Ready ​Player One (angol) (Ready Player One 1.) 137 csillagozás

Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol) Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

At ​once wildly original and stuffed with irresistible nostalgia, READY PLAYER ONE is a spectacularly genre-busting, ambitious, and charming debut – part quest novel, part love story, and part virtual space opera set in a universe where spell-slinging mages battle giant Japanese robots, entire planets are inspired by Blade Runner, and flying DeLoreans achieve light speed.

It's the year 2044, and the real world is an ugly place.

Like most of humanity, Wade Watts escapes his grim surroundings by spending his waking hours jacked into the OASIS, a sprawling virtual utopia that lets you be anything you want to be, a place where you can live and play and fall in love on any of ten thousand planets.

And like most of humanity, Wade dreams of being the one to discover the ultimate lottery ticket that lies concealed within this virtual world. For somewhere inside this giant networked playground, OASIS creator James Halliday has hidden a series of fiendish puzzles that… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

>!
Penguin Random House, London, 2018
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784754792
>!
Arrow, London, 2012
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780099560432
>!
374 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780606264129

7 további kiadás


Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Wade Owen Watts (Parzival) · Art3mis


Kedvencelte 29

Most olvassa 9

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

csartak P>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

A történet 2044-ben játszódik, miközben a kinti, valós világban gazdasági- és olajválság, és éhínség dúl, van egy egy másik, hatalmas virtuális játékvilág, az Oázis, ahova elmenekülhetnek az gondjaik elől az emberek, nem kell más kell hozzá, mint egy pár szimulációs kesztyű, szemüveg, ruha, és speciális ülés. Itt mindenki tökéletesre szabhatja magát, és nincsenek a testnek korlátai. (az Oázis egyébként ha háromdimenziósan képzeljük el, Rubik-kocka alakú, és 27 szektorból áll) De nem csak a játék mozgatja ezt a világot, hanem ez már életforma, stílus és státusz is egyben. A történet főszereplője, Wade, itt jár iskolába, és emberek ezrei dolgoznak ebben a világban. Az Oázis kitalálója, és alkotója halála után egy videoüzenetben ismerteti a végrendeletét, ami nem más, mint egy világraszóló felhívás, megtalálni az elrejtett „Easter Egg”-et, vagyis az egymásba kapcsolódó rejtett üzeneteket, itt, ebben a szimulált világban. Ezek aztán elég összetett formában jelentkeznek, és vezetnek el a végső megoldáshoz.. A nyeremény a sokmilliós örökség, így persze megindul a harc érte.
A könyv elején kicsit szkeptikus voltam, mert az egy dolog, hogy becsatlakozik az illető a virtuális világba, de mi van a valódi test szükségleteivel aközben, amíg órákat tölt el odabenn? Később azért találtam erre azért utalásokat. Viszont semmi pozitívat nem találtam ebben a jövőképben. Elidegenedett emberek, lakásokba bezárva, egy szimuláción lógva naphosszat.. kinn meg összeomlik a valós világ, nem mozgatja semmi.
Ernest Cline nagyon szereti a történetét, aprólékosan és gondosan mutatja be a regény alapját szolgáló virtuális világot, az ezt kiszolgáló hátteret, a versengő játékosokat, a „gonosz” kihasználó oldalról is. Ismereti az összes 1980-as évekbeli videojátékot, filmet, zenét, amikre referál. Néha ezektől be is áll a regény cselekménye kicsit. Igazi mély geek sztori, és szerintem látványos filmet lehetne belőle forgatni, főleg olyan részeknél, mikor a játék a játékban van. Úgy összességben tetszett, érdekesnek és izgalmasnak találtam, friss ötletekkel, és lendülettel, szóval jó volt elolvasni.

10 hozzászólás
entropic P>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Gondolkodtam azon, mi bajom nekem ezzel a regénnyel. (Mert van bajom vele.) (Huh, ez nem volt valami feszültségkeltő felvezetés, de most már így lesz.)

Tök jól indult, izgi volt, sodró, meg minden. De aztán elég hamar elindult a lejtmenet.

Kezdjük a nosztalgiával.

