Tear ​ostroma (Tear királynője 2.) 89% 73 csillagozás

Az elején még nem volt biztos, hogy ez a könyv megérdemli majd az öt csillagot. Amikor Kelsea először esik transzba, nem tudtam, hová tegyem ezt a szálat. 2063 Amerikájába visz vissza, ahol Lily a gazdag férje elnyomása alatt él (amolyan a Szolgálólány meséjéhez hasonló társadalomban).
Aztán ahogy ez a szál egyre jobban kibontakozik, már lassan érdekesebbnek találtam, mint az eredetit. Végül kaptunk valami magyarázatot az Átkelésről.
spoiler
Érdekes volt Kelsea jellemfejlődése is. Nagyon fiatalon óriási felelősség jutott neki, és a végén mindenki csak bírálta. És ahogy az ilyen könyvekben csak lenni szokott, itt is van egy korrupt főpap, aki azt hiszi mindent megtehet.
Jó kis társadalomkritika. Hiába kezdenek Tearék tiszta lappal, az emberi önzés és kapzsiság egy idő után újra felbukkan.

Sokkal jobban kidolgozott a története, mint az első résznek. Zseniálisan oldja meg az írónő, hogy elmesélje Tear megalakításának történetét, a jelenlegi kiráynőn és a történéseken keresztül. Nyomasztó a múlt, amiből kinőtt a jelen, és nagy örömömre több szereplő kapott mélységet, és egy kicsi háttértörténet is kiderül párukról. Nagyon örülök, hogy megjelent ez a rész magyarul, remélem a záró kötet is meg fog jelenni. Ajánlom.

Úgy fájt, de mégis olyan gyönyörű volt. És még nyomokban sem olyan, mint amire számítottam.
Azt érzem, hogy a Tear királynője sorozat ebben a részben igyekezett kitörni YA béklyóiból, és egy sötétebb irányba elindulni. Ez nyelvezetében nem valósult meg, tematikájában és karakterek összetettségében viszont igen.
Két párhuzamos szálon futott a történet – egyrészről ott volt nekünk a felettébb háttérbe szorult inváziónk, másrészről pedig egy A szolgálólány meséit felidéző múltbeli szál. Először furcsa volt az Átkelés előtti időkről olvasni, mert egy teljesen más világot mutatott be (és más műfajba is csatangolt vele az írónő), azonban elég hamar azt vettem észre, hogy már-már jobban érdekel ez a történet, mint Kelsea-é.
Igen, hiányoltam a lányt. Ott volt, azonban úgy éreztem, mintha egy kísértetet kísérnék. Tény, hogy a lány… vagyis nő inkább, sokat változott, azonban örültem volna, ha ennek az érzelmi hátterét és hatását jobban átadta volna az írónő.
Ugyanakkor érzelmileg megviselt ez a történet. Lily történetét (Átkelés előtti időből) már önmagában összeszorult szívvel olvastam, de a „jelenkor”? Előfordult, hogy napokig nem vettem elő a könyvet, mert annyira megrázott egy-egy történés.
Mindent összevetve, ez a kötet más volt mint az első, ami nem vált hátrányára. A történet lassú volt ugyan, azonban az összetettsége bőven kárpótolt. A karakterek pedig tökéletesen illeszkedtek ebbe a világba, ahol semmi sem fekete-fehér. Úgy gondolom, hogy aki átmenetet keres YA és felnőtt fantasy között, Cinda Williams Chima mellett érdemes ezt a sorozatot is elolvasnia.

