Ready ​Player One (angol) 128 csillagozás

Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

At ​once wildly original and stuffed with irresistible nostalgia, READY PLAYER ONE is a spectacularly genre-busting, ambitious, and charming debut – part quest novel, part love story, and part virtual space opera set in a universe where spell-slinging mages battle giant Japanese robots, entire planets are inspired by Blade Runner, and flying DeLoreans achieve light speed.

It's the year 2044, and the real world is an ugly place.

Like most of humanity, Wade Watts escapes his grim surroundings by spending his waking hours jacked into the OASIS, a sprawling virtual utopia that lets you be anything you want to be, a place where you can live and play and fall in love on any of ten thousand planets.

And like most of humanity, Wade dreams of being the one to discover the ultimate lottery ticket that lies concealed within this virtual world. For somewhere inside this giant networked playground, OASIS creator James Halliday has hidden a series of fiendish puzzles that… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Penguin Random House, London, 2018
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784754792
>!
Arrow, London, 2012
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780099560432
>!
374 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780606264129

8 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Wade Owen Watts (Parzival)


Kedvencelte 27

Most olvassa 12

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

A történet 2044-ben játszódik, miközben a kinti, valós világban gazdasági- és olajválság, és éhínség dúl, van egy egy másik, hatalmas virtuális játékvilág, az Oázis, ahova elmenekülhetnek az gondjaik elől az emberek, nem kell más kell hozzá, mint egy pár szimulációs kesztyű, szemüveg, ruha, és speciális ülés. Itt mindenki tökéletesre szabhatja magát, és nincsenek a testnek korlátai. (az Oázis egyébként ha háromdimenziósan képzeljük el, Rubik-kocka alakú, és 27 szektorból áll) De nem csak a játék mozgatja ezt a világot, hanem ez már életforma, stílus és státusz is egyben. A történet főszereplője, Wade, itt jár iskolába, és emberek ezrei dolgoznak ebben a világban. Az Oázis kitalálója, és alkotója halála után egy videoüzenetben ismerteti a végrendeletét, ami nem más, mint egy világraszóló felhívás, megtalálni az elrejtett „Easter Egg”-et, vagyis az egymásba kapcsolódó rejtett üzeneteket, itt, ebben a szimulált világban. Ezek aztán elég összetett formában jelentkeznek, és vezetnek el a végső megoldáshoz.. A nyeremény a sokmilliós örökség, így persze megindul a harc érte.
A könyv elején kicsit szkeptikus voltam, mert az egy dolog, hogy becsatlakozik az illető a virtuális világba, de mi van a valódi test szükségleteivel aközben, amíg órákat tölt el odabenn? Később azért találtam erre azért utalásokat. Viszont semmi pozitívat nem találtam ebben a jövőképben. Elidegenedett emberek, lakásokba bezárva, egy szimuláción lógva naphosszat.. kinn meg összeomlik a valós világ, nem mozgatja semmi.
Ernest Cline nagyon szereti a történetét, aprólékosan és gondosan mutatja be a regény alapját szolgáló virtuális világot, az ezt kiszolgáló hátteret, a versengő játékosokat, a „gonosz” kihasználó oldalról is. Ismereti az összes 1980-as évekbeli videojátékot, filmet, zenét, amikre referál. Néha ezektől be is áll a regény cselekménye kicsit. Igazi mély geek sztori, és szerintem látványos filmet lehetne belőle forgatni, főleg olyan részeknél, mikor a játék a játékban van. Úgy összességben tetszett, érdekesnek és izgalmasnak találtam, friss ötletekkel, és lendülettel, szóval jó volt elolvasni.

10 hozzászólás
>!
entropic P
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Gondolkodtam azon, mi bajom nekem ezzel a regénnyel. (Mert van bajom vele.) (Huh, ez nem volt valami feszültségkeltő felvezetés, de most már így lesz.)

Tök jól indult, izgi volt, sodró, meg minden. De aztán elég hamar elindult a lejtmenet.

Kezdjük a nosztalgiával.

