, balsaja (orosz és ez a zárójel az eredetiben), a magyarról elképzelésem sincs.

Nálunk 250 km már soknak számít; én Budapesten élek, ő Debrecenben, tehát nagyon messzi egymástól. Ám néha el-elgondolok magamban egy férfit, aki ott ül abban a távoli debreceni szobájában, és hírt ad.

Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.

Kapcsolódó szócikkek: Tar Sándor · Venyegyikt Jerofejev
4 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Ah, de röhejes vagyok: hallok két normális mondatot Áder Jánostól, s üstöllést azt érzem, mintha egy normális országban élnék.

407. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Áder János
Frank_Spielmann I>!

Norfolk, beszéljünk egyenest, posztmodern. A kolléga nem tudja, ne is mondjuk meg neki (laudátor tolmácsnak farkasmosollyal: maga csak fordítson!), hogy olyan országba érkezett, ahol a posztmodern szitokszó, szinonimája az írástudók árulásának és, gondolom, a nagytőkének, mindenesetre az üresnek, a blöffnek. Jut eszembe, könnyen lehet, hogy ez csak a hazai posztmodernre igaz, mert másfelől meg a magyar nemde ősi, vendégszerető nép. De ettől most tekintsünk el, ahogy Márai mondja: „Szolgálom az anyanyelvet, de nem vagyok szolidáris a társadalommal, mely ezt a nyelvet beszéli.” Na végre, már rég be akartam nyomni valahová ezt az idézetet.

40. oldal, 1 Norfolk (Magvető, 2003)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem
Hankiss Elemér: Csapdák és egerek
Hamvas Béla: A világválság
Oláh Róbert: Szénlepke
Babics Imre: Sztármajom többszörös alkonyatban
Bagdy Emőke – Kalo Jenő – Popper Péter – Ranschburg Jenő: A család
Mérő László: Maga itt a tánctanár?
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről
Heller Ágnes: Az idegen