Az ​öreg halász és a tenger / Elbeszélések 81% 188 csillagozás

Nagyon régóta halogattam Az öreg halász olvasását. Kár volt, mert kifejezetten élveztem minden sorát. Izgalmas volt maga a történet, a küzdelem a sorssal. Nagyon megszerettem a címszereplő Santiagot. Végig érezhető egyfajta baljós hangulat, mégis bizakodtam. Bármikor szívesen újraolvasnám. Mivel olyan kötethez jutottam hozzá a könyvtárban, ami tartalmaz néhány elbeszélést is, így nem volt kétséges, hogy ezeket is elolvasom. Bár mindegyiknek erőteljes a hangulata, mégsem tetszettek igazán. Legalábbis olvasás közben. Kellett egy kis idő, míg megértettem, hogy Hemingway alapvetően a hiábavaló küzdelemről szeret írni. Viszont nagyon változatos helyszínekkel és szereplőkkel. Olvasmányos, mégsem könnyű olvasni.

Kb. 7-8 éve olvastam először, és már akkor mély nyomot hagyott bennem „Az öreg halász és a tenger”. Ez a mostani olvasás után sem változott meg. Egyszerűen lenyűgöz, hogy mennyire egyszerű, mégis mennyire küzdelmes és megható. Tele lett cetlikkel a könyvem, nem egy gondolatot írtam ki belőle :).

„Nem volt kedve többé a halra nézni, amióta megcsonkították. Amikor a cápa belemart, szinte úgy érezte, mintha a tulajdon húsába martak volna.”

Talán az egészben a halásznak a halhoz, a természethez, és önmagához való viszonyának bemutatása tetszett a legjobban. Tisztelettel nézett az egész világra, a kifogott halat is tisztelte. Annak ellenére, hogy nem egy gyorsan kibontakozó történetről van szó, teljesen magával tudott ragadni.

Sajnos a többi elbeszélésről nem tudok ilyen szépet és jót írni, azok egyáltalán nem fogtak meg, nem találtam meg bennük azt a szépséget, amit „Az öreg halász és a tengerben” igen.
Azért adtam mégis 5 csillagot, mert alapvetően azt szerettem volna elolvasni, csak ilyen kiadásban sikerült beszerezni.

Eddig kimaradt Hemingway nekem. Most egy kihíváshoz olvastam a könyvet, korábban csak a belőle készült filmet láttam. Így persze pontosan tudtam, hogy mire számítsak. Az öreg halász és a tenger egy nagyon szép történet a vágyakról, álmokról, reményről és a fiatalság elvesztéséről. Egészen magával ragadott a történet.
Ami viszont a többi elbeszélésről nem volt elmondható. A többségét nem is értettem, hogy hogyan kerülhetett kiadásra, annyira gyenge volt (pl.:Wyomingi bor), kivétel ez alól csak a A Kilimandzsáró hava és Francis Macomber rövid boldogsága volt számomra.

Nagyon bírom Hemingwayt. Úgy tud kinyírni szereplőket, ahogy senki más. Nem off hatódsz könnyekig, gyakran meg sem lepődsz igazán, de ott van az a „hm” érzés. Valami olyan, hogy nahát, ez így élt, azt' neki már annyi. Tényleg ilyen érzés lehet az élet vége? Hogy hát akkor hopp, ez ennyi volt.
Elgondolkodtató, ezernyi szimbolikus üzenettel teli történetek.

( Az Öreg halász és a tengert kb. 2 éve már olvastam, írtam is róla.)

Hemingway-jel elég különös a kapcsolatom. A feldolgozott témái között van, ami egyáltalán nem az én világom, annyira, hogy nem is kedvelem az adott dolgot. pl. Vadászat, bikaviadalok. Viszont a sorok mögött megbúvó tartalom mindig meggyőz, hogy olvassak tőle még többet és többet.
Az ebben a kötetben összegyűjtött elbeszélések, és valójában az Öreg halász is, mind olyanok voltak, mintha az élet minden viszontagsága, lelkesedése, csalódása stb. sűrűsödne össze 20-30 oldalba. Hemingway nagyságát egyre inkább abban látom, hogy írásai képesek mindenkihez szólni, még azokhoz is, akik mondjuk nincsenek oda a bikaviadalok részletes leírásaiért. Mert nála egy ilyen novellában, biztosan nem maga a viadal a lényeg, hanem a történetben megbúvó ember élete, küzdelme, halála . És ha képesek vagyunk mögé látni, akkor máris azonosulni tudunk ezekkel a díszletek mögött megbúvó sorsokkal.
Az elbeszélések közül leginkább a Wyomingi Bor , Francis Macomber rövid boldogsága , A Kilimandzsáró hava érintett meg. Amikor olvastam őket azon gondolkodtam, mennyire különös, hogy tulajdonképpen az irodalom és maga az élet is szüntelenül a halál körül forog.
Ez itt is igaz minden történetre, és különösen erős volt az Indián tábor címűben, ahol a gyerek egy időben találkozik először a születés fájdalmas csodájával, és a halállal.

