Búcsú ​a fegyverektől 710 csillagozás

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

A ​huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől „háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. (A borítófotón Agnes és Ernest szerepel.) Hemingway… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1929

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Zsebkönyvek Európa · Aranytoll Könyvmolyképző · Ernest Hemingway életmű XXI. Század · Európa Regénytár Európa

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122148 · Fordította: Örkény István
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
336 oldal · ISBN: 9786156122155 · Fordította: Örkény István
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2006
300 oldal · ISBN: 9639492965 · Fordította: Örkény István

13 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Frederic Henry · Catherine Barkley · Rinaldi

Helyszínek népszerűség szerint

bordélyház


Kedvencelte 84

Most olvassa 44

Várólistára tette 440

Kívánságlistára tette 239

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

A végét palacsintasütés közben olvastam el, és belesírtam a palacsintatésztába.

4 hozzászólás
Málnika P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

”Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet.”

Önéletrajzi ihletésű regényében Hemingway az irodalom két nagy jelentőségű témájához nyúl, a háborúhoz és a szerelemhez. Főszereplője, Frederic amerikai főhadnagy az olasz fronton, akit antihősként egy mozsárágyú sebesít meg, miközben épp sajtos tésztáját falatozza. A háború csömörére és testi fájdalmaira azonban az alkohol mellett gyógyírként szolgál számára az angol ápolónő, Catherine odaadó szerelme. Kettejük érzelgős, csöpögős párbeszédei szöges ellentétben állnak a háború kegyetlenségével és értelmetlenségével. Hemingway szókimondó prózája annyira olvasmányos, hogy szinte lehetetlen letenni ezt a regényét, annak ellenére, hogy a reménytelenség teljesen áthatja az írást. A zárás ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, Catherine karaktere pedig, aki teljesen feladja önmagát szereleméért, előre is vetíti ezt. Megható, felkavaró írás, amely hűen tükrözi a korszak kiábrándultságát.