Eléggé hajlamos vagyok a nosztalgiára, előre- és visszafele is, és időnként, amikor valami igen intenzív vagy epic élményt élek át éppen, már menet közben arra gondolok, hogy: igen, baszki, erre a halálos ágyamon is emlékezni fogok (nem arra gondolok, hogy: erről az unokáimnak is mesélni fogok, egyrészt mert nem garantált, hogy valaha is lesznek unokáim, másrészt meg mert az igen intenzív és epic élmények többnyire elég személyesek is, és nem, nem mesélnék róluk az unokáknak, vagy max. nagyon lebutított verzióban, de úgy meg minek).
Meg nosztalgiát érzek olyasmikkel kapcsolatban is, amik most is zajlanak – ezek még nem is igazi nosztalgiák, hanem éppen most egymásra rakódó emlékek – helyekről, emberekről, és bizonyos emberekről bizonyos helyeken vagy helyzetekben, amikre majd emlékezni akarok.
Meg persze nosztalgiát érzek olyasmikkel kapcsolatban is, amik menet közben nem biztos, hogy annyira jók voltak, de utólag már senki nem fog meggyőzni arról, hogy pl. igazából az egyetem első két évében tök magányos voltam, mert az egész öt év úgy él bennem, mint csudás időszak.
Sőt, tudok nosztalgiát érezni olyan dolgok iránt is, amiket nem is éltem át, csak úgy képzelem, hogy szerettem volna átélni őket.

Viszont: ezek mind saját nosztalgiák. A saját valóságos vagy képzelt vagy vágyott, jó-lett-volna-ha élményeimen és fantáziáimon alapulnak, nem pedig valaki más élményein.

Úgyhogy hardcore nosztalgia-bubusként eléggé bosszant ennek a regénynek a zavaros, személytelen, másod- vagy harmadkézről való, kizárólag a külsőségekre koncentráló nosztalgiája.
Az nyilvánvaló, hogy Cline maga odavan a 80-as évekért, és még azt is el bírom képzelni, hogy nem is kellett nagyon utánanéznie a regényben megjelenő 63 millió 80-as évekbeli popkulturális szirszarnak, mert az összeset vágta kívülről.
De a regénynek nem Cline a főszereplője. Hanem egy geek tini a 2040-es években, aki valamiért az 1980-as évek megszállottjává válik – ja, nem valamiért, hanem azért, mert a kedvenc MMO-univerzumának alkotója a 80-as években nőtt föl és a 80-as évek megszállottja maradt egész életében. Úgyhogy ez a Wade gyerek azzal tölti a kamaszkorát, hogy behabzsolja az összes 80-as évekbeli cuccost, ami az idolja kedvence volt.
Jó, jó – megvan rá az oka, biztos. A saját valósága nem túl vonzó, meg ugye itt ez a játék/küldetés is, amiről a regény szól, s amit csakis úgy lehet megoldani, ha az ember behatóan ismeri a küldetés megalkotójának legapróbb fanboyságát és mániáját is.

Vannak érdekes elszólásai a narrátornak. Egyszer pl., a 5356875. kultúr-trivia kapcsán azt mondja kb.: megnéztem ezt a filmet három tucatszor, mert ez volt Halliday, a játék megalkotójának a kedvence; ja, meg persze azért is, mert tényleg tök jó film.

Muhaha. Mondanám, hogy get a life, de feltételezve, hogy ez a 2040-es évek posztapo világában nem annyira megoldható, inkább azt mondanám: legyen már valami saját geeky mániád legalább.

Meg még van ez a másik zavaró érzés, amikor valaki valami tök obskúrus tudásnak a birtokosa, és ezt minden pillanatban az orrod alá dörgöli, és adatokat sorol és tényeket és részleteket, és ez egyrészt izgi, mert odavagyok mások mániáiért, és marhára bírom, amikor valaki lelkesedik – akármiért –, az viszont, ahogy Cline csinálja ezt, kiakaszt, és gyámoltalanná és dacossá tesz az alig leplezett geek-elitizmusával: ja, te nem vágod a Dungeons & Dragons 8426. kiegészítő füzetének a történetét? Akkor bocs.

Nem, nem vágom.
És nem is fogok utánanézni, mert az egész csak mentál-maszturbálás úgyis, és a történet szempontjából tökmindegy, hogy épp valami D&D-utalás van-e odacitálva, vagy egy ömlengés egy kanadai rockzenekarról.

S ha már említettem a történetet: rég találkoztam ennyire gagyival. Pedig tényleg érdekesen indul, de hamarosan nevetségessé válik az egész az olyasmiktől, hogy mondjuk spoiler, meg még itt vannak ezek a fantasztikus(an béna és erőltetett) véletlenek, hogy spoiler.
Gagyi, na.

Különben olvasható.

