A ​Lusitania titkai 88% 26 csillagozás

A Titanic című film óta az ilyen nagy hajókat akaratlanul is a filmből megismert kulisszák közé képzelem: gőz, füst, szén, korom, és mégis: csillogás, luxus – legalábbis az első osztályon – nagyszabású és impozáns megoldások helyenként, máshol meg képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan nem gondolnak alapvető problémahelyzetekre (Mondjuk, mit nagyképüsködöm, nem is olyan régen például még az autóban nem volt kötelező a gyerekülés, és dohányozni lehetett a repülőkön).
A Titanicra, érthető módon, nagyon sok hivatkozás van a könyvben, így annak a történetnek is megismerhetjük néhány háttérinfóját, következményét, párhuzamait, például a mentőcsónakokra vonatkozó eljárások változásairól, vagy a White Star Line társaság – a Titanic tulajdonosa – bíróság előtti próbálkozásáról saját pénzügyi felelőssége csökkentése érdekében, vagy utasokról olvashatunk, akik mindkét szerencsétlenül járt hajóval kapcsolatba kerültek, vagy akár utaztak rajta.
Mégis, a Lusitania egy egészen más hajó, ez az a bizonyos hires négykéményes, neki nem a jéghegyektől kell tartania – bár Turner kapitány szakértő tanúként az említett White Star ügyben úgy vélte, hogy bármilyen óvintézkedéseket is tegyenek, a jég mindig is veszélyes lesz: “Ismét meg fog történni.” – mondta.
Szóval, térjek most már rá végre a Lusitaniára. Ismerős a szerkezet, ahogy az író keretbe foglalja a történetet: rengeteg információt kapunk az egyes híres, vagy valamilyen szempontból érdekes utasok hátteréről, kiemel szereplőket és időről-időre visszatér hozzájuk az idő előrehaladásával. Sejthető, hogy ők lesznek azok, akiknek sorsát a katasztrófa során is nyomon követhetjük. spoiler Ami számomra nem volt ismert, az a 40-es szoba rejtélyeként bemutatott történeti szál volt spoiler. Annak idején egy jegyzetszerű történelemkönyvünk volt a XX. századról, ebből készültünk az érettségire – nagyon szűkszavú, nagyon vázlatos, de a Lusitaniával történeteket, mint Amerika egyik fő indokát a hadbalépésre, ez a kis füzet is megemlítette.
Két nagy hiányosságot éreztem a könyv formai kivitelezésében: az egyik, hogy nem voltak korabeli fényképek a könyvben, csak a belső borítókon, ami édeskevés – pedig szerintem ebben a műfajban ez alapvető. A másik hiba pedig egyértelműen a magyar változaté: gyakori elírások, gépelési hibák, volt, hogy mondatismétléssel is találkoztam. Az egyik szereplőnek a könyv szerint volt egy unkatestvére, Turner kapitányból Tuner lett, Vanderbiltből Vandebilt, sorolhatnám a végtelenségig…
Egyértelmű erénye a könyvnek a történelmi és hajózástechnikai információgazdagság, az egyéni sorsok ismertetése, a személyesség (ami nem is könnyű egy ilyen sokszereplős történetben), valamint – nincs igazán jobb szavam rá: a pillanatok, epizódok kitágítása, többszempontú bemutatása.

Amikor olvasni kezdtem a könyvet, s a bevezetőben az író utalt rá, hogy minden egyes idézőjelbe tett részlet dokumentációs anyaga hátul megtalálható, persze, hogy hátralapoztam. És elképedtem. Érthető volt, miért nem lábjegyzetbe tette az elképesztő mennyiségű forrásanyagot. Izgatottá is tett, mert arra utalt, hogy nemcsak egy valós eseményen alapuló történetet kapok, de olyat, amelynek ha nem is minden sora, de abból elég sok, igaz és tényleges lesz (persze eltekintve attól, hogy az akkori eseményekről adott naplóbejegyzések, feljegyzések nem feltétlenül lehettek igazak, de ezt senki sem tudja elbírálni). Nem tudom, az írónak mennyi idejébe került összeszedni ezt a háttéranyagot, de már ez tiszteletre méltó.

