Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Omladozó királyság (A Royal család 5.) 566 csillagozás
Mióta Hartley Wright találkozott Easton Royallal, az élete fenekestül felfordult. Minden sarok mögött ellenség, minden ajtó mögött veszély rejlik. Amikor beüt a tragédia, ami elragadja az emlékeit, a lány már senkiben sem bízhat, még a kék szemű fiúban sem, aki azt ígéri, minden rendben lesz.
Mert míg Hartley emlékei tele vannak fehér foltokkal, az ösztönei azt súgják, hogy Easton veszélyes. Képtelen eldönteni, hogy a fiú vajon a kígyó az édenkertben, vagy az esélye a megváltásra. A káoszt, ami vele jár, képtelenség kezelni, az érzések pedig, amiket őbenne kelt, túl zavarosak ahhoz, hogy kibogozza őket.
Easton azt akarja, hogy a lány emlékezzen. Hartley szerint jobb felejteni.
És talán igaza van.
Tragédia. Árulás. Bizalom. Hartley-nak szembe kell néznie a tényekkel – a Royalok elől képtelenség menekülni.
Tanulj meg a szabályaik szerint élni, vagy a vesztedet okozzák.
Eredeti megjelenés éve: 2018
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Easton Royal · Hartley Wright · Dylan Wright
Kedvencelte 45
Most olvassa 21
Várólistára tette 146
Kívánságlistára tette 229
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Tökéletes befejezést kapott a sorozat. Azt viszont nem igazán értem, hogy az ikrek történetét miért nem írták meg, ha már mindig Royal fiúnak megvan a maga könyve.
Hartley az előző részben sem volt kedvencem. A könyv eleje borzasztó, nagyon csúnyán bánnak vele az iskolában, össze-vissza hazudnak neki. Felicity itt is megkavarja azt a bizonyost. Kicsit idegesített az elején maga Hartley is, de a végére teljesen megbékültem vele. Hú, de hogy én hogy utálom az apját! Tisztességes helyettes kerületi ügyész, mi? Apuka egy féreg, de az anyját sem kell félteni, ő egész végig félrenézett. Régen volt már ennyire utálatos mellékszereplőkkel dolgom.
Easton édes volt, végre megjavult, már tudott viselkedni. Nagy kedvencem lett. Tudnék róla ömlengeni fél órát, de ettől inkább megkímélek mindenkit.
Jó lett volna ha az ikrek történetét is megírják, mert elejtettek ebben a kötetben egy megjegyzést, amely engem nem hagy nyugodni. Ezt a tényt leszámítva tökéletes lett a befejezés. Ez a könyv sem maradt alul a többivel szemben, a sorozat Sav és Gideon történetét leszámítva tartotta a mércét. Rendkívül olvastatja magát mindegyik rész, ugyan van egy kis szappanopera beütés, de Royalék mindenért kárpótolnak.
Most mit mondjak? Szomorú vagyok egy kicsit. Én, aki oda-vissza voltam/vagyok a sorozatért, elfogult voltam vele, mert imádtam az összes Royal fiút, az egész történetet (a klisékkel együtt), mégis most nem tudok öt csillagot adni erre a könyvre. off Sajnálom is, hogy számomra nem igazán hozta azt, amit elvártam. Az egy dolog, hogy a könyv olvastatja magát (főleg a második fele), lehet vele haladni, mert itt aztán zajlanak az események, jobban mint egy szappanoperában, de én már úgy érztem, hogy a szerzők átestek a ló túloldalára. Főleg a végét éreztem túlzásnak. Sok volt. Ami még számomra fájó pont, hogy a történet Hartley-t helyezi előtérbe. Körülötte pörögnek az események. Eastonon kívül a Royal család csak felbukkanó mellékszereplők.
Easton nagy kedvenc. Az hogy pozitív irányba elkezd változni, felnőtt módjára kezd el élni és gondolkodni, csak még szerethetőbbé tette őt számomra ♥. Hartley-val spoiler igen gyorsan szerelembe esnek, annak ellenére, hogy barátként egy teljes könyvön át kerülgették egymást.
Az ikrekből talán ebben a részben kapunk a legtöbbet, de számomra ők még mindig örök rejtélyek. off
Összességében a sorozatnak a kedvenceim között a helye. Sajnalom hogy vége és búcsút kell mondjak a Royal fiúknak♥
”Hogyha a mai egy szar nap, akkor is örülnünk kell, mert még ha a holnap ugyanolyan borzasztó élmény lesz is, már tudjuk, hogy túlélhetjük.”
Méltó befejezése a sorozatnak. Az utolsó oldalak teljességgel elvarázsoltak, viszont azt kicsit bánom, hogy az ikrek történetéből nem lesz folytatás.
