A ​márványszirteken 13 csillagozás

Ernst Jünger: A márványszirteken

A képzeletbeli mediterrán tájon, sőt képzeletbeli korban játszódó, rendkívüli nyelvi erővel megírt regény a modern kor legfontosabb felvetéseit: a felelősség, a közösség, az emberi kapcsolatok értékének és az értékek pusztulásának kérdéseit boncolgatja a maga különleges, míves módján. A történet elbeszélője életének azt a korszakát eleveníti fel, amikor a márványszirtekre épített kolostorban a környék botanikai leírását végezte. A szöveg tulajdonképpeni főszereplője ez a „kultúrtáj”, amellyel az ott lakók harmóniában élnek, ám amelyet veszélyeztet a környékbeli erdők korlátlan ura: a főerdész és kíméletlen hordája.

Eredeti cím: Auf den Marmorklippen

Eredeti megjelenés éve: 1939

>!
Európa, Budapest, 2004
160 oldal · ISBN: 9630775646 · Fordította: Nemes Péter

Enciklopédia 5


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Ernst Jünger: A márványszirteken

Eszméletlen szórással csillagozták ezt a könyvet itt a molyon, nyilván nem véletlenül: bár Jünger műve kihívja maga ellen az értelmezést, de egyáltalán nem könnyíti meg azt. Adott két ex-katona, akik ezen a képzeletbeli tájon és behatárolhatatlan időben leginkább botanikai értelemben vett élvezkedést folytatnak, ám a barbárság özöne harmonikus világuk elpusztítására tör. Első ránézésre ez egy allegória az Aranykor elvesztéséről (másodikra is), és a megjelenés dátuma (1939) is szinte rákényszerít az olvasóra egy bizonyos magyarázatrendszert – az egyik népszerű feloldása a szövegnek, hogy a műben szereplő gonosz főerdész alatt Göringet kell érteni. Ugyanakkor ez talán nem annyira egyértelmű. A barbárság alatt ugyanis nem pusztán a náci totalizmust érthetjük, hanem akár a bolsevizmust is – ilyen értelemben pedig A márványszirteken talán nem is a szélsőjobboldal kritikája, hanem épp ellenkezőleg. Részben ezt támaszthatja alá, hogy a „csőcselék” áradatával szemben Jünger végső soron az esztéták szűk, elitista kasztját állítja szembe – azokat, akik még értik, vagy érteni akarják a Természet nyelvét. Úgyhogy biztosak csak abban lehetünk, hogy Jünger valamiféle technológiai barbarizmust támad – de hogy melyiket, az nem világos. Tételezzük fel jóindulatúan, hogy mind a kettőt. Az sem könnyíti dolgunkat, hogy az író szándékosan keveri a valós és fiktív történelmi személyeket, helyeket és nációkat, mindennek a tetejébe pedig spoiler Szóval lehet, akkor teszünk magunkkal a legjobbat, ha egyáltalán nem akarjuk megfejteni ezt a könyvet. Pusztán csak élvezzük a kiválóan felépített szöveget, amiben az expresszionista lendület és valamiféle nyugodt visszafogottság váltogatja egymást – ez utóbbi érzésem szerint kifejezetten távol-keleti hangulatot visz a szövegbe. Mert lehet élvezni. Adok is rá 4,5 csillagot, olyat még úgyse adott senki.

6 hozzászólás
>!
lzoltán IP
Ernst Jünger: A márványszirteken

Nincs az a földi magasság mit ne érne el a pusztulás, felkapaszkodva csupasz köveken, márványból öntött istenek vállát mossa a vér.
De létezik egy másik, egy azon túl nyíló rejtett királyság, ahol nem szól hiába az isteni imádság.

