Vándorünnep 160 csillagozás

Ernest Hemingway: Vándorünnep Ernest Hemingway: Vándorünnep

A Vándorünnep az író posztumusz kötete, melyben ifjúkora egyik nagy élményét, az „elveszett nemzedék” húszas évekbeli Párizsát idézi fel. A laza visszaemlékezésfűzér feleleveníti a feledhetetlen város hangulatát, a dohányfüstben pácolódó Café des Amateurs jellegzetes bűzét, a lovas tartálykocsik dübörgését, a hazafelé vezető út kis üzleteit, kereskedőit, újságárusait, a hotelt, ahol Verlaine meghalt, s amelynek legfelső emeletén maga az író lakott és dolgozott. „Enyém egész Párizs, de én a füzetemé meg a ceruzámé vagyok” – írja Hemingway. A későbbi világsikerű könyvek alkotója feldolgozandó nyersanyagként szemléli az őt körülvevő világot, az „amerikai kolónia” figuráit, kiváló portrékat rajzolva többek közt Gertrude Steinről, Ezra Poundról, Ford Madox Fordról, s kiváltképp Scott Fitzgeraldról.

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

>!
Fekete Sas, Budapest, 1996
224 oldal · ISBN: 963825419x · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1968
236 oldal · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1966
236 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Ernest Hemingway · Gertrude Stein · David Herbert Lawrence · F. Scott Fitzgerald · Aldous Huxley · Cézanne · Ezra Pound · Ford Madox Ford · Sylvia Beach · Victor Linart

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Shakespeare and Company · Closerie des Lilas · Rue Cardinal Lemoine 74. · Rue de Fleurus 27. · Rue Notre-Dame-des-Champs 113.


Kedvencelte 39

Most olvassa 8

Várólistára tette 139

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Posztumusz Hemingway mű, mely bár látszólag margóra került darabja az életműnek, valójában valóságos kis bibliája lehetne azoknak, akiket elbűvölt a húszas évek világa: az a párizsi miliő, amiben az elveszett generáció nagy amerikai írói tengetik mindennapi életüket, szól a jazz, és mindig akad a zsebek mélyén egy-két frank kávéra, pálinkára, vagy Hemingway esetében sörre. Igaz ugyan, hogy az ő leírásában inkább a kor gondtalansága, a művészek mindennapi problémákon túlnövő, valahol mégis nagyon földhözragadt és sokszor nevetséges konfliktusai jelennek meg, de az összkép így is nagyon közel áll ahhoz a mesés hangulathoz, amit a flapper-vintage divat, A nagy Gatsby, vagy az Éjfélkor Párizsban szeretne megjeleníteni.

A mű persze nem regény, stílusában inkább riportkötetnek, személyes visszaemlékezésnek lehetne nevezni, de a Halál délutánhoz képest meglehetően lírai hangvételben íródott, ráadásul novellaszerű felépítéssel. A kötet eleje nagyrészt hangulatképeket fest elénk, bemutatja a húszas években Párizsban lébecoló Hemingway-házaspár mindennapjait, gondtalan szegénységüket, két lépéssel a felhők fölött járó boldogságukat, a fiatal Hemingway írással kapcsolatos, még épülő és szépülő önképző folyamatát. Ezt követik az anekdoták, egyúttal ekkor lépnek színre az olyan epizodisták, mint Gertrude Stein, Ford Madox Ford, James Joyce, Ezra Pound, majd Fitzgerald – hogy tényleg csak a legközismertebbeket említsük. A velük kapcsolatos sztorik egyszerűen lebilincselőek, Hemingway szösszenetei zseniális fotográfiái ezeknek az alkotóknak. Különösen igaz ez Steinre, akit Hemingway talán harminc évvel később sem értett meg igazán, és akinek irodalmi képességeit mintha még ekkor is megkérdőjelezte volna – különösen zavarba ejtő az az epizód, amiben a barátságuk megszakadásáról ír. Tegyük hozzá, maga Stein sem okvetlenül szimpatikus az itteni alakjában, de legalábbis kicsit ellentmond annak az irodalmi tyúkanyó ideálképnek, amit Woody Allen akart róla kialakítani. Itt jegyezném meg, hogy retrospektív beszámolóról van szó, így bizonyos pontokon erőt vett rajtam valamiféle szkepticizmus: tisztában lévén saját helyzetével, Hemingway arról és úgy írt, ahogyan csak akart, életének utolsó, kicsit sem stabil időszakában – nem mondom, hogy ne higgyük el a szavait, de talán okosabban tesszük, ha egy legendárium illusztrációinak tekintjük őket legelsősorban.*
Egyébként Fitzgerald kedvelőinek a könyv abszolút kötelező olvasmány, a neki szentelt novellákból nem csak Hemingway iránta táplált csodálata süt, hanem a tudat is, hogy az egész beszámoló most ért el az egyik csúcspontjához, így kellőképpen meg is adta a módját a bemutatásának.