A könyv ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, de Eastonnak és Hartleynak újabb akadályt, újabb nehézségeket kell leküzdeniük.
Tetszett, hogy Easton próbál felnőni a feladatokhoz, de azért ez nem mindig sikerült neki. A Bukott örökös teljes egészében a barátságukat öleli fel, addig ebben a részben már sokkal meghittebb a kapcsolatuk, és a szerelem sem marad el, ami Hartley számára a fényt jelenti a sötétségben.
Úgy érzem ez a záró rész inkább Hartley-ról szólt, mert az ő tusáit olvashatjuk, az iskolában való megaláztatásait, míg Easton picit a háttérbe szorul.
Pár mellékszereplő rendkívül idegesített, de vigasztal a tudat, hogy mindenki megkapta a méltó büntetését.
Izgalmas oldalak, rejtélyek és megdöbbentő titkok hálója, melyekre megkapjuk a várva várt válaszokat.
Sajnálom, hogy evvel a könyvvel lezárul egy korszak, mert imádtam a Royal fiúkat.♥
„Ezek a Royal fiúk tönkretesznek.”
És tényleg :D
Nagyon nagyon vártam már, hogy megjelenjen. Tavaly amikor olvastam a Bukott örököst és annak amilyen vége lett utána már majdnem arra vetemedtem, hogy ezt angolul elolvasom, mert muszáj tudnom, hogy mi a folytatás. :D De kibírtam és megvártam a fordítást :D
Most is egy igen eseménydús fordulatokkal és nem várt történésekkel teli történetet kaptunk. ♥
Amennyire vártam, annyira nehezen tudtam olvasni az elején. Hartley már az előző kötetben sem nyerte el a tetszésemet és itt is az elején nagyon idegesített, de a végére megkedveltem :)
Easton pedig Easton. Imádoom ♥ Imádom ahogy észheztért és felnőtté vált.
És imádom ahogy végül alakult az életük ♥
Hartley családja elég gáz. Egyedül a húga Dylan normális. Undorító volt az apja viselkedése, de az anyja se volt semmi :/
És a Vége te jó ég. Annyira imádoom ♥♥♥
Easton a könyv minden hibájáért kárpótolt ♥♥
Nagyon sajnálom, hogy vége van a Royalok történetének. Az ikrekről igazán olvasnék könyvet, hogy jobban megismerhessük őket. Remélem megírják majd ♥
Annyira a szívemhez nőttek, hogy nem akarom még elengedni őket. Szeretnék még velük történeteket ♥♥
A szappanopera folytatódik.
Talán pont ez a regénysorozat sikerének a kulcsa: olyan gyorsan le lehet darálni egy részt, mint egy fejezetet egy délutáni sorozatból, amelyről tudjuk, hogy egy harmada nyűglődés, egy harmada klisé, és az utolsó harmada életképtelen vicc (emlékezet kiesés, kóma), olyan események, amelyek irreálisak. És mégis kikapcsolja az ember agyát, és elülteti azt a kis bolhát, hogy másnap megnézze a folytatást. Na, ez a regénysorozat is ilyen. Az IQ szintem lejtmenetbe kapcsolt tőle, de az élvezeti faktort megadta, és szerettem. Néha ilyen is kell, csak meg kell találni, melyik az a stílus, ami nem felidegesíti az embert, hanem tényleg szórakoztatja.
Ebben a részben nagyon sok drámát a helytelen kommunikáció okozott (pl.telefon), és csak a regény végére kerültek elő az igazi problémák. Az ikrek itt kevesebb szerepet kaptak, azt sem éppen pozitívan, hiányoltam az igazi énjüket, hogy a bajaik mögé lássak. Azért sajnálom, hogy ők nem kaptak külön kötetet, de jobb is így, ha már nincs szufla, meg kell állni.
Őszintén… Ezért kár volt még egy kötetet megírni.
Annyira oda és vissza voltam ezért a sorozatért. Imádtam a Papír hercegnőt. Még a második rész is oké volt… De ami utána jött, az rosszabb, mint bármilyen szappanopera. Úgy tűnt, a mélyrepülést Easton megállítja, de annyira mégsem sikerült.
Érdekes egyébként, mert hiába olvastam az előző részt még egy fél éve, ugyanúgy amnéziám volt, mint a főhősnőnek. Semmire sem emlékeztem belőle, annyira nem hagyott mély nyomot.