Eléggé hajlamos vagyok a nosztalgiára, előre- és visszafele is, és időnként, amikor valami igen intenzív vagy epic élményt élek át éppen, már menet közben arra gondolok, hogy: igen, baszki, erre a halálos ágyamon is emlékezni fogok (nem arra gondolok, hogy: erről az unokáimnak is mesélni fogok, egyrészt mert nem garantált, hogy valaha is lesznek unokáim, másrészt meg mert az igen intenzív és epic élmények többnyire elég személyesek is, és nem, nem mesélnék róluk az unokáknak, vagy max. nagyon lebutított verzióban, de úgy meg minek).
Meg nosztalgiát érzek olyasmikkel kapcsolatban is, amik most is zajlanak – ezek még nem is igazi nosztalgiák, hanem éppen most egymásra rakódó emlékek – helyekről, emberekről, és bizonyos emberekről bizonyos helyeken vagy helyzetekben, amikre majd emlékezni akarok.
Meg persze nosztalgiát érzek olyasmikkel kapcsolatban is, amik menet közben nem biztos, hogy annyira jók voltak, de utólag már senki nem fog meggyőzni arról, hogy pl. igazából az egyetem első két évében tök magányos voltam, mert az egész öt év úgy él bennem, mint csudás időszak.
Sőt, tudok nosztalgiát érezni olyan dolgok iránt is, amiket nem is éltem át, csak úgy képzelem, hogy szerettem volna átélni őket.

Viszont: ezek mind saját nosztalgiák. A saját valóságos vagy képzelt vagy vágyott, jó-lett-volna-ha élményeimen és fantáziáimon alapulnak, nem pedig valaki más élményein.

Úgyhogy hardcore nosztalgia-bubusként eléggé bosszant ennek a regénynek a zavaros, személytelen, másod- vagy harmadkézről való, kizárólag a külsőségekre koncentráló nosztalgiája.
Az nyilvánvaló, hogy Cline maga odavan a 80-as évekért, és még azt is el bírom képzelni, hogy nem is kellett nagyon utánanéznie a regényben megjelenő 63 millió 80-as évekbeli popkulturális szirszarnak, mert az összeset vágta kívülről.
De a regénynek nem Cline a főszereplője. Hanem egy geek tini a 2040-es években, aki valamiért az 1980-as évek megszállottjává válik – ja, nem valamiért, hanem azért, mert a kedvenc MMO-univerzumának alkotója a 80-as években nőtt föl és a 80-as évek megszállottja maradt egész életében. Úgyhogy ez a Wade gyerek azzal tölti a kamaszkorát, hogy behabzsolja az összes 80-as évekbeli cuccost, ami az idolja kedvence volt.
Jó, jó – megvan rá az oka, biztos. A saját valósága nem túl vonzó, meg ugye itt ez a játék/küldetés is, amiről a regény szól, s amit csakis úgy lehet megoldani, ha az ember behatóan ismeri a küldetés megalkotójának legapróbb fanboyságát és mániáját is.

Vannak érdekes elszólásai a narrátornak. Egyszer pl., a 5356875. kultúr-trivia kapcsán azt mondja kb.: megnéztem ezt a filmet három tucatszor, mert ez volt Halliday, a játék megalkotójának a kedvence; ja, meg persze azért is, mert tényleg tök jó film.

Muhaha. Mondanám, hogy get a life, de feltételezve, hogy ez a 2040-es évek posztapo világában nem annyira megoldható, inkább azt mondanám: legyen már valami saját geeky mániád legalább.

Meg még van ez a másik zavaró érzés, amikor valaki valami tök obskúrus tudásnak a birtokosa, és ezt minden pillanatban az orrod alá dörgöli, és adatokat sorol és tényeket és részleteket, és ez egyrészt izgi, mert odavagyok mások mániáiért, és marhára bírom, amikor valaki lelkesedik – akármiért –, az viszont, ahogy Cline csinálja ezt, kiakaszt, és gyámoltalanná és dacossá tesz az alig leplezett geek-elitizmusával: ja, te nem vágod a Dungeons & Dragons 8426. kiegészítő füzetének a történetét? Akkor bocs.

Nem, nem vágom.
És nem is fogok utánanézni, mert az egész csak mentál-maszturbálás úgyis, és a történet szempontjából tökmindegy, hogy épp valami D&D-utalás van-e odacitálva, vagy egy ömlengés egy kanadai rockzenekarról.

S ha már említettem a történetet: rég találkoztam ennyire gagyival. Pedig tényleg érdekesen indul, de hamarosan nevetségessé válik az egész az olyasmiktől, hogy mondjuk spoiler, meg még itt vannak ezek a fantasztikus(an béna és erőltetett) véletlenek, hogy spoiler.
Gagyi, na.

