Vándorünnep 186 csillagozás

Ernest Hemingway: Vándorünnep Ernest Hemingway: Vándorünnep

A Vándorünnep az író posztumusz kötete, melyben ifjúkora egyik nagy élményét, az „elveszett nemzedék” húszas évekbeli Párizsát idézi fel. A laza visszaemlékezésfűzér feleleveníti a feledhetetlen város hangulatát, a dohányfüstben pácolódó Café des Amateurs jellegzetes bűzét, a lovas tartálykocsik dübörgését, a hazafelé vezető út kis üzleteit, kereskedőit, újságárusait, a hotelt, ahol Verlaine meghalt, s amelynek legfelső emeletén maga az író lakott és dolgozott. „Enyém egész Párizs, de én a füzetemé meg a ceruzámé vagyok” – írja Hemingway. A későbbi világsikerű könyvek alkotója feldolgozandó nyersanyagként szemléli az őt körülvevő világot, az „amerikai kolónia” figuráit, kiváló portrékat rajzolva többek közt Gertrude Steinről, Ezra Poundról, Ford Madox Fordról, s kiváltképp Scott Fitzgeraldról.

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

>!
Fekete Sas, Budapest, 1996
224 oldal · ISBN: 963825419x · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1968
236 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1966
236 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád

Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Gertrude Stein · Ernest Hemingway · F. Scott Fitzgerald · Cézanne · Ezra Pound · Sylvia Beach · Aldous Huxley · David Herbert Lawrence · Ford Madox Ford · Victor Linart

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Shakespeare and Company · Closerie des Lilas · Rue Cardinal Lemoine 74. · Rue de Fleurus 27. · Rue Notre-Dame-des-Champs 113.


Kedvencelte 40

Most olvassa 15

Várólistára tette 177

Kívánságlistára tette 128

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

AfterEight>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

A kedvenc filmem vett rá, hogy elolvassam ezt a könyvet Hemingwaytől – és milyen jól tette! Az öreg halász és a tenger természetesen kötelező olvasmány volt.
Halálosan untam , oldalakat lapoztam át és csak az maradt meg bennem, hogy
Hemingway érthetetlen és unalmas.
Most meg itt ülök és csodálkozom, magamon.
Ernest Hemingway halála előtt egy évvel fejezte be a Vándorünnepet. Megjelenik a
20-as évek Párizsa, ahol annak idején a művészek találkoztak. Szívesen rónánk az
utcákat ,fedeznénk – vagy látogatnánk meg újra – a könyvben megjelenő helyeket.
Azok az évek jelentették számára az ünnepet. Azt mondanám a tökéletes boldogságot, hiszen mindene megvolt. Szerető feleség, akit szeretett, munka amely boldoggá tette és megélt belőle, igazi barát. Kell ennél több? Talán igen, a regény megírása hiányzott.
Beszél a könyvben az írásról, barátságról, szerelemről , a gazdagokról akik összebarátkoztak vele és mikor elkészült a regénnyel lezárták ezt a vándorünnepes időszakot. Nem tudom ez volt – e az író célja, vagy csak részleteket csillantott meg az életéből, én összefűztem -jól, vagy rosszul tettem. Nem tudom.

„Kihagyható minden , ha tudatosan hagyjuk ki, s az erőt ad a történetnek, az olvasó
így többet érez mint amit megért belőle. Nos, gondoltam magamban, most majd
éreztetek velük, anélkül, hogy értenének. E felől semmi kétség.Roppant valószínű,
hogy nem is igénylik. De érteni fogják úgy, ahogy a képeket szokták. Ez csak türelem
és önbizalom kérdése.”

„Az,hogy rábukkantam az írásnak erre az új világára, s hogy időm is volt olvasni,
s hogy olyan városban éltem mint Párizs,ahol nem számított, hogy szegény valaki,
mert akkor is meg volt a módja rá, hogy jól éljen és dolgozzon olyan volt, mintha
kincset kaptam volna. Ezt a kincset elvihettem magammal, ha elutaztam valahova,
fel a hegyek közé (..)"

„Azt aki dolgozik, s aki a munkájából merít boldogságot nem zavarja a szegénység.”

