Afrikai ​vadásznapló 31 csillagozás

Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

A ​huszadik századi amerikai irodalom egyik legmarkánsabb személyiségének könyve voltaképpen nem is napló a szó szoros és megszokott értelmében. Inkább riport, azaz beszámoló egy nagy afrikai kuduvadászatról és mindarról, ami az írót és vadásztársait a vadászat alatt foglalkoztatta: irodalomról, férfiasságról, vadászszerencséről, vadászlélektanról, egyszóval, ami Hemingway számára a teljes életet jelentette. Sokat emlegetett és tudatosan vállalt antiintellektualizmusának is hangot ad ebben a különös könyvben, mely minden mondatában, minden, szinte lényegtelennek tűnő epizódjában az író már-már harsogó életszeretetét hirdeti.
Ez sugárzik minden sorából: ahogyan régi párizsi irodalmi pletykákat idézget, ahogyan szájához emeli sokadik whiskyspoharát, ahogyan elgyönyörködik egy bennszülött vadász izmainak harmóniájában, ahogyan fegyverét tisztogatja, ahogyan az afrikai erdő hangjait figyeli, s ahogyan nemes, egyenrangú ellenfélnek tekinti a vadat, de ahogy bosszankodik,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1935

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
258 oldal · ISBN: 9631533948 · Fordította: Szász Imre
>!
Európa, Budapest, 1961
236 oldal · Fordította: Szász Imre · Illusztrálta: Kondor Lajos

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Ernest Hemingway

Helyszínek népszerűség szerint

Afrika


Kedvencelte 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth I
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Ritka csúnyán öregedő könyv… Témája felett nem egyszerűen eljárt az idő, hanem egyenesen éles és hangos viták kereszttüzébe került. A vadászat ma már a társadalom egy vastag rétege számára megvetendő tevékenység, ami nem tud összhangba kerülni a tudatos, a természetet kímélni igyekvők attitűdjével, és itt most nem is az idehaza is – többségében – művelt, az állatok között valamiféle egyensúlyt fenntartani kívánó vadászatra gondolunk, hanem az afrikai nagyvadak kedvtelésből történő kilövésére, a trófeagyűjtésre.
Nem kellett száz év ahhoz, hogy az internetes társadalom szemében közellenséggé váljanak azok az amerikai módos orvosok és üzletemberek, akik pontosan azt teszik, amit Hemingway és felesége ebben a kötetben: dollár ezrekért elutaznak Afrikába, hogy helyi vezetők segítségével kilőjék álmaik orrszarvúját, oroszlánját vagy elefántját. Azokat az állatokat is, amik védelem alatt, egyúttal a kihalás szélén állnak. A tény, hogy a nyilvánosság előtt ez a cselekedetük akár komplett karriereket törhet ketté, rávilágít a téma érzékenységére: egyre többen vetik meg a sportszerű vadászatot, a nagy többség pedig az állatokkal szembeni természetes, kissé eltúlzott érzékenységünk miatt ítéli őket el, akkor is, ha egyébként nem élnek környezettudatos életet (utóbbi jelenségről írtam már Paul Auster Timbuktuja alatt is).
De vajon Hemingwaynek elnézzük-e 85 év távlatából ugyanezt a nagyvonalú és öncélú öldöklést? Érdemes ennyi idő után rávetíteni a mi jellemzően késő-XX. századi problémáinkat és konfliktusainkat? Elnézhetjük neki, hogy a legnagyobb tréfa szerinte a hiéna meglövése a tompor táján, hogy aztán az állat veszett pörgésben próbáljon beleharapni saját magába, mielőtt még megdöglene? Elnézzük neki, hogy a férfiúi helytállást megint egy olyan virtusba próbálja belelátni, amiben az ellenfélnek semmi esélye sincs a túlélésre? A bikaviadalokkal kapcsolatos történetei befogadhatóak maradtak, mivel az esemény szertartásossága, a matadorra leselkedő valódi veszély és a bika tisztelete messze nem teszi eldöntötté azt a kérdést, hogy barbárság-e, avagy ünnepélyes aktus a corrida…
De az afrikai vadászat teljesen más tészta. Az utókor ezt a fajta kalandorságot érzésem szerint nem fogja megbocsátani az öreg Hemnek – az más kérdés, hogy ő maga nem is kért érte bocsánatot.