4 hozzászólás
>!
mandris 
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Nem szeretnék senkit semmiféle érzékenységében megsérteni ezzel az értékelésemmel, és épp ezért nem szeretném elvitatni a szóban forgó regénynek azokat az érdemeit, amelyekkel rendelkezik. Nem szeretném letagadni, hogy a Ready Player One olvasása közben jól szórakoztam. Alapvetően nem volt vele bajom, mint ahogy alapvetően nincs bajom például a Harry Potterrel sem. Jelenleg éppen azon szórakozok egész jókat. Másrészt, van bajom olyan regényekkel is, amelyeket ennek ellenére igen jelentősnek tekintek más okokból, amelyek függetlenek attól, mennyire van jól megírva a regény.
Általában ugyanis igyekszem különbséget tenni aközött, mennyire van jól megírva egy regény (és az RPO ezen a téren sem tökéletes), és hogy mennyire jó és izgalmas – és eredeti – az az alapgondolat, amely köré felépül. Ráadásul hajlamos vagyok nagyobb jelentőséget tulajdonítani ez utóbbinak.
Sajnálatomra a RPO épp ez utóbbi mezőnyben teljesít elváráson alul. A regény ugyan igazi nosztalgiabomba, amely minden elképzelhető kellemes emléket felidéz bennünk a 80-as évek filmjeivel, könyveivel, számítógépes játékaival és zenéjével kapcsolatban, legyünk olyanok, akik a 80-as években élték fiatalságukat (én nem vagyok ilyen), vagy olyanok, akik a 90-es években vagy még később kerültek kapcsolatba a 80-as évek minden elismerést megérdemlő SFF és nem SFF alkotásaival. De: kizárólag a nosztalgiára építeni egy könyvet, minden további hozzáadott érték nélkül, ráadásul 2011-ben, végképp nem olyan teljesítmény, amely különösebb elismerést érdemelne. Az ugyan nem kis teljesítmény, ha az olvasó képes azért izgulni, vajon a főszereplőnek sikerül-e elérni a lehető legmagasabb pontszámot Pac-Manben, de összességében azért vajmi kevés.
Hiába próbál Cline érzékeny szálakat megpendíteni, és nem hagy ki egyetlen jelentősebb alkotót és művet sem a 80-as évek geek kánonjából, ha cserébe megspórolja, hogy bármit is hozzátegyen az általa és szereplői által körülrajongott korpuszhoz.
Elnézést ezért, de nem tudnék a tükörbe nézni, ha magasabb pontszámot adnék ennek a regénynek, amely tökéletesen híján van az eredeti ötleteknek, és egyszer már sikeres ötletek újrahasznosításával próbál – egyébként, mint a mellékelt ábra és átlagos pontszám mutatja, sikerrel – népszerűségre szert tenni. Még én, aki pedig sokakhoz képest vajmi keveset ismerek a fantasztikus irodalomból (például még mindig csak félúton vagyok a sci-fi plecsnihez, a fantasy plecsni megszerzésétől pedig még távolabb vagyok, annak ellenére, hogy vannak művek, amelyeket két nyelven is olvastam, és így ráadásul duplán számítanak), sem találtam benne olyan ötletet, amely kiemelte volna a RPO-t társai köréből. Bocs, Ernest, ezzel nem kerültél be a Hall of Fame-be. Better luck next time!

>!
crissy
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Na ez igen. Ezt nevezem disztópiának. Abszolút hitelesnek érzem az itt ábrázolt világot, még az évet is, amelyikben kezdődik. 2044 itt van egy köpésre. Ha összehasonlítjuk a mai világot a könyvbelivel, észrevehető a síklás.
Nagyon nagyon tetszett. Nem kerestem logikai hibákat, mert sajnos az én tudásom és tapasztalatom édeskevés, ezért inkább csak élveztem. Izgatottan olvastam ahogy kűzdenek a szereplők, hogy megkapják az Easter Egg-eket. Cseppet sem éreztem, hogy torzítana az író a karakterek tettein, de nem is igyekezett szépíteni. Nyersen volt tálalva, és ez így pont jó volt.
Én simán el tudok képzelni egy olyan világot, amelyik rothad körülöttünk, miközben mi még iskolába is kütyükön keresztül járunk, ez a könyv pedig pont egy ilyen világot ír le. spoiler
Ment is a könyv a kedvenceim közé. Nagyon szívesen megnézném filmben is.