2 hozzászólás
pannik>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Bizakodva fogtam hozzá Hamingway ezen kötetéhez.
Egy szempontból nem is igen csalódtam benne, mert egy olvasmányos, izgalmas, sok oldalú történetet kaptam. Más szempontból viszont megdöbbentett és taszított is, de erről majd később.
Háborús regény ez a javából, minden eseményt átitat a front, a puska- és ágyúropogás, az élet bizonytalansága és a halál véglegessége. Nagyon jól írja le az I. világháború elkeseredett harcát, az emberek valós, megélt félelmeit, az életüket vásárra vivők mindennapjait. Hogyan lehet enni, inni, aludni, pisilni amikor lőnek, robbantanak az ember körül? Ez mindig is kérdés volt számomra. Ez a könyv pont ezeket a hétköznapi dolgokat mutatja be tű élesen, hogy a lövészárkokban, a bunkerekben egy-egy megmozdulás előtt még spagettit esznek sajttal, hogy a visszavonulás során alvó helyet keresnek, meg élelmet, hogy a civil lakosságnak igyekeznek segíteni ha tudnak. Borzasztó, megrázó képsorok ezek, a háború értelmetlenségét erősen felnagyító, kidomborító leírások.
Sok érdekességet ki lehetne emelni még, igazán jók a harcokról szóló, valamint emberek érzéseit, gondolatait, mindennapjait megjelenítő részek.
Ami nálam kiütötte a biztosítékot, az a szerelmi szál és a történet vége. Pontosabban nem is a szerelmi szál, ez így nem igaz, hanem Hamingway nőkről alkotott képe, vagyis amit közvetít ebben a könyvben a nőkről. Tudom, abban a korban másként volt, másként értékelték a nőket, máshol volt a helyük. De ennyire? Brutálisan ott van a sorok között a nők alacsonyabb rendűsége a férfihoz képest. Az egy dolog, hogy a fronton bordélyházakba járnak a tisztek és a katonák egyaránt, hogy ezek a bordélyházak ha jól értettem az Olasz kormány által voltak fenntartva és a nők hivatásszerűen űzték az ősi foglalkozást a fronton. A kormány arra is figyel, hogy „friss árú” érkezzen bizonyos időközönként a bordélyokba, hogy a harcolók ez irányú igényei messzemenőkig ki legyenek elégítve. Így volt vagy sem mindegy is, elképzelhető.
De az, ahogyan a nők igényeit, vágyait, gondolatait és a férfiakhoz való alárendelt viszonyukat ábrázolja, ez megakadt a torkomon. Miféle elképzelés ez az író részéről, hogy a nő mindenben alárendeli magát a férfinak, hogy egyetlen vágya, hogy jó, odaadó, kezes feleség legyen (anélkül, hogy feleségül vették volna?!?), hogy ne okozzon semmilyen gondot, hogy se hangos szó, se semmi meg ne zavarja a férfit? Miféle dolog az, hogy szülés közben is olyanokat mond, hogy nem akar a férfi terhére lenni, meg, hogy biztos csalódást okoz, mert nem sikerül gyorsan, ügyesen szülni? Hallatlan mondatok hagyják el Chaterine száját.
A kettejük szerelme nekem hamis, nem tudtam elhinni, találkoznak, beszélgetnek aztán mondanak olyanokat egymásnak mint két szerelmes, de egyikük még a halott vőlegényét gyászolja, másikuk meg elárulja nekünk itt-ott, hogy nem nagyon érez semmi lehengerlőt de egy háborúban jobb azt mondani, amit a nők hallani akarnak mint nő nélkül maradni. A bizonytalanság, a sok szörnyűség, egyik pillanatról a másikra élés, a halál közelsége és az egymásra utaltság hozza ki belőlük a ragaszkodást egymás iránt és azokat az érzéseket amiket szerelem néven illetnek. De a beszélgetéseik üresek, tartalom nélküliek. A háború súlya ürességet, a lényeges dolgok elvesztését jelenti a kapcsolatuk meg valamiféle ellentételezése a borzalomnak, menekülés, remény, kapaszkodó.
Aztán jön a vége. Ott megint haragszom az íróra, mert az új életről olyan ridegen és elutasítóan beszélteti szereplőit, hogy az már szinte fájdalmat okoz olvasás közben.
Szóval ilyen vegyes volt ez a könyv.

>!
Európa, Budapest, 1963
344 oldal · keménytáblás · Fordította: Örkény István
2 hozzászólás
Linszyy P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Nem tudom, mit mondjak erről a könyvről.
Az öreg halász és a tenger jobban tetszett, de nagyon szerettem, hogy a katonaélet egy másfajta bemutatását olvashattam párhuzamosan egy szerelmi történettel.

Én éreztem – vagy csak nagyon akartam – egyfajta reménykedő felhangot olvasás során. De aztán ezt szépen lassan kikopott a történetből, és a szerelmi részt se úgy képzeljétek el, mint egy színtiszta pozitív dolgot, sokkal inkább egy menekülési útvonal volt ez is.
Pont ezek miatt vártam, hogy a vége adjon egy kis feloldozást vagy egy irányt, ami megnyugtatja az olvasót. Csak aztán megtudtam, hogy Hemingway saját életéből merített ihletet ehhez a könyvhöz, több dolog vele is megtörtént, amik után azt is csodálom, hogy megírta ezt a könyvet, azt meg végképp nem csodálom, hogy a befejezésnél eltűnt a reménykedés a történetből.

Szóval azt akarom csak mondani, hogy engem a könyv végkifejlete annyira kicsinált, hogy ha tudom, hogy így végződik, közel sem biztos, hogy elolvasom. Egyáltalán nem esett ez jól, és fél csillagot ezért vontam le, egyébként 4,5 csillagban gondolkodtam végig. Ezt sajnálom, de azért nem bántam meg, hogy megismerkedtem ezzel a művel is.

