Az ​öreg halász és a tenger 1481 csillagozás

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Irodalmi Nobel-díj, 1954
Pulitzer-díj, 1953

A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére.
Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.

Eredeti megjelenés éve: 1952

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, Európa Zsebkönyvek, Aranytoll

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955907 · Fordította: Ottlik Géza
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639492592 · Fordította: Ottlik Géza
>!
Hangoskönyv, 2006
ISBN: 9638672382 · Fordította: Ottlik Géza · Felolvasta: Tordy Géza

24 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Santiago · Manolin


Kedvencelte 140

Most olvassa 88

Várólistára tette 429

Kívánságlistára tette 225

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Málnika P
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

”Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs. Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van.”

Korábban kötelezőként olvasva ez a kisregény nem jelentett számomra mást, mint az öreg halász unalmas, végtelennek tűnő harcát a nagy hallal, ám most rádöbbentem, hogy ennél jóval mélyebb mondanivalót közvetít. Kiválóan eleveníti meg az élet küzdelmét. Santiago 84 napja semmit nem fogott, be akarja bizonyítani, hogy még jó valamire, még mindig értékes halász. Zseniálisan mutatja be egyszerre a példa értékű kitartást és az elkerülhetetlen esendőséget, amelyek mindannyiunk sajátjai. A fiú szívmelengető karaktere pedig megtölti érzelmekkel az írást. Magány, remény, szerencse, győzelem és vereség árad a lapokból, miközben a zárás realistább már nem is lehetne.

2 hozzászólás
>!
Nikolett0907 P
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

„Ha a tengerre gondol, mindig csak la mar-nak nevezte magában, mert aki szereti az mindig így hívja, nőnemű szóval és spanyolul. Aki szereti a tengert, az ugyan sokszor szidja, elmondja mindennek, de ezt is csak úgy, mintha egy asszonyról beszélne. A fiatalabb halászok között akad néha, aki el mar-nak nevezi, vagyis hímnemű szóval illeti. Ezek a fiatalok úsztatóbóját kötnek a fonalukra, úgy halásznak, s motorcsónakot vettek maguknak, amikor jól lehetett keresni a cápamájjal. Úgy beszélnek a tengerről, mintha a vetélytársuk volna, vagy mintha valami földrajzi hely volna, vagy akár mintha az ellenségükről beszélnének. Az öreg Santiago azonban gondolatban mindig nőneműnek tekintette, mindig olyasminek fogta fel, ami nagy-nagy kegyeket osztogat vagy tagad meg, s ha néha el is követ rosszaságokat vagy zabolátlanságokat, nem tehet róla, mert olyan a természete. A hold változásai is úgy hatnak rá, mint az asszonyokra – gondolta.”

Egy nagy sóhaj, és egy újabb és még egy….egyszerűen próbálok mély levegőt venni és minden alkalommal reménykedem, hogy ez a gyomromban lévő émelygés elmúlik egyszer, de mióta olvasom ezt a csepp kötetet, csak mélyül és mélyül bennem a nyomás.

Régen olvastam az írótól, ezt tudom, de nem emlékszem már rá milyen volt.
Elfeledtem, pedig mindig büszke vagyok arra milyen jó a memóriám és most mégis megleltem az első elhomályosuló emléket.
Ez nagyon elszomorít, de össze sem lehet hasonlítani avval a bánattal, amit a négy novella olvasása után éreztem.

Mert ez a kicsi könyv, négy elképesztően nehéz sorsú ember életének egy töredékét tartalmazza és bár volt, akiről először könnyelműen negatív kritikát és egy gúnyos gondolatot engedtem meg, a története végére kibuggyant egy könnycsepp a szememből érte is.

Négy élet útja, négy ember sorsa.

Az első, mely a kötet címét is képviseli nem más, mint Az öreg halász és a tenger.