1 hozzászólás
>!
budvigszandi P
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

A sci-fi-t és a disztópiát valahogy sose éreztem az én műfajomnak, hiába próbálkoztam az elmúlt években. Ez a könyv ebből a szempontból levett a lábamról, ami leginkább annak tudható be, hogy én is nagyon szeretem a videojátékokat, szinte a számítógép mellett nőttem fel, programtervező informatikus hallgató és enyhén geek-lelkű vagyok :D

Először a filmet láttam és eszméletlenül jó élmény volt, nagyon tetszett. Az értékelések között többször felbukkant az a gondolat, hogy nem tudta visszaadni a könyvet, úgyhogy szinte egyből eldöntöttem, hogy nekem ezt muszáj elolvasnom. Ha már a film ennyire jó volt, milyen lehet a könyv?

Arról a mivoltáról a történetnek, hogy hova jutott a való világ 2044-re és hogy ezt ijesztően és szomorúan elképzelhetőnek tartom, inkább nem is beszélnék, de mindenképpen tanulságos és figyelemre méltó figyelmeztetés.
Ami az OASIS-t illeti, egyszerűen imádtam. Elképesztő világot épített fel Halliday, nagyon tetszett a kialakítása egészen az olyan apróbb dolgokig, mint az oktatási rendszer. A vadászat is a legapróbb részletekig ki volt dolgozva. A ’80-as évek popkultúrájának elemeitől néha kicsit besokalltam, de csak azért, mert messze nem vagyok annyira jártas a témában. A legjobban talán az tetszett az egészben, hogy Wade és a többiek mennyire otthon vannak benne. Nagyon bejött ez a feladatmegoldós, rejtvényfejtős vonatkozása a sztorinak. Bárcsak én is ennyi mindent tudnék valamiről! Én már az első versnél elakadtam volna valószínűleg az örökkévalóságig :D

A különbség a film és a könyv között nem is lehetne ordítóbb. Hatalmas, kulcsfontosságú dolgokat változtattak meg. Ha a könyvet olvastam volna előbb, valószínűleg csak mérgelődtem volna a moziban. Fordított sorrendben viszont tetszett, hogy sokkal gazdagabb és másabb a történet, így még izgalmasabb volt.

Úgy tudom, az író megerősítette, hogy érkezik második rész. Nem igazán tudom elképzelni, milyen folytatása lehet ennek a viszonylag lezárt történetnek, de kíváncsian várom. Vajon lesz egy új küldetés?

>!
csend_zenésze
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Amikor letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy igen, ez az a könyv, ami megérdemli, hogy a levegőbe bokszoljak és azt mondjam, ez már döfi. Nem, nem világmegváltó regény, de olyan fantörpikusan működik a saját műfajában, hogy tényleg le a kalappal. Mert mi is lenne ez a könyv, ha nem egy velejéig szórakoztató, magához bilincselő sztori – és egyben egy gyönyörű kalapemelés a nyolcvanas évek popkultúrája előtt.

Csóró magyar lánygyermekként nyilván sok utalás kimaradt az amerikai fiúgyerekek világából, de amikor rátaláltam a közös nevezőkre (ó, azok a filmjelenetek!), végig rötyögtem, miközben majd' kifolyt a szemem, annyira izgalmas volt, hogy vajon mi lesz a következő nyom.

Mivel az agyam teljesen használhatatlanra kopott a nyárra, üdítő volt végre egy olyan könyvvel visszaugrani az árba, ami ilyen tökéletesen, bármiféle kompromisszum és szájhúzás nélkül beszippantott. Még sok ilyet. Meg a filmet is! De hamar!

>!
Banditaa P
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Izgalmas, fordulatos, végig fent tudta tartani az érdeklődésemet. Szeretem a nyolcvanas éveket, bár ez a fajta kockaság már egy kicsit túlzás, valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy egy letűnt korszak ekkora rajongást tud kiváltani olyanokból, akik még csak nem is éltek ebben az időben. Ettől függetlenül kikapcsolódásnak tökéletes volt és valahogy azt érzem, hogy vizuálisan megjelenítve ez még jobb lehet – ideje lesz majd megnéznem a filmet is.

>!
Szentinel
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Egyszer már olvastam ezt a könyvet. Amikor az első, kis alakos kiadásban megjelent magyarul. Akkor rekordidő alatt kiolvastam, legalábbis magamhoz képest. Akkor óriási cyberpunk rajongó voltam, és érdekelt a VR mindenféle formában. Azóta sok minden változott, és a sci-fi iránti rajongásom is igencsak megcsappant. Mégis újra elolvastam ezt a könyvet, részben a közelgő mozifilm miatt, részben pedig azért, mert angolul is el akartam olvasni. Most, hogy ez megtörtént, ráébredtem, hogy már nem kedvenc ez a könyv. A könyv nem változott. Én változtam.

