Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Leltár 117 csillagozás
Nina Faber költő, méghozzá a nonkonformista, öntörvényű fajtából. Valaha megvolt a maga kicsiny, de elkötelezett olvasótábora, mára azonban úgy érzi, vákuumba került. Egyre kevesebbet ír, fiával a kapcsolata nem mondható szorosnak, állandó anyagi problémákkal küzd, de leginkább hajdani hírnevét siratja.
Na de talán most… Új kötete áttörést hozhat, és Nina Faber végre elfoglalhatja méltó helyét a norvég költészet panteonjában. A terv hibátlan, csak egyetlen tényezővel nem számol: a vérszomjas kritikusok lelketlen hordáival.
Így hát Nina Faber tragikomikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatául esik mások mellett egy könyvesbolti készletbeszerző, egy irodalomkritikus, egy felolvasóest maroknyi közönsége és egy forgalmas útszakasz közlekedési eszközei.
–
A Leltár a művészet alapkérdéseiről, az öregedésről, a döntéseink következményeivel való szembenézésről mesél egyszerre vad és gyermeki humorral, egy jó adag emberséggel és nem… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2013
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Karl Ove Knausgård · Nina Faber
Kedvencelte 4
Most olvassa 2
Várólistára tette 51
Kívánságlistára tette 49
Kiemelt értékelések
1.
Ez az első könyvem a szerzőtől, szerencsés rátalálás – első, azonnali benyomásaim. Ez egy remeklés, egy telitalálat. Egy bölcs ember írta mély empátiával. Férfiként női karaktert kiválóan megjelenítve. Együltő helyemben olvastam el. Nagyon ajánlom! Tud egy posztmodern is kiváló lenni!
2.
Aludtam rá egyet, s hozzáteszem: Egy idősödő költőnő abszurdba torkolló egy napja, amikor megjelenik új verseskötete. Ahogy Monet a Roueni katedrálist, Nina az ablakából látható látványt festi meg szavakkal új kötetében számtalanszor, amely mindig más és más – hangulatától, pillanatnyi benyomásaitól függően – kitűnő koncepció! De megkockáztathatunk esetleg következtetést levonni arról az emberről, akinek egy Jussi nevű (igaz nem Adler Olsen) sündisznó a háziállata? Egyszerűen pazar könyv valóban váratlan fordulatokkal…
Vannak emberek, akik mindent lenyelnek, s vannak akik azonnal robbannak. Közöttük azonban van egy igen széles réteg, mely kiszámíthatatlan. Talán mindent elvisel, de az is lehet, hogy az első rossz tapasztalat után ketyegő pokolgéppé változik. Mint Nina, a regény hőse, aki fiatalkorában elmulasztotta, hogy valami unalmas, de jól fizető polgári foglalkozást válasszon. Vagy ha már költészetre adta a fejét, legalább lenne sikeres, olvasott, netalán botrányos. De az ő élete csak apró sikerekről szól. De a nyugdíjas évek küszöbén hirtelen felbukkan egy esély. Életében valószínűleg az utolsó. Legújabb verseskötetével berúghatja az ajtót, sikeressé válhat. S ennek küszöbén felbukkannak az élet kispályásai. Az önhittek, a szabálybetartók, a dilettánsok. Nina nem harcos, de harcra kényszerül. Számot kell vetnie eddigi életével, s cselekedetei egyik rubrikájába egyre súlyosabb dolgok kerülnek. Kioltott emberélet, nemi erőszak. Azt hinnénk, Nina gyenge, könnyen eltiporható, idős nő. De Nina mindent túlél. És zsebében már nem egy verseskötet lapul, hanem egy leltári ív. Egy jól-rosszul, de mindenképpen egyedien megélt életről.
Első könyvem Erlend Loe-tól. A rövidke kis történet lényegében egy korosodó költőnő ámokfutása, aminek első állomását az jelenti, hogy leltárra hivatkozva lemondják az aznapi felolvasóestjét az egyik könyvesboltban. Ezt tetézve, az egyik újságíró palánta tollából – eufemisztikusan fogalmazva – egy nem túlságosan hízelgő kritika lát napvilágot, ami aztán átszakít minden gátat a költőnőnél. Az olvasó csak kapkodja a fejét abszurd eszmefuttatásai, és az általa előidézett teljesen képtelen, groteszk helyzetek miatt, amelyek aztán egy bizarr lezárási jelentben csúcsosodnak ki.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a könyv fő mondanivalója, nem tudnék válaszolni. Az, hogy nem könnyű az irodalmi pálya? Az, hogy egy író/költő mennyire vágyik az elismerésre? Persze, persze, de ezek mitől lennének szakmaspecifikus jellemzők? Vagy elmentem valami mellett? Szóval inkább nem merengek a mélyebb tartalmon, és azon sem, hogy mennyire erőszakos, ellenszenves volt főhősünk viselkedése. Annyi lehangoló, nehezen emészthető történetet olvastam mostanában, hogy ezúttal megelégszem azzal, hogy kifejezetten jól szórakoztam.