Nem tudom ki akasztotta rá erre a könyvre az ifjúsági címkét, de nagyon nem értek vele egyet. Igaz, hogy a főszereplő 19 éves, és vannak néha furcsaságok a viselkedésében, de ezt a kora mellett okozhatja a rá nehezedő súly is. Viszont emellett a könyv teli van fizikai és lelki erőszakkal, és olyan kérdéseket feszeget, mint a a saját testünk feletti önrendelkezés joga, öncsonkítás, felelősségvállalás és az egész még meg van fűszerezve a zsarnoki, elnyomó állam képével.
Ebben a kötetben a mellékszereplők is több hátteret kapnak, és a a történet is egyre sötétebb lesz. Nem egy tipikus átvezető rész, inkább olyan, mintha a könnyed bevezető után igazából most ismernénk meg a világ valódi arcát. Néhol kicsit döccenős a történetvezetés, de nem tudom, hogy ez az író hibája, vagy a fordítás miatt lett ilyen, ugyanis néha nagyon magyartalan, vagy furcsa mondatokkal lehet találkozni a szövegben.
A világ és a mágia háttere egyre érdekesebbnek tűnik, remélem a következő kötetre nem kell sokat várni, és választ fogunk kapni benne a kérdéseinkre.

Határozott pozitívuma a könyvnek a térkép. Az előzőből nagyon hiányoltam, itt ez kevésbé esett volna meg, mert semmit sem mozogtak. Elkezdtem félni Kelseatől. Úgy viselkedik, mint valami csendes gyilkos. És pont ez késztetett távolságtartásra. Hiányzott belőle a törékenység, amitől empátiát érzetem volna irányába. A Tearben játszódó részek is pont ezért nem kötöttek le. Mert minden a megtorlásról és a kegyetlenségről szólt. Nem csak a királyi udvarban köszöntött be a káosz, hanem az egyház is kifordult a négy sarkából. A történet másik oldalán az Átkelés előtti események álltak, amik szintén nem voltak rózsásak, de mégis jobban érdekeltek. Undorító egy kapitalista világ, ahol minden csak a pénzről, a pozícióról és mások kizsigereléséről szól. Nem kímél meg minket egyik fronton sem a brutalitástól, amihez nem mindig volt idegzetem.

https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2017/11/szetszakit…

Nagyon jót tett a történetnek, hogy elindult egy sötétebb irányba, sokkal komolyabb lett és kievickélt a YA fantasyk világából. Örülök, hogy meg merte lépni az írónő ezt az éles váltást, mert szinte minden benne volt, amit a Tear királynője értékelésemben hiányoltam.
Az első résznél panaszkodtam a világfelépítés hiányosságai; hát ezek után egy szavam se lehet. Tetszett, ahogy az Átkelés előtti szál összekapcsolódott a „jelennel”, a végére szinte már jobban is érdekelt Lily története. Még nem olvastam/láttam A szolgálólány meséjét, de engem határozottan arra emlékeztetett, mert azért nem élek kő alatt, szóval tudom, mi van benne. Az a durva, hogy minden dologról, ami megtörtént az Átkelés előtt, simán el tudnám képzelni, hogy tényleg megvalósulhatna, ami egyrészt jó, mert nem volt annyira elrugaszkodott, hogy hihetetlen legyen, másrészt meg elég ijesztő.
Kelsea szála sem szűkölködik sötét fordulatokban, én nagyon érdekesnek találtam azt a változást, ami végbement hősnőnkben. Nem mondom, hogy nem kevertem le volna neki egy jóindulatú taslit, hogy térjen észhez és ne csináljon hülyeséget, de hiteles volt és szurkoltam, hogy tudja kontrollálni a dolgokat. A végére úgy tűnt, hogy uralkodóként és önálló individuumként is erősebb lett, és mindent sikerült a helyén kezelnie.
Az Egyházzal meg a „Szentatyával” ki lehetett volna kergetni a világból, borzalmas volt minden megmozdulások, pfujj. Nem akarok senkit megbántani vagy bárkivel vitába keveredni, de egyébként is ellenérzéseim vannak vallási vezetőkkel szemben (a Bibliáról nem is beszélve, én sikítófrászt kaptam tőle), mert túl sok az álszentség meg a sunnyogás, szóval ha csak simán azzal nyaggatja Kelsea-t, hogy térjen meg, menjen férjhez és szüljön egy rakás gyereket az Úr akaratából, akkor is biztos az agyamra ment volna, de ez a tata annyira szemét volt, hogy ráküldtem volna a spanyol inkvizíciót, vagy nem tudom. Az volt Kelsea pályafutásának csúcsa, amikor jól helyretette, muhaha. spoiler Egyébként kíváncsi vagyok, mi lesz most Tyler atyáékkal, mert az a szál egyelőre lóg a levegőben.
Azt is örömmel vettem, hogy végre bepillantást nyertünk a karakterek hátterébe, különösen Buzogány és a Vörös Királynő érdekeltek, de még Kísértetről is kaptunk némi információmorzsát. Máris minden szebb és jobb. Finn biztos fog még álmatlan éjszakákat és némi galibát okozni, de érdekes volt, én bírtam.
Kelsea és a Vörös Királynő erejének összemérése nagyon tetszett, érdekes volt, ahogy az elméjükben játszódott le az egész, és még közös pont is akadt.
Mindkét idősíkban érdekesnek tartottam azt, ahogy a nők szerepét meghatározták. Az Átkelés előtt kb. biodíszletek, akiknek az a dolguk, hogy szépek legyenek és gyereket szüljenek a férjüknek, aki teljes hatalmat gyakorol felettük, míg Kelsea korában hiába lehet egy nő az uralkodó, elvárják tőle, hogy férjhez menjen, és sokasodjon legyen örököse, a köznép körében élők pedig ugyanolyan rossz helyzetben vannak, mint a múltban, legalábbis Andalie életéből kiindulva. Meg hogy mennyire fontosak a külsőségek, pedig egy királynőt (jó esetben) nem az határoz meg, hogy mennyire csinos. Meg mást sem, hacsak nem szépségkirálynő választáson indul valaki.Melegen ajánlom Kelseanek, hogy sürgősen reformáljon meg mindent, legyen béke, boldogság és egyenlőség. Ámen.
A fordítás néha picit döcögősnek tűnt, bár nem tudom, milyen eredetiben. Most nagyon várom a harmadik részt, és örök hála a kiadónak, amiért nem hagyja parlagon heverni a sorozatot befejezetlenül. Így kell ezt, pirospont. Habár Richelle Mead könyveit sosem bocsátom meg. Ha az is ezt a komor és komolyabb irányvonalat követi, akkor nem lehet baj.
Vajon ki a francos franc Kelsea apja? Van egy totál elborult tippem.

