Ne ​is említsd (DIMILY-trilógia 4.) 83% 84 csillagozás

Nagyon jó volt ez a rész is. Jó volt bele látni Tyler fejébe. Sok mindent megértett belőle az ember. Az, hogy a fejezetek a jelen, meg az 5évvel azelőtti életében váltakoznak, mégjobban tetszik. Bele láttál egy kiskamasz lelki vívódásába, átélted a fájdalmát, a félelmét. Tiffany t most ha lehet, mégjobban megútáltam, mint amennyire az első 3rész alatt. Mégjobban kijött, hogy mennyire egy számító, aljas dög.

Ha haboztok a megvètel kapcsán, akkor minden kètsègeteket eloszlatva: igen, megèri elolvasni.
Èrezhetően nem a 14-5 èves Estelle írta, noha a stílus ugyanolyan pörgős ès èlvezetes, ès a lapok pikk-pakk elfogynak. (Bár szerintem az eredeti trilógiában sem volt hiba)
Tylerben mègis van valami komolyság, mint egy bolyongó, öreg lèlek, akinek egy rèsze mèg mindig egy èrzèkeny, sebezhető kisfiú. (Visszafogottan, nem olyan lányos èrzelgős módon :)) Nagyon összetett karakter.
A múltbèli fejezetek pedig nyúlfarknyiak de pont emiatt követhetőek ès átláthatóak. Nem èreztem, hogy rám akarják kènyszeríteni a sajnálatot. Benne volt a gyermeki lètnek minden sebezhetősège, ártatlansága ès azt hiszem egy picit a naivitása is.
Tylernek hatalmas szíve van ès ezt fogjátok is èrezni.
Sajnálom, hogy a törtènet itt èrt vèget, kíváncsi lettem volna mikèpp reagál a „Dean-szálra” vagy hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy kapcsolatot lètesít Vele a törtèntek után. Bár így is fáj èrte a szívem, jobb is ha nem tudom.
Csalódott vagyok, hogy nincs több rèsz amiben mesèlne de tulajdonkèppen nincs is szüksèg rá, hogy minden titkát felfedje, nèhányat tartson csak meg magának. :)

Aki olvasta az első három részt, akkor annak mindenképpen a figyelmébe ajánlom Tyler történetét is. Az írónő nagyon jól felépített karakterekkel tálalta a sztorit. A trilógia elolvasása után tudtam meg, hogy Estelle Maskame szemtelenül fiatal, alig huszonegy-néhány éves, így méginkább emelem kalapom, hogy összehozta a könyveket. Ebben a részben Tyler belső vívódásait ismerhetjük meg, hogy miként élte túl a fiatalkori traumáit, illetve a magát a cselekményt is olvashatjuk, hiszen a fejezetek a jelenben és az 5 évvel korábbi életében váltakoznak.
Nem sikerült Tiffanit megszerettem, ugyanolyan számító és aljas p.. csak, mint ahogy megismertük, csak egy picivel több szerep jutott neki, így az ellenszenves viselkedés még szembetűnőbb.
Összességében tetszett mind a 4 rész

Körülbelül két és fél éve fejeztem be a trilógiát, úgyhogy most kicsit megszenvedtem a szereplőkkel és a nevekkel. Nem mondom, hogy másra számítottam, mert Tyler szemszöge adott nem kevés pluszt ehhez a részhez, és ezáltal könnyebb volt őt megérteni – de valamiért nem volt teljes az élmény. Eléggé érződik a főszereplő srácok életkora több helyen, párszor tényleg nagyon tanácstalanok, máskor pedig éppen hogy meglepően éretten reagáltak a dolgokra. Ez a kettőség egyszerre volt bosszantó és érthető számomra. :D Egyébként gyorsan lehet a könyvvel haladni, bár szükségesnek láttam apró szüneteket beiktatni a sírás miatt, mert a visszaemlékezések bizony kemények voltak. Bocsánatkérések, bűntudatok és visszaesések körforgásából álltak az 5 évvel ezelőtti emlékek, amik állandóan beárnyékolták a boldogabb pillanatokat is… Végig akörül forogtak a gondolataim, hogy ilyen szülő nem akarok lenni.
Ebben a részben leginkább azt találtam különlegesnek, ahogy és ahányszor Tyler az anyjára gondolt. Nem emlékszem tisztán arra, hogy a kettejük kapcsolata ezelőtt ennyire hangsúlyos szerepet kapott-e, viszont most nagyon meghatónak találtam. Persze a végén az elküldős-rész ennek eléggé ellentmond, így inkább az addigi Tyler-féle gondolatokra utalok. Ahogy a tizenéves Tyler megfogalmazta, mennyire szereti például az anyja mosolyát, az engem is mindig megmosolyogtatott – vagy helyzettől függően megsiratott…
Ismét bebizonyosodott, hogy nem minden a látszat.

