Novellák 31 csillagozás

Ernest Hemingway: Novellák Ernest Hemingway: Novellák Ernest Hemingway: Novellák Ernest Hemingway: Novellák Ernest Hemingway: Novellák Ernest Hemingway: Novellák

„Ha a prózaíró eléggé ismeri azt, amiről ír, kihagyhat dolgokat, amiket ismer, s az olvasó, ha az író becsületesen ír, éppoly erősen érzi a kihagyott részleteket, mintha az író kimondta volna. Egy jéghegy mozgásának méltósága éppen annak tulajdonítható, hogy csak egy nyolcada áll ki a vízből…” – vallja Hemingway, akinek novellái nagyobb együttműködést kívánnak az olvasótól, mélyebben felzaklatják hasonló rejtett emlékeit, és a restségre hajlamos érzelmeit működni kényszerítik – éppen az elhallgatások révén. Ezek az elhallgatások teszik lírai íróvá Hemingwayt.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · A világirodalom klasszikusai

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 6

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Ernest Hemingway: Novellák

A kötet írásainak jelentős részét már ismertem, de sebaj, jó volt újraolvasni őket. Mert Hemingwayt olvasni, úgy nagy általánosságban: jó. Különösen érdekes figyelni, ahogy Ernest rendre a szövegen kívülre helyezi el magát a feszültséget biztosító eseményt – az író újítása ugyanis, hogy maga a konkrét cselekmény gyakran már a novella kezdete előtt megtörtént, vagy a novellán kívül történik, és a szereplők párbeszédéből, pontosabban a párbeszéd pulzálásából vagyunk kénytelenek rekonstruálni azt. Ez, párosulva a közmondásos hemingwayi szűkszavúsággal, helyenként igazán élménydús és izgalmas prózát produkál, ezzel tette hozzá a Papa a magáét a XX. századi irodalomhoz*, nem az igazi Férfiak** szerepeltetésével – igazi Férfiakat ugyanis már Hemingway előtt is szép számmal ontott magából a regényirodalom. Persze azért a hemingwayi Férfi is bőven megér egy misét – ez a karakán csávó, aki ha fél is, megharcol a félelemmel, mert azt is lábhoz tudja szoktatni. És aki szótlanul, többé-kevésbé cserzett arccal bámul bele a Nagy Semmibe, miközben mindenfélére gondol: egy régi folyóra, ahol pisztrángra horgászott, egy oroszlánra, ahogy a bozótban lapul, egy torrero köpenyének lebbenésére, egy gránátra, ami átsüvít a lövészárkok fölött… vagy arra, hogy mi lenne, ha éppen haldokolna, folyna el belőle az élet, és haldoklás közben egy régi folyóra gondolna, ahol… etc, etc. Jó, hát őszintén megmondom, néha kicsit már sok ezekből a Férfiakból. És igen, időnként kedvem támadt jól tökön rúgni őket, csak hogy megteljen élettel az a férfibús tekintetük.

(Amúgy lelkiismeret-furdalás nélkül langyos négyest adtam volna rá, ha nincs benne Az öreg halász…, amit remekműnek tartok már ha eltekintek attól, hogy Hemingway szerint a delfin hal, és kopoltyúja van***. Egyszerűen pazar, hogy működik, mint szimpla kalandregény, főszerepben a megvénült és legatyásodott Bear Gryllsszel, és működik a létezés sokszintű, mégis közérthető metaforájaként is.)

* Érdemes megnézni a skandináv minimalistákra gyakorolt hatását.
** Ez a „Férfi” nem keverendő össze a „férfi” kifejezéssel – utóbbi az emberi faj hímnemű egyedeit, előbbi pedig egy morális állapotot, illetve az ebből fakadó cselekvési sémákat jelöli, amiket Hemingway egyértelműen a biológiai nemhez köt.
*** Hál' Istennek ez pontosítva lett (alant, a hozzászólásokban), úgyhogy visszavonom az Öreg szakértelmét kétségbe vonó mondatrészeket.

31 hozzászólás
Estocada P>!
Ernest Hemingway: Novellák

Nem fogom cifrázni. Hemingway mesterien ír. Legfontosabb novelláit, valamint Az öreg halász és a tenger című kisregényét tartalmazza a kötet. Mestermű, igazi klasszikus minden vonatkozásában.