„Párizs azonban nagyon öreg város, és mi fiatalok voltunk, nem volt hát ott egyszerű semmi, még a szegénység sem,a váratlan pénz sem, a holdfény sem, a jó és a rossz
sem, még annak a lélegzetvétele sem, aki ott feküdt mellettem a holdfényben.”

„Előbb-utóbb mindenki, vagy majdnem mindenki talál magának új barátokat, nehogy begyöpösödjék, vagy erőt vegyen rajta az erényesség. Én magam is. De sohase
tudtam többé igazi barátot találni, sem szívbélit, se szellemit. S ha nem talál többé
szellemi barátokat, az a rosszabb. Ez azonban már bonyolult dolog.”

„Ha azt mondták : – Ernest, ez nagy mű. Nem is sejted, hogy milyen nagy –, boldogan csóváltam a farkam, s ahelyett, hogy az járt volna az eszembe: „Vajon mi baj az
írásommal, hogy ezeknek a nyavalyásoknak tetszik?” (…) vagy mint az idomított
cirkuszi disznó, aki elhiszi, hogy végül megtalálta, aki önmagáért szereti és
méltányolja őt.”

„ Ha két ember szereti egymást, boldog, vidám, s akár egyik, akár mind a kettő
értékes munkát végez, akkor úgy vonzzák az embereket , ahoy az erősfényű
világítótorony vonzza magához éjnek idején a vándormadarakat. (…)
Azok azonban, akik másokat a boldogságukkal és az eredményeikkel vonzani
szoktak, többnyire tapasztalatlanok még.Nem tudják, hogyan kerülhetik el, hogy a
fejükre nőljenek, nem tudják, mint kell odébbállni.”

„ (…) arra gondoltam, hogy bár pusztultam volna el, mielőtt rajta kívül másba beleszerettem.”

Sikerült Ernest Hemingwaynek kíváncsivá tennie, rávett arra, hogy ne higgyek régi önmagamnak – annak a fiatal diáknak –, hanem járjak utána most már felnőtt fejjel,
hogyan is írt Ő.
Olvassátok ti is! Nekem pedig úgy érzem becsületbeli ügy megkövetni.

2 hozzászólás
Biedermann_Izabella>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Felnőtt tartalom!
Nagyon kedves könyv lett, bár az első fejezet után ebben még nem voltam biztos.
Az a fajta írás, ami a kedvencem: nyugodt, végiggondolt, feltűnési vágytól mentes. Mondhatnám, hogy őszinte, de ennek aligha van jelentősége, inkább azt mondom önmagához hű.
Ez a fajta a tiszta hűség a legkiválóbb írók kiváltsága. és ezt most úgy mondom, hogy ebben a pillanatban azt gondolom, legfeljebb tisztelem, de nem kedvelem Hemingwayt. A könyv mégis jó. Nyilván itt kezdődik az, amit én nagyra tartok egy szerzőben.
Visszaemlékezés amúgy, ha tetszik kíméletlen, ha nem tetszik, akkor az Elveszett Generáció hibátlanul metszett tükre. Ahol nem az, ott láttam a férfit: egy szeretettel teli, tehetséges, mégis kíméletlenül farokvezérelt egyedet. A biológia az biológia.

1 hozzászólás
Bla IP>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Bár korábban gimnazistaként volt a kezemben, de akkor nem gyakorolt rám érdemleges hatást. Akkoriban mindent elnyomtak bennem nagy regényei. Most újra kézbe vettem: Egy kis valóban zsebbevaló zsebkönyv 1968-ból az Európa Kiadótól..Kis írások, karcolatok. Párizs varázsos hangulatú szegletei éttermekben, kávézókban, lóversenyen, vagy bicikliversenyeken, vagy a Szajna partján – aktuális irodalmi gondolatok és viták a kortársakról, sült gesztenye és sült hal – évszaktól függően persze. Scott Fitzgerald kétségei méreteiről, meg részeg emlékezetvesztések – kitűnő realista stílusban – az olvasó úgy érzi, akár ott is ülhetne az asztalnál hallgatva az írót, átérezve sajátos hangulatait, vele együtt élve párizsi életét, egyiket vagy másikat. Igen megnyugtató olvasmány, vágyik utána az ember Párizsba…én szerencsére már voltam 50 évesen.