Különben olvasható.

4 hozzászólás
mandris >!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Nem szeretnék senkit semmiféle érzékenységében megsérteni ezzel az értékelésemmel, és épp ezért nem szeretném elvitatni a szóban forgó regénynek azokat az érdemeit, amelyekkel rendelkezik. Nem szeretném letagadni, hogy a Ready Player One olvasása közben jól szórakoztam. Alapvetően nem volt vele bajom, mint ahogy alapvetően nincs bajom például a Harry Potterrel sem. Jelenleg éppen azon szórakozok egész jókat. Másrészt, van bajom olyan regényekkel is, amelyeket ennek ellenére igen jelentősnek tekintek más okokból, amelyek függetlenek attól, mennyire van jól megírva a regény.
Általában ugyanis igyekszem különbséget tenni aközött, mennyire van jól megírva egy regény (és az RPO ezen a téren sem tökéletes), és hogy mennyire jó és izgalmas – és eredeti – az az alapgondolat, amely köré felépül. Ráadásul hajlamos vagyok nagyobb jelentőséget tulajdonítani ez utóbbinak.
Sajnálatomra a RPO épp ez utóbbi mezőnyben teljesít elváráson alul. A regény ugyan igazi nosztalgiabomba, amely minden elképzelhető kellemes emléket felidéz bennünk a 80-as évek filmjeivel, könyveivel, számítógépes játékaival és zenéjével kapcsolatban, legyünk olyanok, akik a 80-as években élték fiatalságukat (én nem vagyok ilyen), vagy olyanok, akik a 90-es években vagy még később kerültek kapcsolatba a 80-as évek minden elismerést megérdemlő SFF és nem SFF alkotásaival. De: kizárólag a nosztalgiára építeni egy könyvet, minden további hozzáadott érték nélkül, ráadásul 2011-ben, végképp nem olyan teljesítmény, amely különösebb elismerést érdemelne. Az ugyan nem kis teljesítmény, ha az olvasó képes azért izgulni, vajon a főszereplőnek sikerül-e elérni a lehető legmagasabb pontszámot Pac-Manben, de összességében azért vajmi kevés.
Hiába próbál Cline érzékeny szálakat megpendíteni, és nem hagy ki egyetlen jelentősebb alkotót és művet sem a 80-as évek geek kánonjából, ha cserébe megspórolja, hogy bármit is hozzátegyen az általa és szereplői által körülrajongott korpuszhoz.
Elnézést ezért, de nem tudnék a tükörbe nézni, ha magasabb pontszámot adnék ennek a regénynek, amely tökéletesen híján van az eredeti ötleteknek, és egyszer már sikeres ötletek újrahasznosításával próbál – egyébként, mint a mellékelt ábra és átlagos pontszám mutatja, sikerrel – népszerűségre szert tenni. Még én, aki pedig sokakhoz képest vajmi keveset ismerek a fantasztikus irodalomból (például még mindig csak félúton vagyok a sci-fi plecsnihez, a fantasy plecsni megszerzésétől pedig még távolabb vagyok, annak ellenére, hogy vannak művek, amelyeket két nyelven is olvastam, és így ráadásul duplán számítanak), sem találtam benne olyan ötletet, amely kiemelte volna a RPO-t társai köréből. Bocs, Ernest, ezzel nem kerültél be a Hall of Fame-be. Better luck next time!