Csodálatos és egyben rendkívül fájdalmas.
Egy kemény életet élő, tiszta lélek küzdelme a végtelennel.
A gondoltai, páratlanok, a hihetetlen erő és kitartás, ami abban a megtört testben lakozott, és a hit és jóság….bárcsak mindenki ilyen lenne.
Azt gondoltam, hogy a végére jobban leszek kicsit, de haragudtam a világra és nem értettem miért kell, hogy így legyen!?
Sok értéket kaptam, és egy még erősebb hitet. De nem az égiek felé…

A második, már egy merőben eltérő sorsról vetít képet, mégis a nagy felszínesség hálója mögött, egy igen komoly téma vetül előre.
Ez a történet a Francis Macomber rövid boldogsága címet viseli, de tulajdonképpen ennél találóbbat nem is adhattak volna, mert sajnos igaz.
Itt egy másik téma miatt is kiakadtam, az pedig a féktelen spoiler, egyszerűen gyűlölöm és ezt az érzést nem tudom kiverni a fejemből.
A részletes leírás miatt kénytelen voltam félre tenni a könyvet és mélyeket lélegezni.
Nagyon jó a gyomrom és az idegeim is rendben vannak, de mikor szembesülök egy ilyennel, akár olvasás terén, akár látom, teljesen kiakaszt és dühvel tölt el.

A harmadik novella már megint egy teljes más nézőpontot vetít az olvasó elé, de ugyanakkor az eredeti nézetet ugyan úgy követi.
A Kilimandzsáró hava egy megrázó, utolsó „nekifutásról” szól.
Ahogy olvastam a főszereplő gondolatait, végig azt éreztem, hogy az el nem végzet dolgaink csak gyűlnek és gyűlnek, mindig azt gondoljuk, majd holnap, majd jövő héten, a jövő hónapban, évben és egyszer csak közbejön valami és nem lesz már lehetőség megtenni.
Ha valamit tényleg igazán szeretnénk, a félelmeink, a gyávaságunk nem lehet akadály, mi magunk tesszük tönkre a lehetőségeinket.
Nem szabad hagyni, és ezt elsődlegesen magamnak írom.

Az utolsó novella viszont feldühített, a világ legnagyobb ostobaságainak egyikéről olvastam. És tudom ez ott egy hagyomány, azt, hogy milyen kárt okoznak vele, pedig mellékes.

Bár öt csillagot adok a könyvre, ezt elsősorban az írás stílusnak és az első történetnek adom.
Az utolsót leszámítva, értékes olvasásnak tartom, nagyon sokat kaptam és egy egész érzelmi viharba keveredtem.

Ernest Hemingway csodálatosan ír.
Teljesen kitud zökkenteni a hétköznapokból, és egy távoli világ meglett időszakába repít.
Különböző életeken át mutatja meg az élet kegyetlenségét, a valóságot tárja olvasója elé, úgy ahogy van. Véresen, bűzösen és mégis részese akarok lenni. Érezni akarom mindazt akkor ott, és reménykedem, hogy bírom az utolsó leheletemig.

Sok mindenre megtanít, de legfőképpen arra, hogy bármely ösvényre léptünk is életünk folyamán, tiszta hittel, teljes bedobással érdemes haladni, mert mikor eljön az a bizonyos idő, már mindegy lesz mit tettél meg és mit nem. Viszont nem mindegy milyen lélekkel, elégedetten, vagy bánatosan „mész” tovább.

Úgy gondolom, hogy ha valaki ennyi mindent tud adni az olvasójának egy picinyke kötettel, akkor alap, hogy amit csak találok az alkotótól elolvasom.

„Hát így hal meg az ember, suttogásokban, amiket nem hall.”

Minden tiszteletem az íróé!♥

>!
Európa, Budapest, 1967
168 oldal · puhatáblás · Fordította: András T. László, Ottlik Géza, Réz Ádám, Szász Imre
4 hozzászólás
>!
gazibla IP
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Ez egy remekmű. Szívszorító, szomorú és tanulságos. Az egyik legnagyobb hatású könyv amit eddig olvastam, rövidsége ellenére is. Az ilyen könyvekért érdemes olvasni. Köszönöm Hemingway.

>!
pannik P
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Felidegesített, felzaklatott, indulatossá tett majd megszelídített, elgondolkodtatott, együtt érzővé olvasztott olvasás közben. Az érzelmeim a történések előrehaladtával változtak, alakultak, ugrándoztak.

Nagyon drukkoltam az öreg halásznak, nagyon akartam, hogy sikerüljön neki. De haragudtam is, hogy ennyire botor, aggódtam érte. Mikor már visszafelé jött, hát az volt a könyv legizgalmasabb része majd megpattantak az idegeim a visszaúton.
Aj de átéltem a keserveket és a kínlódást amin végig vergődtünk.
Nagyon érzékletes az írás, marha jól szemléltet, szinte ott vagyok a kunyhóban vagy a csónakban, szinte érzem a sós víz ízét a számban és az átható tenger illatot az orromban. Valamint átérzem az öreg halász vágyait, álmait meg a valóságát.

