A ​Lusitania titkai 9 csillagozás

Erik Larson: A Lusitania titkai

Már ​tizedik hónapja tartott az első világháború, amikor 1915. május 1-jén a kor egyik leghatalmasabb, leggyorsabb óceánjáró hajója, a Lusitania útra kelt a New York-i kikötőből Liverpool felé, soha nem látott számú gyermekkel a fedélzetén. Az utasok meglepően nyugodtak voltak, annak ellenére, hogy Németország háborús zónává nyilvánította az Anglia körüli tengereket. A német tengeralattjárók, az U-boatok már hónapok óta rettegésben tartották az Atlanti-óceán északi részét. A Lusitania kapitánya, William Thomas Turner nagyon hitt az úriemberekhez méltóan korlátozott hadviselésben, melynek köszönhetően száz éve biztonságban voltak a civileket szállító hajók. Németországnak ugyanakkor feltett szándéka volt, hogy megváltoztatja a játékszabályokat, és Walther Schwieger, az Unterseeboot–20 kapitánya készségesen valósította ezt meg. Eközben egy szigorúan titkos brit hírszerző különítmény követte Schwieger U-boatjának mozgását, de erről senkinek sem számolt be. Miközben az U–20 és a… (tovább)

Eredeti mű: Erik Larson: Dead Wake

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás

>!
Maxim, 2016
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617695 · Fordította: Ipacs Tibor

Most olvassa 3

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Tigrincs P
Erik Larson: A Lusitania titkai

A Titanic című film óta az ilyen nagy hajókat akaratlanul is a filmből megismert kulisszák közé képzelem: gőz, füst, szén, korom, és mégis: csillogás, luxus – legalábbis az első osztályon – nagyszabású és impozáns megoldások helyenként, máshol meg képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan nem gondolnak alapvető problémahelyzetekre (Mondjuk, mit nagyképüsködöm, nem is olyan régen például még az autóban nem volt kötelező a gyerekülés, és dohányozni lehetett a repülőkön).
A Titanicra, érthető módon, nagyon sok hivatkozás van a könyvben, így annak a történetnek is megismerhetjük néhány háttérinfóját, következményét, párhuzamait, például a mentőcsónakokra vonatkozó eljárások változásairól, vagy a White Star Line társaság – a Titanic tulajdonosa – bíróság előtti próbálkozásáról saját pénzügyi felelőssége csökkentése érdekében, vagy utasokról olvashatunk, akik mindkét szerencsétlenül járt hajóval kapcsolatba kerültek, vagy akár utaztak rajta.
Mégis, a Lusitania egy egészen más hajó, ez az a bizonyos hires négykéményes, neki nem a jéghegyektől kell tartania – bár Turner kapitány szakértő tanúként az említett White Star ügyben úgy vélte, hogy bármilyen óvintézkedéseket is tegyenek, a jég mindig is veszélyes lesz: “Ismét meg fog történni.” – mondta.
Szóval, térjek most már rá végre a Lusitaniára. Ismerős a szerkezet, ahogy az író keretbe foglalja a történetet: rengeteg információt kapunk az egyes híres, vagy valamilyen szempontból érdekes utasok hátteréről, kiemel szereplőket és időről-időre visszatér hozzájuk az idő előrehaladásával. Sejthető, hogy ők lesznek azok, akiknek sorsát a katasztrófa során is nyomon követhetjük. spoiler Ami számomra nem volt ismert, az a 40-es szoba rejtélyeként bemutatott történeti szál volt spoiler. Annak idején egy jegyzetszerű történelemkönyvünk volt a XX. századról, ebből készültünk az érettségire – nagyon szűkszavú, nagyon vázlatos, de a Lusitaniával történeteket, mint Amerika egyik fő indokát a hadbalépésre, ez a kis füzet is megemlítette.
Két nagy hiányosságot éreztem a könyv formai kivitelezésében: az egyik, hogy nem voltak korabeli fényképek a könyvben, csak a belső borítókon, ami édeskevés – pedig szerintem ebben a műfajban ez alapvető. A másik hiba pedig egyértelműen a magyar változaté: gyakori elírások, gépelési hibák, volt, hogy mondatismétléssel is találkoztam. Az egyik szereplőnek a könyv szerint volt egy unkatestvére, Turner kapitányból Tuner lett, Vanderbiltből Vandebilt, sorolhatnám a végtelenségig…
Egyértelmű erénye a könyvnek a történelmi és hajózástechnikai információgazdagság, az egyéni sorsok ismertetése, a személyesség (ami nem is könnyű egy ilyen sokszereplős történetben), valamint – nincs igazán jobb szavam rá: a pillanatok, epizódok kitágítása, többszempontú bemutatása.