Beatrice8>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Sok helyen hallottam már a könyvről még a film előtt is, utána meg még többet. Barátnőm is ajánlotta, mások is nagyon dícsérték, tehát el kellett olvasnom. Azért megvoltak a kételyeim, mert: 1.nem játszok videójátékokat 2.nem ismerek videójátékokat 3.a ‘80-as évek dolgairól az információim mennyisége pedig egy a tízből, úgy tippre és ez is inkább a magyar ‘80-as éveket nézve, nem az amerikait, ami nagy különbség :D 4.disztópia, már megint. Így utólag jól tettem, hogy nem tettem magasra a lécet, így azt sikeresen megugrotta. Az utalásokat, mit utalásokat, ez volt konkrétan a gerince a könyvnek, tudomásul vettem, nem igyekeztem megérteni vagy különösen elképzelni olyan játékokat és filmeket, amiket az életben nem láttam, de még csak nem is hallottam róluk. Legalább megtanultam értékelni azt a pár alkalmat, amikor értettem miről van szó. Sajnos ezeket egy kezemen meg tudtam számolni: 1.Monthy Python and the Holy Grail! Végre egy feladat, amit értek! 2.Wil Wheaton, egy ember, akiről az Agymenők miatt már hallottam. 3.Olvasós „videójátékok” szerencsére nem voltak teljesen idegenek számomra hála ismét az Agymenőknek és a Stranger Thingsnek. Ha ezek nincsenek biztos nem értettem volna, hogy most tulajdonképpen hogy is játszik? :D
Nem azt mondom, hogy rossz volt véletlenül sem, sőt bizonyos szempontból jobb volt mint gondoltam, de őszintén nem értem, mi az amit ennyien imádnak benne. Komolyan mindenki értette ezeket az utalásokat és ez annyit hozzáadott az olvasás élményéhez, hogy kedvenc lett nekik? Majd utánanézek, én mindenesetre semmi nagyon különöset nem találtam benne.
Ami igazán jó szál volt a közben az a valami iránti rajongás és az egész közösség, ami a rajongás tárgya köré ki tud alakulni illetve a menekülési vágy. Tetszett, hogy végülis a várakozástól eltérően nem estek át a ló egyik oldalára sem nagyon. Nyilván az egész jóformán egy virtuális valóságban játszódik, de közben értékeltem Wade megjegyzéseit, miszerint tisztában van vele, hogy ez a menekülés egy eszköze, hogy ez nem egészséges illetve, hogy végül Ogden is figyelmeztette, hogy fontos a valóságban is időt tölteni.
Wade-et egyébként nagyon bírtam. :)) Jó srác, van önkritikája, humora, okos. Megdícsértem, amikor úgy döntött nem akarja kihízni a székét és idő előtt valami betegséget kapni a túlsúlytól és a mozgás teljes hiányától. Határozottan életképes :D. Kicsit megszerettem, na. Pedig voltak olyan gondolatai, amikkel nem értettem egyet. Az elején az a gondolatmenet, amit legszívesebben a kisgyerek énjével közölt volna… hááát, cseppet deprimáló volt, na, de aztán ő is rájött :D.
Voltak izgalmas részei, de remélhetőleg ezeket a film megnézése után jobban el tudom majd képzelni, mert mint mondtam, nehéz olyan játék kimenetelén izgulni, ami azt sem tudom hogy néz ki és mi a cél. A fejbeni képalkotásom meg rémes és elég… ködös. :D
A stílusa, szóval Wade stílusa tetszett.
Összegezve, voltak benne hatásos monumentumok, de az egészet nézve nem volt nagy szám, a szereplőket bírtam, voltak izgalmas és érdekes részei, komoly problémám nem volt vele, de sajnálom, hogy engem nem szippantott úgy be, mint sok más olvasót.
Kíváncsi leszek a filmre, bár barátnőm szerint, ha jól emlékszem sok köze nincs a könyvhöz :D.

4 hozzászólás
crissy >!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Na ez igen. Ezt nevezem disztópiának. Abszolút hitelesnek érzem az itt ábrázolt világot, még az évet is, amelyikben kezdődik. 2044 itt van egy köpésre. Ha összehasonlítjuk a mai világot a könyvbelivel, észrevehető a síklás.
Nagyon nagyon tetszett. Nem kerestem logikai hibákat, mert sajnos az én tudásom és tapasztalatom édeskevés, ezért inkább csak élveztem. Izgatottan olvastam ahogy kűzdenek a szereplők, hogy megkapják az Easter Egg-eket. Cseppet sem éreztem, hogy torzítana az író a karakterek tettein, de nem is igyekezett szépíteni. Nyersen volt tálalva, és ez így pont jó volt.
Én simán el tudok képzelni egy olyan világot, amelyik rothad körülöttünk, miközben mi még iskolába is kütyükön keresztül járunk, ez a könyv pedig pont egy ilyen világot ír le. spoiler
Ment is a könyv a kedvenceim közé. Nagyon szívesen megnézném filmben is.