Aztán persze fokozatosan előjöttek az emlékek, de nem volt könnyű a dolgom, mert kb semmi nem történt . A 110. oldalon tartottam, de még mindig nem jártunk előrébb, ráadásul utána is olyan jelenetekkel volt tele, amik teljesen feleslegesek voltak, és… a végét aztán jó gyorsan összecsapták. Arról a logikátlanságról, hogy Hartley egy nyári zápor ideje alatt szeret bele Easton-be, akire addig nem is emlékezett… Szót sem érdemel.
Csalódott vagyok, mert amennyire jó volt az elején ez a klisés, csillogós, amerikai álmos tejszínhabfelhő, annyira ellaposodott a végére.
Ráadásul nem olvashatunk az ikrekről, akikre én személy szerint rettentő kíváncsi lennék, és Gideonnak is egy könnyen feledhető kis semmi novella jutott. Ráadásul Easton, a kis fenegyerek Royal sem egy ilyen érzelemmentes, száraz és unalmas drámázást érdemelt volna. Miééért kellett elrontani ezt így? :(
„Mindig furcsa érzés elérkezni egy hosszabb sorozat zárókötetéhez. Nehéz elengedni a megszeretett világot, a karaktereket, és egyszerűen nem lehet elég lassan olvasni a könyvet, mert bizony hamarabb a végére érünk, mint azt szeretnénk. Keserédes érzés van most bennem. A sorozat első három (+kiegészítő) kötete nem lettek a kedvenceim, de Easton története egyszerűen belopta magát a szívembe. Ahogy az előző regényt, úgy ezt is imádtam.
A Bukott örökös akkora csattanóval ért véget, hogy csak lestem. Emlékszem, körülbelül egy éve olvashattam azt a kötetet, és alig tértem magamhoz. […] Az biztos, hogy egy, a sorozathoz méltó zárást kaptunk, amelyben sem romantikából, sem drámából nem adódott hiány.”
A teljes értékelésem olvasható a blogomon: http://dsheavenofbooks.blogspot.com/2021/06/konyverteke…
Nagy meglepetésemre az előző rész volt számomra a sorozat legjobb könyve, így nem túlzottan elbízva magam, de kíváncsian vártam, mit fog tartogatni a befejezés. Hát, az eddig átlagban adott 4 csillagot most is elérte, ennél többet azonban nem.
Hartley-t eddig sem tudtam hová tenni, ez pedig most sem változott. Nem bírom, eldönteni, hogy már túl sok volt belőle, vagy túl kevés. Az amnézia hitelességében sem vagyok meggyőződve, bár ha azt nézem, mennyire el van fuserálva ez a város, akkor akár még a kórház nemnormalitását is figyelmen kívül hagyhatom. És bármennyire nem tetszett ez a húzás, valószínűleg pont ez kellett ahhoz, hogy Easton felnőjön – ami kétségkívül a srác javára vált.
Nem szeretnék sok szót szánni a förtelmes mellékszereplőkre, viszont szeretném (talán csak magam miatt, a jövőre nézve), ha lenne itt egy rész nekik szentelve: az iskolai bántalmazás nem gyerekjáték. A megfélemlítés, megalázás, esetleg fizikai erőszak nem megoldás. Nincs egyszerű út, amit bejárva a terrorban tartók egyik pillanatról a másikra megváltoznak. A gazdagok-szegények ellenségeskedésével kiegészülve ez a téma erős és jelentőségteljes lehetett volna, azonban ennyi könyv után már elég belőle.
Lenne még egy-két negatívum, mégis áttérnék a könyv szimpatikus és tetszetős jellemzőire – könnyen olvasható, olykor humoros, erős testvéri kapcsolatokkal megfűszerezett. Easton és Sawyer fejlődött, utóbbi részéről ez rendesen meg is döbbentett. A helyszín, a dinamika, továbbá az érzelmek jól összeálltak, és a befejezés sem volt olyan rossz.
Elle Kennedy-től azért többet vártam, lehet a jéghoki hiánya miatt sikerült ez így. Összességében egynek oké-kategória lenne a sorozat, ha a Bukott örökös nem tetszett volna annyira.
Nagyon régen olvastam az első részét a sorozatnak, és már a 4. könyv (Bukott Örökös) cselekményére is alig emlékeztem, de jó volt visszatérni ehhez a teljes mértékben őrült családhoz. Sajnos nálam Reed és Ella trilógiája olyan magasra tette a mércét, hogy sem Gideon könyve, sem Easton története nem tudott olyan mértékben megfogni. És azt is sajnálom nagyon, hogy az ikrekről nem készült külön könyv, mert azok viszont izgalmasak lehettek volna.
