House ​of Salt and Sorrows – Só és bánat háza (Só és bánat háza 1.) 531 csillagozás

Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Gondold ​meg, kivel táncolsz…

Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra.

Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek.

Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2022
448 oldal · ISBN: 9789635970582 · Fordította: Szabó Krisztina
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2022
448 oldal · ISBN: 9789635970599 · Fordította: Szabó Krisztina
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2022
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635970155 · Fordította: Szabó Krisztina

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Cassius Corum · Annaleigh Thaumas · Ligeia Thaumas · Rosalie Thaumas


Kedvencelte 65

Most olvassa 17

Várólistára tette 397

Kívánságlistára tette 511

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Amál P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Én ezt a könyvet egyszerűen imádtam. Már a borítójába beleszerettem és a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. Ahhoz képest, hogy azt hittem, hogy egy romantikus lányregényt fogok olvasni, volt itt minden. Misztikum, mitológia, szellemek,a szereplők, úgy hullottak, mint a legyek, de azért a szerelmi szál(ak) is előkerültek. Annaleigh hamar megkedveltette magát, a kicsi Verity-vel együtt, viszont Camille nekem unszimpatikus volt. Az eredeti mesét nem ismerem, de ezek után el fgom olvasni. Van 12 nővér, akiknek az édesanyja a legkisebb lány születésekor meghal. Ezután sorban a négy legidősebb is életét veszti különböző okok miatt. Tényleg olyan, mintha átok ülne a Thaumas családon. Az édesapa megnősül és új felesége hamarosan ikrekkel lesz terhes. Van aki elfogadja az új asszonyt, van aki nem és ki tudja, hogy kinek a megérzései helyesek. Egyedül a sorban másodikként következő Annaleigh az, aki nem hisz a véletlenekben és nekiáll kideríteni, hogy mi is történhetett. Próbál segítséget kérni, de egyedül egy jóképű idegen, Cassius az, aki nem hiszi bolondnak. Az események pörögnek, egy percig se unatkoztam olvasás közben. Nekem nagy kedvencem lett a könyv és bízom bent, hogy még olvashatok az írónőtől.

bfanni P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Mindig keresem az olyan könyveket, amelyeknek már a hangulata megfog, ami sokáig ott motoszkál a gondolataim között – na ez a könyv pont ilyen volt! Furcsa, váratlan, és ijesztő. Ismerem (és szeretem) is az eredeti mesét, amin alapul, de annyi plusz elem került még bele, hogy szinte el is felejtettem, hogy ez egy retelling. Egyedül a romantikát éreztem kicsit kidolgozatlannak, és egyes paranormális dolgokról hiányoltam bővebb kifejtést. Szívesen olvasnék egy második részt, de így is egy kerek, lezárt történet.

DarknessAngel>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Mikor nekikezdtem a könyvnek, nem tudotam, hogy a Széttáncolt cipellők átdolgozása. Csak olvasás közben esett le, de mindjárt sokat dobott a történeten. Nagyon szerettem azt a mesét gyerekként, szóval örülök, hogy az írónő is jó munkát végzett vele. A történet érdekes volt, mivel ugye ott az a nagy átok a családon. Egyre csak hullanak a nővérek, senki sem tudja miért… illete de, csak hát a körülmények furcsák, gyanúsak.
Nekem mindjárt az elején felkerült 2 személy a gyanusítottak listájára, de pont a bűnösről időközben meg is feledkeztem, szóval valamennyire mégis meglepett a fejlemény. Annaleight kedveltem, aranyos és segítőkész karakter. A romantikus szál lehetett volna egy kicsit kidolgozotabb, hisz így is szép volt, de annyival jobb is lehetett volna, ha az is fő fókuszba kerül. Mindenesetre így is nagyon tetszett, tudott meglepetéseket okozni. Halloweenra pedig pont megfelelő olvasmány volt, hisz egész borzongatós stílusú.
A borítóért jár a plusz pont :)

FVCsilla P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Az idei év első kedvence!