Önmagában állva is kellemes írás, de a húszas évek óceánon átívelő irodalmi és közéleti világának kedvelői számára egyenesen kihagyhatatlan darab. Bár késői Hemingway munka, novellisztikus jellege miatt érezni rajta a kezdeti években írt kisprózák lényegre törő pontosságát, elementáris és ösztönös kifejezőerejét. Nagyon tetszett!

*Maga a szerző egyébként azokra a részletekre hívja fel a figyelmet előszavában, amik végül is kimaradtak a könyvből. Ezt olvasva ne aggódjunk: lesznek itt cifra sztorik bőven.

>!
Európa, Budapest, 1968
236 oldal · Fordította: Göncz Árpád
2 hozzászólás
>!
AfterEight
Ernest Hemingway: Vándorünnep

A kedvenc filmem vett rá, hogy elolvassam ezt a könyvet Hemingwaytől – és milyen jól tette! Az öreg halász és a tenger természetesen kötelező olvasmány volt.
Halálosan untam , oldalakat lapoztam át és csak az maradt meg bennem, hogy
Hemingway érthetetlen és unalmas.
Most meg itt ülök és csodálkozom, magamon.
Ernest Hemingway halála előtt egy évvel fejezte be a Vándorünnepet. Megjelenik a
20-as évek Párizsa, ahol annak idején a művészek találkoztak. Szívesen rónánk az
utcákat ,fedeznénk – vagy látogatnánk meg újra – a könyvben megjelenő helyeket.
Azok az évek jelentették számára az ünnepet. Azt mondanám a tökéletes boldogságot, hiszen mindene megvolt. Szerető feleség, akit szeretett, munka amely boldoggá tette és megélt belőle, igazi barát. Kell ennél több? Talán igen, a regény megírása hiányzott.
Beszél a könyvben az írásról, barátságról, szerelemről , a gazdagokról akik összebarátkoztak vele és mikor elkészült a regénnyel lezárták ezt a vándorünnepes időszakot. Nem tudom ez volt – e az író célja, vagy csak részleteket csillantott meg az életéből, én összefűztem -jól, vagy rosszul tettem. Nem tudom.

„Kihagyható minden , ha tudatosan hagyjuk ki, s az erőt ad a történetnek, az olvasó
így többet érez mint amit megért belőle. Nos, gondoltam magamban, most majd
éreztetek velük, anélkül, hogy értenének. E felől semmi kétség.Roppant valószínű,
hogy nem is igénylik. De érteni fogják úgy, ahogy a képeket szokták. Ez csak türelem
és önbizalom kérdése.”

„Az,hogy rábukkantam az írásnak erre az új világára, s hogy időm is volt olvasni,
s hogy olyan városban éltem mint Párizs,ahol nem számított, hogy szegény valaki,
mert akkor is meg volt a módja rá, hogy jól éljen és dolgozzon olyan volt, mintha
kincset kaptam volna. Ezt a kincset elvihettem magammal, ha elutaztam valahova,
fel a hegyek közé (..)"

„Azt aki dolgozik, s aki a munkájából merít boldogságot nem zavarja a szegénység.”

„Párizs azonban nagyon öreg város, és mi fiatalok voltunk, nem volt hát ott egyszerű semmi, még a szegénység sem,a váratlan pénz sem, a holdfény sem, a jó és a rossz
sem, még annak a lélegzetvétele sem, aki ott feküdt mellettem a holdfényben.”

„Előbb-utóbb mindenki, vagy majdnem mindenki talál magának új barátokat, nehogy begyöpösödjék, vagy erőt vegyen rajta az erényesség. Én magam is. De sohase
tudtam többé igazi barátot találni, sem szívbélit, se szellemit. S ha nem talál többé
szellemi barátokat, az a rosszabb. Ez azonban már bonyolult dolog.”