Hát nem ilyen befejezést akartam, nem tetszett a befejezés, sajnáltam nagyon.
Érdekes, hogy egy könyv milyen széles spektrumon képes érzelmeket kiváltani.
Kell még olvasnom Hemingway-től!

6 hozzászólás
>!
Levandra
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Harmadik olvasásom volt, de még mindig tudott újat, valami mást adni. Döbbenetes a szimbolikája, amire első olvasáskor nem figyeltem fel.
Túl fiatal voltam akkor ehhez a könyvhöz.
Pattanásig feszült, felfokozott hangulata, mint a tenger nyugtalan hullámzása, hol elcsitul, hol rákezd. Santiago küzdelme a körülményekkel a hallal, a halért, a mélyben leselkedő veszélyekkel, mint az ember útkeresése hosszú élete során a lét buktatóival egy magasabb cél felé.
És Santiago átadta nekem sajátos üzenetét. Bár az élet megtépázza az embert, bár a halat szétmarcangolták és rengeteg veszteség érte, de nem vesztett. Elérte a célt, megvalósította az álmát, megküzdött érte és ez a győzelem. Kérdés: kinek kell bizonyízanod, kell-e bizonyítanod?
Jó, öreg Santiago… hatalmas lecke volt ez.

2 hozzászólás
>!
Kikiriki
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Nyolcadikos kötelezőim között van, tehát igazából csak ezért kezdtem bele. Az összes osztálytársam, aki már elolvasta előttem, csak rosszakat tudott mondani a könyvről, nekik nem tetszett, szerintük unalmas volt. Igen, azzal egyetértek, hogy 180 oldalon keresztül nem nagyon történik ilyen nagy dolog, meg olyan nagy dolog, de igazából nekem nagyon is tetszett! Egyáltalán nem unatkoztam, miközben olvastam, talán a többiek nem értettek még a könyv fő lényegét:
„ – De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni. ”

>!
robinson P
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

A tenger tele van rejtéllyel, még a jó ismerője sem tudhatja, mi van a mélyben. Ember és természet párharca ez, ahol most mindkettő győztes lesz.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/07/az-oreg-halasz-e…

>!
Black_Angel
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Ha az ember valamit a fejébe vesz,és tudja mit akar, akkor azt senki nem változtathatja meg, nem inog meg, kitart a végsőkig, a cél érdekében.
Ez történik ebben a műben is. Santiago nem rémült meg a kis akadályoktól, nem adta fel, amikor nem fogott semmit, kiment a nyílt tengerre egyedül, magabiztosan. Ki is fogta élete legnagyobb zsákmányát, és letaglózott, amikor nem tudta ki vinni egészben a partra.. De csodálatos volt, ahogy küzdött, egyedül, és nem adta fel könnyen. Ez az a bizonyos emberi kitartás bármi áron.. remélj, bízz, tarts ki! És a végén meg lesz a jutalmad.

>!
Kabódi_Ella P
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

„Szamárság feladni a reményt – gondolta. – Azon kívül bűn is, azt hiszem.”

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger. Megérett ez az örökérvényű klasszikus is egy újraolvasásra, főleg ilyen szívettépően szép, új köntösben, melybe a 21. Század Kiadó öltöztette. Nem tudom még, hogyan is foghatnék hozzá ahhoz, hogy erről a kisregényről bármit is írjak. A metaforája annyira kristálytiszta, olyan fájdalmasan érvényes, olyan teljes, és egyszerűségében oly kegyetlen, hogy elszorítja a szívemet. Hemingway úgy írja meg az emberiség, és benne minden individuális egyed mindenkori sorsát ebben a végtelenül letisztult történetben, ahogy csak azok tudják, akik már láttak mindent.

Hemingway irodalmi munkásságának egyik gyöngyszemét tartom a kezemben, és gondolkodom. Minden betűben, minden szóban, minden gondolatban, bekezdésben ott örvénylik minden, ami valaha volt, és valaha lesz az ember. Ami ez után az iszapba leülepszik belül, az a nehéz könnyek emléke, meg a tudat, hogy ha rajtam múlik, holnap is felkelek. Történjen bármi, nagyon nehéz az embernek nem felkelni. Elpusztíthatóak vagyunk, összetörthetőek – ó, ezer darabra akár! –, megnyomoríthatóak vagyunk, és esendőek, de, ahogy maga az író is megfogalmazza, legyőzhetetlenek.