ChEebor>!
Ernest Hemingway: Novellák

Sokat ismertem már, de ráerősít, hogy Hemingway kiváló író. Művei, novellái gyakorta furcsák: könnyen olvashatóak, gördülékenyek, de korántsem könnyűek. Történetei bepillantások emberi életek néha rövid, néha kicsit hosszabb fejezeteibe, és igazából ennyi. Gyakran legfeljebb csak vége van, de nincs befejezése, de mégis mindent megtudunk, amit kell. És ha hősei nem is tudnak érvényesülni, nyerni, mi rajtuk keresztül mégis gazdagodunk.
Külön öröm, hogy Az öreg halász és a tenger, a szerző egyik legnagyobb klasszikusa is része a gyűjteménynek.

Bla IP>!
Ernest Hemingway: Novellák

Igazán aktuális a kihívás, hiszen az USA-ban az első kiadást követően 80 évvel újra megjelennek a Nobel díjas író munkái az utódok jóvoltából. Novellái jó részét én már a középiskolában olvastam. A férfias, realista stílus, a sokszor tragédiába forduló szomorú reménytelenség ismertette meg velem az ÉLET árnyékos oldalát. A hősök, akik valóban nem nyernek semmit, de mi közben átérzünk és tapasztalunk, tanulunk – már ha elég nyitottak vagyunk az ilyen tartalmú és stílusú üzenetekre. Számos műben feltűnnek a bikaviadal, ill. a vadászat motívumai – Hemingway közvetlen élettapasztalatai nyomán.50 évvel a kor után, amelyben az író élt, s melyben végül nem bírta elviselni a hatalom vegzálását, nekünk is kijut hasonló körülményekből: így üzenetei ma is frissek aktuálisak. Mindenkinek ajánlom.

Szabó_Zsófi_Sophie_Taylor I>!
Ernest Hemingway: Novellák

Nehéz értékelést írni, hiszen novellák. Több szereplő, több helyszín, több történet.
Volt jó, volt rossz, volt unalmas. Voltak nagyon érdekes dolgok, voltak kedvenc tájak és szereplők.
Rádöbbentem hogy szeretem Hemingway stílusát, mert egyszerű és érthető :)

Zsófia_Horváth_2 P>!
Ernest Hemingway: Novellák

Az írótól ezidáig csak Az öreg halász és a tengert olvastam. Nagyon tetszett Hemingway stílusa, de valamiért újabb írását nem vettem a kezembe. Hála a NIOK kihívásnak, újra Hemingwayt olvasok, amit nem bántam meg. Aki ismeri az élettörténetét, az egy-egy novellájánál azonnal tudja, melyik esemény ihlette az aktuális írást. Voltak kedvenc történeteim, voltak kevésbé kedveltek, összességében megérdemeli az öt csillagot.

kanga021>!
Ernest Hemingway: Novellák

Nekünk nem volt kötelező gimiben, most olvastam először. Nagyon meghatott a történet. Az ember örül, hogy igen, végre sikerül, megcsinálta. Majd jön a katarzis, mikor kiderül, minden hiába, semmi nem maradt belőle…


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

– A szeretet trágyadomb – mondta Harry. – És én vagyok a kakas, amelyik felrepül rá kukorékolni.

439. oldal, A Kilimandzsáró hava

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
12 hozzászólás
The_General>!

– Nehéz meghalni, papa?
– Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ.
A csónakban ültek, Nick a farában, apja evezett. A nap éppen jött fel a hegyek mögül. Feketesügér ugrott, körözött utána a víz. Nick húzta a vízben a kezét. Melegnek érezte a reggel metsző hűvösségében.
Kora reggel a tavon, a csónak farában, míg apja evezett, biztosan érezte, hogy ő sose fog meghalni.

11. oldal, Indián tábor (Európa, 1963)

>!

Hajnali két órakor két magyar betört a Fifteenth Street és a Grand Avenue sarkán levő dohányos boltba. Drevitts és Boyle a Fifteenth Street-i rendőrszobáról Ford kocsijukon utánuk hajtottak. A magyarok kocsijukkal éppen faroltak ki egy mellékutcából. Boyle az egyiket a kormánykerék mellől lőtte le, a másikat a kocsi hátsó ülésén. Drevitts megrémült, amikor megállapította, hogy mind a ketten meghaltak. „A fenébe is Jimmy – azt mondja – ezt nem kellett volna. Fene nagy bajba kerülhetünk.”
– Csövesek, nem igaz? – mondta Boyle. – Digók mind a ketten, nem igaz? Ki a fene csap botrányt értük?
– Hát lehet, hogy ezúttal igazad van – mondta Drevitts –, de amikor kinyírtad őket, honnét tudtad, hogy digók?
– Digók – mondta Boyle –, egy mérföldről is megismerem a digót.

