Bolíviai ​napló 78% 19 csillagozás

Korábbi olvasmányom értékelését (A motoros naplója) azzal zártam, hogy milyen nehéz is függetleníteni a fiatal Ernestoról formálódó véleményemet a későbbi események és cselekedeteinek ismerete alól. Ebben a naplóban már Che a gerillavezér, a forradalmár, a La Cabana börtön-erőd korábbi parancsnoka jegyzi fel mindennapjait a bolíviai őserdőben, mégis nehezebb helyzetben vagyok, mint az előző napló esetében. Ennek persze köze lehet ahhoz is, hogy ezt a kötetet is a kubai Che Guevara Kutatási Központ adta ki, ebben a kötetben is a forradalom mártírjának emlékét kívánták az embereknek bemutatni, ráadásul az előző naplóban pátoszosnak minősített bevezetőt is sikerült fölülmúlnia a Camilo Guevara és Fidel Castro által írt terjengős, esetenként propaganda célzatú szövegnek. Mondjuk ez utóbbi, engem pont nem befolyásolt… Időszámítás szerint, a „sikeres” kubai forradalom, és az eredménytelen kongói próbálkozás után vagyunk, amikor Fidel már bebetonozta magát a kubai politikai és hatalmi életbe, Guevara azonban nem találta helyét sem a politikában, sem pedig a gazdasági életben. Így továbbra is a forradalom exportálásában látva saját és Dél-Amerika jövőjét, Bolíviában próbálta tovább terjeszteni a marxista ideológiát. A száraz tények így leírva, nem feltétlenül teszik számunkra szimpatikussá figuráját, azonban a napló olvasása közben megelevenedik előttünk maga az ember, a lánglelkű idealista, akinek van humorérzéke, aki felelősnek érzi magát társaiért, sőt maga elé helyezi őket, akire hatnak a viszontagságok, aki továbbra is pártolja a szegényeket és elnyomottakat, aki nem akar lelőni két kiskatonát, mert ártatlanok és egyébként is fölösleges vérontásnak ítéli. De mielőtt elfutná szememet a pára, azért eszembe idézem gyorsan az általa megkínzottakat, a börtönben kivégeztetett Batista rendszer embereit, vagy éppen a munkatáborokat.

Az olvasással időnként nehezen haladtam, rengeteg az álnév, amit a gerillák egymás között használtak (egy-egy harcosnak 4-5 beceneve is volt). Maga a napló tárgyilagos, térképes melléklettel ellátva, nem mintha ettől kevésbé éreznénk magunkat elveszettnek a Ñancahuazú, a Masicuri és a Rio Grande folyókat övező völgyekben és hegyekben zajló események közepette. Részletesen ismerteti a napok eseményeit, társai jellemét, a harci morál változását, a veszteségeket és nyereségeket, vagy épp a bolíviai katonai erők által közzétett valós és álhíreket.

Mint olvasás közben megtudtam, most volt Che halálának 40. évfordulója, és nem csak én, de sokan mások is összezavarodnak ennek az embernek az emléke és hagyatéka előtt. Véreskezű forradalmár volt, akinek érdemes lenne a naplóját is pszichológiai elemzés alá venni, mégis a legszélsőségesebb helyzetekben tudott emberséges maradni. Halála után ikonná, legendává vált és a forradalom az elnyomás elleni küzdelem szimbólumává. Én mégis azt hiszem, hogy inkább őt magát is áldozatnak tekintem. Egy ideológia áldozatának, amiben hitt, amit tűzzel-vassal próbált terjeszteni, amibe belebukott, ami miatt elveszítette emberi lénye egy részét.

Szeretem a történelmet. Emelt érettségit készülök belőle tenni.
Ernesto „Che” Guevara pedig érdekelt. Mert Cuba és az egész kommunista rendszer foglalkoztat.
Ez az olvasmány pedig elérte, hogy Cubáról ne a szivar jusson eszembe először, hanem a vér.

Én Che Guevara valamennyi írását elolvastam, mert érdekelt és még mindig érdekel ez a férfi. A másik naplójával ellentétben, amit fiatalkorában írt ez, a Bolíviai Napló sokkalta jobban megörökíti a személyiségét, az immár kiforrott marxista-leninista gondolat világát. A naplóban voltak olyan leírások, melyeket szívesen átlapoztam volna így utólag, vagy már akkor, de aztán nem tettem meg mégsem. Számomra elképesztő, hogy ez az ember min ment keresztül, hogy a sajátjának vallott ideológiák miatt mikre, milyen tettekre volt képes. Leírom, szerintem ez az ember alapvetően, nem gondolkodott rosszul, csak, miután cselekedett lett rossz ember belőle. Talán jobb emberré is válhatott volna, ha végül az ideológia terjesztése érdekében, nem a gépfegyvert és az erőszakot választja.

Kicsit féltem attól, hogy a Napló végtelen ideológiai fejtegetésekkel lesz tele, világforradalom, előre bolíviai parasztság, satöbbi. Szerencsére nem így lett, a munka tényleg egy gerilla naplója, a csapat mindennapi problémáival, a kezdeti nagy lelkesedés, az elbizonytalanodás és a végső csüggedés leírásával. Guevara konkrétan egy helyen sem írja le, hogy vége, elvesztette a reményt, erre egyre keserűbb, csüggedtebb sorai utalnak csupán.

Nem nevezném a könyvet „irodalmi” alkotásnak, sokkal inkább forrás egy történész számára. Annak viszont elsőrangú.