Ez a rész már jobban tetszett, mint az első. Lily részei nagyon izgalmasak voltak. Ocsmány dolog, ahogy a férje bánt vele, de szerintem akkor is volt választása, csak az elején nem bírta felfogni. Az átkelés meg szerintem túl semmitmondóra sikerült. Azt hittem érdekesebb volt. :D
Kelsey nagyon érdekes személyiség lett. Csak kicsit túl sokat töpreng. A brutális oldala jobban tetszik. A zafírjai érdekes dolgokat művelnek. Buzogyány még mindig a kedvencem. Ő legalább nem tagadja, hogy brutális gyilkos. :D

2 évvel ezelőtt olvastam az első részt, és a történetből szinte semmi nem maradt meg, csak azt tudtam, hogy tetszett és biztos voltam benne, hogy ezt a sorozatot folytatnom kell.
Volt egy elképzelésem a folytatásról, de ez a rész minden várakozásomat felülmúlta. Nagyon tetszett, hogy a szokásos (középkort idéző világú) fantasybe belekerült egy disztópiás szál. Ilyet még nem olvastam és nagyon-nagyon tetszett ez a megoldás.
Határozottan pozitív a fejlődés minden tekintetben az első részhez képest, mondhatnám azt is, hogy minőségi ugrás következett be.
A karaktereket nagyon kedvelem, a romantikus szál továbbra sem jelentős, így aztán nincs is sok picsogás, ez nekem külön pozitívum.
Élvezettel olvastam el és azonnal a kezembe vettem a harmadik részt.

Hűha, hát alaposan megvezetett engem ez a könyv az első résszel, abszolút nem ilyen folytatásra számítottam, de nem mondhatom, hogy csalódott vagyok, mert nagyon nem. Szuperül folytatódott a történet, nagyon egyedinek tartom a megoldást, amit az írónő választott, és mindkét szál nagyon érdekes volt (a harcjeleneteken kívül minden sort faltam).