55. oldal (Európa, 1963)

3 hozzászólás
sophie P>!

Gyakrabban kellene moziba járnia. A mozi jót tesz az olyan nagy okosoknak, mint maga.

169. oldal - Bérgyilkosok

Kapcsolódó szócikkek: mozi
Avenyir>!

A hegyszorosban kemény és sima volt az országút, s kora reggel még nem fedte por. Alattuk tölgy- és gesztenyeerdők a hegyoldalakon, és a távolban lenn a tenger. Az út másik oldalán hóborította hegyek.
Erdővidéken ereszkedtünk le a szorosból. Az országút mentén faszén áll halomban, és a fák között jól láttuk a szénégetők kunyhóit. Vasárnap volt, s a fel-alá kanyarodó országút bozótos ligetek meg falvak mentén vitt egyre messzebb a hegycsúcstól.
A falvakon túl szőlő húzódott. Barna volt a föld, sűrűn sorakoztak a duzzadt tőkék. A fehér házak előtt, az utcán ünneplőbe öltözött férfiak kugliztak. Néhány ház falának körtefa támaszkodott, águk árnyékot vetett a fehér falakra. Már bepermetezték a körtefákat, a házak falát fémesen csillogó, zöldeskék rézgálicfoltok tarkították. A falvakat, mint apró tisztás, övezte a szőlő, s azon túl az erdők.
Húsz kilométerrel Spezia felett, az egyik falu főterén tömeg verődött össze, és bőrönddel a kezében egy fiatalember lépett az autónkhoz, s megkért, hogy vigyük magunkkal Speziáig.
– Csak két hely van a kocsiban, s az foglalt – mondtam. Ócska Ford kocsink volt.
– Akkor majd a hágcsón utazom.
– Kényelmetlen lesz.
– Nem számít. Speziába kell mennem.
– Vigyük magunkkal? – kérdeztem Guyt.
– Úgy látom, úgyis velünk jön – mondta Guy. A fiatalemeber valami csomagot nyújtott be az ablakon.
– Ügyeljenek erre – mondta.
Ketten a tömegből az autó végébe, a poggyászunk fölé szíjazták a fickó bőröndjét. A fiatalember mindenkivel kezet rázott, és kifejtette, hogy egy fasiszta, aki méghozzá annyira megszokta az utazást, mint ő, nem ismer kényelmetlenséget. Aztán felkapaszkodott a kocsi bal hágcsójára, jobb karjával benyúlt a nyitott ablakon, és megfogózott belül.
– Indulhatunk – szólt oda. A tömeg integetett. A fiatalember szabad kezével visszaintett.
– Mit mond a fickó? – kérdezte tőlem Guy.
– Azt mondja, indulhatunk.
– Hát nem aranyos? – mondta Guy.
Az országút most folyópart mentén futott. A folyón túl hegyek emelkedtek. A nap most kezdte megolvasztani a fűszálakon a zúzmarát. Verőfényes, hideg idő volt, a nyitott szélvédőn át fütyült a levegő.
– Mit gondolsz, jól érzi magát a fickó odakint? – Guy az országutat bámulta maga előtt. Az ő oldalán a kilátást vendégünk torlaszolta el. A fiatalmber úgy vágta a szelet a kocsihágcsón, mint a hajók orrára faragott tengeristen. Kabátgallérját felhajtotta, kalapját homlokába húzta, orra vöröslött a szélben.
– Alighanem megkapja a magáét – vélte Guy. – Azon az oldalon van a rossz kerék.
– Ha defektet kapunk, úgyis lelép majd – feleltem. – Csak nem fogja bepiszkítani az útiruháját.
– Hát engem nem érdekel – mondta Guy. – Csak ne hajolna úgy ki a kanyarban.
Már eltűnt az erdő; az országút elkanyarodott a folyótól, s most lefelé vezetett; a hűtőben forrt a víz; a fiatalember méltatlankodó gyanakvással pislogott a gőzre, a rozsdás vízre; a motor zakatolt, Guy mindkét lábbal az első sebességet taposta: felfelé kapaszkodtunk, előre-hátra csúszkáltunk, megint másztunk felfelé egy kicsit, végül egyenesbe fordultunk. A zakatolás megszűnt, s a hirtelen csendben egyszer csak hangosan bugyborékolt a radiátor.
A tenger és a Spezia felett húzódó utolsó hegylánc tetejére értünk. Az országút innen kurta, éles kanyarok közt vitt lefelé. Vendégünk oldalt dőlve vette a fordulót, és csaknem felbillentette a súlyos kocsit.
– Az ember le se intheti – mondtam Guynak. – Így működik az önfentartási ösztöne.
– Az a nagyszerű olasz ösztön.
– A legnagyszerűbb olasz ösztön.
Kanyargós úton, porfelhőben hajtottunk lefelé, a por az olajfákra szitált. Odalent, a tenger mentén terült el Spezia. Az országút a városon kívül vezetett. Vendégünk bedugta fejét az ablakon.
– Le akarok szállni!
– Állj! – szóltam Guynak.
Az országút szélén lelassítottunk. A fiatalember lelépett a hágcsóról, a kocsi végébe ment, és leszíjazta a bőröndjét.
– Itt maradok, hogy bajba ne kerüljenek az utasszállításért – jelentette ki. – A csomagomat!
Kezébe nyomtam a csomagját. A fiatelember a zsebébe nyúlt.
– Mennyivel tartozom?
– Semmivel.
– Miért?
– Nem tudom – feleltem.
– Akkor kösz – mondta a fiatalember; nem azt mondta, hogy „köszönöm”, „köszönöm szépen”, „hálásan köszönöm”, amit az ember azelőtt Olaszországban mondott, ha valaki kölcsönadta a menetrendjét, vagy megmutatta az utat. A fiatelmber a köszönetnyilvánítás legkurtább módját választotta, és gyanakodva pislogott utánunk, amikor Guy elindította a kocsit. Intettem neki. Méltóságán alulinak érezte, hogy visszaintsen. Továbbmentünk Spezia felé.
– Ez az ifjú ember még szép pályát fut be Olaszországban – fordultam Guyhoz.
– Hát – felelt erre Guy –, velünk húsz kilométert futott be.