Sokakkal ellentétben úgy vettem kezembe ezt a könyvet, hogy nem olvastam az írótól korábban semmit, így azt sem tudom megítélni, hogy Nina tényleg Doppler női változata-e.
Nina Faber az idősödő, munkássága során soha el nem ismert és ennek köszönhetően már eléggé elfeledett költőnő egy újabb kötettel jelentkezik, amely felcsillantja számára a reményt, hogy most végre díjazni fogják a művészetét.
De a megjelenést követően rögtön szembesülnie kell azzal, hogy kizárólag negatív kritikák jelennek meg nemcsak erről a kötetről, hanem az egész életművéről is. Ráadásul a kritikák miatt leltárra hivatkozva az utolsó pillanatban lemondják az aznap esti író-olvasó találkozóját.
És Ninánál ez jelenti az utolsó cseppet a pohárban, mivel ezzel tényleg elszálltnak érzi a siker és elismertség lehetőségét. A hosszú évtizedek alatt felgyülemlett sérelmek hirtelen utat törnek maguknak és a korábbi beletörődését, reménykedését és várakozását felváltja a mindent elsöprő düh és indulatok.
Ezt követően végigkísérhetjük Nina ámokfutását, mely során felrúg minden konvencionális társadalmi viselkedési normát és kiéli elfojtott vágyait, álmait.
Erlend Loe szókimondóan, minimalista stílusban, de kellő távolságtartással mutatja be az idősödő, frusztrált költőnő őrült tettein keresztül a minket körülvevő hétköznapok abszurditását.
Gondoltam, hogy ezt majd odateszem a többi Loe mellé, mert az összes felnőtt-Loe együtt van a polcon, mégpedig a legspeckóbb, direkt a szívemhez legközelebb álló cuccoknak fenntartott polcon, de végül is nem muszáj, hogy mind ott legyen. Nincsenek ilyen szabályok, másokkal nem is vagyok ilyen kis kedves, összevissza vannak mindenkinek a könyvei. Úgyhogy ezt inkább száműzöm akkor a mágikus gardróbszobába, ahol az olyasmik vannak, mint ez – az ilyen jó-jó, tetszik is, akár, néha, de semmi különös-féle könyvek, meg az ez-mi-a-szar-volt típusú könyvek. És akkor ennyi erővel már a Fvonkot is száműzöm. A Dopplerek meg a Naiv.Szuper maradnak a speckó-polcon, mert azok tényleg speckók.
Mellesleg ezen a héten ez már a második könyv, ami arra kényszerít, hogy ne merjek véleményt mondani róla, mert ajjaj, ha rosszat mondok, az a szerzőnek rossz lesz. (A hét maradék részében inkább megnézek még pár filmet, a filmek nem ilyen kis érzékenyek.)
A tököm televan, hogy mindenki ilyen fene-érzékeny, és ennyire biztosra megy.
spoiler
Bizonyos szempontból nem is rossz – bár nem túl eredeti – allegória.
A megöregedett és el nem ismert költőnő utolsó fellángolása és nekiiramodása – hogy aztán úgy vágja pofán az élet, ahogy csak bírja, s legvégül a (költői) hangját a szirénák zaja nyomja el.
Hát, ez kb. a szépet/szépséget (meg sok mást is, nemdebár) vágyó (szép)lélek törvényszerű és drámai-tragikus kudarca, az úgynevezett közönyös sorssal/élettel szemben.