>!
Európa, Budapest, 2004
160 oldal · ISBN: 9630775646 · Fordította: Nemes Péter
>!
somogyiréka
Ernst Jünger: A márványszirteken

Ugyanaz a betű képes a legfényesebb örömöt körbeírni, mint amely a legfájóbb kegyetlenséget is. Ráadásul ugyanaz a papírfelület tartja mind a kettőt..Ebben a műben túlságosan szembetűnő ez az ellentét, ritkán feszül egymásnak ennyire gyönyör és kín.
Mintha az aranykort idézné meg az eleje, a növények csendes, ártatlan létét, a botanikusok egyszerű életét. Hajnal simogatja a napfelkeltét, mely epekedve várja a delelő napot, hogy aztán lágyan az este felé induljon el, és zuhanjon az éjbe bele, majd indítsa másnap ugyanazt a mozdulatot, körbe és körbe, nem megunva..
Szinte fáj a szépség, amit leír, nem bírom el. Érzem, hogy nem építhetek rá házat, mert ami ilyen gyönyörűségében megjelenik azon valahogy törvényszerűen feltűnik idővel egy-egy folt..
..amiből aztán mind több lesz.
1938-ban járunk, amikor Jünger megírja A márványszirteket.
És én itt most meg is állok, a folytatásról a történelemkönyvek írnak eleget. Látnoki módon az író előre megálmodta a világégést..Innen olvasni is nehéz, meg minek is..
Hadd maradjak inkább abban a lebegésben, amiről a mű eleje ír, és inkább arra gyúrok, hogy mind jobban elbírjam a gyönyörűségét..

>!
rakétaember
Ernst Jünger: A márványszirteken

hallod két nap alatt kipörgettem jüngert – bitangfos
Nem tudom, szerintem nyugis, csak olyan sehonnan-sehová.
Ha öreg leszek, tuti ebbe a regénybe fogok menekülni.
ez nem nyugis hanem modoros inkoherens szar
vagdostam a combom a vörös madársisakoktól meg vadliliomoktól
Szerintem csak túl szentimentális annak a ronda egzakt pofádnak!

Eltérő észlelési tapasztalataink legtöbbször az értetlenségbe csapnak át, sokszoros értetlenségük pedig összeesküvés-elméletekbe. Nagyvilági gyanakvásunk és cinizmusunk pedig olykor kegyetlenül viselkedik – egy szót sem hiszünk el. A fülszöveg szerint rendkívüli nyelvi erővel megírt regény – avagy parabola – a modern kor legfontosabb felvetéseit: a felelősség, a közösség, az emberi kapcsolatok értékének és az értékek pusztulásának kérdéseit boncolgatja a maga különleges, míves módján.
Aham, bizonyára – mint ahogy nagyjából minden könyvre ezt írják, különben nem venné meg senki.
Nade.

Hogyan lehetséges az, hogy az olvasás-interpretálás-reflektás során olyan különböző végleteket kapjunk, ami egyszerűen nem megengedhető. Hogyan lehetséges, hogy nyomait sem látni annak, miszerint az író mély, intenzív és érvényes gondolatisága, nem-didaktikus filozófikus jellege, gyönyörű nyelvezete és hihetetlen képteremtő ereje… stbstbstb
Kit kérdezzünk meg arról, hogy elnézést, de Ön melyik tévét nézi, hát nem látja, hogy itt ez – nem az. Teljes a zavar – s csak teóriáink maradtak.

Például az, amit a költő is mond a szépen írókról:
mindegyiknek van egy kis kertje, amibe olyan jó és nyugtató belefeküdni, és érezni, hogy felkap valami alulról és lebegsz egy kicsit a növények felett, a fák alatt és távolról süt a késő őszi napfény éphogy csak egy kicsit megvakulj

Szóval a belefekvés, mint aktus nem döntő – maga az ember a tét, a kert függvényében.
Hiszen fekhetünk virágágyásba és a komposztra is – mindkettő lehet kellemesen otthonszagú.
És talán itt van a trükk az egészben.