CHE TI DICE LA PATRIA?

sophie P>!

Tiszta, világos kávéház
Róna Ilona fordítása

    Későre járt, a kávéházból mindenki hazament már, csak egy öregember ült kint a fa alatt. Melynek lombján átszűrődött a villanyfény. Napközben poros az utca, de ájszaka a harmat megköti a port, és az öreg szeretett sokáig üldögélni, mert süket volt, és az éjszakai csendben mégis érezte, hogy ilyenkor más a város. A kávéházban a két pincér tudta, hogy kicsit részeg már az öreg, és mivel törzsvendég, azt is tudták, elmegy fizetés nélkül, ha még jobban berúg, úgyhogy szemmel tartották.
    – Múlt héten öngyilkos akart lenni – mondta az egyik pincér.
    – Miért?
    – Elkeseredésében.
    – Miért?
    – Semmiért.
    – Honnan tudja, hogy semmiért?
    – Hát pénze van bőven.
     A két pincér leült egy asztalhoz a fal mellé, közel a bejárathoz. Kinéztek a teraszra. Üres volt minden asztal, csak az az egy nem, ahol az öreg ült a fa árnyékában. A fa levelei meg-megrezdültek a szellőben. A kávéház előtt egy lány meg egy katona haladt el az utcán. Az utcai lámpa fényében megcsillant a fém rangjelzés az egyenruha gallérján. A lány hajadonfőtt volt, és szaporán lépegetee a katona mellett.
    – A járőr majd elcsípi – jegyezte meg az egyik pincér.
    – Bánja is ez, ha már megkapta, ami kell neki.
    – Jól tenné, ha eltisztulna az utcáról. A járőr elcsípi. Öt perce mentek erre.
    Az öreg ott az árnyékban megkocogtatta a tányérját a poharával.
    A fiatalabb pincér odament az asztalhoz.
    – Mit parancsol?
    Az öreg felnézett rá. – Még egy brandyt – mondta.
    – Be fogsz rugni – mondta a pincér. Az öreg felnézett rá. A pincér elment.
    – Itt fog ülni egész éjszaka – szörtölődött a társának –, és én már álmos vagyok. Három óra előtt sohasem kerülök ágyba. Végezhetett volna magával múlt héten.
    A pincér levette a pultról a brandys üvegetés még egy kistányért, és megindult vele az öreg asztalához. Letette a tányért, és teletöltötte a poharat.
    – Kár, hogy nem végeztél magaddal múlt héten – mondta a süket embernek. Az öreg felemelte az ujját.
    – Még egy kicsit – mondta. A pincér úgy telitöltötte a poharat, hogy a brandy kicsordult a peremén, lecsurgott a talpán a legfelső tányérra. – Köszönöm – mondta az öreg. A pincáér visszament az üveggel. Aztán unottan visszaült az asztalhoz a társa mellé.
    – Már érszeg. – mondta.
    – Minden este berúg.
    – De mért akart meghalni?
    – Honnan tudjam?
    – Mit csinált magával?
    – Felakasztotta magát. Kotéllel.
    – Ki vágta le?
    – Az unokahúga.
    – Minek?
    – A lelkét féltette.
    – Mennyi pénze van?
    – Van neki bőven.
    – Megvan már nyolcvanéves.
    – Hogyne, biztosan megvan nyolcvan.
    – Mehetne már haza. Soha nem kerülök ágyba három óra előtt. Ki hallott még ilyet, háromkor feküdni.
    – Fent marad. Szeret fent maradni.
    – Magányos. Én nem vagyok magányos. Feleségem van, vár rám az ágyban.
    – Ennek is volt felesége valamikor.
    – Mostmár nem sokra menne vele.
    – Azt nem lehet tudni. Talán jobb lenne neki, ha volna.
    – A húga viseli gondját.
    – Tudom. Mondta, hogy az vágta le.
    – Nem szeretnék így megöregedni. Utálatos az öregség.
    – Nem mindig. Ez az öreg tiszta ember. Iszik, nem pancsolja le magát. Még most sem, pedig részeg. Nézze csak meg.
    – Már látni sem akarom. Bár már hazamenne. Nincs benne semmi belátás. Mit törődik ez azokkal, akiknek dolgozni kell!
    Az öreg felnézett a poharából, ki a térre, aztán újra a két pincérre.
    – Még egy brandyt kérek – mondta, és a poharára mutatott. A türelmetlen pincér ment oda hozzá.
    – Vége – mondta olyan rövid mondtaokban, ahogy ostoba emberek szoktak részeggel, vagy külföldivel beszélni. – Nincs több ma már. Zárunk.
    – Csak még egyet – kérte az öreg.