Iskolai kötelező olvasmány, bár őszintén megmondom, nem tudom, a tizenévesek ebből mit fognak fel. Már az én korosztályomnak is nehéz volt ezt feldolgozni annak idején, nemhogy a mai felgyorsult, karrierközpontú világba automatikusan illeszkedő legó-kamaszoknak. Félreértés ne essék, nem akarom ócsárolni a mai fiatalságot. Ők már ebbe az egyértelműen nagyon erős, kapitalista, fogyasztói társadalomba születtek bele. Nekik már minden azonnal van, csak elő kell kapni a mobiltelefont, és elérhető az egész világ számukra: buszjegyet veszel, ruhát rendelsz, kapod a friss híreket, és hipergyorsasággal értesülsz róla, ha a kedvenc sztárod kettőt lép valahol valamelyik földrészen.

Az is lehet, hogy mindaz, amiről Hemingway ír ebben a regényben, rájuk már nem vonatkozik, az eljövendő nemzedékekre pedig főleg nem. Ezt nem tudom, mert nem járok még ott én sem az életemben, hogy erre ilyen nyíltan rálássak. Azt tudom, hogy amit mond, azt nagyon is jól értem. Egy öregember napokig tartó, magányos harca a tengeren. Harcol a hallal (élete nagy fogása ez!), az elemekkel, az éhséggel és szomjúsággal, a mohó, könyörtelen cáparajjal, de végeredményben önmagával, valójában. Ilyen az ember. Tudja, hol kellene határt húzni, érzi pontosan, melyik lépés után kellene visszafordulni, de a legtöbbször nem teszi. Nem képes rá. Büszkeség? Bizonyítási vágy? Makacs öntudat? Valami mélyről jövő, ösztönös késztetés, hogy önmagán is túltegyen, hogy megmutassa, milyen ember. Bármi áron. „Új nap, új élet.” Ezzel a gondolattal, életérzéssel azonban a modern kamaszok is azonosulni képesek. Ettől talán közelebb kerülhet hozzájuk ez a lemúlt, ködbe vesző világ, amelyben az öreg halász vívja csendes, makacs küzdelmét a sorsa ellen. Megmutathatja nekik, hogy a vereség sem számít. A nagy csapások sem. Az számít, amit tesz, hogy próbálja megint. Ha kell: ezerszer. Az, hogy egyszerűen csak fogja magát, és másnap is felkel. Nem feltétlenül azért, mert akar, mert bír; se bosszúvágy, se szerelem nem tud így fűteni, ha egyszer elég volt már neki mindenből. Hanem egyszerűen csak azért, mert ilyen a természete. Rontás és kegyelem egyszerre, hogy az ember nem tudja feladni sosem. Erről mesél Hemingway, és olvasni ezért érdemes.

Eredeti bejegyzés a blogomon:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2020/06/erne…

2 hozzászólás
>!
Zsuzsanna_Makai
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Hàt ez nekem baromira tetszett! Nem tudom megmagyaràzni, mièrt, de baromi jò volt. Remèlem, most majd oroszlànokkal àlmodom èn is.


Népszerű idézetek

>!
Marsie

Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs. Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van.

6 hozzászólás
>!
monalisa

– De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

82. oldal (Magyar Helikon, 1970)

8 hozzászólás
>!
rlb_32557241

Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, mert a szeme párja vidám volt és törhetetlen, s olyan kék, akár a tenger.

7-8. oldal

>!
Marsie

… ha az ember kimondja, amit nagyon szeretne, akkor könnyen füstbe mehet az egész.

>!
bbea

     – (…) – Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek? Azért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk is?

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség · Santiago
>!
Marsie

Az ember kölcsönkéréssel kezdi. Aztán koldulással folytatja.

>!
Beja

Nemcsak azért öltem meg a halat, hogy kenyerem legyen, és hogy eladjam eleségnek – gondolta. – A dicsőségért öltem meg, és azért, mert halász vagyok. De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bűn megölni. Vagy csak annál nagyobb bűn?

70. oldal

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ottlik Géza: Iskola a határon
Thomas Mann: A varázshegy
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
Alessandro Baricco: Novecento
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Albert Camus: Közöny
Dickens Károly: Karácsoni ének
Jules Verne: Nemo kapitány
Fekete István: Tüskevár