>!
erajka
Ernst Jünger: A márványszirteken

Két dolog: egyrészt nagy okosságokat mond az élet nagy dolgairól, szépen mondja és a szimbólumok is tetszenek, ezeknek a megfogalmazása nekem bejött, másrészt annyira kínozza ezt a náci párhuzamot, hogy már néhol én is elvesztettem a fonalat. Csatlakozom az előttem szólóhoz, a végére különösen kesze-kusza lesz. Az elején még azt hiszem, hogy értem (a párhuzamot, aztán elvesztettem teljesen), olyan, mintha az eleje még a felvezetés lenne, és aztán jól kikristályosodik, ezért várom, hogy mire fut ki, de semmire nem fut ki, nem kristályosodik, hanem egyre zizibb lesz. Kb. nem tudnám összefoglalni, hogy miről szól a könyv így utólag, pedig azt hiszem, hogy szövegértésből jó vagyok… Ezzel együtt végig az az érzésem volt, hogy ha még egyszer elolvasnám, biztos katarzis lenne :D, aztán lehet, hogy ez csak illúzió.

>!
Hanging_Moss_9102
Ernst Jünger: A márványszirteken

Hát ez nagyon gyenge volt. Csalódtam Jüngerben, akit korábban nagyon megkedveltem. De ez a könyv mégis mi volt? A semmiről írt 160 oldalt. Élet szépsége, minden elmúlik, rombolás-pusztítás, értékek védelme. Oké. Ezen túl valami egyéb? Nekem ez a műve nem igazán jött át, lehet nekem kevésbé fejlett az irodalmi érzékem, de semmi értékeset nem találtam benne. A 40. oldal környékén már éreztem, hogy ez nem az igazi, de Jünger miatt végig mentem rajta…mert az Acélzivatar egy igazi mestermű egy Mestertől… kár, hogy a Márványszirteken egy elvont és zavaros mondandó lett.
Az, hogy kikre célozgatott Jünger a könyvében, hát, bátor és valamit tudó illető lehet, aki megfogja őt. Én ezt nem is óvatosnak nevezném, inkább zavarosnak. Én úgy tudom, hogy Jünger harcolt katonaként a II. világháborúban, szóval kicsit erőltetettnek érzem azt, hogy bármiféle kritikája lenne a nemzetiszocialista rendszernek a könyv. Utólagos köntörfalazás. Bár Jünger maga a konzervatív forradalom híve volt, tehát aligha volt követője is a náciknak, de hogy nem szimpatizált volna velük soha, az szerintem hazugság. Ha egy Ferdinand Porsche, Werner Heisenberg, Werner von Braun szintű koponyák szimpatizáltak velük, akkor én egy Jüngerből simán kinézem. Mindenesetre nem ezzel a könyvével lehet megszeretni sem az olvasást, sem magát a szerzőt. Úgy látszik, Jünger is az egy mesterműves írók nagy tábora. Bár még a Homokórák könyvét szeretném elolvasni a későbbiekben. Nekem sajnos nem tetszett, pedig lelkesen vágtam bele.

>!
Kitiara42
Ernst Jünger: A márványszirteken

Ajánlások után jobbra számítottam, csalódás volt – és kicsit kesze-kusza is…


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Mint a világon minden, a virágok is akarnak hozzánk beszélni, ám tiszta érzékek kellenek hozzá, hogy megértsük a nyelvüket. Jóllehet a magokban, virágzásban és elmúlásban csalfaság rejtőzik, ami elől semmilyen teremtény nem menekülhet, ám mégis biztosra vehető, hogy valami állandó lapul a látszatok világa mögött. A tekintet ilyenképpen való élesítését nevezte Otho testvér „az idő elszívásának” – habár úgy gondolta, hogy a tiszta üresség a halál innenső felén nem érhető el.

27. oldal

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Minden lépéssel, amelyet a hegyekben megteszünk, egyre inkább csökken a horizont mintájának véletlenszerűsége, s ha elég magasra emelkedtünk, akkor körbeölel, bárhol álljunk is, a tiszta gyűrű, mely eljegyzett minket az örökkévalósággal.

29. oldal

>!
Cheril

Az emberi rend annyiban hasonlít a világmindenségre, hogy időről időre el kell égnie ahhoz, hogy újjászülethessen.