A kötet második koporsószöge maga a szöveg: Szász Imre fordított rengeteg Hemingwayt, Twaint, Londont, Kiplinget – az ember azt hinné, köré fogja varázsolni a napsütötte szavannát, a sorok között szemébe fog nézni maga az oroszlán, érezni fogja a kipárolgó testek és a frissen beolajozott Springfield puskák szagát, de a régi kötet dohányaromáján kívül nem érzünk semmit. Hemingway jéghegye elolvadt, kevés az érzés, a tények szárazok, rágósak. Mondatai odavetettek, hanyagok. Nem tartom meglepőnek, hogy ez a riportregény végül nem került be a Világjárók sorozatba, és azt sem, hogy 1961 óta csupán egy újrakiadásra tellett belőle – a hozzá fűzött reményeket Hemingway-műként és útleírásként sem tudja beváltani. Érdekes aspektusa ellenben a vadászok között zajló irodalmi diskurzusok megjelenítése, amiben Hemingway mintha állást akarna foglalni kora, a klasszikus amerikai irodalom és a saját kedvencei vonatkozásában: ámbár ebben is érezni véltem egy kis hányavetiséget, egy kis öncélúságot.
Az illusztrációit ellenben szerettem, régimódi grafitrajzok, szinte csak odahajítva – egy komplett életérzés van pusztán a stílusukban.

>!
Európa, Budapest, 1961
236 oldal · Fordította: Szász Imre · Illusztrálta: Kondor Lajos
2 hozzászólás
>!
Bla I
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

A férfiasság bizonyítása akkoriban egy Afrikai vadásznapló. Hemingway, aki már megtehette, tehát megtette. Keleti kényelem a körülményekhez képest – de azért hűvös, német sört iszunk – s válogatott puskákkal intézzük el a szerencsétlen állatokat, kiket csak az ment meg, ha véletlenül nem tévednek arra, amerre osztanánk a halált. Ez még a XX. század közepének szemlélete, amely nyomán kiirtjuk a körülöttünk élő természeti lények javát, azon igyekezve, hogy miénk legyen a legnagyobb, a legszélesebb, a legsúlyosabb, azaz a legeslegjobbik trófea mindahány közt. Mert ebben is le kell győzni a többieket. S ki vadászhat? A leggazdagabbak, akik megengedhetik maguknak anyagilag, vagy kicsit megidealizálva, akik „ilyen kikapcsolódással tudnak csak regenerálódni nehéz munkájuk után” – ahogy ez még a szocializmusban elhangzott. – Íme az ember, aki tönkreteszi környezetét!

3 hozzászólás
>!
cippo I
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Valami mélyet, valami lírait vártam, valami naagy kibaszott férfilelket, de olyan direktbe, érted, úgy bele a képembe. Úgyhogy megmondom, először halálra idegesített az a nyers, egyszerű közlésmódja. Meg a rengeteg dialóg, amitől mostanában szinte elszoktam. Mondhatni, a Jane Austen szárazsága jutott róla eszembe.
A vadászatnál folyton elkalandoztam. Férfikönyv, mit érdekel ez engem? Avval győzködtem magam, hogy de a Kandinskys rész az elején, az milyen kurvajó volt, biztos lesz még olyan. És akkor ez kicsit fájt. Hogy lerombolta bennem az íróember nagyságának patetikus mítoszát. Az oltáromat. Aztán egyszercsak visszhangra talált a bennem élő férfiban, vagy mi, átütött lassan valami, a kort meghazudtoló társalgásbéli eszelős lazaság; akkor elkezdtem marhára élvezni, úgy érteztem, meg vagyok közelítve, be vagyok vonva, haverrá vagyok téve – így szenvedő szerkezetben, igen. Tapogatni, ízlelni, érteni kezdtem az egész mögött húzódó, minden intellektuális szarakodástól mentes nyers férfierőt.
Sokadszorra lepődöm meg a férfilélek sallangmentes szárazságán, és sokadszorra szeretek bele. És soha életemben nem vágytam még annyira egy pohár sörre, mint amikor Ernest azt mondta: „a ládából, amelyet egyik bennszülött hozott a fején, elővett szalmatokostól egy üveg német sört; Dan hatvannégy üveggel hozott a német kereskedőállomásról, azokból vett elő egyet. Nyakát ezüstpapír borította, és fekete-sárga címkéjén egy lovas volt, páncélban. A sör még tartotta az éjszaka hűvösségét, s amikor M'Cola konzervnyitóval kinyitotta, sűrű-habosan, zamatosan buggyant a három pohárba.”