Jó volt megtudni Tyler múltját és lelkiállapotát!Aztán meg jó volt újra róla és Edenről olvasni, hogy miként alakult ki a kapcsolatuk,jó volt megtudni Tyler gondolatait!❤
Egyszerűen imádtam és mivel kb 1 éve olvastam a Dimily trilógiát,most újra kedvet kaptam a sorozathoz! :D
Tyler apja meg egy rohadék…,el sem hiszem,hogy léteznek ilyen emberek, pedig igen és ez elég szomorú..
„Előbb ébredek fel, mint Eden. A párnát magához ölelve alszik mellettem, és
egy kicsit tátva van a szája. Gyönyörű. A mutatóujjammal ráírom a csupasz
hátára, hogy te amo, aztán megcsókolom a lapockáját.”

„Megígérem, hogy ezentúl mindent jobban fogok csinálni.” – na ettől megszakadt az anyai szívem!
Ez a sorozat és a főszereplők, Tyler és Eden igazán a kedvenceim lettek, a 3 év alatt nagyon sok minden történt velünk, de ez a befejező kötet Tyler története nagyon kellett (nekem). Rettenetesen kíváncsi voltam, min ment és mehetett keresztül ez a „sérült”, de imádni való fiú, és hogy mi is játszódott le benne igazán. Ha azt mondom, hogy az „apját” megkínoznám, akkor nagyon enyhén fogalmaztam. Hogy tehet egy apa ilyet a gyermekével? Egy szorgalmas, helyes fiú, akit a saját apja tönkretett, de hál Istennek, nem egy életre. A másik, amit nem értettem, hogy nem vette ezt észre az édesanyja? Egy évben 3 tört el csak a keze… most ez komoly???? Sokszor könnyes szemmel lapoztam a könyvet, mikor az a rész jött, hogy 5 évvel ezelőtt… már olvasás közben attól tartottam, mi fog történni már megint ezzel a fiúval… szívem csücske lett….

Nagyon érdekes volt Tyler szempontjából elolvasni a történetet! Sok mindent próbált elnyomni magában. Csak szerepet játszott mások előtt. A laza, rossz fiút, akit semmi sem érdekel, azonban amikor egyedül maradt ez az álarc eltűnt és helyette egy szomorú és kétségbeesett ember maradt. Sok minden történt vele és sajnos nem nagyon tudta feldolgozni, emiatt rossz döntéseket hozott. Rettentően sajnáltam őt, mert senki sem érdemli meg, hogy ezt tegyék vele.

A történet fenntartotta az érdeklődésemet, pedig már olvastam az első három részt.
Ebben a részben Tyler belső vívódásait ismerhetjük meg, hogy hogyan élte túl a fiatalkori traumáit.
Nagyon jól sikerült megírni a karakterét és úgy érzem, hogy ez az ami eredeti trilógiából kimaradt.
Szerettem a Dimily trilógiát, de jó volt egy kicsit más szemszögből is olvasni.

Tyler története nagyon szomorú volt, főként persze az 5 évvel ezelőtti események, de ugyanakkor még a most játszódóak miatt is, szörnyű volt olvasni, hogy miket élt át gyerekként, és hogy ezek milyen hatással voltak a későbbi életére.
Jó volt elolvasni, megérteni, mit miért csinál az első kötet eseményei során, miket gondol és érez.

Nem is tudom, mire számítottam, de erre talán nem. Vagy nem pont így. Tyler gyerekkori történetére igen, de arra már kevésbé, hogy az első könyvet is olvashatom a szemszögéből. Nem volt ezzel baj, sőt szerintem egy igenis jó szerkezetű könyv ez, amit szerettem olvasni.
A kis kori jelenetek nagyon szívszorítóak voltak. Olykor féltem elolvasni őket és mindig készítettem magam rájuk. Nem is tudom miért, de nagyon megérintettek, megráztak és félve olvastam őket, hogy vajon mi fog történni. Az írónő ügyesen jelenítette meg Tyler helyzetét, érzéseit és keltett feszültséget, amit mindig egy jelenkori jelenettel oldott fel. Habár én inkább jobban örültem volna, ha későbbi fejezeteket olvashatok, mert így vissza kellett menni szinte a startmezőre, belátom most már, hogy jobb volt így. Mert így sokkal jobban lejött a karakter fejlődése és Tyler szemszögéből még inkább érthetőbb volt a cselekmény, mint Edenéből. Így igazából a szerző egy igen jó háttérvilágot hozott létre, igazi mozgatórugókat és ez így ebben a formában nekem nagyon is tetszett.
Érettebb volt már az írásmód is, a stílus is, bár néhol elnyújtottnak éreztem, néhol hosszúnak, összességében szerintem ez egy jól összeszedett írás volt, ami kiváló megkoronázása a sorozatnak. Akik szerették egy kicsit is a DIMILY-t, akik kicsit is akarják érteni, mi folyt a háttérben, azoknak jó szívvel ajánlom. Sokkal kerekebbé válik tőle a történet és még szerethetőbbé is :)