Nagyon jót tett a történetnek, hogy elindult egy sötétebb irányba, sokkal komolyabb lett és kievickélt a YA fantasyk világából. Örülök, hogy meg merte lépni az írónő ezt az éles váltást, mert szinte minden benne volt, amit a Tear királynője értékelésemben hiányoltam.
Az első résznél panaszkodtam a világfelépítés hiányosságai; hát ezek után egy szavam se lehet. Tetszett, ahogy az Átkelés előtti szál összekapcsolódott a „jelennel”, a végére szinte már jobban is érdekelt Lily története. Még nem olvastam/láttam A szolgálólány meséjét, de engem határozottan arra emlékeztetett, mert azért nem élek kő alatt, szóval tudom, mi van benne. Az a durva, hogy minden dologról, ami megtörtént az Átkelés előtt, simán el tudnám képzelni, hogy tényleg megvalósulhatna, ami egyrészt jó, mert nem volt annyira elrugaszkodott, hogy hihetetlen legyen, másrészt meg elég ijesztő.
Kelsea szála sem szűkölködik sötét fordulatokban, én nagyon érdekesnek találtam azt a változást, ami végbement hősnőnkben. Nem mondom, hogy nem kevertem le volna neki egy jóindulatú taslit, hogy térjen észhez és ne csináljon hülyeséget, de hiteles volt és szurkoltam, hogy tudja kontrollálni a dolgokat. A végére úgy tűnt, hogy uralkodóként és önálló individuumként is erősebb lett, és mindent sikerült a helyén kezelnie.
Az Egyházzal meg a „Szentatyával” ki lehetett volna kergetni a világból, borzalmas volt minden megmozdulások, pfujj. Nem akarok senkit megbántani vagy bárkivel vitába keveredni, de egyébként is ellenérzéseim vannak vallási vezetőkkel szemben (a Bibliáról nem is beszélve, én sikítófrászt kaptam tőle), mert túl sok az álszentség meg a sunnyogás, szóval ha csak simán azzal nyaggatja Kelsea-t, hogy térjen meg, menjen férjhez és szüljön egy rakás gyereket az Úr akaratából, akkor is biztos az agyamra ment volna, de ez a tata annyira szemét volt, hogy ráküldtem volna a spanyol inkvizíciót, vagy nem tudom. Az volt Kelsea pályafutásának csúcsa, amikor jól helyretette, muhaha. spoiler Egyébként kíváncsi vagyok, mi lesz most Tyler atyáékkal, mert az a szál egyelőre lóg a levegőben.
Azt is örömmel vettem, hogy végre bepillantást nyertünk a karakterek hátterébe, különösen Buzogány és a Vörös Királynő érdekeltek, de még Kísértetről is kaptunk némi információmorzsát. Máris minden szebb és jobb. Finn biztos fog még álmatlan éjszakákat és némi galibát okozni, de érdekes volt, én bírtam.
Kelsea és a Vörös Királynő erejének összemérése nagyon tetszett, érdekes volt, ahogy az elméjükben játszódott le az egész, és még közös pont is akadt.
Mindkét idősíkban érdekesnek tartottam azt, ahogy a nők szerepét meghatározták. Az Átkelés előtt kb. biodíszletek, akiknek az a dolguk, hogy szépek legyenek és gyereket szüljenek a férjüknek, aki teljes hatalmat gyakorol felettük, míg Kelsea korában hiába lehet egy nő az uralkodó, elvárják tőle, hogy férjhez menjen, és sokasodjon legyen örököse, a köznép körében élők pedig ugyanolyan rossz helyzetben vannak, mint a múltban, legalábbis Andalie életéből kiindulva. Meg hogy mennyire fontosak a külsőségek, pedig egy királynőt (jó esetben) nem az határoz meg, hogy mennyire csinos. Meg mást sem, hacsak nem szépségkirálynő választáson indul valaki.Melegen ajánlom Kelseanek, hogy sürgősen reformáljon meg mindent, legyen béke, boldogság és egyenlőség. Ámen.
A fordítás néha picit döcögősnek tűnt, bár nem tudom, milyen eredetiben. Most nagyon várom a harmadik részt, és örök hála a kiadónak, amiért nem hagyja parlagon heverni a sorozatot befejezetlenül. Így kell ezt, pirospont. Habár Richelle Mead könyveit sosem bocsátom meg. Ha az is ezt a komor és komolyabb irányvonalat követi, akkor nem lehet baj.
Vajon ki a francos franc Kelsea apja? Van egy totál elborult tippem.