13 hozzászólás
>!
sskkaa I
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Volt benne egy nagyszerű párbeszéd, egy Kandinsky nevű taggal, arról, hogy kit tart Hemingway a legnagyobb amerikai írónak. Azt hiszem ez volt a csúcspontja az egésznek, főleg annak tudatában, hogy ennyi idő távlatából Hemingway az egyik legnagyobb amerikai író. Lehet ódzkodni ettől a regénytől, lehet fikázni a vadászatot (én is utálom), de ez a műve még közelebb hozott Hemingway-hez, pont azért mert látja a saját hibáit, tudja, hogy hülyeségek miatt irigykednek az emberek a másikra, és apróságok miatt vergődnek. Szeretem Hemingway-t, mert a saját élményeit írja meg, és legfőképp saját magáról ír, és közben megszerettem az írót, azért mert olyan amilyen, egy letűnt kor nagyszerű lenyomata néhány regényben, így ennek tudatában mindig Hemingway-t értékelem, és csak aztán veszem számításba azt, amit megírt. Csak épp az írást is nagyszerűen űzi, már megmutatta a Fiestában is, ez a vadásznapló pedig újabb példa arra, hogy fasza író.

>!
Inimma
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Sajtóhiba Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló című könyvének 1987-es
kiadásában, a harmadik rész első fejezetéből a 187. oldal utolsó bekezdése
után a következő sorok hiányoznak:

– Volt Franciaországban mostanában?
– Nem szerettem. Irtó rosszkedvű hely. Épp most volt ott egy nagy cirkusz.
– A mindenit – mondta Tata –, az lehetett, ha az ember hihet az újságoknak.
– Ha lázadnak, akkor igazán lázadnak. A fenébe is, vannak hagyományaik.
– Ott volt Spanyolországban a forradalom alatt?
– Későn értem oda. Aztán vártunk két forradalomra, de azok nem törtek ki. Aztán
elszalasztottunk egyet.
– A kubait látta?
– Kezdettől fogva.
– Milyen volt?
– Gyönyörű. Aztán ronda. El sem tudja képzelni, milyen ronda.
– Elég – mondta Sz. Ö. M. – Ismerem őket. Ott alapítottam egy márványasztal
mögött, mikor lövöldöztek Havannában. Kocsikkaljöttek, és mindenkire rálőttek,
aki a szemük elé került. Felkaptam az italomat, és nagyon büszke voltam, hogy
nem öntöttem ki, és nem feledkeztem meg róla. A gyerekek azt mondták: "Anya,
kimehetünk délután megnézni a lövöldözést?" Annyira felzaklatta őket a
forradalom, hogy nem beszélhettünk róla előttük. Bumby Mr. M. vérére
szomjazott, és szörnyű álmai voltak.
– Megdöbbentő – mondta Tata.
– Ne csúfoljanak ki. Én nem akarok forradalmakról hallani. Mást se látunk,
másról se hallunk, csak forradalmakról. Elegem van belőlük.
– Az öregfiú biztos szereti őket.
– Elegem van belőlük.
– Tudják, én sose láttam forradalmat – mondta Tata.
– Gyönyörűek. Igazán azok. Elég sokáig. Aztán elromlanak.
– Irtó izgalmasak – mondta Sz. Ö. M. – Ezt meg kell hagyni. De elegem van
belőlük. Igazán, most már egy cseppet se érdekelnek.
– Én tanulmányoztam őket egy kicsit.
– És mit fedezett fel? – kérdezte Tata.
– Mindegyik nagyon más volt, de egyet és mást párhuzamba lehet állítani. Írni
fogok róluk egy tanulmányt.
– Az irtó érdekes lesz.
– Ha az embernek elég nyersanyaga van. Rengeteg régi esetet kell összegyűjteni.
Nagyon nehéz az igazságot megtudni olyasmiről, amit az ember maga nem látott,
mert a bukott forradalmaknak olyan rossz sajtójuk van. Meg aztán az ember csak
akkor követheti igazán a dolgokat, ha beszéli a nyelvet. Ezért nem megyek soha
Oroszországba. Ha az ember nem hallgathat ki beszélgetéseket, nem ér az egész
semmit. Csak bulletineket kap, meg turistáskodik. Az ember a jó anyagot mindig
a néptől kapja, és ha nem tud a néppel beszélni és nem hallgathatja ki, mit
beszélnek, csak olyasmihez jut, aminek legfeljebb újságírói értéke van.