Ilyen értelemben nem rossz, de más olvasatban inkább csak egy közepesen sikerült, hm, tréfa?…
A röhejes terjedelme dacára oldalak ezreit megtöltő irodalmi műveket megszégyenítően tartalmas regény pont aznap játszódik, amikor Nina Fabernek, a korosodó költőnőnek, hosszú évek kihagyása után új kötete jelenik meg. Boszporusz a címe, isztambuli élményei ihlették a benne rejlő költeményeket, és az már egészen korán, ha nem is reggel, de legkésőbb délelőtt kiderül, hogy a kritikusoknak nem tetszik. Sőt, egyikük egészen gyalázkodó hangnemben ír róla. Gondolhatjuk, milyen hangulatba kerül ettől szegény Nina, hát ki szeretné, hogy az alkotását csupa rosszindulattal kezeljék?! És még ki sem teszi a lábát a lakásából, máris újabb csapás éri, amit nem mondok meg, hogy mi, mert egy ily keskeny könyv cselekményéről pofátlanság lenne ennél többet elárulni. Legyen elég annyi, hogy aki már olvasott akár egyetlen Loe-könyvet is, az számíthat rá, hogy úgysem tudja előre kiszámítani, mi fog történni, kivéve, hogy hajmeresztő dolgok.
Más egyebeket viszont még leírtam itt: http://ekultura.hu/2019/04/15/erlend-loe-leltar
Népszerű idézetek
Az, hogy az olvasók kedvük szerint szabadon értelmezhetik, tehát akár félre is értelmezhetik a szöveget, kapcsolódási pontok és összefüggések után kutatva olyan helyeken, ahol esetleg nem is léteznek ilyenek, igen bonyolulttá teszik ezt a műfajt. Az olvasók és a szöveg találkozása csodálatos dolog, amennyiben összejön, de keserves és nyomasztó, ha mellémegy. A fájdalommal határos, amikor a szöveg olyan helyeken lángol fel, amiket véletlenszerűen pécéztek ki és szedtek ízekre, és addig-addig sulykolják a rosszhiszemű értelmezést, míg az végül rányomja bélyegét az egész műre. Az irodalomkritikusok gyakran olyanok, mint egy két lábon járó puskaporos hordó. A kezdeti években még van bennük némi alázat, aztán szépen lassan beleszoknak a kiváltságos helyzetükbe, és rákapnak a talmi hatalom ízére, ami a vissza-visszatérő pünkösdi királysággal jár. De ahhoz, hogy hangadókká váljanak, persze őszintének és hitelesnek kell lenniük, vagy legalábbis annak kell tűnniük. Az őszinteség ezen látszata aztán gyakran összekeveredik, illetve maguk a kritikusok összemossák a dolgok megmagyarázásának igényével. Ha valamit csendesen mondanak, senki nem hallja meg, így a megalapozott vélemények átadják helyüket a harsány kinyilatkoztatásoknak, és miközben elvesznek a részletekben, a szöveg egésze háttérbe szorul és eltűnik, csupán a kritikusi olvasat marad meg, az válik fontossá. A recenzió a kritikus ablaka a világra.
24-25. oldal
Riasztó ez az üresség. El sem tudom képzelni, milyen lehet a te helyedben lenni. Milyen lehet neked az, hogy te te vagy.
126
Pedig adnék neked érte egy golflabdát.
Jól értettem, hogy kész vagy adni nekem egy golflabdát, ha lefekszem veled?
Pontosan.
Ahhoz előbb látnom kéne a labdát.
Nina előveszi, és jelentőségteljesen felmutatja.
Ez nem golflabda.
Jó, akkor egy minigolflabda.
A művészbejárónál Karl Ove Knausgard áll és cigizik. Atyaég, sóhajt Nina, ki gondolta volna, hogy még te is eljössz meghallgatni csekélységemet. Ezzel igazán bearanyoztad a napomat. Knausgard-nak láthatóan fogalma sincs róla, hogy Nina kicsoda, de rámosolyog és vérprofi módjára hallgat.
145. oldal
Egyszerűen nyomja belülről valami, máig sem értette meg, hogy miért, de ki akar törni belőle, fittyet hányva arra, hogy olyan erővel küzd ellene, hogy néha egészen beleszédül. Annyira régóta érzi ezt olyan régóta nem tud elmenekülni maga elől, hogy nem tehet mást, mint összeszorítja a fogát.
11
Remegő kézzel issza a kólát, az ember baromi szomjas lesz holmi humánszakkönyv-beszerzők leütése után.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Julia May Jonas: Vladimir 89% ·
Összehasonlítás - Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek 89% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak 95% ·
Összehasonlítás - Richard Osman: Az utolsó ördög 94% ·
Összehasonlítás - Jodi Taylor: Semmi lány 93% ·
Összehasonlítás - Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van 93% ·
Összehasonlítás - B. N. Toler: Lélekvesztők 92% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie 91% ·
Összehasonlítás - Andrus Kivirähk: Ördöngös idők 91% ·
Összehasonlítás - Virginie Grimaldi: Merci, nagyik! 90% ·
Összehasonlítás