„Ha azt mondták : – Ernest, ez nagy mű. Nem is sejted, hogy milyen nagy –, boldogan csóváltam a farkam, s ahelyett, hogy az járt volna az eszembe: „Vajon mi baj az
írásommal, hogy ezeknek a nyavalyásoknak tetszik?” (…) vagy mint az idomított
cirkuszi disznó, aki elhiszi, hogy végül megtalálta, aki önmagáért szereti és
méltányolja őt.”

„ Ha két ember szereti egymást, boldog, vidám, s akár egyik, akár mind a kettő
értékes munkát végez, akkor úgy vonzzák az embereket , ahoy az erősfényű
világítótorony vonzza magához éjnek idején a vándormadarakat. (…)
Azok azonban, akik másokat a boldogságukkal és az eredményeikkel vonzani
szoktak, többnyire tapasztalatlanok még.Nem tudják, hogyan kerülhetik el, hogy a
fejükre nőljenek, nem tudják, mint kell odébbállni.”

„ (…) arra gondoltam, hogy bár pusztultam volna el, mielőtt rajta kívül másba beleszerettem.”

Sikerült Ernest Hemingwaynek kíváncsivá tennie, rávett arra, hogy ne higgyek régi önmagamnak – annak a fiatal diáknak –, hanem járjak utána most már felnőtt fejjel,
hogyan is írt Ő.
Olvassátok ti is! Nekem pedig úgy érzem becsületbeli ügy megkövetni.

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Felnőtt tartalom!
Nagyon kedves könyv lett, bár az első fejezet után ebben még nem voltam biztos.
Az a fajta írás, ami a kedvencem: nyugodt, végiggondolt, feltűnési vágytól mentes. Mondhatnám, hogy őszinte, de ennek aligha van jelentősége, inkább azt mondom önmagához hű.
Ez a fajta a tiszta hűség a legkiválóbb írók kiváltsága. és ezt most úgy mondom, hogy ebben a pillanatban azt gondolom, legfeljebb tisztelem, de nem kedvelem Hemingwayt. A könyv mégis jó. Nyilván itt kezdődik az, amit én nagyra tartok egy szerzőben.
Visszaemlékezés amúgy, ha tetszik kíméletlen, ha nem tetszik, akkor az Elveszett Generáció hibátlanul metszett tükre. Ahol nem az, ott láttam a férfit: egy szeretettel teli, tehetséges, mégis kíméletlenül farokvezérelt egyedet. A biológia az biológia.

1 hozzászólás
>!
Bla I
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Bár korábban gimnazistaként volt a kezemben, de akkor nem gyakorolt rám érdemleges hatást. Akkoriban mindent elnyomtak bennem nagy regényei. Most újra kézbe vettem: Egy kis valóban zsebbevaló zsebkönyv 1968-ból az Európa Kiadótól..Kis írások, karcolatok. Párizs varázsos hangulatú szegletei éttermekben, kávézókban, lóversenyen, vagy bicikliversenyeken, vagy a Szajna partján – aktuális irodalmi gondolatok és viták a kortársakról, sült gesztenye és sült hal – évszaktól függően persze. Scott Fitzgerald kétségei méreteiről, meg részeg emlékezetvesztések – kitűnő realista stílusban – az olvasó úgy érzi, akár ott is ülhetne az asztalnál hallgatva az írót, átérezve sajátos hangulatait, vele együtt élve párizsi életét, egyiket vagy másikat. Igen megnyugtató olvasmány, vágyik utána az ember Párizsba…én szerencsére már voltam 50 évesen.

6 hozzászólás
>!
Tilla
Ernest Hemingway: Vándorünnep

" Ha szerencséd volt
és ifjan Párizsban élhettél,
bárhova vetődj életed során,
Párizs veled marad mindig,
mert Párizs vándorünnep "

Remek hangulathozó idézet ez a könyvhöz Hemingwaytől, mint egy hívogatón intő kéz.
Hemingway sílusa olyan nehezen megfogható, talán a kiegyensúlyozottság az, ami miatt szeretem őt olvasni, lelassul az idő tőle.
Csak ez lehet, hiszen a könyv távoli: ismeretlen utcákkal, címekkel, éttermekkel és kávéházakkal, (többnyire) sosem hallott szereplőkkel, mégis… mégis ott lennék és ott vagyok, Párizsban, kilencven évvel ezelőtt. Míg a két világháború közti Budapest minden kávéháza egy még nem vagy már ismert magyar író-költő törzshelye volt, Párizs az egész világ művészeit olvasztotta (és olvasztja) magába, akik többnyire pénztelenek, mint annyi más ember a városban. Micsoda világ lehetett! Visszamennék, de csak benéznék, nem maradnék.
A könyv éppen zsebnyi méretű, mert a kabátodba való, mondjuk tavasszal, ha Párizsban jársz. Színes cetlikkel lenne akkor tele, melyek párja a várostérképed egy-egy bejelölt pontja. Megállnál a bejelölt helyeken, amelyek vagy léteznek még vagy nem, elolvasnád azt a néhány bekezdést, a falnak dőlnél, fénykép készülne rólad. Kötött pulóver lenne rajtad, mert Hemingwayhez az illik. És esténként borral a kezedben készülnél a következő napra.