Az 1971-es kiadásban még benne voltak ezek a sorok.

>!
Baba082
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Nem tudom, hogy azért, mert utálom a vadászatot, vagy mert Hemingway nem igen találta el ezt a történetet, de nekem ez nem igen tetszett.

>!
Ildici
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Érdekes, a főszereplő maga az író, egy életforma, vadászat, ennek minden izgalma, tervek, cselszövés, kudarcok. Közben azon gondolkodtam, akkor ez elfogadott dolog volt, ma már a pusztuló természetben mindent őrzünk, vagy őriznünk kellene. Kipusztuló állat és növényfajok, már begyűjtjük őket, oroszlánokat, gazellákat, elefántokat, zsiráfokat. Mennyit változott a világ azóta, pusztult, romlott. Akkor még ez az életforma elfogadott volt, bepillantást nyerhetünk belső motivációkba, a beszélgetésekben abba, hogy akkor mi foglalkoztatta az embereket.

>!
hmargit
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

A könyvet egy kihívás miatt olvastam el. Ez az első Hemingway könyvem., összességében sajnos nem sikerült magával ragadnia.
Az Afrikával kapcsolatos leírások, állatok növények inkább érdekesek voltak számára, mint a vadászatok izgalma vagy leírása.

>!
Roli
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

Érdekes könyv, bepillantást enged a vadászat izgalmába, már-már értettem miért lehet jó.
Viszont az az állítása, hogy a vadászat vajmi kis beavatkozás a természet vérengzésébe, egyszerűen téves. A természet a leggyengébbeket szelektálja ki, a vadász meg a legszebb trófeákra, a legnagyobb, legerősebb egyedekre utazik.

http://index.hu/tudomany/2017/11/30/a_trofeavadaszat_a_…

>!
Virág_Balázs_Face I
Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló

És akkor az első Hemingway, ami nem ragadott magával. Nem tudtam azonosulni, mert sosem vonzott igazán a vadászat. Nem a szentimenti, mentsük meg az egész világot és az emberek vérgecik hozzáállás miatt, mert ez nincs bennem, látom a vadászat ősi szépségét, a rítust, de nem mozgat.
És a könyv címe is árulkodó, itt bizony erről van szó töményen.


Népszerű idézetek

>!
cippo I

– /…/ Tudja, mi valahogy igen furcsán elváltoztatjuk íróinkat.
– Nem értem.
– Sokféle úton-módon tönkretesszük őket. Először gazdaságilag. Pénzt keresnek. Az tisztára a vakszerencse, ha egy író pénzt keres, bár a jó könyvek végül mindig hoznak pénzt. Azután íróink, ha már kerestek valami pénzt, emelik életszintjüket, és meg vannak fogva. Írniuk kell, hogy fenntartsák lakásukat, feleségüket, és így tovább, és szemetet írnak. Nem azért, mert szándékosan szemetet akarnak írni, hanem mert elsietik. Mert írnak akkor is, ha nincs mondanivalójuk, mikor nincs víz a kútban. Mert nagyra törők. Aztán, ha egyszer már elárulták önmagukat, igazolást keresnek, s az ember még több szemetet kap. Vagy a kritikusokat olvassák. Ha hisznek a kritikusoknak, mikor azok nagy írónak mondják őket, akkor hinniük kell, mikor azt mondják róluk, hogy pocsékok, és így elvesztik az önbizalmukat. Jelenleg két jó írónk van, aki nem tud írni, mert elolvasták a kritikákat, és elveszett az önbizalmuk. Ha írnának, az írásuk néha jó volna, néha nem olyan jó, néha meg egészen rossz, de megszületne a jó. De elolvasták a kritikákat, s mesterműveket kell írniuk. Olyan mesterműveket, amilyeneket a kritikusok szerint már írtak, persze azok se voltak mesterművek. Jó könyvek voltak. Most aztán egyáltalán nem tudnak írni. A kritikusok impotenssé tették őket.