    – Nincs. Vége. – A pincér letörölte az asztal szélét a szalvétával és a fejét rázta.
    Az öreg felállt, lassan megszámolta a tányérokat, bőr pénztárcát húzott elő, kifizette az italt, s egy fél pesetát hagyott az asztalon borravalónak.
    A pincér utána nézett, amint ment végig az úton. Nagyon öreg ember, bizonytalanul jár, de méltósággal.
    -Mért nem hagyta, hogy maradjon még és igyék. – kérdezte a nem sietős pincér, miközben lehúzták a redőnyöket. – Még fél három sincs.
    – Haza akarok menni lefeküdni.
    – Mit számít egy óra?
    – Nekem többet, mint neki.
    – Egyre megy. Egy óra, az egy óra.
    – Maga is úgy beszél, mint egy öregember. Vehetett volna egy üveget, aztán hazaviszi és megissza.
    – Az nem ugyanaz.
    – Nem hát. Nem ugyanaz – hagyta rá a feleséges pincér. Nem akart igazságtalan lenni, csak sietett.
    – És maga? Nem fél, hogy baj lesz, ha a megszokott idő előtt ér haza?
    – Sértegetni akar?
    – Nem én, csak éppen tréfálok.
    -Nem – felelt a sietős pincér, és kiegyenesedett, miután lehúzta a vasredőnyt.     – Én bízok. Csupa bizalom vagyok.
    – Fiatalság, bizalom és állás – mondta az idősebb pincér –, mindene megvan. Mi kell még?
    – És magának mije nincs?
    – Semmim sincs, csak a munkám.
    – Magának is megvan az, ami nekem.
    – Nem. Bizalmam nem volt soha, és fiatal sem vagyok.
    – Gyerünk. Elég az ostoba beszédből. Zárjon be.
    – Én is szeretek sokáig maradni egy kávéházban – mondta az idősebb pincér. Már átöltözött a hazamenéshez. – Ez már nemcsak fiatalság és bizalom kérdése, bár mind a kettő nagyon szép dolog. Én minden este halogatom a zárást, hátha jön még valaki, aki be akar ülni a kávéházba.
    – Van elég bodega nyitva egész éjszaka.
    – Maga ezt nem érti. A miénk tiszta, kellemes kávéház, rendesen kivilágítva. A világítás is nagyon jó, aztán meg a lombok árnyéka.
    – Jó éjszakát köszönt el a fiatalabb pincér.
    – Jó éjszakát – felelt a másik. Lecsavarta a villanyvilágítást, és önmagával folytatta tovább a társalgást. Hogyne, a világítás nagyon fontos, de lényeges az is, hogy a hely tiszta és kellemes legyen. Zene nem kell. Zene semmi esetre sem kell. De egy söntésasztalnál nem ácsoroghat az ember méltósággal, pedig ilyenkor zárás után már csak ezek a csapszékek vannak nyitva. Félt talán? Nem volt az se félelem, se rettegés. Semmi volt, jól ismert semmi. Minden semmi, semmi az ember is. Annyi az egész, hogy fény kell az embernek és tisztaság, meg rend. Sokan úgy élnek, hogy ezt sohasem érzik, de ő nagyon jól tudja, hogy minden nada y pues nada y nada y pues nada. Mi nadánk, ki vagy a nadában, nada legyen a te neved, nada te országod, nada legyen a te akaratod, mint a nadában, úgy itt a nadánkon is. Mindennapi nadánkat add meg nekünk, mada, és nadázd meg a mi nadáinkat, miképpen mi is megnadázunk az ellenünk madázóknak. És ne nadázz minket a nadába, de szabadíts meg a nadától;pues nada. Üdvözlégy, semmi, semmivel teljes, semmi sincs teveled. Mosolygott és megállt egy bárpult előtt, melyen ott ragyogott az eszpresszókávé-főző gép.
    – Mi tetszik? – kérdezte a csapos.
    – Nada.
    – Otro loco mas – felelte a csapos és elfordult.
    – Adjon egy csészével. – mondta a pincér.
    A csapos kitöltötte.
    – A világítás kellemes, de a pult nem elég tiszta – mondta a pincér.
    A csapos ránézett, de nem felelt. Ilyen késő éjszaka nem kíván az ember beszélgetni.
    – Még egy copitát? – kérdezte.
    – Nem kérek, köszönöm – felelt a pincér és elment. Utálta a söntést, meg a bodegát. Egy tiszta, világos kávéház, az egészen más. Most nem gondolkozik tovább, hazamegy. Fekszik majd hanyatt az ágyában, s végül, mire kivilágosodik, elalszik. „Persze – magyarázta magának –, valószínűleg az egész csak álmatlanság. Biztosan sokan vannak így.”