7 hozzászólás
>!
Trixi_Adzoa P
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nekem kifejezetten tetszett ez a könyv. Egyrészt nagyon jó stílusú Hemingway, ami mondjuk nem meglepetés másrészt Göncz Árpád fordításai igen finomak.

Maga a cselekmény nem annyira extra, hiszen hétköznapi életről szól, de ez természetes.

Nagyon szeretem a könyvből áradó párizsi hangulatot, a füstös kávézókat, a borokat, az embereket. Csodálatos karakter rajzokat ad Hem Gertrude Steinről, Ezra Poundról, Ford Madox Fordról, és szerintem e tekintetben Scott Fitzgerald portréja a legjobb. Ez fakadhat abból is, hogy leghosszabban a köztük lévő barátságot taglalja a könyvben, de szerintem inkább azért, mert talán végül ő lett a legjobb barátja az évek folyamán.
Mindenesetre nagyon érdekes volt olvasni ekkora nevekről, és hétköznapi életükről. Tudni azt, hogy Hemingway utálta a keresztnevét, ezért inkább Hemnek szólította mindenki.

Fogok még tőle olvasni, ebben biztos vagyok, és felnőtt fejjel is meg lesz Az öreg halász és a tenger.

>!
encus625 P
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Azt hiszem, ezt a könyvet újra kell majd olvasnom egy párizsi út után. Talán úgy jobban tudtam volna követni az elején, hogy merre járnak. Nehezen rázódtam bele az olvasásra, kicsit zavart, hogy nem teljesen összefüggő a történet, de aztán megszoktam. Hangulatos volt, tetszett.

>!
Európa, Budapest, 1968
236 oldal · Fordította: Göncz Árpád
1 hozzászólás
>!
zördög
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nagy valószínűséggel a kromoszómáimnak tulajdonítható, hogy nem olvastam valami sok Hemingwayt, csak ezt meg az Öreg halászt. Hiába próbálkoztam ezerszer is a regényeivel, valahogy nem csúsztak. A Vándorünnep viszont határozottan nőbarát (szerelem, Párizs, kultúrpletyka, asöraborapálinka).
Érdekes volt, hogy pl. mi Hemingway véleménye Dosztojevszkijről, meg az oroszokról általában, hogyan ír, vagy hogy miket szokott olvasgatni lefekvés előtt stb.

Csak ne éhesen olvasd.

4 hozzászólás
>!
Papusz P
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Isten áldja a rövid könyveket, most nem bukom el a várólistacsökkentést

Valamiért abban a tévhitben éltem, hogy nem fogom szeretni Hemingwayt. Hajlandó vagyok belátni, hogy tévedtem, köszönet az Angyalok városa című filmnek, hogy felkeltette a kíváncsiságomat évekkel ezelőtt.

Új pont a bakancslistán: végigjárni Párizst Hemingway nyomán.

8 hozzászólás
>!
WerWolf
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Hamisítatlan húszas évekbeli hangulat. Kötetlen, laza visszaemlékezés, melyen nem érződik a megfelelni vágyás súlya. Mint egy naplótöredék, dátumok és szabályok nélkül. Hemingway azt írta le, amit látott, érezett és gondolt.
Érdekessége a kötetnek, hogy az író húszas éveit írja le, mégis olvasás közben úgy éreztem, mintha egy koros ember visszaemlékezéseit olvasnám. Nincs benne ifjonti tűz, inkább a szegény, de boldog ember visszhangja köszön az olvasóra.
Majd száz évvel a leírt kor után, elgondolkodtató, hogy mennyit változott a világ. Erkölcsileg, technikailag, hozzáállásban, stb…
Olvasás közben sokszor eszembe jutott az Éjfélkor Párizsban című film. Szívesen visszamennék abba a korba, de félek, hogy nem tudnám venni az akadályokat, melyek a mindennapok megéléséhez szükségesek. Mégis hívogató és csalogató egy párizsi kávéházba beülni, elmenni a Shakespeare és Társai kölcsönkönyvtárba. Olyan helyen élni, ahol még megbíztak egymásban az emberek, akkor is ha csalódniuk kellett egy párszor.
Hangulat könyv. Hangulatba hozza az embert és elvágyódik abba a nem is messzi korba, abba a nem is messzi városba, hogy végre kiszakadjon ebből a szürke életből.
Hogy miről szól? Mindenről és semmiről!