IrodalMacska>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

A legtöbbször így kezdődik: a nő vigaszt keres, a férfi pedig kalandot. Így történt ez Frederic Henry és Catherine Barkley esetében is, és ahogy arra számítani lehetett, egy elsöprő erejű szerelem szövődött közöttük.

Tombol az I. világháború, az amerikai Frederic Olaszországban teljesít szolgálatot, ahol barátjának, Rinaldinak köszönhetően megismerkedik az angol ápolónővel, Catherine-nel. Kettejük megismerkedése, majd kapcsolata, cukormázas beszélgetései éles kontúrt húznak a háború borzalmai és a szárba szökkenő szerelem negédessége között. Miközben a fronton a katonák azt találgatják, hogy vajon vége lesz-e valaha is ennek az értelmetlen öldöklésnek, illetve van-e nyertese egy háborúnak, a két fiatal édesdeden becézgeti egymást és nem törődvén a holnappal, átadják magukat annak a szentségnek, ami egy kósza fénycsóvaként ragyogott be a pokol legmélyebb bugyrába.

A tájleírások, a háborúról szóló részek és az olasz, valamint svájci városok bemutatása mind lenyűgöztek, hiszen Hemingway úgy adja vissza a tájak szépségét, hogy nem bocsátkozik többoldalas, túlzó leírásokba. Stílusa szikár, lényegre törő, mégsem veszít értékéből.

A könyv befejezése arcul vágott; de tanulságos is volt. Az életben nincs búvóhely. Amit a sors, a Jóisten elrendelt, az elől nincs menekvés. A háborútól, a haláltól megcsömörlött Frederic a frontról megszökhet, de amit az élet szánt neki, az elől nem lehet elfutni. A svájci napok jelentették a vihar előtti csendet, de ha a tornádó megtalál, csak pusztítást hagy maga után…

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122148 · Fordította: Örkény István
robinson P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Hemingway nagyszerű közvetlenséggel adja vissza saját élményeit, tapasztalatait a háborúról és a szerelemről. Ez nem lett most kedvenc… a vége miatt. Azért ajánlom, mint igazi klasszikust. Érzelmek, hangulatok tökéletes elegye a történet.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/08/bucsu-fegyverektol.html

RosszQtya>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Szerencsére tudtam, hogy ez nem egy kifejezetten háborús könyv, a háború itt inkább csak háttér. Ennek ellenére mégis csalódtam, mert annyira tele volt régimódi, már már bugyuta romantikával, hogy unalmassá vált számomra.

9 hozzászólás
gabiica P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Számomra nem volt túl meggyőző és lenyűgöző. Az öreg halász és a tenger után kicsit többet vártam, de mondhatni elég unalmas volt.
Teljesen más szituációt képzeltem el a cím alapján, a fülszöveget direkt nem olvastam el.
Nem ez lett a kedvencem, az biztos. Sokkal több történelmi háttérre vártam, mint amit kaptam.

Lunemorte P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Nem ez az első könyv, amit olvastam Ernest Hemingway-től, de bizonyosan nem is az utolsó. Nagyon realisztikus stílusú és az olvasó talán nem is lepődik meg, ha nem spoiler. Nem sok kellett hozzá, hogy a végét belekönnyezzem… Írás a háborúról, szerencsétlen sorsokról és döntésekről… Az ember talán soha sem lehet boldog ezen a világon…

Kabódi_Ella P>!
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől

„Sosem szerettem az ilyen szavakat, mint dicső és szent, és az ilyen kifejezéseket, mint hiábavaló áldozat. Pedig hányszor, de hányszor hallhattuk őket, szakadó esőben sorakozva, oly messziről, hogy csak a kiáltás ért el a fülünkbe, és hányszor olvashattuk őket a kiragasztott hirdetményeken, melyeket a régi hirdetmények fölé ragasztottak a plakátragasztók, és én mégsem láttam soha semmi szentet, és a dicsőségben nem vettem észre semmi dicsőt, az áldozatok pedig a chicagoi vágóhidakra hasonlítottak, csakhogy ezt a húst itt elásták, mert mert nem lehetett fölhasználni semmire.”