Szóval lehetne ezeket a történeteket hosszan vesézgetni, és méltatni Hemingway egyediségét, műveltségét, egyszerre nyers és lírai stílusát, de inkább tessék kinyitni valamelyik könyvét, és olvasni. :)

Hemingway történetei az életről szólnak. Semmi többről, semmi mélyebb tartalomról, hanem magáról az életről. Kalandokat mesél el, amikben vagy részt vett, vagy megélt, vagy mesélték számára. Egy olyan életről ír, amelyben ő élt, a kalandorok életéről, amelyre valamikor mi is vágyunk életünk során. Így el lehet neki nézni a hiányosságokat, ami miatt nem válik az irodalomtörténelem legnagyobb tudású írói közé, de legalább megismertet velünk egy világot, amely csak nagyon keveseknek adatik meg. A kötet csúcspontja számomra a Kilimandzsáró hava volt, amely ars poetica szerűen meséli el a két társadalmi rend különbségeit, míg a dobogó második helyén a bátorságról és gyávaságról szóló Francis Macomber rövid boldogsága esett. Mondanivalóját tekintve viszont a címadó Öreg halász és a tenger a legmélyebb és legelgondolkodtatóbb. Érdemes viszont elolvasni a többi novellát is, ugyanis megtanulhatjuk belőlük a legnagyobb igazságot a viszonylag bánatos atmoszféra ellenére is: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék”.

Értékelés: 9/10
(Később blogban)

Nagyon nehezen ment, sokszor unalmas, sok a leírás. Az sem segített rajta, hogy nem szeretem, ha bántják az állatokat. Buszon olvastam, lehet, azért is volt nehéz koncentrálni a történetekre. Szerintem egy új fordítás is sokat javítana a stíluson. Az öreg halász és a tenger egy kicsit élvezhetőbb, mint a többi elbeszélés.

Nekem néhol túlságosan is minimalista. Persze nagyot üt így is, meg gyorsan is olvasható, de nem tudom… nem tudom szeretni. Ja, és brutális, ami szintén nem jön be az esetek nagy százalékában.

A NIOK havi olvasmány miatt kezdtem el az elbeszélőkötetet, és nem tudtam letenni. Végigolvastam az összes novellát, amelyek közül leginkább a címadó és a Kilimandzsáró hava tetszett, na meg a Francis Macomber rövid boldogsága. Kemény témák ezek. Még sosem olvastam Hemingwayt. Kimaradt az érdeklődési körömből, de a témák ellenére nagyon lebilincseltek a sztorik.

Hatalmas lemaradásomat pótoltam ennek a műnek az elolvasásával. Nekem nem volt annak idején kötelező olvasmány, de ennek ellenére sokat hallottam róla. És végül klasszikus volta vett rá a beszerzésére, hogy további értékes művel gazdagodjon a magánkönyvtáram, és az olvasását sem halasztgattam ezután sokáig. Meg is bántam volna, ha így teszek.
Ebben a novellagyűjteményben nem kevesebb, mint 8 elbeszélés található, melyek közül toronymagasan Az öreg halász és a tenger címadó, rövidke történet volt rám a legnagyobb hatással. Nem hittem volna, hogy majd ennyire el fog gondolkodtatni, az életről ennyi töprengeni valóval szolgál számomra, ennyire megérinti a lelkemet és összeszorítja a szívemet. De ez történt. És egyáltalán nem sajnálom, inkább határtalanul örülök neki. Csodálatos pillanatokat köszönhetek neki. És nagyon is lényeges, valóságon való töprengés hol emelkedettebb, hol letaglózó részek váltakozását éltem át. Ez a novella kétségkívül a rideg, és könyörtelen életről szól. Arról, hogy az ember hogyan kapcsolódik bele a természet örökös körforgásába, miként illeszkedik bele az állandóan változó, örökösen megújuló világba. Továbbá olyan morális kérdéseket is feszeget, hogy mi lehet az ember célja az életben, mi lehet fontos számára, annyira, hogy még az életét is feláldozná érte. Az élet olykor kegyetlen, nem mindig bánik kesztyűs kézzel az emberrel. Feszegeti az ember határait, próbák elé állítja, teszteli, hogy megállja-e a helyét, váratlan akadályokat gördít az útjába. De minden az emberen múlik. Azon, hogy mit képes kihozni a lehetőségeiből, hogy miként reagál a hirtelen fellépő nehézségekre, hogy hagyja-e magát legyőzni, vagy ellenáll mindennek és kitart az elhatározásai mellett, és ami talán a legfontosabb küzd a végsőkig. A gyávaság, a meghátrálás, a feladás, a legyőzhetőség, mind-mind elítélendő cselekedetek. Melyeket nem tűr a természet. Valamilyen módon be fogja hát hajtani értük a számlát. És ez így is van rendjén. Az életnek megvannak a maga kemény, senkit sem kímélő, senkivel sem kivételező szabályai, melyeket kénytelenek vagyunk elfogadni, még ha sokszor nem is értjük a miértjüket.
A kötetben szereplő többi novellát együtt véleményezném. Volt, amelyiket már olvastam, de legtöbbjüket most ismertem meg. Úgy érzem mindegyiknek megvolt a saját mondanivalója, melyek szorosan visszatükrözik az életet. Ilyen szituációk előfordulnak a valóságban, gondolom az alapötletek is onnan származtak. Egyik több tanulsággal rendelkezett, mint a másik. De mind más mozzanatért volt jelentős. Örökké megmaradó, és felejthetetlen nyomot azonban mégsem hagytak maguk után, ez alól csak a címadó novella volt a kivétel, ami mélyen beleivódott a lelkembe, és egy ideig biztosan ott is fogom őrizni. Kincsként.
Összességében tehát egy percig sem bántam, hogy ezzel a kötettel töltöttem szabad óráimat. Nekem megérte. Azt ajánlom, aki még nem tette mélyedjen el benne, és tegyen egy próbát Hemingway méltán híres műveivel. Mert általuk több lehet.
Nincs hát több hozzáfűznivalóm. Olvassátok el! :)