A Lusitania óceánjáró elsüllyesztése nem az egyetlen mozzanata a könyvnek. Hiszen az első világháborúban járunk, amely a korábbi háborúktól eltérően megannyi újítást és szokatlan harci módszereket tartalmazott. Megjelentek a tengeralattjárók, melyek működése és harcmodora magyarázatot kívánt a könyvben is. A könyvben a Lusitania indulását megelőzően indul a történet, megjárjuk az első világháborús lövészárkokat éppúgy, mint a tengeralattjárók készítésének történetét vagy a kódfejtés szobáit.

Mert az, hogy hogy a Lusitania akkor és ott volt, sok-sok egyéb esemény láncolatától függött. Rengeteg olyan mozzanat adódik, amelyek ha nem történnek meg, a Lusitania talán sértetlenül célhoz ér: kezdve a késői indulástól (egy másik hajót rekviráltak, így azok utasait át kellett szállítani a Lusitania-ra), a társaság megszorító intézkedéséig (a szénnel való spórolás miatt eggyel kevesebb kazán működött, ami sebességcsökkenéshez vezetett), az időjárásig, az U-20 útja során történt kudarcokig vagy akár az elhallgatott figyelmeztetésekig.

Mindezek mellett megismerjük az emberi oldalt. Amerikai oldalról Wilson elnök magánéletét és a huzavonát, hogy semleges maradhasson. A német oldalról az U-20 tengeralattjáró legénységének életét, amelynek során megismerhetjük a hajót belülről is, az ott lévő mindennapokat, a merülés és támadás pontos végrehajtását. Egészen az indulástól követjük végig a mindent eldöntő találkozásig a német tengeralattjáró sorsát.

A Lusitania részéről pedig rengeteg embert, akiket szinte alig lehet követni, mégis az apró történetek megadják azt a pluszt a könyvnek, hogy ne egy történelmi adatokkal és leírásokkal teli dokumentummá, hanem egy szórakoztató könyvvé váljon, amelyből mégis rengeteg érdekességet tanulhat az olvasó. Együtt szoríthatunk a Titanic süllyedését túlélő, most Lusitania fedélzetén utazóknak (ennyit a statisztikai lehetőségekről, ugye?) éppúgy, mint a sokgyermekes családoknak, vagy akár a különleges kiadású Dickens-kötetnek. Sokszor szinte tátva maradt a szám, elgondolva, hogy a Titanic süllyedése sem tanította meg a társaságokat az alapvető intézkedésekre. Mint például gyakorlatoztatni az utasokat is a mentési folyamatokba: csupán a hajó legénysége próbálta el újra és újra a mentőcsónakokba szállást és a leengedés fázisait. Az utasok nagy része azt sem tudta, hogyan kell egy mentőmellényt helyesen felvenni (ugyanakkor például sok tengeralattjáró legénysége még úszni sem tudott, mondván, minek hosszabbítani a haldoklást, ha baj történik!).

A történetben egyszerre haladunk előre a Lusitania-val és az U-boot legénységével és közben a háttérben zajló kódfejtő szobával avagy a politikai történésekkel… Csupán öt nap, mégis rengeteg eseményre kerül sor, s míg a Lusitania-n táncolnak és nevetnek, addig az U-boot egyre közelebb ér és keresi áldozatát…

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnének egy picit többet tudni az első világháborúról, de nem feltétlen szeretnének csupán történelmi tényeket közlő könyveket olvasni. Larson könyve szerintem pont abban tökéletes, hogy szórakoztatva vezeti el az olvasót az első világégés poklaiba, észrevétlenül csepegtetve az információkat a sorok közé…

Az első 100 oldal során kétszer is félreraktam a könyvet, mondván, én ezt nem bírom. Annyira sokfelé ágazott a cselekmény, és annyira aprólékosnak tűnt a kidolgozás, hogy néhol már unalmasnak éreztem a történetet. (Közel 60 oldalnyi forrásmegjelölés és jegyzet olvasható az utolsó oldalakon, szóval már ebből is látható, hogy a szerző nem kevés energiát fektetett a leírtakba.) Aztán csak nem hagyott nyugodni a könyv, a nyilvánvaló végkifejlettől eltekintve érdekelt, hogy hova jut az U-20-as és Schwieger, a 40-es szoba titkairól nem is beszélve, miközben a Lusitanián az utasok már számolják vissza a napokat; illetve kíváncsi voltam arra is, hogy a tragédia előtti utolsó órákban mit élt át mindkét (három) fél. És nem csalódtam, sőt! A kezdeti unalom izgalommá csapott át, az érdektelenség gyomorgörccsé, dühvé és szomorúsággá. Az utolsó 80 oldalon már nem azért tettem félre a könyvet, mert nem tetszett, hanem mert lelkileg megviselt a halottakról, majd Turner meghurcolásáról olvasni, vagy épp arról, hogy tulajdonképpen mennyire a véletlenen múlt a tragédia bekövetkezte.
Egyetértek azon molytársakkal, akik azt mondják, hogy a Lusitania is megérdemelne egy filmfeldolgozást, már csak azért is, mert itt sokkal komplexebb dolgok állnak a háttérben, mint a Titanic esetében. Meg merem kockáztatni, hogy akár még a könyv is tökéletes alapja lehetne egy forgatókönyvnek, csak ne lenne – a magyar kiadásban – ez a borzasztóan sok elírás és helyesírási hiba!