Már nem vagyok hardcore gamer, sem a virtuális valóság elkötelezett híve. Már nem akarom megváltoztatni a világot, sem pedig menekülni a valóságból. Nem kergetem már az álomcsajt sem, sőt igazából egyik lány után sem loholok. Kiábrándultam a sci-fiből, és ma már csak ritkán fogyasztok belőle. Egykor kedveltem a pozitív hősöket, mert naiv gyermeki lelkem tükrözték vissza. Most már a gyerek felnőtt, és fehér helyett szürke a lelke.

De azt el kell ismernem, hogy a regény még mindig szórakoztató, és nem bántam meg az újraolvasást. Egyszer majd talán elolvasom az Armadát is. Talán.

>!
Lahara ISP
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Újraolvasva (igen, magyarul már olvastam, kétszer) nem üt akkorát, viszont némileg más élmény eredetiben olvasni, megkímélve magunkat attól, amik magyarra lefordítva kevésbé feelingesek. Easter Egg például, valljuk be, ez így az igazi.
De nem érzem azt, hogy akkor most, hogy már van saját példányom, vége az egésznek. Jövőre ugyanitt, ugyanígy.

>!
Broadway / Crown / Dark All Day / Random House, New York, 2011
374 oldal · ISBN: 9780307887443
>!
Nyájas_Olvasó P
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Azt sejtettem, hogy szórakoztató regényről van szó, de hogy ennyire lendületes olvasmány lenne, azt nem is gondoltam volna. Angolul olvastam, így a geek-szaknyelv teljes mélységében feltárulkozhatott előttem, de úgy tudom, a magyar fordító is kitett magáért.

2044-et írunk, a világ kiégető disztópiává vált. Ennek megrajzolásánál tulajdonképpen nem tett mást a szerző, mint fogta a jelenleg is működő gazdasági-társadalmi-politikai viszonyokat, és meghosszabbította őket. Olvashatunk célzást a gazdasági válságra, amelyre „mindenki azt hitte, hogy hamar véget ér”, és természetesen a túlnépesedés is megjelenik, mint a bajok egyik fő okozója, aminek következtében a nyersanyagok vészesen fogyóban vannak. Mivel a világ nem egy túl vidám hely, és mivel látszólag semmi esély a megmentésére (erre később visszatérek), az emberek egy globális virtuális szimulációba, az OASIS-be menekülnek.

Az OASIS amellett, hogy menedéket nyújt az embereknek a valódi világból, lehetőséget nyújt arra is, hogy egészen más életet éljenek, ha akarják, másik testben is, így lehetőségük van egy teljesen új személyiséget kitalálni maguknak, amely pozitívumai mellett (Aech) akár problémás is lehet, hiszen ha eszetlenül használja valaki, óriási csalódás érheti, ha a valódi világban kell találkoznia azokkal, akikkel az OASIS-ben kapcsolatba került. Ezért (is) törekszik mindenki a valódi kilétét titkolni, és gyakorlatilag teljesen elválasztani valódi életét avatarjának életétől.

Érdekes, hogy amikor ilyen bezárkózós, képzeletbe menekülős történettel találkozunk, az író mindig érezteti némileg, hogy ez nem természetes, ennek milyen komoly veszélyei vannak stb. Sőt, sokszor a cselekménynek is ez a lényege (Mátrix), itt azonban ez nem így van. Az OASIS abszolút pozitív, külön érezni, hogy bizonyos részeknél szándékosan el is időzik a szerző, ecsetelve a benne rejlő lehetőségeket és hasznot (oktatásról szóló rész).

Ezért is éreztem végig, hogy egy igen különleges „utópia a disztópiában”-megoldással dolgozik a regény, melyben a külső burok a valódi világ 2044-ben, míg a belső, a tökéletes az OASIS.

