Doppler (Doppler 1.) 662 csillagozás

Erlend Loe: Doppler Erlend Loe: Doppler Erlend Loe: Doppler Erlend Loe: Doppler

Norvégia talán legnépszerűbb kortárs írójának ötödik regénye abszurd humorú komoly történet korunk sikeres és okos emberéről, aki nem akar többé korunk sikeres és okos embere lenni. Hirtelen elhatározásból felmond a munkahelyén, és családját hátrahagyva kiköltözik egy sátorba az erdőbe. Vadember lesz. Túlkoros, viking Maugli, modern Robinson, aki minden nehézsége ellenére megkísérli függetleníteni magát a civilizáció termékeitől és kötöttségeitől.

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Scolar, Budapest, 2021
188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635094295 · Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz
>!
Scolar, Budapest, 2020
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447162 · Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz
>!
Scolar, Budapest, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447162 · Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz

4 további kiadás


Enciklopédia 27


Kedvencelte 110

Most olvassa 22

Várólistára tette 288

Kívánságlistára tette 180

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

n P>!
Erlend Loe: Doppler

Még el se olvastam, a 63.oldalnál vagyok, megnyomtam a Kedvenc gombot. Van sátram, hálózsákom, tudok nélkülözni, rőzsét gyűjteni, tüzet rakni, egyedül lenni, magamban beszélni. Jól tűröm a hideget, imádom a meleget, keveset és ritkán eszem, hajlok az igénytelenségre (na, jó, nem mindenben). A pénzből nekem is elegem van, nem elég van, hanem elegem van, és különben is „annyi mindent nem szerettem még…” Elindultam… egy Bongót meg majd kerítek Gyula mellett a Pósteleki sűrű erdő közepében. Mert, ott ugyan őzek vannak, azok is bekerítve, de úgy döntöttem kiszabadítok egyet. Jól megleszünk.

gesztenye63>!
Erlend Loe: Doppler

Néhány óra alatt felfaltam ezt a kis kötetet, majd napokig járt azon az agyam, hogy mit is mondott nekem a Doppler. Ez volt az első találkozásom a szerzővel, de kijelenthetem, hogy Erlend Loe kiválóan, igazán nekem tetsző módon ír. De végül is milyen volt maga a történet?

Tréfás? Igen, mondhatjuk, hogy nyomokban tartalmaz tréfát is, viccesnek tűnő helyzeteket, akként is felfogható jeleneteket, de egészében számomra biztosan nem (bár végig volt egy érzésem, miszerint Loe tulajdonképpen viccként fogja fel az írását és zsenialitásában a hasát fogva röhög rajtam). Ahhoz, hogy mindezt tréfára vegyem, fele ennyit sem szabadott volna élnem.

Groteszk, ironikus? Egyértelműen. Már a történet indítását adó abszurd helyzet spoiler, majd az azt követő szituáció spoiler nem hagy kétséget afelől, hogy Loe nem gondolja komolyan a fogyasztói társadalomtól megcsömörlött, hős „virággyermek” piedesztálra állítását. S nagy örömömre ezt a fonalat következetesen végig is vezeti az íráson. Nem idealizál, helyette ironizál, rendkívül hatásosan.

Cinikus? Bizonyos mértékben igen, de abból is leginkább szemünk felnyitásának, a „másik oldal” dolgainak meglátásának, láttatásának szándékát érzem ki spoiler, spoiler. Úgy gondolom, hogy mivel nem kíván állást foglalni, egyszerűen sarkít bizonyos helyzetekben és feldobja a labdát az olvasó számára. Dönts! Te hogyan ítéled meg az adott szituációt! Te mit lépnél (anti?)hősünk helyében? Azonosulni tudsz-e Dopplerrel, egyszerűen kiröhögöd, vagy talán mélyen megveted? Tökös, karakán skandi-Rambonak tartod, vagy erkölcstelen, gyáva műforradalmárnak? Nem egyszerű kérdések ezek egy ilyen rövidke elbeszélésbe sűrítve. De ettől válik izgalmassá az egész. Loe tökéletesen szabja rá az éppen komfortos zakót ezekre a kérdésekre. Se túl szűk, se túl lötyögős nem lesz a produktum, …és mindvégig odatartja a tükröt elénk. Nézegessük csak magunkat, forgolódjunk, próbáljuk ki, hogy kényelmes-e! S a végén döntsünk, hogy tetszik-e nekünk így!

Azért van ennek a kisregénynek története is, íve, ahová legalább köztes megállóként el akar jutni a szerző. De az összes történés, cselekmény, ami belefért a szűk keretek közé csakis azt a célt szolgálja, hogy az olvasóban érzelmeket (és nem is csak felületes érzéseket) generáljon. Úgy vélem, az író arra törekszik, hogy én minden lapon szembesüljek a magam Dopplerével, a már ezerszer megélt „menekülni akarok”, „változtatni akarok”, „újat akarok” élethelyzetével és mindebből vonjam csak le szépen a magam következtetéseit – persze csak ha akarom (ha meg nem, akkor legalább szórakoztam egy jót).

Furcsa! Ahány olvasó, annyi könyv. Számomra a Doppler egy igazán gondolatébresztő, súlyos problémákat, ön- és társadalomismeretet feszegető, izgalmas (rövid, de semmiképpen sem könnyed, vagy súlytalan) olvasmány volt. Ajánlom az érdeklődőknek! :)

3 hozzászólás
Morpheus>!
Erlend Loe: Doppler

Nahát, ez csak most került a kezembe. :) No jó, nem egy fél óra, de egy délután alatt kiolvastam. Ez egy újabb könyv, amelynek korábban kellett volna a kezembe kerülnie, akkor jobban is tetszett volna. Walden könyve óta van egy tervem, hogy kunyhót építsek valahol a Budai-hegyekben, ahová ki lehetne menni amikor jó idő van. Hát ez még nem jött össze, pedig nem egy totemoszlop. Talán az a baj, hogy nem vagyok olyan mizantróp, mint Doppler. És lopni se szeretek, se gyilkolni nem fogok. Micsoda puhány alak… (Mármint én.) De Doppler is hiába rinyál, nem boldogulhat a többi ember, a mások által megszerzett javak elcsaklizása, segítsége nélkül. Ahogy persze senki más nem boldogulna ezekben a sokszor bolygatott erdőkben. Ettől függetlenül persze meg kéne tenni, hogy hátat fordítunk ennek a szar világnak, de a végén úgy járnánk, mint ő, egymástól száz méterre sátrak és kunyhók állnának az erdőben, és megint minden az emberekről szólna a természet helyett. Mindenkinek az erdőben sincs hely. :( (Azonban ez ne keserítsen el senkit, ha mindenki kimegy, visszajövünk.)
Amúgy persze igaza van, a pénz rohaszt meg mindent ezen a világon, egy szinttől felfelé azért, mert hatalommá konvertálják, egy szinten alul pedig mindennek a fokmérőjévé válik, még az emberi kapcsolatoknak is.
Na szóval ki jön kunyhót építeni? :)

13 hozzászólás
DaTa>!
Erlend Loe: Doppler

Gyakorlatilag az első oldalakkal megvett magának. Nagyon abszurd, nekem tetszően humoros, mégis eléggé tartalmas, és helyenként mély. Az ilyet én nagyon szeretem. Doppler elvonulása a társadalomból, ki a norvég erdőkbe, ahol mindent és mindenkit hátrahagyva tengeti napjait egy rénszarvaskölyökkel és közben annyi érdekes kérdést feltesz magának. Meg nekem. Szerettem. Annyira nem, hogy öt csillagot adjak rá, vagy esetleg kedvenceljem, ahhoz azért kicsit több kellett volna, de egyszer olvasni rendkívül kellemes élmény volt. Sőt, olykor még elgondolkoztató is.

Kkatja>!
Erlend Loe: Doppler

Nahát ezen lehidaltam és betojtam végig és felváltva, végre egy Loe-kötet, ami megéri az árát és az öt csillagot és talán ennek fényében jobban értékelhető a többi könyve is, (tényleg ezzel kellett volna kezdenem a vele való ismerkedést), mert itt is eléggé aspergeres jellemvonásokkal bír a főhősünk, ennek ellenére mégis „okos” http://moly.hu/karcok/268191 (hiába ódzkodik annyira az okosságtól:) és géppuskamód szórja a társadalomkritikát, miután egy bringás baleset után úgy dönt, jobb neki az erdőben, mint a túlzsúfolt városban és jobbára vidáman éli az életét egy sátorban, spoiler békés idillben egy rénszarvaskölyökkel, de sovány tejet és ezt-azt cserélget vadhúsért, illetve elveszi a várostól, amire neki szüksége van. Jól hangzik? Jó is! :) (na nem a lopás, a többi!)

Eszméletlen király és szarkasztikus és keserédes az egész, a lányának a Tolkien rajongása, Düsseldorf gyásza és magányos modellépítési mániája, Doppler szülői értekezleten tartott kis előadása és a burzsujos rész is, pláne, hogy olyanokat mondd neki, hogy a böszme el is gondolkodik az addigi életén spoiler.
Az egész gondolatmenete annyira egybe volt, hogy nem is nagyon érdemes kiragadni belőle részeket, egyben kell elolvasni, követni a leírtakat és ennyi! :)
spoiler

Ja és persze én is akarok egy sátrat az erdőben és keresni hozzá egy Bongót! :))

Jöhet a folytatás!

>!
Scolar, Budapest, 2011
188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632442600 · Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz
11 hozzászólás
Molymacska>!
Erlend Loe: Doppler

Vannak azok a könyvek, amiket az ember tudja, hogy szeretni fog, és vannak, amiket tudja, hogy nem fog szeretni. Ezt a könyvet nekem nem kellett volna, hogy szeressem, hiszen csupa olyan dologról szól, amit én kifejezetten nem szeretek olvasni, mégis… ez a könyv egyszerűen levett a lábamról.
A főszereplő, Doppler kiköltözik az erdőbe. Eleinte nem tudjuk miért, mondhatni, csak úgy, csak mert úgy érzi: az erdőben kell lennie. Ezután nem csak az erdővel ismerkedhetünk meg, de néhány más szereplővel is, akik így, vagy úgy, de csak Doppler útjába esnek, és csak beszélnie kell velük.
AZ első számú dolog, ami miatt nem kellett volna tetszenie, az maga Doppler. Ő tipikusan olyan figura, akit az életben teljesen elkerülök, és nem csak azért, mert alapvetően őrültnek látszik, hanem azért is, mert olyan… kellemetlennek tűnik. Aki mindent felkavar bennem, és én ezt a nyugtalanságot nem szeretném.
De Doppler karakterének pont azért volt ilyen erős hatása, mert ez a karakter tudta elmesélni ezt az alapvetően megrázó történetet. Mással, aki kevésbé lenne konfrontatív, vagy nem lenne ennyire karakán, el se indulna a történet, Dopplerrel mégis megtörténik mindez. (és karakterének pozitív hatása, hogy irracionalitása miatt sokszor kerül WTF helyzetbe, és így az olvasó tud nevetni is az ő szerencsetlénségén. A szülői értkezlet kínosságát pont a hihetetlen viccessége töri meg).
A könyv pedig igazából ingázik a két véglet között: vagy filozófikus, társadalom problémáit leíró könyv, amely rávilágít egyes részekre, hogy az egyszerű ember mit hibázhat el az életben, míg másrészről átmegy teljes idiótába (ezt a legpozitívabban mondom), és abszurd, irreális helyzetekben az ember csak nevetni tud, de azt igazán jó szívvel. Valahogy úgy érzem, kell bele a humor, mert anélkül az egyszeri olvasó a végére csak felvágná az ereit. Nagyon nehéz témákról esik szó, nyíltan is, és áttételesen is, és valahogy ez az egész ettől szívszorító, nyomasztó, szorongató lesz. Mégis a humor tudja oldalni ezt az egészet, tudja annyira feoldani a helyzet, hogy az emberben a negatív érzések egy része távozni tudjon.
Düsseldorf drámájában például végig van egy szorongás: a történetében, és abban, mi lesz, ha befejezi a diorámát. Végig az olvasó félti, sajnálja. Érdekes, hogy a karaktereket nem Doppler szemszögén át láthatjuk (bár a történetet úgy mondják el), hanem áttételesen hallunk, látunk többet is, ami kifejezi az adott karakterek igazi személyiségét (és emellett sokszor érezzük azt, Doppler ebből kevesebbet fog fel, mint mi, olvasók).
Be kell valljam, mostanság nagy rajongója lettem az északi művészeteknek, mert az olyan különleges, és hangulatos. A Doppler is illik ebbe, bár nem úgy-. Talán abban illik igazán ebbe az északi hangulatba, hogy őszintén tud beszélni a problémákról, amik itthon valahogy nem így szólnak. Nem csak a társadalom, de akár az adott személy problémája is sokkal érthetőbb így.
A Doppler nagyon érdekes olvasmány volt számomra. Izgalmas, érdekes, és meglepően jó. Nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog (biztosan nem, hiszen egy alapvetően megosztó könyv a stílusa miatt), de mindenképpen ajánlom egy beleolvasásra. Aztán ha megfog, úgysem fogja tudni letenni az ember.

cippo I>!
Erlend Loe: Doppler

Takonyomnyálam könyv.
Titkon reménykedem, hogy nem egy $@!% Dopplerhez mentem hozzá.
Vagy hogy én legalább nem egy $@!% Doppler vagyok.
Amennyiben mégis, föltétlenül leakasztunk valahonnan egy jávorszarvast.

7 hozzászólás
entropic P>!
Erlend Loe: Doppler

Rettentően szórakoztató.

Lehet persze elmélkedni közben a társadalomkritikán, a történelmi és családi örökségen, ami meghatározza az emberek életét, vagy azon, hogy miért is akar valaki kivonulni az alapvetően kicsit sem rossz életéből, de nem érdemes túl komolyan venni és valamiféle követendő életfilozófiát látni Doppler cselekedeteiben és gondolataiban. Szerintem ő sem veszi túl komolyan magát.


Újra, 2016.

Tök jó, hogy már hat évvel ezelőtt is pont ilyen okos és okoskodós voltam, mint most, mert így semmit nem kell hozzátennem ahhoz, amit akkor írtam róla (http://e-konyv.blog.hu/2010/05/17/erlend_loe_doppler_1), s így marad időm arra, hogy más dolgokról okoskodva töltsem a délutánt. Vagy hogy meghallgassam sokszor egymás után a Pizsamás banánok főcímdalát.


Újra, 2019.

Csak a rend kedvéért, hogy legyen itt egy emlékmű annak, hogy ezt milyen jó elolvasni pár évente – az okoskodás örök, meg az is örök, hogy időnként nekem is a tököm tele van vele, olyankor megyek gyalogolni a kettő közül valamelyik folyó partjára, aztán hazafelé bemegyek a Tescóba, ahol a sokból egy pénztár van csak épp nyitva, és a kanyargó sorban állva még olvasok egy kicsit ebből, miközben arra várok, hogy kifizethessem a betevő kaukázusi kefirem árát, a tejtermékek tényleg fontosak – vágom, miről beszél Doppler. Nemcsak akkor, amikor a tejtermékekről beszél. (Azt meg szintén vágom, és nagyon szeretem, hogy ez nem komoly. Szerintem megőrülnék hülyéskedés nélkül.)

7 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Erlend Loe: Doppler

Akinek nem tetszik az bekaphatja. (Doppler)
Grigorij Jakovlevics Perelman a világ talán legokosabb embere. A bostoni Clay Intézet 2000-ben hét régi matematikai probléma megoldásának elismerésére alapította a Millenium-díjat, és egyenként egymillió dollárt tűzött ki jutalmul a megfejtőinek. Ezen problémák egyike a Poincaré-sejtés, amelynek megoldását 1904 óta hiába kereste a matematikusok több nemzedéke. Ezt oldotta meg Perelman, de a díjat nem hajlandó átvenni, miképpen a vele együtt járó egymillió dollárt sem. 2006-ban a matematikai Nobel-díjnak tartott, és ugyancsak jelentős összeggel járó Fields-díjat is visszautasította. Szentpéterváron lakik egy kis lakásban az édesanyjával. Nem érdekli a pénz.

– Megvan mindenem, ami kell.- ezt mondja.

Nem nyilatkozik az újságíróknak.

– Nem hiszem, hogy bármit tudnék mondani, ami a nagyközönséget érdekelné.

A különc, a zseniális matematikus. Nos, Erlend Loe Doppler nevű főhőse rá hasonlít. Nem mintha olyan okos volna. Sőt!

Jellemzéséül egy rövid részlet, mivel tölti Doppler a napjait:

Bongó majd kiugrik a bőréből örömében, amikor meglát. A nap hátralévő részét a sátorban töltjük. Memóriajátékot játszunk, kellemesen elvagyunk; felrémlik bennem valami a régi iskolás évek te-vagy-a-legjobb-barátom érzéséből. Csupán az összetartozás, anélkül, hogy különleges dolgokról esnék szó. De a memóriajátékban Bongó siralmas teljesítményt nyújt. Komolyan össze kell szednie magát, hogy máskor is kedvet kapjak a játékhoz. Pedig pont azért választottam az állatosat, hogy tisztességes esélyekkel indulhasson ő is: de amíg én az egyik lapot a másik után párosítom össze rókákkal, hódokkal, mókusokkal és vadgalambokkal, Bongó egy árva kártya nélkül áll, üres kézzel. Egyszerűen képtelen megjegyezni, melyik kártya hol fekszik. Rámutatok neki, és várom, hogy legalább valami tétova jelzést adjon, egy kis hang vagy bólintás formájában, vagy bármi más módon, de semmi. Meg se nyikkan. Még csak nem is biccent. Nahát, Bongó, Bongó, mondom. Nem vagy épp egy osztályelső. De igazi társ vagy. És remek párna.

Doppler győzelmének dicsőségét némileg csökkenti, hogy Bongó egy fiatal, tanulatlan jávorszarvas. Doppler ugyanis úgy határozott, föladja a civilizációt, és kiköltözik az erdőbe. Korábban tökéletesen működött, mint norvég átlagpolgár, jó állással, csinos feleséggel, két szép és okos gyerekkel. Aztán jött egy sajnálatos baleset, utána meg irány az erdő! A család – érthetően – kissé durcásan viseli ezt az új életformát: apuka lelépett, és most, mint egy viking Maugli, az erdőben, egy jávorszarvassal közösen, egy sátorban piknikel. Elég felelőtlen cselekedet, s erre az sem szolgálhat mentségül, hogy Doppler, a balesetét követő megvilágosodásában, tökéletesen látja a norvég fogyasztói társadalom visszásságait.

Perelmanban és Dopplerben közös, hogy nem tartják sokra a pénzt. Perelman azonban nem jár lopni, Doppler viszont igen. A civilizáció, a pénz uralma, a mindennapi hajsza utálatos, de a sovány dobozos tej (melyet a könyv borítója is megidéz), továbbá a különböző egyéb élelmiszerek, valamint szerszámok továbbra is kívánatosak maradnak hősünk számára. Pénz híján ráfanyalodik a lopásra, besurranó tolvajként dézsmálja meg mások készleteit.

Erlend Loe tehát ironikusan tekint főszereplőjére. Nem idealizálja, karikírozza, nevet rajta – és mi vele együtt nevetünk: EZ EGY NAGYON VICCES KÖNYV –, ugyanakkor egyéni nézőpontját felhasználja, hogy kimondassa vele: az anyagi gazdagság kiüresedett, sivár életeket takar. Ez az irónia egyre gyilkosabbá válik, ahogy a Doppler életformáját elirigyelő új ismerősök lassan betöltik az erdőt. Mindenki lemond az anyagi javakról, de “szellemi vagyonukat”, korlátoltságukat és szenvedélyeiket nem tudják hátrahagyni, így az anarchisták épp oly elviselhetetlen világot teremtenek maguk körül, mint a konszolidáltak lenn, az erdőn kívül.

Amikor ezt az ismertetőt írni kezdtem, körbenéztem a neten, mások mit gondolnak, írnak róla. Meglepődve tapasztaltam, hogy Erlend Loe iróniáját figyelmen kívül hagyva két, egymással teljesen ellentétes, de ugyanakkor véleményem szerint egyformán téves álláspont a jellemző.

Az egyik szerint – ezt általában férfiak képviselik – a könyv a fogyasztói társadalom nagyszerű kritikája, és bár Doppler útja egyedi, nem követhető, de a címszereplő egyértelműen pozitív hős.

A második – általában női vélemény szerint, bár a fogyasztói társadalom kritikája jogos, ám a könyv botrányos, felháborító, mert a férfiakat a családi szentség lábbal tiprására ösztönzi.

Olvasva ezeket, jót vihogtam, és az jutott eszembe, a nyájas olvasók, illetve ismertető írók beköltöztek az erdőbe, akarom mondani a regénybe, és saját szellemi poggyászukat magukkal cipelve Doppler méltó társai lettek.

4 hozzászólás
Fiammetta P>!
Erlend Loe: Doppler

Irigylésre méltó az a gátlástalanság, amellyel Doppler függetleníti magát a társadalmi rutintól, a saját családját is beleértve, és nagyon frappáns meglátásokkal bírálja azt a képmutató és fenntarthatatlan életformát, amelynek sokáig saját maga is részese volt. Kilépve a szokott keretek közül váratlan ismeretségekre tesz szert – számomra (a jávorszarvas borjú után természetesen) a makettépítővel kialakított kapcsolata a legemlékezetesebb.


Népszerű idézetek

forczekadri>!

Nem bírom az embereket. Nem bírom, amit csinálnak. Nem bírom, amit mondanak. Nem bírom azt, amilyenek.

35. oldal (Scolar, 2006)

2 hozzászólás
sztimi53>!

Nagyszerű olyasvalakivel együtt lenni, aki nem tud beszélni.

15. oldal (Scolar, 2006)

3 hozzászólás
Raye>!

Az a baj az emberekkel, hogy mihelyt megtöltenek egy teret, egyből csak az emberek látszanak, és a tér eltűnik.

162. oldal

entropic P>!

A borjút Bongónak fogom elnevezni apám után, ugrik be nekem, mialatt ballagok vissza az erdőbe. Apámat ugyan nem hívták Bongónak, de a borjú neve mégis őutána lesz Bongó. Időnként az embernek meg kell nyílnia az efféle szabad asszociációkra.

41. oldal

vargarockzsolt>!

Apám meghalt.
Ráadásul tegnap a másvilágra küldtem egy jávorszarvast.
Mit mondhatnék.

9. oldal, a regény első három mondata.

Kapcsolódó szócikkek: jávorszarvas
8 hozzászólás
forczekadri>!

Magányosan születünk és magányosan halunk meg. Egyszer és mindenkorra meg kell ezzel barátkoznunk. Magányosságunk létünk egész szerkezetének alapvetése, úgyszólván maga a mestergerenda. Az ember élhet együtt valakivel, de az együtt rendszerint annyit jelent: egymás mellett. És ez épp elég így. Vállvetve élni valakivel, szerencsés pillanatokban talán még együtt is vele.

Zonyika P>!

Pepperoni és fokhagyma legyen rajta, de ananász semmiképpen. Soha nem értettem, mit keres egyáltalán az ananász egy pizzán. Csapnivaló kombináció.

103. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ananász · fokhagyma · pepperoni · pizza
41 hozzászólás
Dora P>!

Természetesen a lányunkat hívják Nórának. A feleségemnek Ibsen a gyengéje, bármire bólint ami színház, tökéletesen kritikátlan, mindent megnéz és mindenről el is hiszi, hogy jó. Úgy gondolja, hogy a színdarabok azért jók, mert színdarabok, és a színház már önmagában jó, és a lányunkat azért kellett Nórának elnevezni, mert a Nóra név jelképezi legkorábbi női egyenjogúsági törekvéseinket. Felőlem aztán ugyanennyi erővel hívhattuk volna Solness építőmesternek is.

70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Henrik Ibsen
Sárhelyi_Erika I>!

Egymás megismerését nem lehet túlzásba vinni.

173. oldal

6 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Úgy látom, a sógorom megkönnyebbült. Nyilván komolyabb ellenállásra számított. Kicsit még fázott is talán a velem való találkozástól, de végül is kedélyesen, szinte barátian alakult a helyzet. Ennek bizonyára nem más az oka, mint az, hogy hazudtam neki. Csak ő ezt nem tudja. A hazugság remek fegyver, amelyet a legtöbben túlságosan ritkán vetnek be. Hihetetlenül hatékony. Az ember mond valamit, miközben pont az ellenkezőjét gondolja. Bámulatos.

154. oldal

6 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Doppler sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
José Saramago: Minden egyes név
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Karina Halle: A féktelen trónörökös
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Andy Weir: A marsi