Népszerű idézetek

>!
imma AP

– Rendben van, akkor hazajövünk, és eszünk idehaza. Összecsapunk valami jó vacsorát, inni meg hozunk fel Beaune-t onnan a szövetkezetből, ni, ahol ki van írva a Beaune ára. Aztán olvasunk egy sort, bebújunk az ágyba, és szeretjük egymást.
– És sose szeretünk senki mást, csak egymást.
– Soha. Senkit.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

S ha az ember nem talál többé szellemi barátokat, az a rosszabb.

Egy barátság furcsa vége, 136.o.

2 hozzászólás
>!
Mormi

Az ember azt hinné, hogy ősszel tör ránk a szomorúság. Hiszen évről évre meghalunk kicsit, mikor a fákról lehull a levél, s a szélbe, a fagyos téli fénybe pőrén nyúlnak az ágak. Ám tudjuk, hogy a tavasz megjön mindig, mint ahogy tudjuk azt is, hogy a folyó szabadon árad, ha eltakarodott róla a jég. De ha esett-esett szakadatlanul az ónos eső és megölte a tavaszt, az olyan volt, akár egy ifjú oktalan halála.

53-54. oldal

>!
robinson P

A munka szinte mindenre gyógyír, hittem akkor, és hiszem még ma is.

30. oldal

>!
robinson P

Egyesekről úgy lerí a gonoszság, mint egy versenylóról, hogy telivér.

125. oldal

>!
csillagka P

Ha dühös voltam rá, Scottból lefokoztam Fitzgeralddá.

178. oldal, Scott Fitzgerald

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Hemingway · F. Scott Fitzgerald
1 hozzászólás
>!
Tilla

Ha valakinek folyton csak az járt az eszében, amin dolgozik, könnyen elveszítheti a fonalat, mielőtt másnap újra fölvehetné. Ilyenkor valami testgyakorlásra is szükség van, hogy az ember fizikailag kifáradjon, és nagyon jót tesz, ha olyasvalakivel szeretkezik, akibe szerelmes. Ez minden másnál többet ér. Később azonban, amikor rájön az emberre az üresség, olvasnia kell, nehogy a munkájára gondoljon vagy elfogja az aggodalom, mielőtt ismét írni tudna. Akkorra már megtanultam, hogy sohasem szabad kiszárítanom az írás kútját, hanem már akkor abba kell hagynom a munkát, mikor van még valami a kút fenekén, hadd teljen meg az éjszaka folyamán abból a forrásból, amely táplálja.

"Une génération perdue"

>!
robinson P

Azt mondják, mind magunkba hordjuk a magvát annak, amit majd tenni fogunk, de nekem mindig az volt a benyomásom, hogy aki kifigurázza az életet, annak e magot jobb talaj, kövérebb föld takarja.

119. oldal

>!
Chöpp 

Ha beköszöntött a tavasz, akár csak a csalóka tavasz is, más gondunk nem volt, csak az, hogy hol lennénk a legboldogabbak. Semmi más nem ronthatta el a napot, csak az emberek…
A boldogságnak mindig az emberek szabtak gátat, kivéve egyet-egyet, aki maga is jó volt, akár a tavasz.

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
Izolda P

Ha két ember szereti egymást, boldog, vidám, s akár az egyik, akár mind a kettő értékes munkát végez, akkor úgy vonzzák az embereket, ahogy az erősfényű világítótorony vonzza magához éjnek idején a vándormadarakat.

232-233. oldal

2 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Paula Mclain: A párizsi feleség
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Szabó Magda: Ókút
Nemeskéri Kiss Margit: Emlékeim 1891–1973
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei
Izsák József: Illyés Gyula költői világképe
Corinne Hofmann: Afrikai szeretők
Komáromi Gabriella (szerk.): Lázár Ervin-album
Bohuniczky Szefi: Otthonok és vendégek
Devecseriné Guthi Erzsébet: Búvópatak