Először is köszönet @Tigrincs és @Ibanez hihetetlenül jól összeszedett, megfogalmazott és mindenre kiterjedő értékeléséért. Teljes mértékben osztom a véleményüket.
spoiler
Minden elismerésem az írónak, hogy ilyen részletgazdag információkkal teli könyvet tudott összeállítani. Hihetetlen sok, érdekes adatot és ismeretet megosztott a hajózásról és az I. világháború eseményeiről.

Már rág várta a polcomon ez a könyv, hogy elolvassam. Számos történelmi regényt olvastam már, mert szeretem a témát. külön öröm volt most, hogy nem a második világháború idején játszódó történetet olvastam. Valós, megtörtént eseményeken alapuló könyv. A fél csillagot csak azért voltam le, mert kicsit nehezen vettem be a sok számadatot, és ugyan a történet elmesélhetősége szempontjából, de néha -nekem sokat – ugrált a személyek és helyszínek között. Alapvetően tetszett.

Történelem mániásként időről-időre előkerülnek nálam a polcról a megtörtént esetet feldolgozó történetek is. Bevallom nagyon szeretem őket, viszont ez tipikusan az a fajta könyv, amihez nekem hangulat kell, így sosem erőltetem az olvasást, mindig eljön az pillanat, amikor egyszerűen KELL. Így volt ez a Lusitánia esetén is, ami bevallom már rég itt csücsült az asztalomon.

Érkezik a híres négykéményesés és az első világháború egyik nagy tragédiája, ami közel 1300 ember halálát okozta. Egy nagyszerű könyv ez, ahol nem csak a bombázás kerül terítékre, lesz itt szó kódfejtősről, harcászatról, na meg a hajózásvilágáról is és persze az emberi oldalt is végig veszi a szerző. Egy hihetetlenül informatív kötet ez, tele ezer szállal és rengeteg mondani valóval, ami egy idő után kissé átláthatatlanná teszi az egészet amin bevallom a magyar kiadás rengeteg hibája (elgépelések félrefordítások (?)) sem segít. Ettől függetlenül az első világháború után érdeklődőknek és a történelem szerelmeseinek csak ajánlani tudom a kötetet.

Témája alapján már előzetesen is úgy véltem magával ragad majd a könyv, és ne kellett csalódnom. A tények regényes formában való átadása gördülékennyé teszi az információk feldolgozását. A mű által közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy mit érezhettek az esemény szemtanúi.

Annyi minden eszembe jutott mikor olvastam, hogy mégis mit írok majd az értékelésembe, de leginkább a felháborodásom maradt meg. No nem a könyv miatt, az nagyon tetszett. A tartalma ami felbosszantott. Reméltem, hogy nem lesz elfogult egyik irányba sem, kész tényeket szerettem volna, úgy hogy az információk alapján amiket kapok, majd én törhetek pálcát a bűnösök feje fölött, mert bűnösök azok voltak. Csak sajnos túl sokan és sokféleképpen, ebbe nem is mennék bele, mindenki maga döntse majd el kit tart felelősnek és milyen mértékben. Nem csalódtam, mert nem volt csúnya német tengerészezés akik alattomosan kilőttek mindenkit, és bátran benne van minden szereplőnek a sara a másik oldalról is. Így itt legalább nekem helyre állt a világ rendje. Amúgy pedig egy álszent romlott világ volt, ahogy most is abban élünk, de amíg vannak akik tudnak őszinték lenni, addig remény is van.