Holdkórosok ​eposza 21 csillagozás

Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Különös ​üzenetekre lehet lelni a Pó-síkság kútjainak mélyén. Az ifjú Savinit ez nem hagyja nyugodni, ezért nagy buzgalommal és roppant hiszékenységgel veti bele magát a jelenség eredetének és értelmének felderítésébe.A nyomozás egyre bonyolódó szálai messzire vezetnek. Savini például felfedezi, hogy a város lakói igazából csak színészek, és a házak is csupán kartonból készült díszletek. Miután kiderül, hogy a csatornákban apró lények laknak, akik bandákba tömörülve terrorizálják egymást,felbukkan egy titokzatos prefektus, aki szárnyai alá veszi hősünket. Ekkor még az eddigieknél is fantasztikusabb furcsaságokkal és különös álmokkal átszőtt időszak veszi kezdetét.

Ermanno Cavazzoni (1947) műve megihlette Frederico Fellinit, aki a regényalapján készítette el az életművét lezáró „A hold hangja” című filmjét: „Teljesen a történet hatása alá kerültem. Állandó nevethetnékem támad,hogy itt minden tettnek és gondolatnak jelentést tulajdonítanak. Aztán összeszorul a torkom, mert ha… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2014
372 oldal · ISBN: 9789632793757 · Fordította: Horváth Csaba
>!
Typotex, Budapest, 2014
372 oldal · ISBN: 9789632793757 · Fordította: Horváth Csaba

Most olvassa 3

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Nem csak a mindenkori eposzi főhősnek, de az eposz olvasójának is kitartónak és elszántnak kell lennie. Fáradhatatlannak. Rettenthetetlennek. Levakarhatatlannak.
Így van ebben a fordított Don Quijote-i világban is. Savini nem különösebben bolond, inkább hiszékeny, reális tapasztalatoktól tehermentesen nyílt, ezért mindenki, akivel kapcsolatba kerül, DQ-vá változik, és beavatja őt a saját szélmalomharcába. A lehető legőszintébb odaadás előtt végül egy nagyszabású összeesküvés-elmélet bontakozik ki, mely minden alapvető tapasztalatot megkérdőjelez.
Könnyű visszarettenni ennyi félcédulástól. Vagy egy integris személyiségként vállat vonva elfordulni az idegen viselkedéstől. Az olvasás élvezetéhez pedig éppen a cinizmus távol tartása a legfőbb szükséges. Hogy ne nevetni, legfeljebb csodálkozni akarjunk. Hogy ne legyintsünk, hanem adalékot adjunk az aktuális mesélőnek, és egy kicsit a saját flúgosságunkban is merjünk hinni. Már csak az önbecsülésünknek is jót tesz.

Morpheus >!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Mit lehet egy olyan könyvről írni, ami teljesen zakkant emberekről, azok kalandjairól, viselkedésükről és elborult elmélkedéseiről szól? Jókat nevettem a sok hülyeségen, nem tudom, honnan szedte – pedig tudtommal nem dolgozott a pszichiátrián –, de élveztem. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem a szertelen fantáziát, minden határon túl. Főleg azért is, mert a való világ sem különb, csak megszoktuk az abszurd hülyeségeit, agyament dolgait. Ha a könyvön nevetünk, világunkon is meg kellene tanulni teli torokból hahotázni.
Eszembe jutottak olvasás közben Julio Cortazar, Marcel Aymé, Italo Calvino elborult történetei, bár ők azért egy fokkal magasabb szinten állnak. Nem könnyű ilyen történetet úgy megírni, hogy az végig vicces, érdekes maradjon. Sajnos nem is sikerült, az utolsó negyede unalmas lett, de a végére azért elővarázsolt egy (ab)normális csattanót lezárásképpen.
Fellini filmjét feltétlenül meg fogom nézni! (http://www.imdb.com/title/tt0098606/)