Imádtam, az elejétől fogva. Komor, baljós és helyenként tényleg félelmetes volt. spoiler A nyomozás is pont úgy volt megírva ahogy kell, hogy Annaleigh ne jusson egyhamar a végére az ügynek. A valódi bűnös kiléte egyértelmű, ha kiveszi az írónő azt az egyetlen mondatot a szájából még az elején, akkor gondolkozni kell egy kicsit, de igazából nem ront semmit se az olvasási élményen. Izgalmas volt, annyira beszippantott, hogy nem tudtam letenni, ez olyan, mintha nekem írták volna.

6 hozzászólás
Klodette>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kölcsönöztem ki a könyvtárból ezt a kötetet és annyira örülök neki, mert nagyon tetszett. :)
Tudom, hogy mostanában sok kötethez ezt írom, de ez is tipikusan egy őszi, de leginkább Halloween-i olvasmány.
Olvastam már régebben az Éjféli bál című, szintén Vörös pöttyös könyvet, de az nem igazán tetszett, nem is folytattam, de az első kötete ugyebár ugyanazon a mesén alapszik, mint ez. A széttáncolt cipellőkön.
Annyi a különbség, hogy ez a sztori szuperül ki van dolgozva, sőt a legjobban a világfelépítés fogott meg benne. Egy igazán egyedi fantasy, dark fantasy világ, istenekkel és mágiával, átkokkal és gyilkosságokkal megfűszerezve, valamint egy szimpatikus főhősnővel és annak titokzatos szerelmével.
A romantika nem jelentős benne, de ami van az csodálatos és lírai.
Végig voltak tippeim a valódi Gonosz kilétét illetően, de igazából azt találtam el, hogy ki kötött halálos alkut…
Ijesztő volt, sokszor horrorszerű, izgalmas, letehetetlen és grandiózus.
Tényleg nagyon tetszett, csak dicsérni tudom és biztos, hogy fogok belőle szerezni saját példányt.
A borító annyira szuper, illik a történethez, ráadásul a cím is nagyon találó.
A regény igazából kerek egész, lezárt, de közben lett folytatása, szóval remélem olvashatjuk majd azt is magyarul!

https://klodettevilaga.blogspot.com/2023/09/harom-5-csi…

B_Kittina>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Megmondom őszintén, hogy elsőre csak a borító miatt rendeltem volna meg a könyvet… Aztán a fülszöveget olvasva bizonyosodtam meg, hogy nekem KELL ez a könyv. ♥

Nagyon egyedi világban játszódik a történet,
nem is tudom, hogy olvastam- e olyat, ahol ennyire központi elem volt a só.
Itt-ott hiányosnak, kissé kidolgozatlannak érződött ugyan, de nem vont le az értékéből.

Igaz, hogy picit soknak éreztem a sok tragédiát, valamint vége egy picit hirtelen ért véget.
Remélem fogok tudni még az Írónőtől olvasni.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2022
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635970155 · Fordította: Szabó Krisztina
noni55 P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

A Salann-szigetek hercegének tizenkét lánya volt, de rejtélyes körülmények között a négy legnagyobb lány meghalt valamilyen szerencsétlen balesetben. Eulalie halála után Annaleigh elkezd kicsit kutatkodni, mert gyanúsnak találja nővére halálát. Apja is nemrég hozott haza egy új asszonyt, aki hamar teherbe esett. Annaleigh megismerkedik egy rokonszenves idegennel, aki gyengéd érzelmeket gyújt a szívében. A nyolc lánytestvér titokban éjszakánként bálokra jár, ahol széttáncolják a cipőjüket. A halálesetek tovább folytatódnak, de Annaleigh apja nem hisz lányának, hogy nem természetes halállal halnak meg. Annaleigh a végén olyan mélyre ássa magát a titok felfedésében, hogy már ő sem tudja, hogy mi igaz és mi illuzió csupán.
A történet izgalmas volt, kiváncsian olvastam, hogy ki áll a rejtélyes halálesetek elkövetése mögött. A sejtésem igaznak bizonyult, csupán az okok voltak ismeretlenek.

belle_ P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Általában a fantasy könyvekkel lassabban szoktam haladni, hiszen egy teljesen új világ megismerése nekem sok időbe szokott telni. Erin A. Craig pedig megírta ezt a könyvet úgy, hogy egy darab megszakítással csak egy helyben ülve kiolvastam a könyvet. Remélem, tudok még majd tőle olvasni. Rettentően gördülékenyen ír, az egész könyvet átszövi egy titokzatos érzés, ami miatt minden fejezet végére úgy érkeztem el, hogy nem tudtam abbahagyni az olvasást.

