Búcsú ​a fegyverektől 424 csillagozás

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

A ​huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől „háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. (A borítófotón Agnes és Ernest szerepel.) Hemingway… (tovább)

Eredeti mű: Ernest Hemingway: A Farewell to Arms

Eredeti megjelenés éve: 1929

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek, Európa Zsebkönyvek, Aranytoll

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2006
300 oldal · ISBN: 9639492965 · Fordította: Örkény István
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1997
268 oldal · ISBN: 9635484658 · Fordította: Örkény István
>!
Európa, Szombathely, 1993
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630755211 · Fordította: Örkény István

9 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Frederic Henry · Catherine Barkley · Rinaldi


Kedvencelte 52

Most olvassa 40

Várólistára tette 287

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

A végét palacsintasütés közben olvastam el, és belesírtam a palacsintatésztába.

3 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Hemingway az Hemingway, tiszta sor, ám ahogy a pontokon és a top-értékelések némelyikén is látszik, nagyon nehéz nem észrevenni a Búcsú a fegyverektől olykor nyilvánvaló, olykor mélyen megbúvó hibáit, hiányosságait. Klasszikus I. világháborús regényként persze ez a könyv is szent tehén egy bizonyos szinten, és amikor megjelent, minden bizonnyal meg tudta szólítani a célközönségét úgy Európában, mint Amerikában, de az idő múlásával ugyanúgy túlhaladt rajta a kor, mint a szerző novelláin. Nekem az szúrt szemet leginkább, hogy Hemingway a háborút elsősorban férfi virtusnak, a férfi helytállás egy kihagyhatatlan apropójaként látja és láttatja: ő maga főhőséhez hasonlóan önkéntesként harcolt az olasz fronton, egészségügyi beosztásban, a Vörös Kereszt kötelékében. Áldozathozatala emiatt feltétlen szimpátiát vált ki az olvasóból, ám regényében nem mindig az emberbarát arcát mutatja felénk. Hogy saját maga és főhőse motivációi mennyire nincsenek összhangban a korban divatos, Remarque által képviselt háborúellenes eszmékkel, arra az efféle sorok utalnak finoman:
„– Vannak emberek, akik akarják a háborút. Olaszországban elég szép számmal vannak ilyenek. Aztán vannak más emberek, akik nem akarják a háborút.
– De az előbbiek rákényszerítik őket.
– Rá.
– Én pedig segítek nekik.
– Az más. Ön külföldi. Ön hazafi.”
Azért az érdekes, hogy az olasz fronton tevékenykedő amerikai szanitécnek spoiler külföldi, egyben hazafi mivolta miatt vélik megbocsájthatónak, hogy beáll a háborút utolsó leheletükig folytatók táborába. Mert a Tenente, bár látja a háború szörnyűségét, és őt magát is utoléri a tomboló, szabályokat felrúgó őrület, végig kitart amellett, hogy neki a fronton kell lennie, ugyanakkor egyszer sem merül fel, hogy nemes embermentő feladatának betöltése miatt égne benne ez az eltökéltség. Amikor azonban az olasz hadsereg összeomlásakor mindennél nagyobb káoszba keveredik, úgy vonja ki magát az eseményekből, mintha egészen odáig megtisztelte volna Olaszországot háborús erőfeszítéseivel. Ekkor válik csak igazán világossá (pontosabban számomra ekkor vált azzá), hogy Frederic Henry alapvetően nem egy szimpatikus főhős.

A másik nagyon erős negatív pont a szememben a történet romantikus vonulata, ami románcból, mezei kis kalandból indul, és nagyon hirtelen vált át nagyon más irányba. Voltak pillanatok, amikor a párbeszédeket olvasva egy negédes romantikus regényben éreztem magam spoiler, ami alapvetően nem lenne ugye baj, ha ezekből a részletekből nem sütne világosan, hogy Hemingway, bár rendkívül szeretne, nem igazán tud a női lélek mélyére látni. Catherine Barkley karakterében én semmi mást nem fedeztem fel, csak egy összetört, de férfias férfi idealizált nőképét. Funkciója a regényben annyi, hogy Henry szerelmi éhségét kiszolgálja, a cselekményt pedig színezze (talán sokaknak már ekkor is snassz volt egy háborús regényben csak a háborúról olvasni). Szolgai, egyszerű, valószerűtlenül viselkedő jellem az övé, és bár mindig benne van a pakliban, hogy csak az olvasó érti félre az író szándékait, Hemingway esetében az egész alkotói világképbe, az író legendájába is beleillik ez a fajta (talán szándéktalanul) lekezelő nőábrázolás.