Dominik_Blasir>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Bőségesen lehetne meríteni mindenféle ontológiai elemzéshez a könyvből, azonban sokkal szórakoztatóbb olvasni. Cavazzoni ugyanis olyan magával ragadó stílussal és könnyed hangulattal írta meg minden ötletét és gondolatát, amit nehéz nem szeretni; miközben pedig hangosan nevetünk, nyugodtan elmélyedhetünk a filozófiai tartalmában, mely után biztosan más szemmel fogjuk nézni a mi világunkat (valóságunkat?) is. Persze Cavazzoni sincs ezzel másként, épp úgy csodálja az őt körül vevő világot, mint bárki, viszont mellette jól tudja: tegyünk bármit is, a való élet felül fog kerekedni rajtunk, elvégre képtelenek vagyunk megváltoztatni és befolyásolni, így aztán számunkra nem marad más, mint a nyugodt beletörődés – egy kellemes, bár kissé holdkóros élet reményében. Ami pedig egyáltalán nem egy rossz kilátás.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-06-02+…

Mandragoria>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Nagyon fura könyv, s bár kerülgettem egy darabig, amikor akciós volt, mégis megvettem. Nem igazán voltam biztos benne, hogy tetszeni fog, és ezzel a folytonos felbukkanásával végül pont ilyen hangulatot hagyott bennem.
Az eleje igazán remek volt a sok különc eseménnyel, amikor is azt gondoltam: ez igen, ez aztán az abszurd, sőt, még a szürreálisat is megkockáztattam.
Ugyanis azzal indul, hogy egy magát Savini-nek nevező emberke, akiről nem tudjuk, kicsoda-micsoda, honnét jött és mi céllal, elkezd kérdezősködni a kutakról, mivel hogy fura üzenetek vannak benne. Egyre több mindent meg is tud róluk, nevezetesen, hogy beszélnek az emberhez, feleségül is tudják venni a nőket, a nedvességükkel elárasztják és erdőt „varázsolnak” a házakból, és erre/ebből jön a többi hihetetlen dolog is: egy nő gőzmozdonnyá változik a csapokban fura lények élnek, amik/akik a vízcseppekkel jönnek ki és néznek körül, így idegesítve az embereket. Léteznek kétnyelvű, határokon élő emberek, akik képesek a repülésre vagy a lebegésre úgy, hogy közben nem hagyják el fizikai testüket. Vannak piócaszerű (rejtőzködő és mások gyötrelmén élvezkedő) népek; légcsövek szárnyakkal, pici aggyal, akik rokonságban állnak az ajtók és ablakok népével (az ismétlők,amik csapatostul körbeveszik az ember fejét). Vannak a szűzanyák és a szentlelkek, akik nem feltétlenül kedvesek. Minden ilyen lény külön területet birtokol, de az egymással való kommunikációra is képesek. Igazából a céljuk az emberek idegesítése.
Mindezen földrajzi felfedezések közepette fény derül arra az „igazságra”, hogy a falvak és a városok valójában csak díszlet, az emberek szerepet játszanak, leginkább arra irányulva, hogy ezt a Savinit és a mindezen titokba beavató és kutatásra ösztökélő Gonella prefektust elkaphassák az öregek, akik szintén egy külön fajt alkotnak. Ezek valamiféle ellenségek, akik a pókhálós nyálukkal folyton üldözik titkos felfedezőútján járó emberünket. Emiatt minden útjukba kerülő emberrel bizalmatlanok, még a kezdeti szimpátia után is, mert akkor általában már lehull a lepel, vagy elhibázzák a szerepüket (szereplőink szerint) és át lehet látni a tervükön, így aztán könnyen legyőzhetők és le is győzik őket. Egy darabig.
