Boaz szereti a nagymamáját, szereti a csendet, és nagyon szeret olvasni, főleg az indiánokról. Az osztályban viszont egy barátja sincs, míg meg nem érkezik Aisha. A gyönyörű, hosszú fekete hajú Aisha, aki nem tud hollandul, de igazi indián, és rögtön Boaz mellé ül. Végre neki is van legjobb barátja!
Csakhogy apa szerint Boaznak osztályt kell ugrania, annyira okos, és nem érti, hogy Boaz képtelen otthagyni Aishát. Nem marad más hátra, meg kell szöknie, mint egy igazi bátor indiánnak…
Kiadói ajánlás: 7 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Pagony, Budapest, 2021 
A holland gyerekírók tudnak valamit, ha csak Guus Kuijerre gondolok, már akkor ezt mondtam volna, de ez a kisregény csak megerősíti ezt.
Ez könyv gyönyörű kívül-belül. Bár a Pagony neve garancia is erre.
Boaz különös fiú, akinek nincsenek barátai, míg új osztálytársa nem lesz Aisha személyében. A két gyerek átlendül a kezdeti megértési nehézségeken, és átsegíti egymást a buktatókon. Nagyon szép történet, igazán. Éreztem, hogy olvasnom kell.
Sok téma épül be ebbe a könyvbe, a magány, a menekültkérdés, a tehetség, a barátság, családi kapcsolatok és szerepek. Informatív és szeretetteli történet. Gondolkodásra késztet és érzékenyít. Arra pedig nem csak a gyerekeknek volna szükségük.
Az illusztrációk csodaszépek és a könyv színvilága is nagyon magával ragadó. Az illusztrátort egyértelműen az indiánok törzsi művészete ihlette, illik a könyv témájához, tökéletesen kiegészíti azt.
Bővebben: http://www.konyvutca.hu/2021/11/anna-woltz-alaska-erna-…
Gyönyörű történet, tele szeretettel és emberséggel. Az ilyen könyvet író emberektől és könyveiktől lesz jobb hely a világ.
Bevallom a feléig nem igazán sejtettem, hogy hová fog kifutni a történet – „csak” egy zárkózott kisfiú elbeszéléséből értesülhettünk mindennapi életéről, félelmeiről, a barátságról…
Amikor kiderült, hogy Aisha nem indián… onnan mélyebb tartalma lett a kisfiú életének: – tanulhatunk belőle a magányról, a menekültekről, a befogadásról, a bátorságról…
Gyönyörű érzékenyítő könyv! Ajánlom! spoiler
Szeretem a menekültekről, az elfogadásról szóló könyveket.
Ma már egy olyan világban élünk, ahol szinte nincsenek hátárok, és ahol ebből kifolyólag eltűnhetnének végre a sztereotípiák, a hátrányos megkülönböztetések, a rasszizmus és az utálat.
Hiszem, hogy a gonosz, szűklátókörű felnőttek ezt otthonról hozták, és sajnos sokáig fogjuk ezt még továbbadni. De azt is hiszem, hogy ez idővel el fog tűnni – csak nagy lesz az ára.
Ez egy elképesztően aranyos, imádnivaló, szívet melengető történet.
A holland gyerekirodalom off változatlanul a szívem csücske, ez a könyv pedig kívül-belül csodaszép. A borító, a rajzok, a történet, az empátiája, a humora…
7 éves kortól már lehet olvasni, úgyhogy a bonyolultabb szavakat és koncepciókat lábjegyzetben el is magyarázza, ami felnőtt olvasóként egy picit idegesítő tud lenni, de egy önállóan olvasó fiatalabb gyereknek nagy segítség. A felső korhatár pedig 99+,akármit is mond a borító.
Egyszerre izgalmas, lendületes, modern, humoros és végtelenül megható. Legszívesebben azonnal megfordítottam volna, és kezdtem volna elölről. Emberi, érzékeny és felemelő történet, amely korosztálytól függetlenül emlékezetes, igazi léleksimogató olvasmányélményt ad.