4 hozzászólás
>!
Lazacc
Erik Larson: A Lusitania titkai

A Lusitania elsüllyesztéséről először Antal Imre legendás tv-sorozatában hallottam, valamikor a 80-as évek közepén.
A könyv a történéseket kronologikus sorrendben követi, egyszerre írja le, adott időpontban mi történt a hajón, Washingtonban Wilson elnök környezetében, a portyázó német tengeralattjárón illetve Londonban a haditengerészet szupertitkos kódfejtő szobájában.
Nagyon jól megírt könyv, látszik, hogy rengeteg kutatómunka (csak a felhasznált irodalomjegyzék 6 oldal!) előzte meg a regény születését.

>!
Ibanez MP
Erik Larson: A Lusitania titkai

Amikor olvasni kezdtem a könyvet, s a bevezetőben az író utalt rá, hogy minden egyes idézőjelbe tett részlet dokumentációs anyaga hátul megtalálható, persze, hogy hátralapoztam. És elképedtem. Érthető volt, miért nem lábjegyzetbe tette az elképesztő mennyiségű forrásanyagot. Izgatottá is tett, mert arra utalt, hogy nemcsak egy valós eseményen alapuló történetet kapok, de olyat, amelynek ha nem is minden sora, de abból elég sok, igaz és tényleges lesz (persze eltekintve attól, hogy az akkori eseményekről adott naplóbejegyzések, feljegyzések nem feltétlenül lehettek igazak, de ezt senki sem tudja elbírálni). Nem tudom, az írónak mennyi idejébe került összeszedni ezt a háttéranyagot, de már ez tiszteletre méltó.

A Lusitania óceánjáró elsüllyesztése nem az egyetlen mozzanata a könyvnek. Hiszen az első világháborúban járunk, amely a korábbi háborúktól eltérően megannyi újítást és szokatlan harci módszereket tartalmazott. Megjelentek a tengeralattjárók, melyek működése és harcmodora magyarázatot kívánt a könyvben is. A könyvben a Lusitania indulását megelőzően indul a történet, megjárjuk az első világháborús lövészárkokat éppúgy, mint a tengeralattjárók készítésének történetét vagy a kódfejtés szobáit.

Mert az, hogy hogy a Lusitania akkor és ott volt, sok-sok egyéb esemény láncolatától függött. Rengeteg olyan mozzanat adódik, amelyek ha nem történnek meg, a Lusitania talán sértetlenül célhoz ér: kezdve a késői indulástól (egy másik hajót rekviráltak, így azok utasait át kellett szállítani a Lusitania-ra), a társaság megszorító intézkedéséig (a szénnel való spórolás miatt eggyel kevesebb kazán működött, ami sebességcsökkenéshez vezetett), az időjárásig, az U-20 útja során történt kudarcokig vagy akár az elhallgatott figyelmeztetésekig.

Mindezek mellett megismerjük az emberi oldalt. Amerikai oldalról Wilson elnök magánéletét és a huzavonát, hogy semleges maradhasson. A német oldalról az U-20 tengeralattjáró legénységének életét, amelynek során megismerhetjük a hajót belülről is, az ott lévő mindennapokat, a merülés és támadás pontos végrehajtását. Egészen az indulástól követjük végig a mindent eldöntő találkozásig a német tengeralattjáró sorsát.