Egyébként elég sok emberrel beszélgetnek, ilyenkor jönnek képbe a történet a történetben történetek, amik általában a történelemből merítenek: az aztékokról, a vizigótokról, Napóleonról, Garibaldiról. Mindegyik arra világít rá, hogy mennyire hamisan tanultuk meg a történelmet és valójában mi is állt az egyes dolgok és a népek eltűnésének hátterében. És tényleg, ha jobban belegondolunk, akár így is történhettek! :D Valahogy rendszerint arra lyukadunk ki, hogy ezek az emberek egytől egyik holdkórosok voltak… Vagyis nem, a körülöttük lévők voltak azok, ugye, már a szereplők szerint.
Az első fele, amikor még nem bukkantak fel az öregek, és ezeket a fura lényeket fedezték fel, nagyon magával ragadott, bár sajnáltam, hogy a kutak népe olyan hirtelen eltűnt, de azért mindez érdekes volt, annak ellenére is, hogy nem derült ki, miért kell kutatni őket, egyáltalán miért léteznek és mondjuk, miért ártanak másoknak. Néhány mondat erejéig Savini is felteszi ezeket a kérdéseket, de lényegében hamar beletörődik, nagyon hiszékeny, egyetlen említésre a színjátszó várost is elhiszi, sőt, a saját szemével is megbizonyosodik róla, innentől kezdve a többi hülyeségbe is könnyedén berángatható.
Aztán az utolsó harmad teljes egészében ezekről a menekülésekről meg az öregekről szól, van egy kis szerelmi közjáték, de persze az is csak elterelésre szolgál, végül nagy nehezen nem dőlnek be és leleplezik a leleplezni valót. A prefektus egy kissé fantasztikus események közepette és nagy csitt-csatt háborúban eltűnik, Savini egyedül marad, kissé bizonytalankodik még, aztán visszatér oda, ahonnét elindult és véget ér a történet. spoiler
A fele után nagyon nehezen ment, amilyen lendületesen haladtam addig, amennyire kíváncsi voltam, hogy mi jöhet még, utána pont annyira kényszerítettem magam, hogy ne hagyjam abba 30 oldal után, egy kicsit még olvassak, úgy jobban összeáll a történet. Befejezés után át is kellett szaladnom rajta újra, hogy felelevenítsem a fura lényeket, milyen esemény mi után következett, mert nagyon nem állt össze, logikáról aztán szó nincs.
De azért van mélyebb mondanivaló is, hogy egy-egy dolog más oldalról megközelítve mennyivel máshogy hat, hogy ne higgyünk el mindent rögtön a szemünknek, de egy-egy elejtett szónak se… de nem túl nyilvánvaló, a sok közbeékelt történet és a fáradságos összeesküvés-elméletek elterelik róla a figyelmet.
És az sem nyilvánvaló, hogy mindezek valóban megtörtént dolgok voltak-e, vagy egy (több) holdkóros képzelgései. Így aztán tényleg nehéz bármiféle konklúziót levonni belőle.
Azért nem bántam meg, hogy elolvastam, összességében jót szórakoztam rajta, különleges és fura volt, az egyszer biztos. Ha pedig hozzáférhető, akkor megnézem a filmet is. Jó sokat váratott a fordításra, kíváncsi lennék rá, hogyan fedezte fel a kiadó éppen most (mármint 2 éve).