Halliday alakja különben roppant érdekes, Cline valószínűleg sok karakterből gyúrta össze. Világosan felismerni pl. Bill Gates, Steve Jobs, vagy bármely tetszőleges geek ismerősünket benne. Ilyen értelemben a regény erőteljesen épít szépirodalmi és filmművészeti hagyományokra éppúgy, mint a ’80-as, ’90-es és 2000-es évek popkultúrájára. Van itt minden: Mátrix, World of Warcraft, EVE online, vagy éppen bibliai motívumok, Gilgames, Odüsszeia, görög mitológia újragondolva egy 21. századi geek agyával, megfejelve konkrét és kevésbé konkrét utalásokkal a teljes filozófiatörténet tekintetében.

Elsősorban próbatételes kalandregényről beszélünk, talán műfajának egyik legjellegzetesebb darabjáról a legújabb kori irodalmat tekintve. Több azonban a regény, mint egyszerű szórakoztató olvasmány, rengeteg értelmezési lehetőséggel, amelyek közül csak egy az én személyes kedvencem: ha úgy olvassuk a történetet, szólhat akár a diktatúraellenes küzdelemről is, az általános emberi szabadságvágyról, a reményről, a totalitárius rendszerek ellen szavát emelő hősökről is. A fasiszta, hatalomra törő rendszert itt az IOI jelképezi, aki el akarja venni a szabad gunterektől azt, ami az OASIS lényegét alkotja: a szabadságot és a demokráciát. Igen, demokráciát, hisz az OASIS elsősorban demokratikus: mindenki számára bármikor hozzáférhető és ingyenes. Ezt veszélyezteti az IOI, és ezt védik a szabad gunterek.

A regény végkicsengése mindenképpen pozitív ebben az értelemben is, és reményt is ad: azt is üzeni, hogy hiába a sötét jövő, hiába a végveszélybe került bolygó, az emberből sosem, még itt sem veszik ki a szabadság szeretete, és az erő, hogy ha kell, tegyen is érte.


Népszerű idézetek

>!
Izolda P

You'd be amazed how much research you can get done when you have no life whatsoever. Twelve hours a day, seven days a week, is a lot of study time.

64. oldal

>!
Izolda P

It had been almost six years since Morrow had last spoken to the media, but he didn't seem to have aged a day. His wild gray hair and long beard made him look like a cross between Albert Einstein and Santa Claus. That comparison was also a pretty good description of his personality.

117. oldal

>!
csartak MP

When it came to my research, I never took any shortcuts. Over the past five years, I’d worked my way down the entire recommended gunter reading list. Douglas Adams. Kurt Vonnegut. Neal Stephenson. Richard K. Morgan. Stephen King. Orson Scott Card. Terry Pratchett. Terry Brooks. Bester, Bradbury, Haldeman, Heinlein, Tolkien, Vance, Gibson, Gaiman, Sterling, Moorcock, Scalzi, Zelazny. I read every novel by every single one of Halliday’s favorite authors.

>!
Kyupirappa

No one in the world ever gets what they want and that is beautiful.

199. oldal

>!
Izolda P

People who live in glass houses should shut the fuck up.

23. oldal

>!
Izolda P

For the sake of zoning and navigation, the OASIS had been divided equally into twenty-seven cube-shaped „sectors,” each containing hundreds of different planets. (The three-dimensional map of all twentyseven sectors distinctly resembled an ’80s puzzle toy called a Rubik's Cube. Like most gunters, I knew this was no coincidence.) Each sector measured exactly ten light-hours across, or about 10.8 billion kilometers. So if you were traveling at the speed of light (the fastest speed attainable by any spacecraft inside the OASIS), you could get from one side of a sector to the other in exactly ten hours. That sort of long-distance travel wasn't cheap. Spacecraft that could travel at light speed were rare, and they required fuel to operate. Charging people for virtual fuel to power their virtual spaceships was one of the ways Gregarious Simulation Systems generated revenue, since accessing the OASIS was free. But GSS's primary source of income came from teleportation fares. Teleportation was the fastest way to travel, but it was also the most expensive.

49. oldal

>!
csartak MP

These “wise men” apparently thought setting up a small shop in the middle of a monster-infested dungeon was a fine idea.

>!
csartak MP

I was jolted awake by the sound of gunfire in one of the neighboring stacks.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jay Asher – Carolyn Mackler: The Future of Us
Dan Wells: Ruins
Amy Kathleen Ryan: Flame
Ally Condie: Matched (angol)
Cecelia Ahern: Flawed
Rick Yancey: The 5th Wave
James Frey – Nils Johnson-Shelton: Endgame – The Calling
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Rainbow Rowell: Eleanor & Park
Stephen King – Owen King: Sleeping Beauties