65. oldal

>!
lzoltán IP

     Otho testvér, amikor a márványszirtek tetején álltunk, gyakran mondta, hogy ez az élet értelme – megismételni a teremtést a mulandóban, úgy, ahogy a gyermek játék közben megismétli az apa művét. Ez a vetés és a nemzés, az építés és a rend, a kép és a költészet értelme, hogy bennünk a nagy mű ad magáról hírt, mint színes üvegből való tükrökben, amelyek hamarosan eltörnek.

81. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
>!
lzoltán IP

(…) ott voltak még a levelek, az iratok, a szemelvények és a herbáriumok, naplók a háború és az utazás éveiből, valamint különösen a nyelvvel kapcsolatos anyagok, ehhez több ezer kövecskét gyűjtöttünk már, s ez a mozaik már igencsak előrehaladt. Ezekből a kéziratokból keveset adtunk ki, mivel Otho testvérnek az volt a véleménye, hogy rossz mesterség süketek előtt zenélni. Olyan időket éltünk, amikor a szerzők magányra vannak ítélve. S mégis, ilyen helyzetben is szívesen láttunk volna egyet s mást nyomtatásban – nem a hírnév miatt, ami éppannyira az őrület formájához tartozik, mint a pillanat, hanem mivel a nyomtatás magában hordozza a befejezettség és megmásíthatatlanság pecsétjét, amiben a magányos is gyönyörködik. (…)

84-85. oldal

>!
lzoltán IP

(…) Amikor szakadékba hullunk, akkor állítólag a tisztaság legmagasabb fokával látjuk a dolgokat, mint valamilyen túlzottan élesre állított szemüvegen át. (…)

34. oldal

>!
lzoltán IP

(…) Hasonlóképpen szívesen állt kora reggel a márványmedencék mellett, ahol Zipanguból való vízirózsákat tenyésztettünk, amelyek szirmait az első napsugár robbantotta szét finom nesszel. A herbáriumban is ott állt számára egy kis szék – gyakran ült ott, és figyelte, ahogy dolgozom. Ha csöndben magam mellett éreztem, mindig felfrissültem, mintha az apró testében égő erős, vidám tűz más színben tüntetné fel a dolgokat. Úgy tetszett, az állatok is keresik a közelségét, hiszen akárhányszor találkoztam vele a kertben, piros bogarakat láttam körülötte repkedni, amelyeket a nép friggacsibének nevez; ott mászkáltak a kezén, és a haja körül rajzottak. Az is nagyon furcsa volt, hogy a lándzsás viperák Lampusa hívására izzó fonatként vették körül az üstöt, Eriónál viszont a napsugár formájába rendeződtek. (…)

25-26. oldal

>!
lzoltán IP

(…) A pusztulásnak egyes korszakaiban elmosódik a forma, mely az életet belülről irányítja. Ha ilyen állapotba kerülünk, egyensúlyát vesztett lények módjára támolygunk ide-oda. Tompa örömből tompa fájdalomba esünk, s az állandóan bennünk élő hiányérzet csábítóbbnak festi a jövőt és a múltat. Régmúlt időkbe vagy messzi utópiákba révedezünk, miközben a jelen elúszik.

32. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jelen · jövő · múlt
>!
lzoltán IP

     Sokszor, ahogy az ormokon álltunk, belegondoltunk, mennyi minden kell ahhoz, hogy a termést learassák és a kenyeret kisüssék, és ahhoz is, hogy a szellem biztonságban kibonthassa szárnyait.

41. oldal

>!
lzoltán IP

     Ott volt még nem messze a Sintérhágótól egy szomorúfűzliget, amelyben egy bika képmása állt, vörös orrlyukakkal, vörös nyelvvel és vörösre mázolt nemi szervvel. Rossz hírű volt az a hely, azt suttogták, hogy szörnyűséges ünnepeket ülnek ott.

48-49. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kerstin Gier: Smaragdzöld
Erich Kästner: Három ember a hóban
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Michael Ende: Momo
Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
Erich Kästner: Az Emberke
Michael Ende: A Végtelen Történet
Erich Maria Remarque: Három bajtárs
Erich Kästner: Pötyi és Anti
Hans Hellmut Kirst: Farkasok