1 hozzászólás
budvigszandi P>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

A sci-fi-t és a disztópiát valahogy sose éreztem az én műfajomnak, hiába próbálkoztam az elmúlt években. Ez a könyv ebből a szempontból levett a lábamról, ami leginkább annak tudható be, hogy én is nagyon szeretem a videojátékokat, szinte a számítógép mellett nőttem fel, programtervező informatikus hallgató és enyhén geek-lelkű vagyok :D

Először a filmet láttam és eszméletlenül jó élmény volt, nagyon tetszett. Az értékelések között többször felbukkant az a gondolat, hogy nem tudta visszaadni a könyvet, úgyhogy szinte egyből eldöntöttem, hogy nekem ezt muszáj elolvasnom. Ha már a film ennyire jó volt, milyen lehet a könyv?

Arról a mivoltáról a történetnek, hogy hova jutott a való világ 2044-re és hogy ezt ijesztően és szomorúan elképzelhetőnek tartom, inkább nem is beszélnék, de mindenképpen tanulságos és figyelemre méltó figyelmeztetés.
Ami az OASIS-t illeti, egyszerűen imádtam. Elképesztő világot épített fel Halliday, nagyon tetszett a kialakítása egészen az olyan apróbb dolgokig, mint az oktatási rendszer. A vadászat is a legapróbb részletekig ki volt dolgozva. A ’80-as évek popkultúrájának elemeitől néha kicsit besokalltam, de csak azért, mert messze nem vagyok annyira jártas a témában. A legjobban talán az tetszett az egészben, hogy Wade és a többiek mennyire otthon vannak benne. Nagyon bejött ez a feladatmegoldós, rejtvényfejtős vonatkozása a sztorinak. Bárcsak én is ennyi mindent tudnék valamiről! Én már az első versnél elakadtam volna valószínűleg az örökkévalóságig :D

A különbség a film és a könyv között nem is lehetne ordítóbb. Hatalmas, kulcsfontosságú dolgokat változtattak meg. Ha a könyvet olvastam volna előbb, valószínűleg csak mérgelődtem volna a moziban. Fordított sorrendben viszont tetszett, hogy sokkal gazdagabb és másabb a történet, így még izgalmasabb volt.

Úgy tudom, az író megerősítette, hogy érkezik második rész. Nem igazán tudom elképzelni, milyen folytatása lehet ennek a viszonylag lezárt történetnek, de kíváncsian várom. Vajon lesz egy új küldetés?

csend_zenésze>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Amikor letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy igen, ez az a könyv, ami megérdemli, hogy a levegőbe bokszoljak és azt mondjam, ez már döfi. Nem, nem világmegváltó regény, de olyan fantörpikusan működik a saját műfajában, hogy tényleg le a kalappal. Mert mi is lenne ez a könyv, ha nem egy velejéig szórakoztató, magához bilincselő sztori – és egyben egy gyönyörű kalapemelés a nyolcvanas évek popkultúrája előtt.

Csóró magyar lánygyermekként nyilván sok utalás kimaradt az amerikai fiúgyerekek világából, de amikor rátaláltam a közös nevezőkre (ó, azok a filmjelenetek!), végig rötyögtem, miközben majd' kifolyt a szemem, annyira izgalmas volt, hogy vajon mi lesz a következő nyom.

Mivel az agyam teljesen használhatatlanra kopott a nyárra, üdítő volt végre egy olyan könyvvel visszaugrani az árba, ami ilyen tökéletesen, bármiféle kompromisszum és szájhúzás nélkül beszippantott. Még sok ilyet. Meg a filmet is! De hamar!

Banditaa P>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Izgalmas, fordulatos, végig fent tudta tartani az érdeklődésemet. Szeretem a nyolcvanas éveket, bár ez a fajta kockaság már egy kicsit túlzás, valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy egy letűnt korszak ekkora rajongást tud kiváltani olyanokból, akik még csak nem is éltek ebben az időben. Ettől függetlenül kikapcsolódásnak tökéletes volt és valahogy azt érzem, hogy vizuálisan megjelenítve ez még jobb lehet – ideje lesz majd megnéznem a filmet is.

Szentinel >!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Egyszer már olvastam ezt a könyvet. Amikor az első, kis alakos kiadásban megjelent magyarul. Akkor rekordidő alatt kiolvastam, legalábbis magamhoz képest. Akkor óriási cyberpunk rajongó voltam, és érdekelt a VR mindenféle formában. Azóta sok minden változott, és a sci-fi iránti rajongásom is igencsak megcsappant. Mégis újra elolvastam ezt a könyvet, részben a közelgő mozifilm miatt, részben pedig azért, mert angolul is el akartam olvasni. Most, hogy ez megtörtént, ráébredtem, hogy már nem kedvenc ez a könyv. A könyv nem változott. Én változtam.