Kelsea egyre szimpatikusabb a szememben, bár egyértelműen kezd rossz irányba elmenni, de én hiszek abban, hogy megjön a magának való esze. Nem értem mondjuk, hogy ez a könyv miért YA még mindig, ez a rész ugyanis hemzsegett az olyan részektől, amik nagyon meghaladják már a YA szintet (ez pozitívum a részemről). Tetszik, hogy jóval komolyabb sztorit kaptunk, mint amit egy átlagos fiataloknak íródott fantasy-tól elvárna az ember.

Lazarus, Pen, Arliss, Andalie még mindig nagy kedvencek, kellemesen csalódtam Tyler atyában is, egy pontot féltem, hogy haragudnom kell majd rá, de hál' isten nem került rá sor. :) Egyetlen negatívum, hogy nagyon hosszúnak érződött a könyv (pedig azért annyira nem az), folyamatosan úgy éreztem, hogy soha nem akar véget érni, annak ellenére, hogy a 90%-a nagyon izgalmas volt.

A második kötettel egy elég sötét új irányt vettünk fel (valaki küldjön egy Gondos Bocsot Erika Johansennek), ami szervesen következik az előző kötet történéseiből mégis egy elég erős váltás. Rengeteg a nemi erőszak, az önsértés, a harag és a szomorúság a lapok között és ezeket elég jól is kezeli az írónő. Egyértelműen elkezdett felnőni ez a sorozat és lassan kievickél a YA és felnőtt fantasy közötti zavarosból. spoiler
Nem csak a tónus lett komolyabb, de a világ is kitágult. Sokkal többet tudtunk meg a politikai viszonyokról és az átkelés előtti időkről. Ennek megfelelően két szálon fut a történet, részben Kelseat követjük tovább, részben Lilyt, aki az átkelés előtt élt. A két szál összefonása szerintem egy kicsit ügyetlenül sikerült, de ezt félretéve baromi izgalmasak voltak. A múltbéli szálnak köszönhetően többet megtudunk Tear alapítójáról és a világról, amiben élt. A borzalmakról, amiket meg akart változtatni és hogy milyen ideális világot szeretett volna létrehozni. Nagyon érdekes, ahogy Lily ebbe az egész mozgalomba belesodródik és az a személyiségfejlődés, amin ennek hatására átmegy. spoiler
Johansen hagyta kicsit jobban kibontakozni a mellékkaraktereit is. Már az előző könyvben is szerettem, hogy minden karakternek van saját kis élete a könyv fő történésein kívül is és itt is kicsit többet tudunk meg róluk, köztük Buzogányról is, aminek nagyon örültem.
Az egészben a kedvencem mégis Kelsea személyiségfejlődése volt. Hullámvasút volt az kétségtelen, de a könyv végére úgy éreztem egyenesbe kerültünk. Kelsean hatalmas a nyomás az ostrom és az alattvalói sorsa miatt, ami egyfajta frusztrációba, haragba megy át. Ezt igyekszik valahogy kontrollálni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. spoiler Egyre inkább elborítja ez a harag, miközben a sötét lény is megkörnyékezi és a nyaklánca által ígért hatalomtól sem tud szabadulni. Nagyon szépen jeleníti meg a harag, a felelősség és a függés harcát az életében, amire a körülötte lévők is mind reflektálnak. Két különösen erős jelenet is származott ebből, az egyik a Buzogánnyal való vitája, a másik, amikor találkozik a Vörös királynővel. A másodiknál nagyon tetszett, hogy nem egy klasszikus harcot látunk spoiler
Eléggé nyitott lett a befejezés, sok kérdésem maradt az átkeléssel, a mágia természetével (bár ki tudja, hogy ez kiderül e valaha) és Kelsea sorsával kapcsolatban, de ezzel együtt egy nagyon jó középső rész lett a Tear Ostroma. Nagyon szeretem ezeket a karaktereket és nem jöhet elég korán a harmadik kötet.