Bori_L P>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Szórakoztató, olvasmányos, a közbeszúrt történeteket imádtam – főleg a szicíliai királyét, a szűzanyákról és a szentlelkekről nem is beszélve. Lehet benne mélyebb értelmet és háttértörténetet keresni (és találni), de önmagában olvasva is rettenetesen szórakoztató.
http://www.kultnaplo.blogspot.hu/2014/04/ermanno-cavazz…

Monacskae>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Kellett pár nap az emésztésre, de most beérett az értékelés.. :)

Alapvetően tetszett a könyv, sokat mosolyogtam rajta, sőt néha kicsit kuncogtam is, ámbár az egész írás hangulatában van valami nyomasztó is. Elvégre mégiscsak egy elmezavarodott ember szemén keresztül ismerjük meg a világot, így aztán néha már magunk sem tudjuk, mi képzelet és mi nem. Nekem időnként meg kellett állnom interpretálni, hogy megértsem, mi lehet az őrület mögé bújtatott valóság, azaz hogy mi történhet a kartonpapír díszleten túl.

Tulajdonképpen sok kis összeesküvés-elméletből áll össze a sztori; némelyiken nagyon jól szórakoztam, főleg az alternatív történelmi elbeszéléseken, meg a gőzmozdonyoson.

Mindenesetre a könyvhöz kell egy merengős-nyugis hangulat, mivel nem mondanám rettentő izgalmasnak – hacsak nem tudjuk teljesen elengedni a valóságot, szó szerint értelmezve a történéseket, mert akkor persze elég vad történet.. :D

snailwing>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

Imadtam! Annnyira beteg!
Az atfogo tortenetre szinte alig emlekszem, nem is annyira fontos, viszont a jelenetek, amibol osszeall az egesz…zsenialis. Felvonultatja az pszichopatias teveszmek teljes tarhazat, vicces (amugy soteten vicces) es nagyon kicsavart modon latja, lattatja a vilagot.
Egyik kedvenc konyvem azota is.

Pax94>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

„A normális nem olyasvalami, amire vágyakozni kell – olyasmi, amitől távolodni érdemes.”
-Jodie Foster

rec>!
Ermanno Cavazzoni: Holdkórosok eposza

A koncepció tetszett, viszont a könyv egy másodikos szintjén van megírva, így hamar abba is hagytam.


Népszerű idézetek

Bori_L P>!

Erre a kis fickó megrémült, halk bugyborékolás közepette elvesztette a fogást és leesett, Nestore pedig megállt a történetben, rám nézett, és azt hiszem ő is megijedt a füleimtől, melyek csak akkor mozognak maguktól, ha vízvezeték-szerelőt vagy gonosz műszerészt alakítok.

57. oldal (3. hát becsengettem Nestoréhoz)

Bardamu>!

Ez tehát azt jelenti, hogy a szűzanya külön faj, jellegzetes testi adottságokkal, így könnyen összekeverhetjük az egyes fajták változatosságát az egyénekből adódó különbségekkel.
A prefektus egészen elképedt, nem is hitetlenkedett, inkább olyan volt, mintha hirtelen valami teljesen váratlan dolgot fedtem volna fel neki.
Azt mondogatta: – Hát ez egy igazi forradalom! 

156. oldal (9. mintha az ég küldte volna)

Typotex_Kiadó KU>!

Mindeközben a nőkről és titokzatos geometriájukról fecsegett. Elárulta, hogy a világban vannak piramis és kúp alakú nők is – ez teljesen lenyűgözött. Azt hiszem, olyat is mondott, hogy vannak még ovális alakúak és egyéb szinuszoid fajták…

340. oldal (17. a nagy csitt-csatt háború)

moonsugar P>!

Nem tudom, miért, de gyerekkoromban a fél város tetőit bejártam, és közben a magam ura voltam. Így volt. Uralkodtam, miközben maga voltam a semmi. A városban maradtam ugyan, de az egész éggel érintkező szintjén, melyekre senki soha nem figyel. Erre azért nem lehet azt mondani, hogy valami rejtett zug lenne,mégis, olyan hely volt, amit egyes-egyedül fedeztem fel, és azért járkáltam ott, mert így egyszerre voltam a földön és az égben: ha akartam, lefelé néztem, ha akartam felfelé. Csodálatos dolgokat láttam, mert mindegyikük kicsit távolinak és megmagyarázhatatlannak tűnt.
Figyeltem az embereket meg az autókat, és boldogság töltött el attól, hogy mindegyik oda ment, ahová csak akart; aztán láttam a levegő madarait, a harangtornyokat, az antennákat, láttam az estét leszállni.
Semmi sem függött tőlem, mégis, mind csupa olyan látványosság volt, ami mindig is tetszett. Aztán a szél tépázta, rövid életű felhőket is szerettem nézegetni; a Holdat, a csillagokat, a meteorokat, meg a fényes Tejutat.
Gondolom, ezek a távoli dolgok csak a tetőkről látszódnak jól. Az ember kiülhet egy maga választotta tetőre, és eltöltheti a boldogság attól, hogy ő egy semmi. Az utcai forgalom és az égen forgó csillagok számára is semmi. Ha az ember a tetőkön él, sok mindent tud mesélni, eltölti a boldogság, és mind magasabbra szeretne hágni, hogy végül aztán eltűnhessen odafenn.

Kuszma P>!