Már nem vagyok hardcore gamer, sem a virtuális valóság elkötelezett híve. Már nem akarom megváltoztatni a világot, sem pedig menekülni a valóságból. Nem kergetem már az álomcsajt sem, sőt igazából egyik lány után sem loholok. Kiábrándultam a sci-fiből, és ma már csak ritkán fogyasztok belőle. Egykor kedveltem a pozitív hősöket, mert naiv gyermeki lelkem tükrözték vissza. Most már a gyerek felnőtt, és fehér helyett szürke a lelke.

De azt el kell ismernem, hogy a regény még mindig szórakoztató, és nem bántam meg az újraolvasást. Egyszer majd talán elolvasom az Armadát is. Talán.

Lahara IP>!
Ernest Cline: Ready Player One (angol)

Újraolvasva (igen, magyarul már olvastam, kétszer) nem üt akkorát, viszont némileg más élmény eredetiben olvasni, megkímélve magunkat attól, amik magyarra lefordítva kevésbé feelingesek. Easter Egg például, valljuk be, ez így az igazi.
De nem érzem azt, hogy akkor most, hogy már van saját példányom, vége az egésznek. Jövőre ugyanitt, ugyanígy.

>!
Broadway / Crown / Dark All Day / Random House, New York, 2011
374 oldal · ISBN: 9780307887443

Népszerű idézetek

csartak P>!

When it came to my research, I never took any shortcuts. Over the past five years, I’d worked my way down the entire recommended gunter reading list. Douglas Adams. Kurt Vonnegut. Neal Stephenson. Richard K. Morgan. Stephen King. Orson Scott Card. Terry Pratchett. Terry Brooks. Bester, Bradbury, Haldeman, Heinlein, Tolkien, Vance, Gibson, Gaiman, Sterling, Moorcock, Scalzi, Zelazny. I read every novel by every single one of Halliday’s favorite authors.

Izolda P>!

You'd be amazed how much research you can get done when you have no life whatsoever. Twelve hours a day, seven days a week, is a lot of study time.

64. oldal

Izolda P>!

It had been almost six years since Morrow had last spoken to the media, but he didn't seem to have aged a day. His wild gray hair and long beard made him look like a cross between Albert Einstein and Santa Claus. That comparison was also a pretty good description of his personality.

117. oldal

Kyupirappa>!

No one in the world ever gets what they want and that is beautiful.

199. oldal

Izolda P>!

People who live in glass houses should shut the fuck up.

23. oldal

SchizoVampire P>!

    I memorized lyrics. Silly lyrics, by bands with names like Van Halen, Bon Jovi, Def Leppard, and Pink Floyd.

63. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bon Jovi · Def Leppard · Pink Floyd · Van Halen
SchizoVampire P>!

Parzival: Yes. After analyzing the available data, I've concluded that you must be a female.
Art3mis: Why must I?
Parzival: Because I don't want to find out that I've got a crush on some 300 lb. dude named Chuck who lives in his mother's basement in suburban Detroit.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Art3mis · Wade Owen Watts (Parzival)
Beatrice8>!

I watched a lot of YouTube videos of cute geeky girls playing ’80s cover tunes on ukuleles. Technically, this wasn't part of my research, but I had a serious cute-geeky-girls-playing-ukuleles fetish that I can neither explain nor defend.

Beatrice8>!

You know you've totally screwed up your life when your whole world turns to shit and the only person you have to talk to is your system agent software!

SchizoVampire P>!

    Standing there, under the bleak fluorescents of my tiny one-room apartment, there was no escaping the truth. In real life, I was nothing but an antisocial hermit. A recluse. A pale-skinned pop culture-obsessed geek. An agoraphobic shut-in, with no real friends, family, or genuine human contact. I was just another sad, lost, lonely soul, wasting his life on a glorified videogame.

198. oldal


A sorozat következő kötete

Ready Player One sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Suzanne Collins: Catching Fire
James Dashner: The Scorch Trials
William Gibson: Neuromancer
Orson Scott Card: Ender's Game
Lois Lowry: The Giver
Ransom Riggs: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children
Marie Lu: Wildcard
Marissa Meyer: Winter (angol)
Lauren Oliver: Delirium (angol)
Stephen King: The Gunslinger