Vége

258-262. oldal

Avenyir>!

– A futball tahóknak való játék.

Háromnapos szélvész

Cassie_02>!

Van egy kép, amely a Rajna vidékén készült róla, két német lánnyal és egy másik tizedessel. Krebsnek és a tizedesnek szűk az egyenruhában. A német lányok nem szépek. A Rajna nem látszik a képen.

46. oldal, A katona hazajön

Cassie_02>!

Mons-ban történt, egy kertben. A fiatal Buckley őrjáratával visszaérkezett a folyó túlsó partjáról. Az első német, akit megláttam, átmászott a kert falán. Megvártuk, amíg egyik lábát átveti a falon, aztán lepuffantottuk. Rengeteg felszerelés volt rajta, szemlátomást csodálkozott, és leesett a kertbe. Aztán valamivel lejjebb még hárman jöttek át a falon. Lelőttük őket is. Így jártak mind.

17. oldal

Cassie_02>!

– Nehéz meghalni, papa?
– Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ.

11. oldal, Indián tábor


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Bashevis Singer: A hét kicsi suszter
Isaac Bashevis Singer: Apám bíróságán
William Faulkner: Hajnali hajtóvadászat
Isaac Bashevis Singer: A rabbi előtt
Isaac Bashevis Singer: Örök szerelem
Isaac Bashevis Singer: Egy nap boldogság
Isaac Bashevis Singer: Kafka barátja
Isaac Bashevis Singer: Rövid péntek
Isaac Bashevis Singer: Szenvedély és más történetek
Saul Bellow: Késő bánat