6 hozzászólás
Tilla>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Ha szerencséd volt
és ifjan Párizsban élhettél,
bárhova vetődj életed során,
Párizs veled marad mindig,
mert Párizs vándorünnep

Remek hangulathozó idézet ez a könyvhöz Hemingwaytől, mint egy hívogatón intő kéz.
Hemingway sílusa olyan nehezen megfogható, talán a kiegyensúlyozottság az, ami miatt szeretem őt olvasni, lelassul az idő tőle.
Csak ez lehet, hiszen a könyv távoli: ismeretlen utcákkal, címekkel, éttermekkel és kávéházakkal, (többnyire) sosem hallott szereplőkkel, mégis… mégis ott lennék és ott vagyok, Párizsban, kilencven évvel ezelőtt. Míg a két világháború közti Budapest minden kávéháza egy még nem vagy már ismert magyar író-költő törzshelye volt, Párizs az egész világ művészeit olvasztotta (és olvasztja) magába, akik többnyire pénztelenek, mint annyi más ember a városban. Micsoda világ lehetett! Visszamennék, de csak benéznék, nem maradnék.
A könyv éppen zsebnyi méretű, mert a kabátodba való, mondjuk tavasszal, ha Párizsban jársz. Színes cetlikkel lenne akkor tele, melyek párja a várostérképed egy-egy bejelölt pontja. Megállnál a bejelölt helyeken, amelyek vagy léteznek még vagy nem, elolvasnád azt a néhány bekezdést, a falnak dőlnél, fénykép készülne rólad. Kötött pulóver lenne rajtad, mert Hemingwayhez az illik. És esténként borral a kezedben készülnél a következő napra.

7 hozzászólás
Trixi_Adzoa>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nekem kifejezetten tetszett ez a könyv. Egyrészt nagyon jó stílusú Hemingway, ami mondjuk nem meglepetés másrészt Göncz Árpád fordításai igen finomak.

Maga a cselekmény nem annyira extra, hiszen hétköznapi életről szól, de ez természetes.

Nagyon szeretem a könyvből áradó párizsi hangulatot, a füstös kávézókat, a borokat, az embereket. Csodálatos karakter rajzokat ad Hem Gertrude Steinről, Ezra Poundról, Ford Madox Fordról, és szerintem e tekintetben Scott Fitzgerald portréja a legjobb. Ez fakadhat abból is, hogy leghosszabban a köztük lévő barátságot taglalja a könyvben, de szerintem inkább azért, mert talán végül ő lett a legjobb barátja az évek folyamán.
Mindenesetre nagyon érdekes volt olvasni ekkora nevekről, és hétköznapi életükről. Tudni azt, hogy Hemingway utálta a keresztnevét, ezért inkább Hemnek szólította mindenki.

Fogok még tőle olvasni, ebben biztos vagyok, és felnőtt fejjel is meg lesz Az öreg halász és a tenger.

encus625 P>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Azt hiszem, ezt a könyvet újra kell majd olvasnom egy párizsi út után. Talán úgy jobban tudtam volna követni az elején, hogy merre járnak. Nehezen rázódtam bele az olvasásra, kicsit zavart, hogy nem teljesen összefüggő a történet, de aztán megszoktam. Hangulatos volt, tetszett.

>!
Európa, Budapest, 1968
236 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád
1 hozzászólás
zördög>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nagy valószínűséggel a kromoszómáimnak tulajdonítható, hogy nem olvastam valami sok Hemingwayt, csak ezt meg az Öreg halászt. Hiába próbálkoztam ezerszer is a regényeivel, valahogy nem csúsztak. A Vándorünnep viszont határozottan nőbarát (szerelem, Párizs, kultúrpletyka, asöraborapálinka).
Érdekes volt, hogy pl. mi Hemingway véleménye Dosztojevszkijről, meg az oroszokról általában, hogyan ír, vagy hogy miket szokott olvasgatni lefekvés előtt stb.