A magas pontszám a fentiek dacára persze jár a könyvnek, mert az író emberismerete, humora, az élményeiből papírra átmentett lüktető, eleven leírásai elsőrangú irodalmi alkotássá teszik. Erős atmoszféra jellemzi a regényt, ami azonnal magával ragadja az olvasót – beviszi az észak-olasz hegységek sűrű erdeibe, elkalauzolja a csúszós utakra, felülteti a tízes évek otromba teherautóira, kezébe adja a főhős pisztolyát, még szétzúzott térdét is megérinthetjük. Itt ráadásul nem is feltűnő a szerző jellegzetes minimalizmusa és mániákus szikár fogalmazása, a leírásai gazdagok, szépek, élénkek. Sokak számára visszás jelleme ellenére egy percig sem lehet tagadni, hogy Hemingway a valaha élt egyik legnagyobb író volt a történelemben, és fontos kulturális tényező, hogy ő maga is megörökítette egy könyvben háborús élményeit.

>!
Európa, Budapest, 1983
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630732033 · Fordította: Örkény István
2 hozzászólás
>!
RosszQtya P
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Szerencsére tudtam, hogy ez nem egy kifejezetten háborús könyv, a háború itt inkább csak háttér. Ennek ellenére mégis csalódtam, mert annyira tele volt régimódi, már már bugyuta romantikával, hogy unalmassá vált számomra.

9 hozzászólás
>!
gabiica P
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Számomra nem volt túl meggyőző és lenyűgöző. Az öreg halász és a tenger után kicsit többet vártam, de mondhatni elég unalmas volt.
Teljesen más szituációt képzeltem el a cím alapján, a fülszöveget direkt nem olvastam el.
Nem ez lett a kedvencem, az biztos. Sokkal több történelmi háttérre vártam, mint amit kaptam.

>!
ptagi P
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Kettős érzéseket keltett bennem ez a könyv.
Egyfelől azt, hogy mi közöm nekem ehhez? A háborúhoz, a fronthoz, hogy ide vonulnak, oda vonulnak, megsebesülnek, meggyógyulnak, isznak, csajoznak, mennek tovább. Végig kívül maradtam.
Majdnem végig.
Mert amikor a szerelmi szál kezdett kidomborodni, akkor nem lehetett nem-bevonódni, nem lehetett nem-olvasni. Ezért másfelől szerettem, nagyon szerettem. Egy pont után megéreztem a végét. És nem akartam olvasni, hogy ne kelljen olvasni. És akartam olvasni, hogy lássam: hogyan oldja meg Hemingway ezt az érzelmileg súlyosan megterhelő helyzetet.
Valahol (azt hiszem, wikipédián) azt olvastam, hogy Hemingway, miután megírt valamit, kihúzogatta belőle a fölösleges szavakat, ami leginkább a mellékneveket jelentette. Végig ezt figyeltem – és tényleg! Talán ezért is voltam sokáig távol a történettől, a szereplőktől. Zseniális viszont, hogy ennek ellenére olyan szépen tudott szerelmet írni!
De csak 4 csillag. Mert nem vagyok benne biztos, hogy még egyszer elővenném…

4 hozzászólás
>!
Flajmer
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Az ember olvasás közben mérlegel. Mi nem tetszett, mi az amit majd külön megemlít.
Aztán ahogy olvassa, lapoz, majd a könyv végére ér rájön, hogy jobb ha csendben marad. Hogy csak a csenddel, tudja kimondani azt, ami lényeges. És ami a könnyekig hatol.
Ilyen könyv ez is.

