A ​motoros naplója 78% 67 csillagozás

Jó néhány évvel ezelőtt olvastam először ezt a naplót, amikor még alig volt fogalmam arról, hogy ki az a Che Guevara, hogy mik történtek Kubában az ’50-60-as években. De ugyanilyen homályos fogalmaim voltak még a kommunizmusról, vagy a rakétaválságról. Ebben a naplóban azonban még egyikről sincs szó, s bármilyen meglepő, még Cheről sincs szó, csak a Chevé váláshoz vezető útról. A könyv, a napló főszereplője nem Che Gueavara, a gerillavezér, hanem Ernesto Guevara, az orvostanhallgató, aki egy dél-amerikai körutazásra indul barátjával egy motoron.
Igazándiból arról sincs benne szó, amit a cím közöl velünk. Naplónak ugyan napló, de csak részben motoros, hiszen a Poderosa II. (a motor neve, amin útra keltek), igen bosszantó és gyakori baleseteket okozó haláltusája végén, már Chilében, Los Ángeles városában leselejtezésre kerül. Így, amikor eleinte a motor összetákolása köti le az utazók minden percét, az útleírásból nem sokat kapunk, de a napló írójáról se nagyon tudunk képet alkotni. Egyedüli ismereteink róla, hogy fiatal, idealista, szociálisan érzékeny, szeret lumpolni és jó a humora.
Később azonban, a motor nélküli utazás szakaszaiban, a bejárt országok, városok társadalmáról, népcsoportjainak politikai rétegződéséről, nyomoráról, elnyomásáról, egészségügyi ellátásáról emlékezik meg. No meg időnként saját magáról, az önmagában végbemenő változásoknak lehetünk tanúja. A pánamerikai gondolat megfoganásának pillanatában is ott vagyunk, de olvashatunk a kommunizmus ideológiájának csíráiról is, ami felötlik az utazóban, látva az indián népcsoportok nyomorát.

A könyv, a nem csekély mennyiségű pátosszal ellátott napló, egy emlékmű annak az ikonnak, akire forradalmárként, már-már szentként, második Jézusként tekintenek Kubában és Dél-Amerika egy részén. Ezt a dicsőítő emlékművet alapozza meg a bevezetőben a gerillavezér egyik lányának szívhez szóló, szenvedélyes, de rövid bevezetője. Majd egy szövegértelmezéssel egybekötött párhuzamvonási kísérletben* sziruposítja tovább az emlékezést Cintio Vitier, költő és esszéista.

Che Guevara ikonná vált, mert fiatalon halt mártírhalált egy olyan ügyért, amiben szentül hitt. Hogy ezzel mi mennyire értünk egyet, mennyire válik szimpatikussá, az most másodlagos (kellene, hogy legyen). Próbáltam függetleníteni a véleményemet attól, amivé a későbbiekben vált, de nehéz úgy nézni egy emberre, úgy véleményt mondani róla, hogy tudjuk, milyen lesz a jövője. Viszont arra tökéletesen alkalmas a könyv, hogy egy picit belelássunk a fejébe egy fiatalembernek, akinek mindig helyén volt a szíve, és csak egy szebb és jobb világot szeretett volna építeni. Arra, hogy ne csak az ikont, a harcost, a politikust lássuk, hanem az embert akiből az ikon lett, hiszen a kezdet mindig tiszta.

* José Mártí költő és szabadságharcos életének momentumait, és költeményeinek mondanivalóját véli fölfedezni Che Guevara életének mintájában. Kicsit sok ez egy átlagos olvasónak, nyugodtan át is lehet ugrani, ha valakinek netalán szikrákat hányna az agya ezektől a meglátásoktól.

Nem pont erre számítottam, amikor kezembe vettem a könyvet. Azt hittem, egy kicsit többet kapok a fiatal Guevara-ból és Latin-Amerikából… A tájleírások elnagyoltak voltak, talán a Cuzco-ról és Machu Picchu-ról szóló oldalak voltak a legrészletesebbek. Azt hittem, maga a könyv is érdekesebb lesz, de a legtöbb helyet a motor javításának és a stoppolásoknak szánták, és sajnos csak keveset olvashattam azokról a témákról és kérdésekről, amik igazán érdekeltek.