Csak ne éhesen olvasd.

4 hozzászólás
Papusz>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Isten áldja a rövid könyveket, most nem bukom el a várólistacsökkentést Valamiért abban a tévhitben éltem, hogy nem fogom szeretni Hemingwayt. Hajlandó vagyok belátni, hogy tévedtem, köszönet az Angyalok városa című filmnek, hogy felkeltette a kíváncsiságomat évekkel ezelőtt.

Új pont a bakancslistán: végigjárni Párizst Hemingway nyomán.

8 hozzászólás
WerWolf>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Hamisítatlan húszas évekbeli hangulat. Kötetlen, laza visszaemlékezés, melyen nem érződik a megfelelni vágyás súlya. Mint egy naplótöredék, dátumok és szabályok nélkül. Hemingway azt írta le, amit látott, érezett és gondolt.
Érdekessége a kötetnek, hogy az író húszas éveit írja le, mégis olvasás közben úgy éreztem, mintha egy koros ember visszaemlékezéseit olvasnám. Nincs benne ifjonti tűz, inkább a szegény, de boldog ember visszhangja köszön az olvasóra.
Majd száz évvel a leírt kor után, elgondolkodtató, hogy mennyit változott a világ. Erkölcsileg, technikailag, hozzáállásban, stb…
Olvasás közben sokszor eszembe jutott az Éjfélkor Párizsban című film. Szívesen visszamennék abba a korba, de félek, hogy nem tudnám venni az akadályokat, melyek a mindennapok megéléséhez szükségesek. Mégis hívogató és csalogató egy párizsi kávéházba beülni, elmenni a Shakespeare és Társai kölcsönkönyvtárba. Olyan helyen élni, ahol még megbíztak egymásban az emberek, akkor is ha csalódniuk kellett egy párszor.
Hangulat könyv. Hangulatba hozza az embert és elvágyódik abba a nem is messzi korba, abba a nem is messzi városba, hogy végre kiszakadjon ebből a szürke életből.
Hogy miről szól? Mindenről és semmiről!

Нори I>!
Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nem hittem volna, hogy ez a könyv ennyire személyes élmény lesz számomra.
Közel áll hozzám Hemingway stílusa, és ezúttal másabb rétegeit is megismerhettem írói nagyságának. Szeretem az őszinteségét, a letisztultságát és az ezekkel keveredő líraiságot, ami ebben a memoárban számomra különösen erősnek hatott. Bár lehet ebben a saját személyes érzéseim is közrejátszanak. Még nem olvastam olyan alkotást, ami annyira vissza tudta volna adni Párizs hangulatát, mint a Vándorünnep . Rövid ideig éltem ott, és most olvasás közben felsejlettek az emlékek, sőt egyenesen honvágyat éreztem, bántam, hogy annak idején nem töltöttem ott sokkal több időt. A húszas évek világa pedig külön izgalmas egy olyan városban, ahol összegyűlik a világ művészeinek színe-java, még érezzük az I. világháború hatásait, és tanúi lehetünk az új irányzatok kibontakozásának. Hemingway remek portékat fest a tőle megszokott őszinteséggel. Egyre inkább szeretem írók memoárjait, vagy a róluk szóló írásokat olvasni, mert a munkásságukat is közelebb érzem magamhoz, miután emberként kicsit jobban megismertem őket.
Aztán, ami különösen izgalmassá és kedvessé tette ezt a könyvet számomra, az volt, hogy közelebbről „megfigyelhettem” miként is írt Hemingway. Ő az egyik olyan író, akinek munkásságát, írói módszereit példának tekintem, és ezúttal rengeteget tanultam tőle. Nagyon tetszenek a módszerei és eleve az íráshoz való hozzáállása. Ha valaki jó íróvá akar válni, kétségkívül a nagyoktól kell tanulnia.
Ha pedig mindez nem lett volna elég, az Alpokról szóló fejezetek és az orosz írókat méltató bekezdések végképp levettek a lábamról.


Népszerű idézetek

imma P>!