Úgy néz ki, hogy a Thaumas családot átok sújtja. Először az anyuka, majd a tizenkettőből 4 lány is egymást követő években veszítik el életüket. Annaleigh pedig szeretne bízni abban, hogy semmiféle átok nem ül a családjukon, hiszen az anyukájuk, és a három legidősebb nővér halála megmagyarázható. Viszont amikor Eulalie mindenféle épeszű magyarázat nélkül szintén távozik az élők közül Annaleigh nyomozni kezd az ügyben. A nyomozása pedig éjszakai titkos bálokhoz, kishúga szellemekkel való társalgásához és rémálmokhoz fog vezetni.

Annaleigh-t nagyon megkedveltem, hiszen elképesztően bátornak mutatkozott végig az egész regényben. Nagyon tetszett, hogy az írónő nem ahhoz a szokásos kliséhez fordult, hogy a főszereplő mindent egyedül akar megoldani. Annaleigh rengetegszer próbált segítséget kérni az apjától vagy a nővéreitől, az más kérdés, hogy mennyien vették komolyan őt. A segítséget Cassiusban találja meg, akivel épphogy csak megismerkedett, mégis ő lesz a legnagyobb támasza egész végig. Annaleigh-ban még azt is nagyon csodáltam, hogy milyen jószívűen bánt apja új feleségével. Megszokhattuk már, hogy ilyenkor a gyerekek nem kérnek semmit a szülők új párjából, bár spoiler.

Általában mindig jelen volt az összes nővér, de azért a kis Verityt kiemelném. Amilyen hátborzongató dolgai voltak a könyv elején, annyira aranyos kislány volt az egész könyvben.

Szinte az egész könyvben teljes homályban ültem és olvastam, csak a vége felé kezdtem sejteni, vajon hogyan fognak ebből a pokoli eseménysorozatból kiszabadulni és mégis ki áll minden mögött. A könyvnek keserédes lett kicsit a vége, hiszen persze kaptunk egy spoiler, de tekintve, hogy mennyi haláleset történt a könyvben az nekem kicsit elvesz az előbbinek a súlyából.

fannislibrary P>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

„Kicsit elhúztam ennek a könyvnek az olvasását, de bevallom, nem is mertem gyorsabban olvasni, mert beférkőzött az álmaimba és komolyan berezeltem tőle. Ennek ellenére a végéig rejtélyes és nyomasztó hangulatú a történet, néha-néha felbukkan benne egy rövidebb, nyugis rész, de ez mind azért van, hogy felkészítse az olvasót a további szörnyűségekre. Szerintem igazán érdekes és egyedülálló olvasmányélményt tud nyújtani már csak abból kifolyólag is, hogy a tizenkét táncoló hercegnő cselekményét dolgozta át az írónő.”

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2022/04/erin-craig-s…

hanna_emily_stone>!
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza

Nagyon érdekes egy feldolgozása volt ez a mesének. Egyszerre volt dráma, krimi és horror. Izgalmas volt ez a változat, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége, főleg a könyv második felében, amikor már az olvasó sem tudja, hogy mi a valóság és mi nem. A lányok szimpatikusak voltak, illetve Cassius-t is hamar megkedveltem. Ennek a mesének eddig csak egy feldolgozását ismerem ezen kívül (Barbie és a 12 táncoló hercegnő) és a kedvencem is egyértelműen az maradt, de ez sem volt rossz.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Könyvmolyképző KU>!

– Egész életemet holdfény és csillagok közt éltem. A terem másik feléből is érzem az ereidből áradó napfényt. Napfény, meleg és só. Mindig csak a só.

321. oldal

Könyvmolyképző KU>!