Valószínűleg az emberhez igen közel álló fajt alkotnak, már csak a hangjuk miatt is; bár az is meglehet, csupán túlfejlett gyűrűsférgek, melyek az emberi elme által termelt kétségekből táplálkoznak. Azt is lehet tudni, igaz, nem teljes bizonyossággal, hogy ezek az emberfélék vagy éppenséggel kellemetlen férgek a határon túli mocsarak metánbuborékjaiból származnak. Ezek lehetnek a városaik, és innen rajzanak ki az alvás közben is gondolkozó emberek ablakai alá, hogy aztán ott kezdjenek bele rikoltozásukba és röhögcsélésükbe.

Typotex_Kiadó KU>!

Azt mondták, hogy a kutak vize – mint az árapály – nagyon érzékeny a Holdra: lassan emelkedik, és lassan apad. Amikor a vízszint csökkenésnek indul, nyikorgást vagy nyöszörgést hallani; ez az utolsó holdnegyed idején a legszívtépőbb.

11. oldal (1. a tények, ahogy azokat én láttam)

balagesh IP>!

– A hivatás talál meg téged, és nem fordítva.
– De nekem a tetőkön való járkálásra van hivatásom – bizonygattam neki.
– Az nem lehet – ellenkezett –, senkinek sem lehet a tető a végzete, hacsak nem kőműves, ereszgyártó bádogos, vagy esetleg antenna-igazító az ember.
Hozzátette még: – Jobban meg kellene értened, mi a végzeted.

52. oldal (3. hát becsengettem Nestoréhoz)

balagesh IP>!

Amíg az álmatlansággal küzdöttem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy hátha a Holdat valójában egy gépezet mozgatja, és egy darugém tartja a magasban, vagy hogy két rejtett tartóoszlop között egy acélhuzal van kifeszítve, melyen a Hold, mint valami drótkötélpályán, a kerekein és a kampóin csúszkál fel s alá.
Felültem a padon, hátha meglátom a gépezetét, vagy a Hold mozgás közben rázkódni kezd, vagy a szél megrángatja, netán körberepdesik a denevérek, mint bogarak a lámpát.

113. oldal (7. a prefektúra határain belül)

Bardamu>!

A prefektus azt akarta, hogy folytassák a játszmát, ezért csípősen odaszólt az egyik játékosnak: – Lépjen csak nyugodtan! Nézni akarom – de olyan hangon, hogy nyilvánvaló volt, ha nem így történik, akkor a legkevesebb, hogy egy ütéssel széttöri a sakktáblájukat.
Így hát a férfi lépett egyet, de elég meggondolatlanul, hiszen meg volt ijedve, a prefektus meg ordítani kezdett: – Maga szamár! Lépjen vissza! Hát nem látja?
De az annyira megrémült, mozdulni sem mert, csak ült ott bizonytalanul, ezért aztán a prefektus lépett helyette. A végén már egyedül játszott, ott állt, és mindkét játékos helyett lépkedett, miközben minden alkalommal hangosan szidta őket, azt kiabálva, hogy őt aztán nem tudják átverni, több kell ahhoz két hülye öregembernél, akik háttérül szolgálnak, dámajátékot mímelnek, de azt sem tudják, hogyan kell.
– Vén kecskék! – kiáltott fel. Majd az orruk alá dörgölte a trükkjeiket, de annyira telibe talált, hogy ők a székükkel együtt hátráltak, miközben a szemeikkel rémülten keresték a menekülési útvonalat.

233. oldal (12. váratlan, új fordulat a pizzázó-bisztróban)

Typotex_Kiadó KU>!

A prefektusra néztem, akit most teljesen megvilágított a holdfény, így végre már nemcsak az árnyékban, hanem a világosban is láthattam az arcát. Fölösleges elmondani, hogy nézett ki. Az biztos, valamilyen jellegzetessége vagy csupán a holdfény játéka miatt úgy éreztem, hogy ő a legigazabb, a legvalódibb és a legtitokzatosabb ember, akit valaha megismertem.

102. oldal (6. előtűnt a prefektus, ez már egy új fejezet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Günter Grass: A bádogdob
Kerékgyártó István: Trüffel Milán
Jack Vance: A túlvilág szeme
Isabel Allende: A szerencse lánya
Benito Pérez Galdós: Misericordia
Mark Twain: Huckleberry Finn
Csabai Márk: A magányos farkas
Si Naj-An: Vízparti történet
Schalom Asch: Mottke, a tolvaj