A cselekmény első fele számomra nagyon lassan indult be. Ahhoz képest, hogy a Papír Hercegnő – ben kapkodnom kellett a fejemet már a 20. oldalon, itt lassan pörögtek az események. Hartley próbálja visszaszerezni az emlékezetét, ebben pedig nem a legmegfelelőbb emberek segítenek neki. Aztán az egész Royal család Seb körül forog, és aggódik, hogy mi lesz a testvérükkel. Sajnos a történet elején a két főszereplőt alig látni együtt, mert Eastonnek bent kellett maradni a kórházban Sebastiannal, és tartani a frontot, amíg az apjuk elutazott, így ez is csak lassította a cselekményt.
Aztán a történet felénél végre történt valami. Talán East és Hart újraegyesülése, vagy hogy már nem voltak a képben a zavaró tényezők, akik Hartleyt csak hátráltatták a felépülésében, nem tudom, mi történt, de végre megkaptam azt a tempójú regényt, amit megszoktam a két írónőtől.
Az egész Royal család olvasása közben, de főleg az első három, majd ebben a részben is úgy éreztem, mintha egy szappanoperát olvasnék. A leglehetetlenebb fordulatok történnek meg, olyan titkok kerülnek napvilágra, amit csak egy ilyen sorozatban tudnék elképzelni. Viszont ennek a könyvsorozatnak pontosan ez a titka a sikerhez is, hogy az ember olvasván ezeket a fordulatokat képtelen leállni a tovább lapozással, és egyre több drámára fáj a foga.
Easton karakterfejlődését nagyon kiemelném, hiszen amíg az első részben egy piás, függőségektől teli, hormontúltengésben szenvedő, de természetesen szerethető karakter tárult elénk, addig ebben a részben Hartley mellett (és miatt) egy felelősségteljes, minden ártó szert kerülő férfit kaptunk, aki végül megmentett mindenkit.
Hartley sajnos az emlékezetkiesése miatt nekem nem hozta azt a badass női karaktert, mint amit Ellának sikerült (jó, leszámítva egy jelenetet, amit brutális volt olvasni, – csakis jó értelemben). Ettől függetlenül megszerettem, és le a kalappal előtte, hogy egy ilyen családban tudott létezni.
És ahogy várható volt spoiler.
Népszerű idézetek
East maga mögé hajítja a törülközőt, lekapcsolja a villanyt, és az ágyra vetődik. Félig rám, félig a matracra érkezik.
– Nem bízom benned – cukkol.
– Látom – jegyzem meg szárazon, ahogy lelököm magamról egyik nehéz végtagját. – Épp úgy festesz, mint egy rémült szűz fiú.
– Neked is jönnöd kéne. Te vagy a koszorúsfiú – emlékeztetem.
– Tanúnak hívják – pontosít. – Hányszor kell még elmondanom nektek, hogy a megnevezésem: tanú?
– Ahogy akarod, koszorúsfiú – cukkolom, majd elszaladok, mert ki tudja, milyen büntetést tervez nekem a beszólásomért.
344. oldal, 34. fejezet
– Ez nem helyes. – […] – Nem paktálhatsz le az ördöggel.
– Késő.
228. oldal, 24. fejezet
– Szeretem ezt a hangot – mondja Easton széles mosollyal.
– Milyen hangot?
– A nevetésedet. A legszebb hang a világon.
A szememet forgatom.
194. oldal, 21. fejezet
Felpattanok. Mi a fenét művel Hartley ezzel a sráccal? Velük szemben az a kígyó Felicity látszik. Pash újabban Frankensteinnek hívja, mert egy ijesztő picsa, inkább szörnyeteg, mint ember. Basszus, valószínűleg az, hogy Franknek hívja, sértő szegény Frankensteinre nézve.
Megrázom a vállát.
– Fent vagyok – motyogja.
Kissé elmosolyodom a nyilvánvaló hazugságon, és még erősebben rázom. Oldalra fordul, és álmosan rám mosolyog.
– Helló, bébi! Valami szexit álmodtál, és pár részletet kidolgoznál a valóságban is?
Gideon: Reeddel holnap megyünk. Reed 1-kor zh-t ír. Tartsátok a frontot!
Reed: Kihagyom a zh-t.
Gideon: Reed zh-ja után indulunk.
200. oldal, 22. fejezet
Hasonló könyvek címkék alapján
- L. J. Shen: Scandalous – A Néma 91% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: A szörnyeteg 89% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: Vagány 90% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: Verity 92% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Órákon át kívánlak 86% ·
Összehasonlítás - Ana Huang: Twisted Love 77% ·
Összehasonlítás - Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa 92% ·
Összehasonlítás - Lucy Score: Amin sosem leszünk túl 90% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: A beosztott 87% ·
Összehasonlítás - Lynn Painter: Mr. Téves Szám 85% ·
Összehasonlítás