>!
buzavirág
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Számomra újdonság volt a háborút egy mentős szemén át látni, megélni, nagyon érdekelt ez a megoldás. De a főhős szinte azonnal megsebesül és ezután inkább a kórház és a szerelem kap hangsúlyt a történetben. Őszintén szólva nem hozta a könyv a hozzá fűzött reményeket, tudom össze sem hasonlítható Santiago történetével, de valahogy ez annyira rideg. Mint ahogy a szerelem is, olyan bugyutának hatott, Catherine-ről már nem is beszélve. Henry pedig annyira érdektelen, belefáradt karakter, hogy szinte letargikus lesz tőle az olvasó. Miután értesültem róla, hogy önéletrajzi regény, más szemmel néztem, de őszintén szólva, ha Hemingway ilyen ember volt, akkor kicsit csalódott vagyok.

>!
Iustitia
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Nem sok olyan regényt olvastam eddig, aminek valamilyen formában köze volt a háborúhoz, azok közül is gyakoribbak voltak a második világháborúsok, amiket sokszor még csak nem is akkor írtak, hanem napjainkban. Így mondhatom, hogy ez egy új világot nyitott meg előttem.
Érdekes volt látni, hogy az elején megjelenő katonák közti szinte „bulihangulat” hogy változik át az idő és az események pörgésével komoly, fagyott légkörré, amikor már senkinek nincs kedve a háborúhoz, és csak a túlélés a tét. Nyilván belefáradtak az emberek.
Én is belefáradtam az elején valamibe: Catherine stílusába. Nagyon idegen volt, bosszantó is valahol, mégis, ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább nyert jelentőséget. Azt a görcsös ragaszkodást szimbolizálta nekem, ami a háborúban elengedhetetlen. Ragaszkodást emberekhez, helyzetekhez, magához az élethez.
Nagyon jól megteremtette a hangulatot Hemingway az időjárás ábrázolásával, a rengeteg esővel, hóval, viharral.
És persze a végén vág igazán pofán, spoiler

>!
csillagka P
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Nagyon akartam szeretni ez a könyvet, vágytam rá mint az ínyenc egy Gundel ebédre és számoltam a perceket mikor is kezdhetek hozzá. Hemingayvel rég nem találkoztunk akkor is csak egy felületes randi volt az Öreg halász személyében de 25 év távlatából elvarázsolt könyvre emlékszem .
Felszolgálták az ebédet és töredelmesen bevallom nem ízlett, és ez még enyhe értelmezés, romlottnak éreztem a húst, túl sósnak a köret és még a borban is éreztem az a kiállhatatlan dugóízt :(
Szomorú vagyok és letargiás miért kellett nekem egy szép illúziót lerombolni magamban hosszú évekig meglett volna az a tudat hogy van valahol egy jó könyv és bármikor elővehetem és olvashatok a pacifizmusról .
Most sajnálom és sajnáltatom magam mert nem erre számítottam és még depressziós is lettem a végétől .

2 hozzászólás
>!
Lulu88 I
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Úgy érzem, tele van a szívem, tele szeretettel, fájdalommal, szerelemmel, bizakodással, meneküléssel, veszteséggel, porral, csókkal, barátsággal, puskaropogással, bujkálással, élni akarással, küzdéssel, búcsúzással, könnyel. Tisztán, jég nélkül. Egy gyönyörű, hatalmas szívdobbanás Hemingwaytől!
Még a picit bugyuta szerelmes évődéseket is el tudom nézni neki, az legyen a legkevesebb, a háború poklában egy kis túlcsordult romantika és nagyon sok túlcsordult pohár…
Nekem meg ezalatt összegyűrődött a lélegzetem.

>!
Európa, Budapest, 1978
288 oldal · ISBN: 9630706156 · Fordította: Örkény István

Népszerű idézetek

>!
mikkamanka

Az öregek bölcsessége csalóka látszat csupán. Ők sem bölcsebbek másoknál. Ők csak óvatosabbak.

367. oldal, 35. fejezet (Európa, 1974)

Kapcsolódó szócikkek: bölcsesség · öregség · óvatosság
>!
Nofrit

A szeretet mindig cselekedni akar. Áldozatot akar hozni. Szolgálni vágyik.