– A főtengerész azt mondja, Pontusz teremtette a szigeteinket és a rajta élő embereket. Sót vett az óceáni áramlatokból az erőért. Ebbe gyúrta a bikacápa ravaszságát és a fülesmedúza szépségét. Hozzáadta a csikóhal hűségét és a barna delfin kíváncsiságát. Amikor a teremtménye összeállt, volt már két karja, két lába, feje és szíve, Pontusz a saját életerejének egy részét lehelte belé, és megteremtette a só népének első emberét. Úgyhogy amikor meghalunk, nem temethetnek minket a földbe. Visszakerülünk a vízbe, és révbe érünk.

17. oldal

Könyvmolyképző KU>!

– Mindig ilyenek a szertartások? – kérdezte Morella, kiterítve a szoknyáját a sötétkék bársony ülőpárnán. – Ilyen komolyak és fagyosak?
Képtelen voltam palástolni zavarodott pillantásomat.
– Hát, mégiscsak egy temetés volt.

16. oldal

fannislibrary P>!

– Mind sóból lettünk, a só szerint élünk és végül sóvá leszünk – folytatta a főtengerész.
– Sóvá leszünk – ismételték a gyászolók.

8. oldal

rókatündérlizi P>!

Valahányszor hullócsillagot látsz, örülhetsz, mert valakinek a kívánsága visszatér.

438. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hullócsillag · kívánság
fannislibrary P>!

– De Cassius – vette vissza a szót Ligeia. – Cassiusban bizony van potenciál!
Rosalie elfintorodott.
– Nekem ugyan nem kell. Én olyan férfit akarok, akinek nagy, sűrű bajsza van, mint annak a matróznak, aki Bashemk kapitánnyal jött! Na, ő igazán szemrevaló! Nekem olyan férfi kell, aki otthon érzi magát a tengeren. Olyan, aki tudja, mihez kezdjen a hullámok ívével, görbületével! – Végigsimított a csípője ívén, színpadiasan mozdult, hangja bujává vált. – Egy olyan, aki bármilyen kikötőbe képes bekormányozni a hajóját, nem számít, milyen viharosak a körülmények.
Ligeia felhorkant, eltakarta a száját.
– Óriási, vastag, kemény… árbóccal.
A hármasikrek vihogásban törtek ki, én pedig a szememet forgattam.
– Ha apu meghallja, hogy ilyesmiket mondtok, elveszi az összes romantikus regényeteket, és elégeti őket.

235. oldal

Könyvmolyképző KU>!

– A-a-a! Hiszen egy ilyen estének pont az a bája, hogy önmagunk lehetünk egy vadidegen társaságában, nem gondolja? Kimondhatjuk a legőszintébb gondolatainkat, azokat, amelyek túl sötétek és mélyek ahhoz, hogy a nap fényében akár csak megemlítsük őket, meggyónhatjuk a vágy és az élvezet bűneit, talán még azt is, ha rakoncátlankodtunk, és nem számít, mert úgysem tudjuk, kivel játszadozunk, így hát mi baj lehet belőle? – Karja végigsiklott kipirult, fedetlen hátamon, magához rántott. – Mesélje csak el a legsötétebb titkait, gyönyörű hölgy!

169. oldal

yviene>!

– Nem kellene, hogy számítson, mit csinálnak az ember szülei, csak az, amit mi magunk teszünk.

60. oldal

whisperingwithwolves>!

– Éveken át ábrándoztam rólad – mormolta, végigcsókolva az arcomat –, mégis annyival több vagy, mint amiről valaha is álmodhattam… Napfényillatod van – suttogta a számra.

fannislibrary P>!

– Te jelented számomra az egész világot – jelentette ki Cassius nagy komolyan, egy pillanatig sem habozott.
– Ahogy te is számomra – visszhangoztam.

389. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Annaleigh Thaumas · Cassius Corum

Hasonló könyvek címkék alapján

Mary E. Pearson: Tolvajok esküje
Alix E. Harrow: Tízezer ajtó
Astrid Scholte: Négy halott királynő
Adrienne Young: Fable – Ékkő a tolvajok között
Jess Rothenberg: The Kingdom – Boldogan, amíg meg nem…
Krencz Nóra: A követ
Hestia Potter: Legendary – Lázadás
Sáfrán Judit: Az írisz áldozata
Stephanie Garber: Volt egyszer egy összetört szív
Soman Chainani: Az én váram