A Lusitania részéről pedig rengeteg embert, akiket szinte alig lehet követni, mégis az apró történetek megadják azt a pluszt a könyvnek, hogy ne egy történelmi adatokkal és leírásokkal teli dokumentummá, hanem egy szórakoztató könyvvé váljon, amelyből mégis rengeteg érdekességet tanulhat az olvasó. Együtt szoríthatunk a Titanic süllyedését túlélő, most Lusitania fedélzetén utazóknak (ennyit a statisztikai lehetőségekről, ugye?) éppúgy, mint a sokgyermekes családoknak, vagy akár a különleges kiadású Dickens-kötetnek. Sokszor szinte tátva maradt a szám, elgondolva, hogy a Titanic süllyedése sem tanította meg a társaságokat az alapvető intézkedésekre. Mint például gyakorlatoztatni az utasokat is a mentési folyamatokba: csupán a hajó legénysége próbálta el újra és újra a mentőcsónakokba szállást és a leengedés fázisait. Az utasok nagy része azt sem tudta, hogyan kell egy mentőmellényt helyesen felvenni (ugyanakkor például sok tengeralattjáró legénysége még úszni sem tudott, mondván, minek hosszabbítani a haldoklást, ha baj történik!).

A történetben egyszerre haladunk előre a Lusitania-val és az U-boot legénységével és közben a háttérben zajló kódfejtő szobával avagy a politikai történésekkel… Csupán öt nap, mégis rengeteg eseményre kerül sor, s míg a Lusitania-n táncolnak és nevetnek, addig az U-boot egyre közelebb ér és keresi áldozatát…

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnének egy picit többet tudni az első világháborúról, de nem feltétlen szeretnének csupán történelmi tényeket közlő könyveket olvasni. Larson könyve szerintem pont abban tökéletes, hogy szórakoztatva vezeti el az olvasót az első világégés poklaiba, észrevétlenül csepegtetve az információkat a sorok közé…

1 hozzászólás
>!
Krumplicsku
Erik Larson: A Lusitania titkai

Nagyon furcsa könyv. Larson talán még az utasok zokniméretének is utánajárt, mégsem sikerült a rengeteg tudást élvezetesen átadnia, amin aztán sokat ront a magyar kiadás, a helyenként fura fordításaival (nem kimondottan leiterjakabok, csak egyszerűen magyartalan, logikátlan mondatszerkezetek), az elütéseivel, kihagyásaival (nem mindegy ugye, hogy valaki árul vagy elárul)
De persze a magyar kiadás minősége csak egy bosszantó apróság lenne, ha a könyv vinne magával, de nem visz, legfeljebb csak a torpedótalálat utáni részben, az utolsó 100 oldalon.
Larson azt a szerkezetet választja a meséléshez, hogy rengeteg szálat nyit meg és kever. Ami érthető lenne, ha egy-egy szereplővel addig maradnánk, míg legalább meg nem ismerhetjük rendesen (így mikor majd visszatér rá az olvasó, tudja, hogy kiről van szó), de pláne az elején sokszor csak egy pár vonásnyi skicc jut egy-egy később visszatérőnek, illetve olyan eseményekkel kerül be, ami teljesen hétköznapi dolog (ki mit reggelizett, mit vett fel, mivel indult el a hajóhoz). Tehát egyszerűen nincs mihez kötni az illetőt, hogy ha visszatér ne azon agyaljon az ember, hogy vele találkozott-e már vagy új szereplő (ja, mert újak is jönnek folyamatosan, így lesz csak nevek halmaza a sok utasból…. (persze két-három kivétellel).
E megjelenő utasok érzésem szerint inkább csak hangulatfestő, amolyan „blikkes” hatáskeltésre vannak ott, mert akár még vissza se térünk rájuk, tehát annyi a szerepük, hogy növeljék az emberi arcot kapott áldozatok listáját (ami valahol persze méltánylandó cél lehetne… és persze a legtöbb ember tényleg nem visz véghez semmi különöset, csak él és lélegzik, amitől ők is áldozatok, akik feleslegesen haltak meg…de nagyon nem úgy van megírva, hogy ez át is jöjjön
És sokszor a lehető legrosszabbkor vágja el azt a kis szösszenetet is, hogy ráadásul akár nem csak időrendben, hanem még azt sem betartva ugorjunk át egy másik szálra. Nem szeretem, amikor egy történetben állandóan emlékeztetnek a későbbi sötét jövőre, de talán itt most valóban helye lett volna annak, hogy a sok-sok felvillanó archoz megmutatja, felvillantja kicsit előre azt is, miért került be, mi lesz a sorsa, túlélő-e vagy áldozat vagy esetleg tesz valamit, aminek majd jelentősége lesz.
A könyv első ¾ részét a haditengerészeti hírszerzés (negyvenes szoba) és a német tengeralattjáró története viszik el a hátukon, amik legalább kellőképp erős szálak, még akkor is, ha itt is érvényes, hogy pl. Turner kapitány cipőméretét ugyan nem tudjuk meg, de előéletének megismerését hajósinas korában kezdjük, és hasonló részletességgel jutunk el a negyvenes szoba és általában a német tengeralattjárók történetébe is (de ezekről legalább tudjuk, hogy lesz jelentősége)