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
Ákos_Tóth IP

Még ha győzünk, akkor se nyertük meg a háborút.

54. oldal (Európa, 1983)

>!
Flajmer

Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli: akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet.

223. oldal (Könyvmolyképző, 2006)

15 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP

– Hol fogunk élni, ha vége lesz a háborúnak?
– Alighanem az aggok házában (…) kezdem elhinni, hogy a fiúnk admirális lesz addigra.
– Vagy pedig tábornok a gyalogságnál.
– Ha százéves háború lesz, akkor kipróbálhatja mindkét fegyvernemet.

147. oldal (Európa, 1983)

>!
Lulu88 I

Igaz persze, hogy az éjszaka nem ugyanaz, mint a nappal, mert éjszaka minden egészen más, és ami éjszaka történik, azt nappal nem is lehet megmagyarázni, mert nappali fényben nincs semmi értelme.

216-217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Catherine Barkley · Frederic Henry
>!
Ákos_Tóth IP

– Őrült ez a borbély?
– Nem, signorino. Tévedés történt. Kissé nehéz a felfogása, és úgy értette, hogy maga osztrák tiszt.
– Ja úgy – mondtam.
– Hahaha – mulatott a portás. – Remek egy pofa. Ha még egyszer megmukkant volna, azt mondta nekem, akkor…
És végighúzta a mutatóujját a torkán.
– Hahaha – próbálta visszafojtani a jókedvét –, hát még amikor megmondtam neki, hogy maga nem osztrák…
– Hahaha – utánoztam dühösen. – Hát még ha el is vágja a torkomat, az milyen jó lett volna! Hahaha…

97. oldal (Európa, 1983)

>!
csillagka P

– Nagyszerű teremtés vagy.
– Nincs bennem semmi nagyszerű. De nem nehéz boldogulni az életben, amikor nincs vesztenivalója az embernek.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Semmit. Csak az jutott eszembe, hogy azok az akadályok, amelyek valamikor legyőzhetetlennek látszottak, milyen semmiségnek bizonyulnak.

124. oldal, 21.

>!
Tilla

Egyszer a fronton rátettem egy fadarabot a tűzre. Tele volt hangyával az a fadarab. Amikor lángra kapott, a hangyák előrajzottak belőle, és először a közepe felé igyekeztek, oda, ahol égett, aztán megfordultak, és a vége felé akartak menekülni. Amikor már nagyon sokan voltak ott, belepotyogtak a tűzbe. Néhányan kimásztak belőle, testük megperzselődött és összezsugorodott, aztán elkezdtek szaladni, és nem tudták, hová. De a legtöbb hangya rajta maradt a lécdarabon, szaladt a tűz felé, megfordult, visszajött, s végül beleesett a tűzbe. Emlékszem, arra gondoltam akkor, hogy ez a világ vége. Micsoda alkalom, gondoltam, Messiássá válni, kivenni a lécet a tűzből, és elhajítani valahová, ahol a hangyák ép bőrrel lemászhatnak a földre. De én nem ezt tettem, hanem elővettem a bádogpoharamat, és ráöntöttem a benne levő vizet a lécre. Azt akartam, hogy a pohár üres legyen, és beleönthessem a whiskyt, mert a vizet mindig utólag szoktam a whiskyhez tölteni. Azt hiszem, az a kis víz csak arra volt jó, hogy az égő lécen a hangyák megfőjenek.

460. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Frederic Henry
>!
Ákos_Tóth IP

– (…) Még ma délután odaviszlek, és megmutatom. Azonkívül a városban is vannak szép leányok. Én most Miss Barkleyba vagyok szerelmes. Majd odaviszlek és megmutatom. Azt hiszem, feleségül veszem Miss Barkleyt.

13. oldal (Európa, 1983)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastian Faulks: Madárdal
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Isabel Allende: Kísértetház
Umberto Eco: A rózsa neve
Paula McLain: Szerelmünk romjai
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Jojo Moyes: Akit elhagytál
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Belinda Alexandra: Toszkán Rózsa