Nagy kalandokkal nem találkozunk ebben az útleírásban, a rövid kötet gyorsan végigvezeti az olvasót egy több ezer kilométeres úton, ahol meglehetősen egyhangú módon váltogatják egymást a kisebb és nagyobb álmos dél-amerikai városok, az alkalomszülte ismeretségek, a leleményes módon megszerzett szállás-, étkezési és továbbutazási lehetőségek. Peru csodáinál – Cuzco, Machu Picchu, Lima – kicsit jobban elidőz a szerző, érdekes a nézőpont, amelyik a hódítókkal és az alávetettekkel is azonosulni tud. A könyvnek ebben a részében gyakoriak a szegényekkel való szolidaritást kifejező gondolatok, bármilyen forradalmi javaslat vagy konkrét terv megfogalmazása nélkül. Meglepő talán a latin pánamerikai gondolat kifejezése. Nem az ideológus forradalmárt és barátját követjük az úton, hanem két kíváncsi, lelkes, talpraesett értelmiségi fiatalt. Az egyik utolsó fejezetben, ahol egy esti, kissé látomásos jelenetben beszélget a szerző egy idegennel, találjuk meg a későbbi forradalmi gyakorlat és erőszak szó szerinti megfogalmazását és megindoklását. A kötet végén a későbbi, 1960-as beszéd inkább elidegeníti, mint közelebb hozza számomra a közel tíz évvel azelőtti lelkes egyetemista csavargót. Dél-Amerika hangulatának átéléséhez, megértéséhez mindenképp hasznos könyv, tanulságos például az a vendégszeretet, ahogyan a legtöbb helyen a fiatalokat fogadják. És persze az is hasznos volt, hogy most már tudom, hogy a „che” eredetileg az argentinok gúnyneve.

Egy éve sikerült beszereznem ezt a könyvet. Nem volt egyszerű. Most végre oda jutottam, hogy sikerült is elolvasnom. A belőle készült filmet már évekkel ezelőtt láttam, ami nagyon-nagyon megfogott. A könyv a feléig, kétharmadáig mondhatni unalmas volt. Viszonylag száraz útleírás. Aztán belegondoltam, hogy igazából a filmmel együtt alkotnak kerek egészt. Sokk-sok háttér-információhoz jutottam a könyv által akár a Dél-Amerikában élő/élt népekről és az aktuális politikai helyzetről. Így korrajzzá, történelmi regénnyé nőtte ki magát, mire a végére értem. Örülök, hogy elolvastam. A filmet pedig tervezem újra nézni. Ajánlom mindkettőt!

Politikailag semlegesebb korszakomban olvastam. De nem tagadhatom le, hogy tetszett.

A motoros naplója egy igazi útinapló a fiatal orvostanhallgató Ernesto Guevara és barátja, Alberto Dél-Amerikai körútjáról. Argentínából egy régi Pederosa motorral, majd annak végleges lerobbanása után gyalog, stoppal, szinte semmi pénzzel bejárják Chilét, Perut, majd az Amazonas mentén folytatják útjukat. Ernesto, aki akkor még nem „Che” itt szembesül a szegénységgel, nyomorral, kiszolgáltatottsággal, ez az út alapozza meg későbbi életpályáját.

Nagyon furcsa és nagyon jó érzés volt így megismerni egy későbbi politikai vezetőt, látni az emberi, valós énjét. Érdekes és izgalmas stílusban írt Ernesto, és szinte hihetetlen, hogy az 1950-es években milyen állapotok uralkodtak Dél-Amerikában. Kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt 60 évben mi változott ott!

Che nem a saját hazájában lett próféta, hanem a tőle sokkal messzebb fekvő Kubában, amely akkor az USA fennhatósága alatt állt.
A motoros naplója című könyvben azonban egy szó sem esik Kubáról, hanem kizárólag Dél-Amerika helyzete jelenik meg a lapokon. Miután a könyv eléggé rövidke, ezért alapos ismeretekre senki ne számítson, inkább felszínes csapongásra: Guevara ugyanis olykor garabonciás diák stílusában ír, aztán meg átmegy szociográfusba és a kontinensen uralkodó elmaradott állapotokat ismerteti, mint például a lepratelep, vagy a kórház bemutatása. Időnként pedig egész korrekt útleírásokat ad bizony dél-amerikai tájakról, mint például a korábban említett Cuzco is.
Mindez nem is csoda, hiszen Guevara az Ikrek jegyében született 1928. június 14-én, és ez a csapongás, ez a megismerés nagyon is jellemző erre a csillagjegyre. Szóval Guevara sem egy filozófus, meg nem is egy író, ami látszik is a naplóján, de attól az még nagyon is élvezhető, és könnyed stílusban íródott.
Külön érdekesség, hogy a kézirat szerkesztője, Che lánya, Aleida előkereste az édesapja régi fotóit ebből a korszakból, úgyhogy ezek is benne vannak a kötetben, amelyhez szintén a leányzó írt előszót.
Akik esetleg nem ismernék a latin-amerikai forradalmár életrajzát, nem gond, mert az is benne van a kötetben, sőt a Granadóval tett utazás rövid kronológiai sorrendje is.
http://riaolvas.blogspot.hu/2014/10/ernesto-che-guevara…

A végén kicsit átmegy útileírásból politikai, társadalmi témákra (ahogy a motoros Ernesto is közelebb kerül a Che Guevarához), de azért végig élvezetes tudott maradni.