3 hozzászólás
>!
ervinke73

Most, kinézve a szakadék felett álló fák alagútján az égre, a szélben futó fehér felhőkre, szerettem ezt a vidéket és boldog voltam, ahogy az ember boldog, mikor olyan nővel van együtt, akit igazán szeret, s akkor üresen már, újra feltör benne az egész, ott is van már, és teljesen sohasem kaphatja meg az ember, de azt, ami ott van, mégis megkaphatja és egyre többet és többet kíván, hogy megkapja, az övé legyen, benne éljen, hogy most újra birtokába vehesse, mindenkorra, arra a hosszú, hirtelen bevégzett mindenkorra;

67. oldal

>!
Soós_Norbert

Egy ország végül is elmállik s a pora elrepül, az emberek mind meghalnak s egyikük sem marad fontos örökké, kivéve a művészeket s ezeket most abba akarják hagyni a munkájukat, mert az nagyon magányos, nagyon nehéz és nem divatos. Ezer év nevetségessé teszi a közgazdaságot; a művészi alkotás örökre fennmarad, de nagyon nehéz alkotni s most nem divatos. Az emberek nem akarnak már alkotni, mert divatjamúltak lennének s az irodalmon mászkáló tetvek nem dicsérnék őket.

99. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

>!
vicreed

– Iszik egyet? – Kinyitottam az üveget. – Hemingway-nek hívnak.
– Kandinsky – mondta és meghajolt. – Hemingway, ezt a nevet már hallottam. De hol? Hol is hallottam. Ó, igen. A Dichter. Ismeri Hemingway-t, a költőt?
– Hol olvasott tőle?
– A Querschnitt-ben.
– Én vagyok az – mondtam jóleső örömmel.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Afrika · Ernest Hemingway
>!
Soós_Norbert

Jó íróknál nincs rangsor.

25. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

>!
Ikarosz

Igen, kellemes vadászni olyasmire, amit az ember hosszú időn át erősen kíván, s bár kifognak rajta, kijátsszák, vereséget szenved minden nap végén, de jó a vadászat, s jó tudni azt, valahányszor kimegy, hogy előbb vagy utóbb fordul a szerencséje s megjön az alkalom, mait keres. De az nem kellemes, ha az embernek határideje van, s ha addig nem ejti el a kuduját, akkor nem ejti el talán sose, talán még látni se lát egyet se. Nem ilyennek kellene lennie a vadászatnak. Túlságosan olyan ez, mint mikor két évre Párizsba küldik a fiúkat, hogy mint írók vagy festők valamire jussanak, s utána, ha nem jutottak semmire, mehetnek haza s beléphetnek az apjuk üzletébe. Vadászni addig kell, amíg élsz s amíg ilyen és ilyen állat van; mint ahogy festeni addig kell, amíg vagy s vannak színek és vásznak, s írni, míg élsz s van ceruza és papír vagy tinta, vagy bármilyen más, a célnak megfelelő gép vagy bármi, amiről amiről írni akarsz s boldognak érzed magad és az is vagy, ha másképp csinálod. De minket szorongatott az idő, az évszak, lassan kifogytunk a pénzből s így az, aminek mindennap tiszta mulatságnak kellett volna lennie,akár lőtt valamit az ember, akár nem, belekényszerült az élet legizgatóbb természetellenességébe: abba, hogy valamit rövidebb idő alatt kell elvégezni, mint amennyi elvégzéséhez valójában kell.

15. oldal

>!
Soós_Norbert

Az írókat az igazságtalanság kovácsolja ki, ahogy a kardot kikovácsolják.

66. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

>!
berengar

Én csak élni akarok itt, s azt akarom, hogy legyen időm vadászni. Az egyik betegséget már megkaptam, s tapasztaltam, milyen az, mikor az embernek szappannal és vízzel meg kell mosnia minden nap számtalanszor vastagbelének egy háromhüvelykes darabját, és visszatűrni oda, ahova való. Vannak erre gyógyító orvosságok, s az, amit láttam s ahol jártam, megérte a betegséget.

247. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kittenberger Kálmán – Mészáros Kálmán: Afrikai vadászemlékek
Beretz Katalin: Randevú a Kilimandzsárónál
Donna Tartt: A titkos történet
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Vida Gusztáv: Volt egyszer egy Gencs
Szabó József: Harangszó
Békés Sándor: Isten előszobájában
Gróf Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm
Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások
Justh Ödön: Vadásznapló – töredékek