– Rendben van, akkor hazajövünk, és eszünk idehaza. Összecsapunk valami jó vacsorát, inni meg hozunk fel Beaune-t onnan a szövetkezetből, ni, ahol ki van írva a Beaune ára. Aztán olvasunk egy sort, bebújunk az ágyba, és szeretjük egymást.
– És sose szeretünk senki mást, csak egymást.
– Soha. Senkit.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
1 hozzászólás
Chöpp >!

S ha az ember nem talál többé szellemi barátokat, az a rosszabb.

Egy barátság furcsa vége, 136.o.

2 hozzászólás
Mormi>!

Az ember azt hinné, hogy ősszel tör ránk a szomorúság. Hiszen évről évre meghalunk kicsit, mikor a fákról lehull a levél, s a szélbe, a fagyos téli fénybe pőrén nyúlnak az ágak. Ám tudjuk, hogy a tavasz megjön mindig, mint ahogy tudjuk azt is, hogy a folyó szabadon árad, ha eltakarodott róla a jég. De ha esett-esett szakadatlanul az ónos eső és megölte a tavaszt, az olyan volt, akár egy ifjú oktalan halála.

53-54. oldal

robinson P>!

A munka szinte mindenre gyógyír, hittem akkor, és hiszem még ma is.

30. oldal

robinson P>!

Egyesekről úgy lerí a gonoszság, mint egy versenylóról, hogy telivér.

125. oldal

Tilla>!

Ha valakinek folyton csak az járt az eszében, amin dolgozik, könnyen elveszítheti a fonalat, mielőtt másnap újra fölvehetné. Ilyenkor valami testgyakorlásra is szükség van, hogy az ember fizikailag kifáradjon, és nagyon jót tesz, ha olyasvalakivel szeretkezik, akibe szerelmes. Ez minden másnál többet ér. Később azonban, amikor rájön az emberre az üresség, olvasnia kell, nehogy a munkájára gondoljon vagy elfogja az aggodalom, mielőtt ismét írni tudna. Akkorra már megtanultam, hogy sohasem szabad kiszárítanom az írás kútját, hanem már akkor abba kell hagynom a munkát, mikor van még valami a kút fenekén, hadd teljen meg az éjszaka folyamán abból a forrásból, amely táplálja.

"Une génération perdue"

csillagka>!

Ha dühös voltam rá, Scottból lefokoztam Fitzgeralddá.

178. oldal, Scott Fitzgerald

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Hemingway · F. Scott Fitzgerald
1 hozzászólás
Izolda P>!

Ha két ember szereti egymást, boldog, vidám, s akár az egyik, akár mind a kettő értékes munkát végez, akkor úgy vonzzák az embereket, ahogy az erősfényű világítótorony vonzza magához éjnek idején a vándormadarakat.

232-233. oldal

2 hozzászólás
robinson P>!

Azt mondják, mind magunkba hordjuk a magvát annak, amit majd tenni fogunk, de nekem mindig az volt a benyomásom, hogy aki kifigurázza az életet, annak e magot jobb talaj, kövérebb föld takarja.

119. oldal

shadowhunter1975 P>!

– Vagy ruhát vesz az ember, vagy képet – szögezte le.- Ez csak egyszerű. Aki nagyon gazdag, csak annak futja mindkettőre. Az ember ne törődjön az öltözködésével, ügyet se vessen a divatra, s ha ruhát vásárol, csak arra ügyeljen, hogy az kényelmes legyen és tartós, és akkor telik az öltözködésre szánt pénzből képekre is.
– Ha soha az életben nem veszek többé ruhát – mondtam –, akkor se lesz elég pénzem ahhoz, hogy megszerezzem azokat a Picassókat, amelyekre vágyom.
– Nem is lesz. Picasso a maga számára elérhetetlen.

24. oldal, Miss Stein intelmei (Európa, 1966)

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Hemingway · Gertrude Stein · Pablo Picasso

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Aldous Huxley: Pont – ellenpont
Simone de Beauvoir: Elválaszthatatlanok
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Aldous Huxley: A végzet bábjátéka
Aldous Huxley: Pont és ellenpont
William Faulkner: Szentély
John Steinbeck: Édentől keletre
Romain Gary: A virradat ígérete
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold