A ​harcias nagymama esete (Perry Mason 10.) 81% 20 csillagozás

Ez még a keménykedős Mason korszak….
Meg kell mondanom, hogy itt bizony a regény eleje sokkal jobban sikerült, mint a regény vége.
Mellesmeg a fülszövegíró hülye… pont eltaláltam a tettest Virág elvtárs módszerével: az gyanús, aki nem gyanús
Mondjuk nekem a fordító, Lola néni is gyanús… Igaz a következő részben megkéri Mason a titkárnője kezét, de hogy itt már a „menyasszonya” lenne…

No mindegy. A lényeg, hogy ez még a hardboiled korszak klasszikus darabja, ahol Mason ugyan nem pofozkodik, de ott van a sűrűben… és a tárgyalóteremben már bizonyítani is tudja ügyfele ártatlanságát… némi segítséggel.

Az meg különösen örvendetes (Gardner jó szokása), hogy mind e meltett némi jogi képzést is gyújt a vélt, vagy valós indítékok terén… bár a harmincas évek amerikai szabályozása, mint tudjuk, a hazai olvasónak nyolcvan évvel később inkább kis színes, mint hasznos információ. :)

A fordító ugyanaz volt mint az előző könyvnél, de most szerintem más hozzáértő is elolvasta azelőtt, hogy nyomtatták volna, mert most nem vettem észre mint az előbbinél a sok hibát. Na ezt hogy most tisztáztam, jöjjön a könyv.
Perry most is elvállalt egy szimpla ügyet, ami ismét gyilkosságba torkollott, hogy-hogy nem:) Éééééés, megint megcsinálta, engem teljesen megvezetett, meg az összes szereplőt, de a végén szépen levezette, mi hogy történt és a ki a ludas. És most ismét egy hajón játszódott a történet. Szeretem na, még olvasok majd tőle.

Olyan tizenkettő körül voltam, amikor Apu és Nagyi kiadott gebinbe két hétre Nagyi szomszédjáéknak, Földiéknek, hogy vigyenek ki magukkal, az azt hiszem, ráckevei telkükre. Úgy maradt meg bennem, hogy délelőttönként olvastam rengeteget, délután meg Tibivel, Földiék nálam pár évvel nagyobb fiával kártyáztunk, sakkoztunk, eveztünk. A délelőttökön E. S. Gardner volt a társam. Pontosabban Perry Mason. De nem csak egy könyv, hanem egy sor.

Nem tudom, hogyan találtam rá. Akkor már volt nálam jó néhány Albatros és Fekete Könyvek sorozatban megjelent kötet. Perry Mason feledtette el velem a krimikkel szembeni előítéletemet, ami már kamasz koromban is menyilvánuló sznobizmusom vadhajtása volt. Mondjuk tény, hogy rendre úgy jártam ezekkel a könyvekkel, hogy nem tudtam őket letenni, amikor befejeztem, kampányszerűen faltam a következőt, de pár nap múlva már bajosan tudtam volna felidézni, mit is olvastam, ki ment hová, miért, és hogyan oldott meg zsenálisan mindent a frappáns ügyvéd.

Úgy tűnik, ez a kötet kuriózum. Véletlenül talátam rá egy óbudai könyvmegállóban. Ahogyan az lenni szokott.

S valaki itt, a Moly-on írta, hogy nem érti, miért Agatha Christie-t ajnározza mindenki, amikor itt van Gardner. Mondjuk van Christie-nek legalább két olyan könyve (Tíz kicsi néger, Gyilkosság az Orient expresszen), ami mindenképpen messze kiemelkedik a krimiirodalomból, de van nagy igazság a fenti érvelésben. Talán nem véletlen, hogy több Gardner-t olvastam, mint Christie-t.

Nem emlékszem már a réges-régi kötetekre (amik, hála a korai Rukkolának, rendre itt vannak a polcon, mögöttem), de valami olyan blikkem maradt, hogy azokban Mason többet beszél és kevesebbet cselekszik. Itt aktívabb volt az ügyvéd úr, és nem annyira beszédes.

A végső megoldás sem meg nem lepett, se le nem nyűgözött, de úgy fest, ennyit lehetett kihozni belőle. Vagy az eltelt néhány év szépíti a Duna-parton olvasott történeteket.
De nem mondom, hogy unatkoztam voltam, sőt, jó volt olyan könyvvel nosztalgiázni, amit még nem olvastam.

S fel nem foghatom, hogy a szerelmetesfelwségtársammal nézett Perry Mason-filmsorozatban (valami nyolcvanas évekbeli) hogyan lett Perry nagy darab, szakállas, nehézkes figura, Della Street pedig ennek az idősödő fazonnak a nagymamája, korban? S Drake alakja, már ne is haragudjatok…
A páromnak tetszett a sorozat. De csak azért, mert olvasni még nem olvasott Mason-töténetet.

Szóval egy szó, mint száz, szerettem ezt a harcias nagymamát. Marad a polcon.

A könyv olvasása közben folyton az járt a fejemben, hogy szeretnék belőle egy saját példányt. Sajnos nagyon nehéz megszerezni…
A történetről csak annyit, hogy Perry Mason zseniális, mint mindig.

Hangulatos krimi, s az is fokozta a hangulatot, hogy egy régi könyv megsárgult lapjain olvastam :-)