A történet persze egészen elképesztő, épp ezért nem ilyen könyvet érdemelne. (amúgy csak elgondolkoztam: miért a Titanicnak van legendája? Mert a Lusitániáról tudunk ugyan, de csak egy fél mondatot (és tkp azt is rosszul, hiszen az USA nem közvetlenül utána lép háborúba, még ha ez is fordítja meg az amerikai gondolkodást a háborúról) Sokkal, de sokkal érdekesebb történet, mint a Titanic, ami egy egyszerű emberi hiba miatt süllyedt el, hiszen van itt minden az összeesküvés-elméletektől az emberi drámáig (nem csak az áldozatokra gondolok, hanem arra is, ahogy Turnerrel elbántak a tragédia után), tényleg minden együtt van egy nagy hollywoodi mozihoz a legnagyobb sztárokkal….


Népszerű idézetek

>!
Tigrincs P

Olaszország délkeleti csücskénél egy osztrák tengeralattjáró-parancsnok, bizonyos Georg von Trapp – aki örökös hírnévre tett szert, amikor Christopher Plummer eljátszotta A muzsika hangja című filmben – két torpedót lőtt ki a nagy francia cirkálóra, a Leon Gambettára. A hajó kilenc perc alatt elsüllyedt, és 684 tengerész vesztette életét. “Szóval ilyen a háború” – írta von Trapp későbbi visszaemlékezéseiben. “Olyanok vagyunk, mint az útonállók: gyáván becserkésszük a gyanútlan hajókat”

124. oldal - Pislogó fondorlata (Maxim)

>!
Ibanez MP

Schwieger búvárhajója 210 láb hosszú volt, 20 láb széles és 27 láb magas. Szemből nézve úgy tűnhetett, hogy kényelmes, kellő nagyságú hely van a legénységnek, de valójában csak egy henger volt az övék a hajó közepén. A búvárhajó látszólag nagy mérete a hajótest két oldalán elhelyezkedő hatalmas tartályoknak volt köszönhető, melyeket lemerüléskor megtöltöttek tengervízzel, majd kiürítettek, amikor a hajó a felszínre emelkedett. A köztes helyre bezsúfolták háromtucatnyi ember ágyát, konyhát, kantint, egy kis fülkét a távírásznak, egy központi vezérlőhelyiséget, két 850 lóerős dízelmotort, 76 tonnányi tartályokat a dízelüzemanyaghoz, két 600 lóerős villanymotort, rengeteg akkumulátort, ami táplálta őket, valamint tárolóhelyet alakítottak ki az U-boat egyetlen fedélzeti ágyújához szükséges 250 lőszernek és a hét torpedónak, melyeket hivatalosan „autómobil-torpedóknak” neveztek. Két torpedóvető cső volt a búvárhajó orrában, kettő pedig a farában. Az összes berendezést csövek és kábelek egész sora kötötte össze, amik olyan sűrűk voltak, mint az inak az emberi lábban. „Egész életében nem lát az ember annyi tárcsát és mérőműszert, mint itt” – jegyezte meg a legénység egy tagja.

>!
Tigrincs P

Az egyik korai próbaút során, amikor 1907 júliusába a Lusitania megkerülte Írországot, egy Rhode Island-i utas megpróbálta megfogalmazni, mi is a jelentősége ennek a hajónak, és hol a helye az új évszázadban. A fedélzeten megjelenő Cunard Daily Bulletin kiadványnak a következőt mondta: „A Lusitania tökéletesen megtestesíti mindazt, amit az ember jelen pillanatban tud, felfedezett vagy feltalált.”