A szöveg elképesztő pörgős, szinte beszippantja az embert, miközben tele van olyan gondolatokkal, amelyeknél érdemes kicsit elidőzni. A gyermeki gondolkodásmód és érzelmi reakciók megjelenítése annak ellenére is hiteles, hogy Boaznak néha elég felnőttes megállapításai vannak. Én el tudom képzelni, hogy ha ennyire élesen körvonalazva nem is, de érzés vagy intuíció formájában a gyerekek is eljutnak hasonló felismerésekhez.
A kötet legnagyobb ereje számomra az írásmódja. A cselekményvezetés jó, szép az íve, a bonyodalom megoldása izgalmas, én mégsem a történet miatt szerettem ezt a könyvet. Erna Sassen olyan őszintén, olyan lelkesedéssel, derűvel és tisztánlátással ír, hogy az felszínre hozza az ember elfeledett gyermekkori emlékeit. Amikor még az ember nem érti teljesen a körülötte lévő világot, de már vannak elképzelései a működéséről, és helyet, döntési szabadságot szeretne benne magának. Amikor rádöbben, hogy gyerekekkel is történhetnek rossz, nagyon rossz dolgok, hiába vannak mellettük a szüleik, hogy megvédjék őket. Boaz és Aïsha barátsága azt mutatja meg, hogy a kedvesség és egymásra való odafigyelés be tudja gyógyítani a sebeket.
Bővebben itt:
https://smokingbarrels.blog.hu/2021/03/05/konyvkritika_…
– Ha Aïsháról beszélünk, sírnom kell! – mondja Boaz. És be is bizonyítja.
– És aztán? – kérdezi nagyi.
– De hát az rossz!
– Szerintem nem rossz – mondja nagyi. – Ha sírnod kell, hát sírnod kell. Én is szoktam. Néha egy egész napot át szoktam sírni. Bizony, néha így megy ez.
Boaz nem hiszi el.
Nagyi sosem sír.
– És olyankor min szoktál sírni? – kérdezi kissé dühösen. A könnyei maguktól elálltak.
– Csak mert… Mert hiányzik a nagypapa. Vagy mert nem tudom felvenni a cipőmet.
76. oldal, 23. fejezet
Sok embernek van vallása.
Satinder szülei szikhek. Pakisztánból származnak, és soha nem vághatják le a hajukat. Egy istenben és tíz guruban hisznek.
Muhammedsaki török holland, és a szülei muszlimok.
Ő Allahban hisz.
Hajar szintén török holland, de ő Istenben hisz.
Nagyi zsidó, de ő nem hisz semmilyen vallásban.
Apa nem szeret hinni. Ő biztosan szeret tudni.
A zsidók és a görögkatolikusok istenét egyszerűen Istennek hívják.
A muszlimokét Allahnak.
A szikhekét Wahegurunak.
A maják sok istenben hittek.
Meg a kígyóban.
Meg a jaguárban.
Meg a sasban.
Aïsha sziú, és a sziúk is hisznek a sasban.
Én a póniban hiszek.
81. oldal, 25. fejezet
Már nagyon sok háború volt.
Az első világháború. A második világháború. Az Öbölháború. Az indiánok elleni háború. A mexikói drogháború. A háború Jugoszláviában. Szudánban. Jemenben. A jom kippuri háború. Csaták. Keresztes háborúk. Harc a kalóriák ellen.
73. oldal, 22. (Pagony, 2021)
Ha legközelebb világgá megyek, viszek magammal egy csomó kenyeret és vastag dzsekit veszek fel, gondolja Boaz. Ezt nem szabad elfelejteni.
42. oldal
Hát igen, egy kicsit ez a nagymamák hátránya: nincs mindig kedvük focizni a téren vagy dzsúdózni a kertben. A hajléktalanokkal végzett önkéntes munka után a legszívesebben csak üldögélnek a kanapén és olvasgatnak.
86. oldal