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől c. klasszikusa volt a következő a sorban a 21. Század Kiadó elegáns, meseszép külsejű kiadói sorozatában. Őszintén megmondom, ezt a regényt szeretem a legkevésbé az amerikai próza kiemelkedő alkotójának tollából. A mondataiért, a gondolati világáért, a világos meglátásaiért, azokért a velős, erőteljes, markáns kijelentésekért érdemes elolvasni, amit a történetbe bele- belefűz alkalmasint. Maga a regény a hagyományos értelemben véve korántsem olvasmányos. Lassú, szürke, kedvetlen folyam, merészen átüt rajta a háborúba belefásult világ közhangulata. Ebből a szempontból viszont mégis: zseniális. Fáradt, csökönyös monotonitással létező, elnehezült lelkű, és elméjű karakterek sorakoznak szép számmal. Nincs egy kimagasló, ragyogó lélek sem köztük, sem egy vérlázítóan aljas, akire a bűnöket ráolvasni lehetne. A bűn itt egyetemes. A háború értelmetlensége átjárja az egész könyvet, belénk ivódik olvasás közben, ránk ragad a közöny, a csüggedés, és a szinte visszafordíthatatlan kiábrándultság. Korrajz és lélekrajz egyaránt, méghozzá fájdalmasan pontos, ennél fogva megrendítő is. Eszmei mondanivalója felbecsülhetetlen, és Örkény István elragadóan mesteri fordításában csak még inkább átütő erejű.

Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy egyes karakterek feltétlenül az idegeimre mentek, már ha szabad így fogalmaznom. Többször találkoztam már ezzel a véleménnyel, amit magam is osztok, hogy a főhősnő, Cathrine Barkley figurája egy végletekig lebutított, jellem és személyiség nélküli fércbábú. Engedelmes, kellően ostobácska, alázatos, és bár anyai ösztöne sem túl fejlett, ezt kevésbé tudjuk felróni neki, hiszen a véletlenül megfogant gyermekre tulajdonképpen egyikük se vágyik. Nem is foglalkoznak vele. A szülés pillanatáig szóba sem kerül köztük igazán, hogy a nő terhes. Legfeljebb akkor, mikor Cathrine szolgalelkű odaadással bizonygatja, hogy nem marad mindig ilyen kövér és formátlan, hogy lesz ő még karcsú és kívánatos megint. A szerelmi szálat ennél fogva nem látom romantikus kiteljesedésnek. Álságos, giccses enyelgés csupán. A férfi bármit megígér, hogy ágyába csalja a fiatalasszonyt, az pedig hamis erényei hangoztatását félredobva minduntalan eleget tesz a kívánságnak. Néha jelentéktelen csacskaságokat kér a férfitől, szerelme bizonyítékaként, de valahogy az egész olyan életszerűtlen, mintha mindketten tudnák, hogy színjáték az egész az unalom, és a magány ellen. Vagy talán a sivár lelkiség ellen próbálnak küzdeni ilyen módon, ám valójában csak sodródnak az árral, céltalanul, bávatagon szinte.

A Hemingway saját I. világháborús tapasztalatain alapuló regény olyan kilátástalanságot, olyan világméretűen elburjánzott hitevesztettséget sugároz, ami feltétlenül megindító, fojtogató és nyomasztó. A bármi áron életben maradás módozatainak egyik legkíméletlenebb oldalát mutatja be: azt, amikor a test marad életben, a többi ott pusztul valahol a harcmezőn, és sose támad fel többet. Ezt az érzést feltétlenül megerősíti bennünk a főhős, Frederic Henry a tragédiába torkolló végkifejletre adott érzelmi reakciója, ami kétségkívül döbbenetes, ugyanakkor hiteles és nagyon fájdalmas. Egyszerűen tudomásul veszi azt, ami történt, és elsétál az esőben. Nem úgy, mintha nem történt volna semmi sem, hanem inkább úgy, mint aki sem ennél többre, sem jobbra nem számított, ezért nem is érez igazán semmit. Ez bántja inkább, az üresség, és ez bántja az olvasót is, mindenképpen. Persze, a történet alakulása belénk sem csepegtet semmi reményt egy boldog véget illetően, ám valamiféle revelációt, katarzist mégis remélünk. Ezt azonban az író egy brutális metszéssel, amely az utolsó pontot jelenti a regény legutolsó mondatának végén, elveszi tőlünk. Mert lapoznánk, de nincs tovább. Vége van. Így ért véget. Kétségtelen, hogy gyönyörű, olvasásra érdemes műalkotás ez, egy sokat látott, érzékeny, kiváló zseni megnyilatkozása. Kemény, súlyos, törékeny szépségű, felkavaró írás, de biztosan nem ezt ajánlanám elsőre azoknak, akik még csak most ismerkednek Hemingway ragyogó prózájával.

Az eredeti bejegyzés a blogomban található:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2020/08/erne…


Népszerű idézetek

robinson P>!

Azt is tudom, hogy a magányos ember számára nincs nagyobb rémület az éjszakánál, mihelyt úrrá lett rajta a magány.

252. oldal

mikkamanka>!

– Az öregek bölcsessége csalóka látszat csupán. Ők sem bölcsebbek másoknál. Ők csak óvatosabbak.

367. oldal, 35. fejezet (Európa, 1974)

Kapcsolódó szócikkek: bölcsesség · öregség · óvatosság
Nofrit>!

A szeretet mindig cselekedni akar. Áldozatot akar hozni. Szolgálni vágyik.

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
SzRéka P>!

– Őrült ez a borbély?
– Nem, signorino. Tévedés történt. Kissé nehéz a felfogása, és úgy értette, hogy maga osztrák tiszt.
– Ja úgy – mondtam.
– Hahaha – mulatott a portás. – Remek egy pofa. Ha még egyszer megmukkant volna, azt mondta nekem, akkor…
És végighúzta a mutatóujját a torkán.
– Hahaha – próbálta visszafojtani a jókedvét –, hát még amikor megmondtam neki, hogy maga nem osztrák…
– Hahaha – utánoztam dühösen. – Hát még ha el is vágja a torkomat, az milyen jó lett volna! Hahaha…

97. oldal (Európa, 1983)

SzRéka P>!

Még ha győzünk, akkor se nyertük meg a háborút.

54. oldal (Európa, 1983)

SzRéka P>!

– Hol fogunk élni, ha vége lesz a háborúnak?
– Alighanem az aggok házában […] kezdem elhinni, hogy a fiúnk admirális lesz addigra.
– Vagy pedig tábornok a gyalogságnál.
– Ha százéves háború lesz, akkor kipróbálhatja mindkét fegyvernemet.

147. oldal (Európa, 1983)

csillagka>!

– Nagyszerű teremtés vagy.
– Nincs bennem semmi nagyszerű. De nem nehéz boldogulni az életben, amikor nincs vesztenivalója az embernek.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Semmit. Csak az jutott eszembe, hogy azok az akadályok, amelyek valamikor legyőzhetetlennek látszottak, milyen semmiségnek bizonyulnak.

124. oldal, 21.

Limitáltan_gondolkodó IP>!

– Valahol azt hallottam, hogy két hét alatt meg lehet tanulni olaszul.

23. oldal

5 hozzászólás
Kókuszka>!

Nem lehet visszaszökni az időben. Ha nem is mész előre, mit érsz vele.

219. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Chadwick: Az oroszlános címer
Somogyváry Gyula: Ne sárgulj, fűzfa!
Michael Ondaatje: Az angol beteg
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Nevil Shute: Az örökség
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Asbóth János: Álmok álmodója
Elliot György: A raveloei takács
George Eliot: Kései boldogság
Jókai Mór: Egy az Isten