17. oldal - Az öreg tengerész (Maxim)

>!
Tigrincs P

Vanderbilt tagja volt annak a klubnak is, amit egy minnesotai újság csak úgy hívott: “Épphogy megúszták”. A szintén ebbe a szerencsés csoportba tartozó Theodore Dreiserrel, Guglielmo Marconival és J.P. Morgannel együtt mindannyian a Titanicon utaztak volna, de valami okból kifolyólag meggondolták magukat.

108. oldal - Utasok kavalkádja (Maxim)

>!
Tigrincs P

A figyelmeztetés miatt csak két utas mondta le az utat: Edward B. Bowen, a tehetős bostoni cipőkereskedő és a felesége. Az utolsó pillanatban tettek így. “Egyre inkább eluralkodott rajtam az érzés, hogy valami történni fog a Lusitaniával” – mondta később Edward.

112. oldal - Utasok kavalkádja (Maxim)

>!
Ibanez MP

…a tengeralattjáróval.. a felszínen… gyorsabban és messzebbre tudott eljutni. A két dízelmotorral felszerelt jármű 15 csomós sebességre volt képes, amivel le tudta előzni a legtöbb hagyományos kereskedelmi hajót. A szokásos cirkálósebességgel, mondjuk 8 csomóval, egészen 5200 tengeri mérföldet meg tudott tenni. Ha lemerült, akkor viszont Schwiegernek át kellett kapcsolni a két, akkumulátor által meghajtott motorra, nehogy a dízelek elszívják az összes oxigént a hajóból. Ezek a motorok legfeljebb 9 csomós sebességre voltak képesek, arra is csak rövid ideig. Egy lemerült U-boat még feleekkora sebességgel is csak 80 tengeri mérföldet tudott megtenni. Olyan lassúak voltak, hogy az Anglia és Franciország közötti Doveri-szorosban képtelenek voltak haladni az erős áramlatokkal szemben. Valójában az U-boatok a lehető legrövidebb ideig utaztak a víz alatt – általában csak akkor, ha nagyon rossz volt az idő, vagy megtámadtak egy hajót, esetleg ha egy rombolót akartak kicselezni.

>!
Tigrincs P

James testvére, Henry, annak ellenére, hogy tíz kísértethistória, többek között a Turn of the Screw (A csavar fordul egyet) szerzője volt, lenézte a spiritualitást és a paranormális locsogást.

222. oldal - Élet a halál után (Maxim)

>!
Tigrincs P

Turner jó úszó volt, pedig akkoriban a legtöbb tengerész még úgy tartotta, hogy semmi értelme úszni tanulni, hiszen az csak meghosszabbítja a szenvedést.

23. oldal - Az öreg tengerész (Maxim)

>!
Ibanez MP

V. György angol király gyűlölte unokatestvérét, II. Vilmost, aki Németország ura volt. Vilmos ugyanakkor annyira irigyelte az angolok gyarmatbirodalmát és tengeri fölényét, hogy 1900-ban mozgalmat indított. Nagy hadihajókat akartak építeni, olyan sokat, hogy képesek legyenek legyőzni a brit haditengerészetet. Válaszul Anglia is nekilátott, hogy modernizálja magát ezen a területen. Teljesen újfajta hadihajót alakított ki, a Dreadnoughtot, amely tengeren eddig sosem látott méretű és erejű ágyúkkal rendelkezett. Felduzzasztották a hadseregek létszámát is. Franciaország és Németország is bevezette a hadkötelezettséget, hogy lépést tartsanak egymással.

>!
Ibanez MP

Európának túl sok határa volt, túlságosan kiterjedt történelme – amire igen jól emlékezett mindenki – és túl sok katonája ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Herman Wouk: A háború szele
Leo Kessler: Nyugati Tűz Hadművelet
Robert Merle: Nekünk nem kel föl a nap
Anthony Doerr: A láthatatlan fény
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Harold Sinclair: Egyszer hazaérünk
Justin Go: Porladó árnyak
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon